Kelet-Magyarország, 1978. július (35. évfolyam, 153-178. szám)

1978-07-30 / 178. szám

1878. július 30. Q KM YAS&fiif JtW MfUÉKtET A Beregi Múzeum Vásárosnamény idegenfor­galmát két „centrumának” köszönheti. Az egyik a fürdő­zésre, napozásra kiválóan al­kalmas gergelyiugornyai Ti- sza-strand — hosszan elnyú­ló homokparttai. A másik is könnyen megtalálható: tábla jelzi az út mentén, merre van a Beregi Múzeum. A nagy­község szállodával és több étteremmel várja vendégeit. A Beregi Múzeum ajtaja a hivatalos órák (10-től 18-ig) előtt és után is gyakran nyit­va van. Tavaly több mint 40 ezer látogató járt itt. Lépés­ről lépésre alakult ki mindaz, ami ma itt látható. A gyűjte­mény „cseberből-vederbe esett”, az egyik hely beázott, másutt a viz fakadt fel, a harmadik helyen fűteni nem lehetett. Talán azért olyan becses minden egyes tárgy a múzeum dolgozóinak, mert sokat kínlódtak érte. Jelen­legi helyére 1971-ben került. Egy iskolai gyűjteményre alapozva teremtették meg a mai múzeumot, melynek igazgatója Csiszár Árpád re­formátus lelkész, aki „másod­állásban” végzi ezt a felada­tot, nagy hozzáértéssel, lelke­sedéssel. Munkatársa a leá­nya, Felhős Szabolcsúé Csi­szár Sarolta néprajzzal, nép­művészettel foglalkozik. Csengő szól az ajtónyitás­kor, olyan, mint amilyen a 'tégi boltok ajtáján jelezte az érkezőt. Hangulatos fogadta­tás. Kisebb régészeti bemuta­tó nyitja a sort, a környéken talált leletekből. Ekkora mammutcsontot — mely a Tisza medréből került elő — nem mindennap látni. De ér­dekes felfedezni: hogyan „kö­szönnek vissza” néhány te­remmel odébb a használati tárgyak a földből kiásott négyezer éves leleteknek. Itt van például egy szoptató­edényke: gyermeket, vagy apró állatot táplálhattak se­gítségével. Épp olyan, mint a legmodernebb fazekasedé­nyek. A régészeti anyag spe­ciális része a Felső-Tisza-vi- déki vandál lelőhelyek gaz­dag anyagát mutatja be, lát­ható például egy hamvasztá- sos vandál sír felépítése. Nincs párja a környéken az Északkelet-Magyarország vasöntvényeit, háztartási tár­gyait, finomvasedényeit be­mutató gyűjteménynek. Nép­rajzi és iparművészeti szem­pontból egyaránt érdekes lát­nivalókat kínál a terem — az óriási üsttől az öntött oroszlánig, dísztárgyakig. A múzeum legrangosabb gyűjteménye a több termet betöltő népművészeti anyag. A gazdagságra jellemző, hogy külön teremben, termekben mutathatják be a XVIII. szá­zadtól kezdve a férfiak, illet­ve a nők népművészetét, to­vábbá a gyász művészetét. Hogyan éltek a beregi em­berek a múlt században? Mi­lyen házban laktak, milyen tárgyakat használtak? Tárpá­ról faragott tornácoszlopot hoztak be a múzeumba. Itt láthatók a tákosi paticsfalu templom 1766—1784 között készült festett kazettái: a be­regi népművészet jellegzetes alkotásai. Egy bútorozott szo­ba került a sarokba — ma­gasra vetett ággyal — mint egy vendégszerető családnál, hol hamarosan nyugovóra térhetünk. A vitrinek és tár­lók a pásztorművészet, a bőr­művesség, a fafaragás, a fa­zekasság, a kovácsműhelyek, a szövés-fonás eszközeit, il­letve tökéletes művészi szín­vonalú tárgyait mutatják. Odébb a vessző- és gyékény­tárgyakat szemlélhetjük: er­refelé tengerigóré, törekes szín, tyúkülő is készült vesz- szőből, míg a gyékényből fo­nott tárgyak között szalonnás- kosarat, mustszűrőt is látha­tunk. A festett tojásokkal kezdő­dik a nők művészetét bemu­tató gyűjtemény. Olvasztott viasszal „írták meg” a tojáso­kat — amiket a legény a lo­csolás után kapott. Errefelé apró kora tavaszi levélkéket is préseltek a héjra, á/n újabban már csak a bolti festék hasz­nálatos. varrta magának. Végigbor- zong a hideg a néző hátán a könyörtelen valóság láttán, amit a tükörterítő elbeszél: „Isten véletek — én már el­megyek”. Körbejártunk, s az első szobához érkezünk vissza. Itt időszaki kiállításokat rendez­nek. Jelenleg a „Nagy idők tanúi” című dokumentum­anyag látható: a szovjet fron­tot és hadifogságot átélt be­regi emberek emlékezéseiből, tárgyaiból összeállított gyűj­temény. Orosz és magyar ka­tonaköpenyek, fényképek, naplók, veteránok emlékezé­sei. Meg-megállunk egy-egy tárgy előtt: vajon hazatért-e, meglátta-e valaha kedvesét a katona, aki így írta naplójá­ba a sorokat a fogolytábor­ban: „Édes kisangyalom. Meghalok utánad.” Ennek a Népművészet: beregi textíliák. (Elek Emil felv.) A gyűjtemény lelke; a többezer textília, amiből né­hányat a szekrényekben, fa­lakon is láthatunk. Aki ráér: megkérheti, hogy mutassák meg a gazdag raktári készle­tet — minden beregi mintát megtalál. öntöttvas kályha. Páratlan élmény a gyász­terem: fehér vásznak fekete csipkével. Mintha egy fiatal nő nyugodna a koporsóban — felterített jegykendőit majd szétosztják a koporsóját vivő legények között. A kis párnát készítője a saját temetésére kiállításnak a helyén augusz­tus 20-tól a „A régi iskola’’ című anyag látható majd — érdekes dokumentumokkal, bizonyítványokkal, múlt szá­zadi padokkal. Megkérdeztem; mire büsz­kék a múzeológusok? Példá­ul egy 1877-es textil minta­kendőre, amit a MÉH-telepen halásztak elő a szemétből. Aztán az 1668-ból való táko­si, térítőre. Egy múlt századi bányász vándorserlegre. Egy neogótikus kályhára — vas­ból öntötték. S természetesen mindig az aznapi szerze­ményre büszkék, most egy szép faragott borotvatartót kaptak egy bajuszpödrő-tar- tóval. Még illatozott... A Beregi Múzeum speciális szolgáltatásokkal is büszkél­kedhet. Tíz kerékpárt lehet itt kölcsönözni, darabját na­pi 10 forintért — beregi tú­rára. Ingyenes szolgáltatá­suk: Motívum ABC-jükböl bárki lemásolhatja a beregi keresztszemes legszebb min­táit. Háromezernyi jellegzetes beregi motívumról tudnak. Gyakorlott múzeumlátoga­tók tapasztalhatták: vannak múzeumi „illemszabályok”. Például illik csendben lenni, nesztelenül járni, megilletőd- ni, nem illik lemaradni, elő­remenni, a csoporttól elsza­kadni, stb. Sajnos, sok helyen ez a rendezés hibáival is ösz- szefügg. Nekem azért tetszik a Beregi Múzeum, mert ter­mei barátságosak, otthonosak, tárgyai nem múzeumi áhíta­tot sugároznak, hanem éle- tünk-halálunk természetessé­gét. Baraksó Erzsébet Máglyák a boszorkányszigeten Emlékezés a 250 évvel ezelőtti szegedi boszorkánypőrökre Nincs gyalázatosabb törté­nelmi intézményrendszere az európai kultúrának, mint ' az inkvizíció. Az inkviziciós te­vékenység kezdetét pontosan megállapítani máig sem sike­rült. Marx egyetért Schlosser német történész megállapítá­sával: III. Ince pápa az, aki 1198-ban bizottságot hoz lét­re az eretnekség kinyomozá­sára és üldözésére. Az 1230-as zsinat már a papokat az egy­ház rendőri alkalmazottaivá, és egyházközségük tagjainak hóhéraivá rendeli. Az inkvizíció eszközei év­századokon át a kínpad, a deres, a korbács, a máglya... „A sátán harcosai” „A boszorkányok és va­rázslók — állította az egyház — a sátán harcosai, tehát a sátáni sereghez, a sátán zsi­nagógájához tartoznak” — írja I. R. Grigulevics „Az inkvizíció története” című könyvében, majd így folytat­ja: „Ennek bizonyítékai az inkvizitorok torz agyában a misztikus boszorkányszomba­tok voltak. Miután kidolgoz­ták a „zseniális” sémát, iga­zolása nem ütközött különö­sebb nehézségbe. A hóhér se­gítségével bármely inkvizitor bármely asszonyt olyan beis­merésre kényszeríthetett, hogy a sátán zsinagógájához tartozik, részt vett boszor­kányszombatokon, s ezen az alapon elítélhette... és mág­lyára küldhette”. Röpke statisztika Az inkvizíció egyik későb­bi tobzódása nyilvánul meg a magyarországi boszorkánypö- rökben. A fennmaradt iratok szerint a legrégibb boszor- kánypör Gráz Péter feljelen­tése alapján indul meg Botzi Klára kolozsvári bábaasszony ellen. Bűne? Egy olyan bűvös mondás birtokában volt, ami megakadályozhatta a gyom növését a búzaföldeken, ha megérinti a bíró ruháját, az nem tudja elítélni, kígyóból olyan italt készít, hogy meg­érti az állatok beszédét... Az ítélet: máglyahalál. Eddigi tudomásunk szerint Magyarországon 554 boszor- kánypör volt 1565 és 1756 kö­zött, ezekben 194 halálos íté­letet mondtak ki — 23 fővé­tel után elégetés, 169 elégetés, 1 vízbe fullasztás és 1 kővel történő agyonverés. A szegedi por A legtömegesebb honi pör Szegeden zajlott le 250 évvel ezelőtt. Az eseményre emlé­kezni és emlékeztetni három időpont adatik: a pörbe fo­gottakat a városi törvényszék 1728. június 26-án ítéli el, a halálos ítéleteket 1728. július 21-én hirdetik ki, és két nap­ra rá meggyúlnak a máglyák a Tisza ma Boszorkánysziget­nek nevezett partján. „Hat férfit és hat nőt felkötöztek négyesével a három máglya­rakásból kinyúló oszlophoz” — írja „A szegedi boszor- kánypörök” jegyzőkönyveit közreadó Oltvai Ferenc, és folytatja: „Malmos Katalint előbb lefejezték, majd holt­testét az egyik oszlophoz kö­tötték. A máglya füstje meg­fojtotta a szerencsétleneket”. További 28 gyanúsított azért menekült meg a halál­tól, mert a „Frankfurter Zei­tung” híradásából III. Károly értesült a szegedi vérengzés­ről, és parancsa leállítja a to­vábbi eljárásokat. Elképzel­hető, hogy milyen szellemi színvonalon állnak az urasá- gok, ha még a király 1729. március 9-én hozzájárul Koncz Sára és Bogadussáné ítéletének végrehajtásához: előbb fejezzék le őket, és csak azután tegyék máglyára. Nem a szegedi volt az utol­só boszorkánypör Magyaror­szágon — Nagykárolyban még 1745-ben is elítéltek boszor­kányokat... Amint Bemard Gui, a XIV. századi francia inkvizitor ki­hallgatási mintát készített társainak és követőinek, ugyanez az eljárás érvényesül a szegedi pörben is: a jegy­zőkönyvek tanúsága szerint a vádlottakhoz intézett kérdé­sek azonosak, vagy majdnem azonosak. Például: „Vagyon-e szövetséged az ördöggel?” — „Mi formában és mi módon vagyon szövetséged?” — „Mi­kor tötte a szövetséget?” — „Meddig tötte azon szövetsé­get?” — „írás szerint-e, vagy szóval vagyon szövetsége a gonosszal?” — „Minemű he­lyen lett a szövetsége a go­nosz sátánnyal?” — és így to­vább. Még egy jellemzője a szege­di jegyzőkönyveknek: önkén­tes és kényszervallomások alapján vették fel. A kény­szervallomások kicsikarásá­nak több fokozata volt; a kin- zóeszközök bemutatása, sze­ges lóra ültetés, az ujjak csa- vargatása, a spanyolcsizma, a gerinctörés. Már az első kettő után azt vallotta az üldözött, amit bírái hallani akartak... Boszorkányszombat És mit akartak hallani? Például egyöntetűen vallot­ták, hogy az ördög megláto­gatta őket, aki toliakkal dí­szítve jelent meg, de megje­lent bakkecske vagy bika alakjában is. Istent megta­gadva kötöttek vele szövetsé­get, megcsókolták a homlo­kát és farát, majd nevet kaptak, hátgerincét fragy egyéb testrészét megjelölték, az ördög ezután emberi alak­ban közösült velük. Erdőkben, dombtetőkön tartották — boszorkányszom­bati összejövetelüket, melyre seprőn, gereblyén, guzsalyon, főzőkanálon, piszkafán, fekete macskán, kecskén — meztele­nül — lovagolva érkeztek és ittak a boszorkányitalból. Az­tán a tánc következett, a fő­ördög elégette magát, a ha­mut szétosztották maguk kö­zött és haza repültek... SZ. E. Kemény A farkas, a kecske Dezső: r 1 r 1 es a káposzta M ár hullámverése is el­simult a távolodó kompnak, mire a part­hoz értek. A szőke belegya­logolt a vízbe, tűnődve meg­állt. A szakállas ránézett a lányra, lassan vetkőzni kez­dett. — Mit csinálsz? — Átúszok. — Mára elég volt a hü­lyeségekből. — mondta a lány. — Ha most kettesben volnátok, eszedbe sem ju­tott volna ez a zseniális öt­let. Ha én nem volnék itt, akkor bekéredzkednétek va­lahol éjszakára, vagy ke­resnétek egy rokonszenves szénaboglyát. De pechetek van: itt vagyok. A lány olyan hangon be­szélt, mintha előre látta vol­na, hogy az utolsó kompról is le fognak maradni. Leült a fűbe, lábát kinyújtotta, hátratámaszkodott. A szőke kilábolt a vízből. — Nem maradhatunk itt éjszakára. — Neki mond — intett a lány a szakállas felé. A szőke morgott valamit, és le­ült. A szakállas visszabújt ingébe, és ő is leült. A lány a túlsó partot nézte. Lehetett vagy ötszáz méterre. A víztü­kör sima volt, rezzenés nél­kül verte vissza az égbolt kékjét. A Nap lassan bak­tatott a horizont felé. A két fiú, egymásnak félig hátat- fordítva, némán ült. — Egyébként — mondta a lány jó tízperc múltva — ha én nem volnék itt, már ré­gen otthon volnátok. Illet­ve... Akkor el sem jöttetek volna. Na, okosok? A két fiú durcásan hallga­tott. A lány folytatta.' — Az egyik nyolc méter magasból akar fejest ugrani másfél méteres vízbe, a má­sik odaállít a fához, mert ő úgy tud célozni, hagy a tőre pont a derekam mellett fog beleállni a fába. Ha az egyik­től cigarettát kérek, a másik röhög. Ha a másikkal tán­colok, az egyik pánikszerű sebességgel megiszik egy de­ci vodkát. Hülyék. Csak tud­nám ... — nem fejezte be a mondatot, felugrott, lefu­tott a vízhez. A fűzbokrok mögött mintha evező villant volna. Most megint. És újra. — Kajak!... Bár kétszemé­lyes lenne... — és elkiáltot­ta magát. — Hahó!... Le­gyen szíves!... A kajak orra kibukkant a bokrok mögül. Barnára sült középkorú férfi ült a hátsó ülésen; az első üres volt. A lendület néhány méterrel feljebb vitte a kajakot, futá­sa lassult, majd libegve meg­állt a térdig érő vízben. Gaz­dája félig hátrafordulva kér­dőn nézett a lányra. — Lemaradtunk az utolsó kompról. Nem lenne szí­ves ... — Hányán vannak? Egy­szerre csak egyet tudok, per­sze ... Mi az, a barátai ha­ragban vannak egymással? A lány nevetett, A két fiú, egymástól tisztes távolságban leballagott a partra; várako­zóan álltak. A kajakos férfi is elne­vette magát. — Hát tessék, hölgyem és uraim, ki jön elsőnek? Ne­kem gyakorlatilag mindegy. Elméletileg is — tette hozzá. — Tehát? A két fiú összeszorított szájjal hallgatott. A lányt nézték, mintha néma mege­gyezés jött volna létre közöt­tük: válassza ki a lány, kit küld át, kivel marad itt a parton, amíg fordul a kajak. Mert egy forduló körülbelül húsz-harminc perc. A lány lehunyt szemmel gondolkozott egy pillanatig, hirtelen mozdulattal belépett a vízbe. A férfi bólintott. — Magam is azt hiszem, hogy ez a helyes sorrend. Nő­ké az elsőbbség... Vigyáz­zon, ült már kajakban? A lány egymásba akarta dugni a két fél evező nyelét, de a férfi rászólt. — Hagyja csak, tegye be a kajak orrába. Hány kiló? ötvennégy? ötvenhat? Eny- nyi ballaszt nem fog ártani. SZABOLCS-SZATMÁRI IDEGENVEZETŐ

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom