Kelet-Magyarország, 1978. július (35. évfolyam, 153-178. szám)
1978-07-23 / 172. szám
VASÁRNAPI MELLÉKLET 1978. július 23. Á Szabolcs-Volán aranya Gondolatok a minősítő versenyről Szegeden rendezték meg 3 szakszervezeti néptáncegyüttesek XIII. találkozóját és III. országos minősítését. A fesztiválon nagy sikerrel szerepelt a Szabolcs-Volán táncegyüttes. A korábban Ezüst I. minősítéssel rendelkező együttest megérdemelten sorolták előbbre: az Arany III. kategóriába. Az eredmény azért is nagyon értékes, mert a minősítésen most az ország legjobb szakszervezeti néptáncegyüttesei vettek részt, akik megvédeni jöttek Arany I—II. minősítésüket. Elég ezek közül megemlíteni a budapesti VDSZ. Bartók Táncegyüttest. Az ő munkájuk ma irányadó minden olyan együttes számára, amely a néptáncot a maga tisztaságában kívánja színpadra rendezni. Más utat jár a szintén élvonalbeli Vasas Művészegyüttes Tánckara. ök kompozícióikkal a tánc és folklór nyelvén érzelmeket, indulatokat, emberi- társadalmi viszonyokat fejeznek ki. A néptánc színpadra vitelének modern példáját mutatta be most is a HVDSZ, Bihari János tánc- együttese. Műsorukban kiválóan érvényesült a zenei kíséretnek a tánc hangulatát, mondanivalóját tökéletesen követő, hatását fokozó megoldása, melyet a jól ismert Vízöntő együttes produkált és az országos szaktekintélyből álló zsűri is követendő példaként értékelt. A minősítő programok bemutatása két részben történt. A Szabolcs-Volán tánc- együttes műsorából a zsűri a „Méhkeréki táncok”at jelölte ki. Ezt mutatták be a szegedi Kisszínházban a közönség vas tapsa mellett. Az esti bemutatón félórás, gördülékeny, jól szerkesztett műsorral bizonyították, hogy felkészültségük alapján az „Arany” kategóriájú együttesek közt a helyük. A bemutatott kompozíciók közül kiemelte a zsűri Sajti: Cigánytánc-át, amit mint új színfoltot értékeltek. A „Haj- likázót” — Tímár Sándor koreográfiája — a szabolcs- szatmári — geszterédi, érpataki, bundásbokori — gyűjtések során, népi adatközlők tánca alapján összeállított és betanult kompozíciót olyan meggyőző erővel mutatták be, amiből kitűnt, hogy a táncot valóban sajátjuknak érzik, sajátjukként ismerik. Érdemes kiemelni, hogy csaknem minden versenyző együttes műsorában szerepelt olyan koreográfia, amit megyénk tánckincse alapján állítottak össze. Ez azt mutatja, hogy az ország egyik leggazdagabb tánckincsű megyéje vagyunk. A Szabolcs-Volán tánc- együttes vezetői, tagjai tudják, hogy a most elért siker és minősítés kötelez, s nem csak azért, mert ezt majd meg kell védeni. Hanem azért is, mert mint .Arany” kategóriájú együttes, az eddiginél jóval nagyobb lehetőséget kapnak, gyakrabban képviselik majd megyénket. Romanovits István Benke László: Zaboskertben Ismeri kezem a kapanyél fényesre kopott simaságát, tudom a nyél a tenyerem megszorítaná, régi társát. Kábultam perzselő napon pecsenye pirosnál vörösebbre, lábamon az égő vágást véres porbocskor bekötötte. Sajnálatában a1 dolgos Terka képzelhetni hogy mit kínált, hej ha még a hórihorgas gazban matathatnám a bugyiját Terkák dalát a megnőtt fenyves s a munkakönyvem pecsétje őrzi. A pecsét alatt, papíron áll, négy-húszért kellett elidőzni. A gyönge csemetéket féltve a kopáron mégis mi ültettük, mibennünk zúg a tölgy, a luc s a mi lelkünk suhog bennük. A közös kannafedélből oltott szomjúság bennem azóta lobban, amióta mélyen és magában zúg a zaboskerti erdő elhagyottan. Zúgj, árvaság; zaboskert, suhoghatsz. Sorsa kit erre, kit arra dobott. Szerelmünk a földben, egyszer életre halálra kapaszkodott. nyört találtak a jövendőépítésben. ★ A pocsékló urakról, nagy vagyonú arisztokratákról olyan elképesztő történeteket vesz elő emlékezetéből Guszti bátyánk, hogy nem győzzük jegyezni. A ceruza lassabban fut, mint agyában a beleívódott, de most felbuzgó emlék. — Ö, Piret báróban nem volt semmi, ami a népet rettegésben tartotta volna! Hogy miért, megmondom, ha elhiszi — néz rám Nyíri Gusztáv. — De akár hiszi, akár nem, ennek az úrnak semmi tájékozottsága nem volt még az árakról se, viszont oktalan felvágásból állt össze minden cselekedete. Ott élt a faluban egy okos-tehetséges, finom cipőket csináló zsidó, kevés olyan volt a megyében. Nála rendelt lábbelit mindig a báró. Egyszer is éppen valamiféle kényes-fényes csizmaféleség kellett volna neki, milyet a szomszéd Jékey Ferenc, a nagy- gőgű, nagy leleményű győrteleki dzsentri se hordott még a lábán, még akkor se, mikor a húszas évek elején egy amerikai Kossuth-szobor leleplezésére küldték ki a megyei urak nevében. No, a bibliás leleményességű cipész minden ügyességét előszedte, s hamarosan elébe vitte a bárónak a kikent-ki- fent csizmát, amilyet Rákóczi Ferenc se viselt egykoron! Piret azonban nem fogadta el. Mit gondol, miért? Megvolt annak minden szépsége, de mert „csak” háromszáz forintot kért érte — ennyit szólt rá a földesúr: „Nekem ilyen olcsó portéka nem felel meg! No, a mesternek sem kellett egyéb — hazament, átszabta, átvarrta, átfestette, megcicomázta, visszavitte: „Báró úr, itt az új csizma, ára ötszáz!” „Jól van, Slajmi, ez már döfi!” S már húzta is fel! De telhetetlen maradt minden másban a bolond, különben épeszű Piret báró. ★ Persze, amiről ilyen nyugodtan, gúnyosan, félkacajokkal megszakítva tud beszélni az ecsedi ember — az a régmúlt, afféle emlékgyűjtésből maradék, szellemidézés és egymás neveltetésének eszköze pusztán. Az interjúalanyunk igazi elemében a máról szól. A régi, szívszorongatóan elmaradt, primitív lápi világban nemcsak a szellő mozdult, káka hajolt, nád zizegett — hanem az emberi összetartás hangjai uralták e furcsa világot. A maguk erejétől, megdönthetetlen munkaszeretetéből és egymás segítéséből éltek meg. Egytől egyig istentelen ronda alaknak tartották azt, aki önző volt. A kölcsönösségen és szolidaritáson kívül minden más vonást gyalázatos és terméketlen vonásnak tartottak. A lápi ember mindig megérezte a bajban a szükséges, s az egyedül célravezető közös cselekvést. Tudta, hogy miképpen is kell szalmából, nádból, gyékényből, fűzből, égerből meg más poros-sáros törékenységekből „fegyvert csinálni”; másnál kicsiségnek tűnő apró tettekkel megmenteni a menthetőt; kivárni mindenkor a teljes elrendeződést! Ez ecsediesen annyit jelent: nád közé bújni, gyékényt vágni, kosarat fonni, lápba rejteni embert, jószágot, csendes, rejtett szorgalommal, közösséget megtartó fortélyos időhúzással fölös összeütközések elől kitérni; bőszen csak a termést megvédeni a maguknak mindenkoron biztosított nyugodt életállapot miatt. — Noshát — mondta a pompás szavú Guszti bátyánk — végül is van egy szent törvény ezen a tájon, mely igazában 45 után érvényesült a maga teljességében, nemcsak Ecseden, hanem az egykori láppart tizenhat falujában: Az élet csak folytonos összetartással biztosítható! A láp menti arisztokraták fejedelemutánzó világa letűnt. A munka nemességét ültette helyükbe a történelem. A régesrégi összefogás felújítása ma itt a döntő tényező. Az „én” szót, amit grófok, bárók, dzsentrik használtak, a „mink”, a „miénk” cseréli fel. Az olajmunkás olvasottsága, szaktudása, műveltsége a mai Ecsedet nem csak a közös munkában, de általános olvasottságban egyformán jellemzi. Ma sokan olyan ragyogó pályát futnak be fiaikból, mint ez a százhalombattai olajszakmunkás. F élreértés ne legyen, otthona, lakása, családja végleges címe ma is: Nagyecsed, Szabolcs- Szatmár megye. Csak minden hétfőn futja be ez a forradalmi gyorsasággal kitanult szakmunkás gyorsvonattal az útját Nagyecsedről Százhalombattáig — majd pénteken vissza. Azok közé az emberek közé tartozik, akik nem kisebbednek attól, hogy életpályájukról a megye határain túl is szót ejtenek. Erdős Jenő Tiszamogyorós S zellő suhan a víz felett. A távolban, a túlsó parton, a szemhatár félkörében a beregi Tisza-part erdőségei sötétlenek. Hátunk mögött akác, meg gyümölcsfák között Tiszamogyorós húzódik meg A víz munkál. Az örökkön hömpölygő áradat évszázadokon át hozta a löszt, mosta a partot. A szél pedig alakította a felszínt, az egész Szabolcsot. És különösen formálta ezt a vidéket, a Tisza-könyököt. Különböző típusú szélbarázdák, hatalmas hosszanti garmadák és maradék gerincek teszik sajátossá e tájat. Mogyorós határát is. • Dr. Borovszky Samu, Magyarország vármegyei és városai című monográfiájában még Mogyorós néven Tisza menti kis községnek említi, 122 házzal, és 704 nagyobbá- ra református lakossal. Postája és távírója Mándok. Vasúti állomása Tuzsér. A község a Zichy-okmánytár szerint 1297-ben már mint „Terra Monoros” szerepelt. 1355-ben Kis-Mogyoró néven találjuk. A falu 1872- ben és 74-ben majdnem teljesen leégett A Dienes István szerkesztette Szabolcs vármegyei monográfiában, mely 1939-ben látott napvilágot, a következők állnak a községről: A XIV. században Monyoros néven szerepel régi okmányainkban. 1720-ban nyolc jobbágycsalád élt a községben. 1784 után Czóbel Borbála birtoka, 282 lakossal, az ő tulajdonában találjuk a helységet az 1785. évi összeírásban. Jellegzetes kis jobbágyfalu volt... Kit és mit talál a mai krónikás Tisza- mogyoróson ? Elégedett, szorgalmas embereket gazdagságot. — A nyolc jobbágycsalád mai ivadékainak száma 980, — tájékoztat Bíró Gusztáváé, a nagyközségi közös tanács elnökasz- szonya. — Az egykori 122 házzal szemben ma 240-et találunk. És milyeneket! Zömében az utóbbi években épültek, modernek, nagyablakosak. fürdőszobásak. Közülük többen bent van a víz. A mai Tiszamogyoróst is a munka élteti. Ez adja az itt élők kenyerét, és boldogságát. Ám a technikai haladás itt is megbolydította az életet. A munkaképes lakosság nagyobbik része a MÄV környékbeli munkahelyein dolgozik. Ezek csak aludni járnak haza. A térségbe települt ipari létesítmények is vonzzák az embereket. A termelő- szövetkezet sem fizet rosszul. — Így aztán lehetőség van bőven, — mondta Gonda Béla, az eperjeskei Alkotmány Termelőszövetkezet elnöke. — A két község — Eperjeske és Tiszamogyorós határában 3200 hektár földön gazdálkodunk. — És a tagság? — Itt így módosul a mondás: Gazdag téesz, gazdag tagság. így aztán érthető, ha a szakemberek itt nem szöknek el a téeszből. A mogyorósiakból 26 fiatal szakmunkás dolgozik a gépműhelyben, és a traktorokon. — De a fiatalok tevékenységével felér az idősebbek munkája is — folytatja a téesz elnöke. — Helytállnak a közösben, és igen jelentős a háztáji tehéntartás. Ehhez a termelőszövetkezet minden támogatást megad. — Elvben? — vetettem közbe. — Nem — így az elnök. — A szövetkezetnek jó gond a háztáji. Ügy értem, hogy hasznot hoz egyénnek, közösnek. Az elnök szavaira a 78 éves Szeles Bálint tette fel a koronát — Kétszázharminchat fejőstehén’ van ebben a faluban. Nekem is van öt.. Hogy tudnék én takarmányt szerezni nekik, ha a téesz nem hozná házhoz? A jószágtartás mindig is híres volt a. faluban. Régen a nagyszarvú magyar fehér fajta uralta a legelőket. A gazdák is ökrös fogattal dolgoztak. Ma a közösben a zetorok, a nagyobb gépek, a háztájiban meg a kertitraktorok húzzák az igát • A község központját — az összehordott dombra épült templom szomszédságában — a kereskedelmi üzletek uralják. És a Tisza- presszó bezzeg hangos. Ha nem is a cimbalmos, de a szesz munkálkodik. A jámbor utas bizony se szóda-, se ásványvizet nem kap. A felszolgáló azt se tudja megmondani, hogy mikor rendeltek utoljára. Szeszféleségekben viszont nincs hiány. És a fiatalok részére létrehozott „presszó-kocsmával” át- ellenben hivogatóan tárja ki ajtaját a másik búfelejtő, az italbolt. A kora délutáni órák ellenére itt sem fogyaszt vizet senki. Az italbolttal egy fedél alatt a vegyesboltban kenyér, só, cukor, mosószerek, szóval a legfontosabb létszükségleti cikkek megtalálhatók. És ha a 20 méter sugarú körön belül a két kocsmában nem találna valaki elég szeszes italt, akkor itt, a boltban szintén beszerezheti az adagját. A fodrászat csak hétvégeken, és előre bejelentés alapján „üzemel”. — A községet a külvilággal a posta köti össze — hallottuk Danes Katalintól, a fiókposta vezetőjétől. — Naponta 30—40 ügyféllel van dolgom. Folyóiratból, színes hetilapokból mintegy ötvenet, újságokból 130- at visz szerte a faluba a kézbesítő. A postáskisasszonyt, az összeköttetést éjjel az épület falára szerelt telefon helyettesíti. A körzeti megbízott ritka vendég a faluban. Nincs is rá nagy szükség. Itt a község ma is jó fegyelmező erő mind a fiataloknak, mind az italtól esetleg magáról megfeledkező idősnek. Akikkel a sors ezen a napon összehozott, nem emlékeznek rá, hogy milyen erőfeszítések árán hordták össze a több méter magas dombot, amelyre a templomot annak idején építették. Arról viszont a saját szememmel győződtem meg, hogy társadalmi munkában milyen egyakarattal bővítik óvodájukat. Az alapozással már készen vannak. Találkozásunkkor, dacolva a szemerkélő esővel, Ésik Elemér, Varga Bálint, Potos Kálmán, Szeles Bálint zsaluztak. A társadalmi munkát és az építkezést Áros József, a HNF községi titkára szervezi, ő jár ház- ról-házra, és osztja be az embereket a kívánságuk szerinti napokra. — Kinőttük az óvodát, — ismerteti helyzetüket Ésik Arpádné vezető óvónő. A téesz meg a tanács 100—100 ezer forinttal segíti a bővítést. A többit társadalmi munkával pótoljuk. így az idén már a következő tanévben iskolába kerülő cigánygyerekeknek is tudunk helyet biztosítani. — Hogy milyen itt a fiatalok helyzete? — kérdez vissza Ésik hajós KISZ-titkár. Klubunk van, némi felszerelésünk is. A hétvégi táncok, társasjátékok a fiataloknak csak egy részét elégítik ki. Egy 6zó, mint száz: A sült galamb nem repül be a szánkba. Több a lehetőség, mint amennyit nyüzs- günk. A z iskola körzetesítésével, a tanácsi összevonással, a téesz egyesülésével lényegében az értelmiség kivonult a faluból. Lakás két pedagógust — ők nevelik. tanítják összevontan az alsósokat — és a vezető óvónőt köt a faluhoz. A község életét a pártalapszervezet, a Hazafias Népfront bizottsága, a tanácstagok irányítják, ők mozgósítanak a hivatalos és a társadalmi feladatok megoldására. Sigér Imre KM