Kelet-Magyarország, 1978. július (35. évfolyam, 153-178. szám)

1978-07-23 / 172. szám

4 KELET-MAGYARORSZÁG 1978. július 23. HÍTFÖ: Bonnban véget ért a hét tőkés ország vezetőinek gazdasági értekezlete — Waldheim ENSZ-főtitkár Damaszkuszban Asszad szíriai elnökkel és Arafattal tárgyalt — Politikai am­nesztiát hirdetett a perui kormány KEDD: Az angliai Leeds-kastélyban Vance amerikai, Kamel egyip­tomi és Dajan izraeli külügyminiszter megkezdte alkudozá­sait — Fukuda japán kormányfő Brüsszelben, a Közös Piac székházában tárgyalásokat folytatott SZEHpA: Carter elnök hatálytalanította a TASZSZ hírügynökség­nek szállítandó komputerről szóló szerződést — Bécsben be- fejeződött a haderő-csökkentési tárgyalássorozat 15. üléssza­ka — A szír külügyminiszter közvetít a két Jemen vitá­jában CSÜTÖRTÖK: Leonyid Brezsnyev és Gustáv Husák baráti megbe­szélése a Krímben — Heves viták az Afrikai Egységszerve­zet khartumi csúcstalálkozóján — Schmidt nyugatnémet kancellár és Trudeau kanadai miniszterelnök együttes láto­gatása Dániában PÉNTEK: Bolíviában, ahol érvénytelenítették a július 9-i elnök- választás eredményeit, katonai lázadás tört ki — Pekingben kínai—japán tárgyalások kezdődtek az úgynevezett béke és barátsági szerződésről — Giscard d’Estaing francia elnök befejezte portugáliai látogatását SZOMBAT: Szadat elnök Egyiptomban új, az amerikaihoz hasonló elnöki rendszert kíván bevezetni — Portugál belpolitikai válság Soares szocialistáinak és a névleg szociális demokra­ta pártnak szembekerülése folytán — Lemondott a bolíviai elnök Á hét három kérdése O A tőkés gazdaság leg­súlyosabb gondjain enyhíthet-e a bonni csúcs- találkozó határozata? Aligha. Még akkor sem, ha a szemtanú meggyőződésével mondhatja e sorok írója: a az USA, az NSZK, Japán, Nagy-Britannia, Francia- és Olaszország, valamint Kana­da állam-ill. kormányfői egy lépéssel előbbre jutottak a gazdaságpolitikai célok kö­zös megközelítésében . .. mert az előző három ilyen talál­kozó eredménytelenségéhez viszonyítva bizonyos siker­nek számít, hogy az Egyesült Államok kilátásba helyezte hazai energiafogyasztásának korlátozását, s így fizetési mérleghiányának csökkenté­sét, tehát a dollár veszélye­sen alacsony árfolyamának fölfelé tornáztatását, hogy Ja­pán megígérte túlzottan szép exporteredményeinek lefara­gását, az USA-ból és aNyu- gat-Európából jövő portékák importjának fokozását, hogy az NSZK belement némi inf­lációs kockázat vállalásával is a nyugatnémet gazdaság 13 milliárd márkás felélénkíté­sébe, és így tovább. Több volt most a konkrétum, mint az utóbbi három év hasonló összejövetelein bármikor. Persze, ebből arra is kö­vetkeztettek számosán a bon­ni parlament épületében be­rendezett sajtóközpont láto­gatói közül, hogy — a nyu­gati gazdaságra leselkedő veszélyek ma jiagyobbak, mint a három esztendő alatt bármikor! Növekszik a mun­kanélküliség, a valuták bi­zonytalan árfolyamalakulása elriasztja a tőkét a beruhá­zásoktól, ami megint csak a munkanélküliek számának szomorú emelkedéséhez ve­zet. A konkrét ígéretek azért sem számítanak igazán sokat, mert — az állam- és kor­mányfők közül legtöbben nehezen vagy egyáltalán nem tudják elfogadtatni a bonni határozatot a saját parla­mentjükkel. így például Car- ternak sem lesz könnyű dol­ga', ha rá akarja venni az amerikai polgárt, fizessen ez­után többet a benzinért, de fogyasszon kevesebbet! Az USA-ban novemberben kép­viselőházi választások lesz­nek, azonkívül a szenátori mandátumok egyharmadának odaítélése céljából is az ur­nákhoz (pontosabban: a sza1- vazógépekhez) szólítják a vá­lasztókat Választások lesz­nek különböző szinten Nagy- Britanniában is, az NSZK- ban is, Japánban is. Lehet ilyenkor nadrágszíjmeghú- zást prédikálni? © Milyen politikai időjá­rást jelez a szovjet— amerikai viszony barométe­re? Talán olyan — félig kité­rő jellegű — választ kell ad­ni erre a kérdésre, hogy nem egy, hanem jó néhány baro­méter van használatban, ezek pedig nem egyformán jelez­nek! Ha például Carter el­nök egy-két konkrét bejelen­tését tekintjük barométernek (a moszkvai olimpia idején a TASZSZ szovjet hírügynök­ség által használatba veendő komputer leszállításának pil­lanatnyi tilalmáról vagy olaj­fúró berendezések embargó­járól), akkor ez igen jeges politikai klímát mutat. Ha aztán ugyanennek a Carter- nak más, általánosságokban mozgó kijelentéseire figye­lünk, akkor azok szerint még­is csak szükségesnek tartja a Fehér Ház ura a szovjet— amerikai viszony normális alakulását. (Ugyanígy nyilat­kozott Budapesten az az Ave- rell Harriman, aki 87 éve­sen is az elnök egyik igen befolyásos tanácsadója — igaz, eddig éppen öt ameri­kai elnök hallgatott rá... Nos, Harriman, aki azt hang­súlyozta, hogy ismeri Carter elgondolásait, úgy vélte, hogy az enyhülés folytatódik. Csak hát az enyhülés szerintenem jelent szükségképpen közele­dést, inkább csupán azt, hogy a feszültség alábbhagy.) A szovjet—amerikai vi­szony legfontosabb baromé­tere a SALT-tárgyalások ala­kulása. Még mindig keresik- kutatják a kommentátorok, hogy az előző heti, genfi Gro- miko—Vance-találkozó mit hozott, de ezen a barométe­ren a jelek szerint még most sem mérhető le a változás. Viszont bizonyos fokig meg­nyugtató, ha a szovjet—ame­rikai viszony legfőbb mutató­ja legalábbis egyhelyben ma­rad. Carter legutóbbi nyilatko­zataiban még a bécsi haderő­csökkentési tárgyalásokról is mértéktartóan nyilatkozott. Nyugaton általában elisme­rik, hogy a szocialista orszá­gok által június 8-án előter­jesztett javaslat olyan intéz­kedéseket tartalmaz, ame­lyeket még a NATO szem­pontjából is üdvözlendőknek lehet mondani... A bécsi foly­tatás időpontja: szeptember 28. Az akkor kezdődő 16. ülésszakon talán elhangzik a NATO-országok válasza a szocialista országok kezdemé­nyezésére. O Mi van a sikertelen amerikai—egyiptomi —izraeli külügyminiszteri ta­lálkozó hátterében? Szadat, aki tavaly ősszel a jeruzsálemi látványos kirán­dulás kockázatát is vállalta, csakhogy némi eredmény birtokában kimenekülhessen az őt otthon fenyegető gaz­dasági és társadalmi problé­mák gyűrűjéből, egyre több engedményre kényszerül, az izraeli vezetők azonban még így sem hajlandók vele lé­nyegi megállapodásra... Ami­kor most Leeds-be küldte kül­ügyminiszterét, már odáig el­ment az egyiptomi elnök, hogy feltételeiből elhagyta a Palesztinái Felszabadítási Szervezet igényeit vagy a szírek jogát a Golan-fennsík- ra, egyedül a Jordán folyó nyugati partvidékének és a Gázai övezetnek a kiürítését kérte az izraeli kormánytól. De Beginnek ez is sok: az izraeli parlament, a knesz- szet ülésén sokatmondó gesz­tussal, a honatyák szeme láttára széttépett egy papírt, mondván, hogy ugyanezt ten­né azzal az okmánnyal is, amely Izrael számára a kivo­nulást tenné kötelezővé Ciszjordániából és Gazá­ból... Sajátos logikával Dajan külügyminiszter Egyiptomot tette felelőssé a mostani tár­gyalás kudarcáért, szerinte ugyanis Kamel külügymi­niszter túl sokat követelt. Vance amerikai külügymi­niszter — tekintettel arra, hogy a Carter-kormányzat- nak is, de neki személy sze­rint is szüksége lenne vala­milyen diplomáciai sikerre a közel-keleti közvetítői fela­dat ellátásában — azt Ígérge­ti, hogy legközelebbi közel- keleti „ingajárata” során új­ra megpróbálja felvétetni a tárgyalás szálát az egyiptomi és az izraeli diplomáciával. Egyelőre azonban ezt még Kairóban is kétkedéssel fo­gadják. Viszont Izrael ismét időt nyert. A diplomáciai nekiru­gaszkodás — s hiába jósoltak Washingtonban és Kairóban ennek nagy jelentőséget — egyébként eredménytelen maradt. Pálfy József KUBAI TUDÓSÍTÁSOK (4.) Fiatalok 3 óra munkával telik el, de emellett önkén­tes ifjúsági brigádok segítenek ott, ahol szükség van rájuk. Most egyébként a szak­munkásképzés a leglényegesebb a munka területén. A szakmunkásiskolák a gyárak­kal tartják a kapcsolatot, de a munkások is tanulnak, az a célunk, hogy minden ku­bai gyereknek legalább a hat osztálya le­gyen meg, azon túl tanuljon a középfokú iskolában, ha dolgozik, kap munkaidő-ked­vezményt. A fegyver állandóan készenlét­ben van a fiatalok kezében. Katonaságunk és önkéntes miliciánk tagjai többségükben fiatalok, s büszkék vagyunk arra is, hogy Angolában a mi ifjúságunk adott segítséget a függetlenség és szabadság kivívásához. — A lapról mit hallhatnánk? — A Juventud Rebelde 1965. október 21-én indult el útjára, mindennap délután jelenik meg 300 ezer példányban. Emlék­szem, több javaslat is érkezett, a lap ne­vének megválasztására. Végül ennél a név­nél maradtunk, ezzel Fidel is egyetértett. — Mi történt ma Havannában? Mit tud erről az újságíró? — Akasztani akarsz? A szerkesztő az újságot készíti, s nem tudja, mi újság van a városban. Azt tudom, hogy ti megláto­gattatok minket, ez ugye már egy esemény, egy minuszos hír. Aztán a mai napon is a havannai sofőrök percenként megsértették a közlekedési szabályokat. De komolyra for­dítva a szót: ma megkezdődött Kuba és az USA között egy tárgyalás a kapcsolatok normalizálásának egyes kérdéseiről. Ez je­lentős esemény, s az is, hogy detroiti egye­temisták kosárlabdacsapata mérkőzik este a havannai egyetem csapatával. — S Te, kollégám, mivel töltőd a hét végét? — Mivel ma szombat van, könnyű föl­sorolnom. Eddig veletek beszélgettem, s sajnálom, hogy hamarosan el kell mennem, de ülést tart a VIT előkészítő bizottsága, amelynek tagja vagyok magam is, s ott kell részt vennem. A VIT-tel kapcsolatban megjegyzem, hogy nagyon készülünk rá, s ez a készülődés az egész népre kiterjed. Szeretnénk a világ ifjúságát úgy megtisz­telni, hogy kitűnő szállást biztosítunk ré­szükre, kényelmes berendezésekkel, sport- létesítményekkel és sportolási lehetőségek­kel, kulturális eseményekkel. A nemzetközi ifjúsági szolidaritás jegyében várunk min­den résztvevőt. Virágos és vidám barátsá­gos Havanna várja az egész világ ifjúságát. Ma délután ezekről a föladatokról tárgya­lunk. Holnap vasárnap lesz, alszom leg­alább tíz óráig, délután kimegyek a strand­ra. este moziba, majd egy étteremben ba­ráti társasággal vacsorázok. De tudod te pajtás, hogy van ez, az újságíró mindig új­ságot készít, akkor is, ha alszik, mert a holnapi lapról álmodik. Gazdag István Szööömyüűűű sorsa van mellettem... — válaszolt helyette Klári. Gitta biztosan jobb volt neki. De hát a jó­isten rendezi a sorsokat. — Te csak ne gúnyolódj a Jóistennel! Lehet, hogy még fohászkodni fogsz hozzá! — intette nagymama. Valahogy Klárit is családtagjának te­kintette, mint a volt vejének a jelenlegi feleségét. S bár Guszti csak évek múltán há­zasodott meg a válása után, valahogyan mégis Klárit te­kintette csábítónak. Azt azért tudta, hogy most Bar­na aput, a jelenlegi vejét kell szeretnie. Rá is mosoly­gott, ahogy ott állt kihevül- ve a tollaslabdaütővel. — Játszotok, gyerekek? Mutassátok már, hogy megy ez?! — Rajta örömapák! — bíztatta őket Lajos bácsi is, aki egy üveg villányi bu - gundival közeledett a tűzön csendesen rotyogó paprikás­hoz. A nászok engedelmesen elkezdtek ütögetni. Gitta nem volt kíváncsi er­re a látványra; egyre az járt az eszében, hogy múlik az idő, telik a nap. Eddig forgolódott valamit Lajos bá­csi körül segítség címén, például a hagymát összeaprí­totta, de közben is az járt a fejében, hogy neki persze nem ez az igazi tennivalója. Most már a Tibor anyjával készült beszélgetni; óvatosan, mintegy véletlenül megköze­lítette, megfogta a karját, és igyekezett vele félrevonulni. Csak még figyelmeztette Ka­tit: — Foglalkozz nagymamá­val! Szemhunyorításából Kati úgy érezte, hogy ez már ré­sze Anyu stratégiájának, és engedelmeskedett. Letelepe­dett a fűre szinte nagymama lába mellé, s igyekezett úgy helyezkedni, hogy a keze ügyében legyen a feje, ha eszébe jutna megsimogatni, mint kislánykorában. — Hát felnőttél, Katikám — sóhajtott nagymama, és valóban meg is simogatta a haját, mintha csak egy Gitta, vagy Kati által írt forgató- könyvnek kellett volna en­gedelmeskednie egy modern­nek álcázott mai romantikus drámában. Kati szigorú tekintettel odaparancsolta Tibort is, hogy helyezkedjék el a nagy­mama másik keze ügyében. Hátha az ő fejét is megsimo­gatná. Tibor már megtanulta a szófogadást, leereszkedett a fűre, de önkéntelenül is a nyugágy karjára támaszko­dott, és majdnem felbillen­tette nagymamát. — Jaj istenem... — mond­ta, és lehuppant. — Tibor, Tibor... — csó­válta fejét Kati, majd rá- mosolygott a nagymamára! — Olyan aranyos kis ügyetlen... látod nagyma­ma? Erről nagymamának a gép­kocsit vezető piros trikós fiú jutott eszébe: — De hol van az a barna gyerek, aki idehozott? Ki az a fiú tulajdonképpen? Klári még ott volt; ő vá­laszolt; — A nőőővérem kisfia..; kiváló mérnök különben... versengenek érte a vááálla- latok. — Igazán? Én azt hittem, valami birkózó, vagy futbal­lista ... — csudálkozott nagy­mama. — Szeretem az ilyen izmos gyerekeket. Lajos bácsi felpillantott a tűz mellől, amire éppen gallyat rakott: — Birkózó és futballista más-más alkatot kíván, Mar­git néni! Lacit én evezősnek nézném. — Az evezősök rendes em­berek, ugye, akárcsak te, La­jos?! Ezen mindnyájan nevet­tek, s Klári kiabált Lacinak: — Laci, a nagymama té­ged akar látni! Laci, jobb híján, eddig úgy akarta magát kivonni a társaságból, hogy felnyitot­ta a motorházfedelet, s a mo­torban kotorászott. Most csak éppen vissza kellett en­gednie a fedelet a motorra; kezét egy rongydarabbal megtörülgetve, odaballagott a nagymama nyugágya elé, s egy mozdulattal törökülésbe ereszkedett. ★ Gitta, a jövendő nászasz- szony karját fogva, már a csónakház tövéből, visszapil­lantott a jelenetre. Milyen együgyű vigyora van ennek a gyereknek, ennek a pirostri- kósnak — gondolta. De mon­dani nem mondta. Nem akarta még ilyen módon sem annyi figyelemre méltatni, hogy egyáltalán bármi meg­jegyzést engedjen meg ma­gának. De a fél szeme aka­ratlanul is rajta vagy talán rajtuk maradt. — Azt hiszem, ki kellene használnunk az alkalmat, drágám, hogy néhány szót váltsunk a gyerekeink jövő­jéről ... (Folytatjuk) I U tunk egy napilap szerkesztőségébe is elvezetett. A „Juventud Rebelde” (Forradalmi Ifjúság) ifjúsági lapot kerestük föl, ahova nagykövetségünk sajtó­attaséja is elkísért bennünket. Ovidio Cab­rera főszerkesztő-helyettes szobájában fog­laltunk helyet, a dohányzóasztalkán fehér rummal kevert citromlé és kitűnő szivar, a falon „Che” kinagyított fényképe. A fiatal főszerkesztő-helyettes nagy szeretettel mutatta be az ifjúság lapját, és egyben a kubai Ifjú Kommunisták Szövet­ségét, mint új típusú szervezetet, amelynek nemrégiben tartották meg III. kongresszu­sát. — Előbb a kubai ifjúság szervezetéről beszélek — mondta Ovidio Cabrera. — Az első kongresszuson, 1962-ben változott a szervezet neve, korábban Forradalmi Ifjú­sági Egyesülés volt, amely tömörítette a különböző haladó irányzatokat. Az Ifjú Kommunisták Szövetsége nem csupán ne­vében jelentett változást, hanem tartalmá­ban is. Miiyen legyen az ifjú kommunista? Mi így fogalmazunk: legyen a fiatal kom­munista becsületes, jó munkás, jó tanuló és jó katona. Ma is ez jellemzi ifjúságun­kat, e hármas föladat: munka, tanulás és a fegyver. S ez egyben a kiválasztódást is je­lenti a fiatalok körében. Mondhatom, hogy a fiatalok nagy megbecsülést kaptak a szo­cializmus építésében. A mi forradalmunk nem önös szempontokat követett, hanem az egész nép érdekeit, a forradalom érde­keit tűzték ki zászlajukra. Ma 300 ezer tag­ja van az Ifjú Kommunisták Szövetségé­nek. — Bocsánat, hogy közbe kérdezek: mi­lyen korhatárok vannak? — Az alsó 17 év, a felső 25—27 éves kor. — S mi történik a huszonhét éves tag­gal? — Ha nem veszik föl a pártba, akkor megszűnik a tagsága az ifjúsági szövetség­ben. De nekünk az a célunk, és arra irá­nyul a nevelőmunkánk is, hogy tagjaink, fiataljaink lépjenek be a kommunista párt­ba. Természetesen a' pártszervezet tagsága dönti el, hogy fölvesz-e valakit soraiba, vagy sem. — Az említett hármas föladat miként válik valóra, hogyan teljesítik a gyakorlat­ban? — A tanulással kezdem. Megszüntet­tük az analfabétizmust Kubában. Ez a fia­talság érdeme, s ez nagyon lényeges kérdés volt a mi hazánkban a forradalom győzel­me után. Létrehoztunk ifjúsági csoportokat, amelyek tagjait tanítóvá képeztünk, úgy kezdődött, hogy ők maguk is tanultak, de közben tanítottak is. A munka minden if­jú számára lételemmé vált, ilyenek a kihe­lyezett iskolák, ahol 5 óra tanulás mellett

Next

/
Oldalképek
Tartalom