Kelet-Magyarország, 1978. július (35. évfolyam, 153-178. szám)

1978-07-16 / 166. szám

16 KELET-MAOYARORSZÁG 1978. július 16. Vasutas úszók Európa-bajnoksága Készülnek a játékvezetők Szombattól a sóstói uszoda festői környezete ad otthont a vasutas úszók IX. férfi Eu- rópa-bajnokságának. Délelőtt az előfutamokkal vette kez­detét a kétnapos rangos sportesemény. Az előcsatá- rozások során a legnépesebb mezőny a 100 méteres gyors­úszóknál szállt vízbe, ahol tizenkilencen álltak rajtkőre. A délelőtt legszembetűnőbb mozzanata az volt, hogy a szovjet csapat szinte vala­mennyi tagja — ellentétben a többiekkel — bekerült a döntőbe. A szovjet fiatalok minden előfutamban győze­delmeskedtek. Délután az ünnepélyes megnyitóra felsorakozott bel­ga, bolgár, csehszlovák, finn, holland, lengyel, NDK-beli, román, szovjet valamint magyar résztvevőket és ve­zetőiket Molnár György, a Magyar Vasutas Sportköz­pont elnöke köszöntötte, majd Hugó Fusch, a Nem­zetközi Vasutas Sportszövet­ség (USIC) képviselője meg­nyitotta a kétnapos versenyt. Az ezt követő döntőkben is szovjet és NDK-győzel- meknek tapsolhatott a szép számú közönség. Kitűnt a mezőnyből a 20. születésnap­ját a döntő napján, Nyíregy­házán ünneplő Jevgenyij Bobrov, aki két számban is diadalmaskodott. Bár rekorderedmények ez­úttal nem születtek, látvá­Szombaton a párosok ta­lálkozójával folytatódott a Magyarország—Olaszország Davis Kupa teniszmérkőzés. A főváros fölött átvonuló eső miatt a tervezettnél fél órá­val később léptek pályára a mérkőző párosok. Taróczy Balázs, oldalán Szőke Péter­rel és Adriano Panatta, aki­nek ez alkalommal Bertoluc- cit jelölte ki társául Berga­mo szövetségi kapitány. A mieink, bár nehezen nyerték első adogatásukat, ezt köve­tően remekül játszottak, s a 8. gémben elnyerték az ola­szok adogatását. Innentől már nem volt kétséges az első játszma kimenetele. A második játszmában egy­mást követően négy játékot nyertek a magyarok, köztük kettőt az ellenféltől. 4:0 után már csak a szépítésre tellett a vendégeknek. A mérkőzés sorsát eldöntő harmadik játszmában remek labdameneteknek tapsolha­nyos, küzdelmes összecsapá­soknak lehettek szemtanúi az úszás barátai. Eredmények: 100 m gyors: 1. Nyeszterov (Szovjetunió) 56.1, 2. Aliabjev (Szovjetunió) 56.2, 3. Georgiev (Bulgária), 56,7, ...?. Hajós (Magyaror­szág) 58,2. 200 m pillangó: 1. Bobrov (Szovjetunió) 2:09,2, 2. Podlesznij (Szov­jetunió) 2:10,2, 3. Rees (NDK) 2:15,0. 200 m hát: 1. Stern (NDK) 2:12,8, 2. Zugaj (Len­gyelország) 2:12,9, 3. Podlesz­nij (Szovjetunió) 2:17,9. ...7. tott a hazai színekért szorító szép számú nézősereg. Az olaszok mindennel megpró­bálkoztak, 4:4-ig együtt, fej fej mellett haladt a két duó. Ezután azonban ismét el­nyertek Taróczyék egy ado­gatást, majd a sajátjukat is megnyerve végeredményben hatalmas, s kellemes megle­petésként három játszmában legyőzték az olasz kettőst. Taróczy, Szőke—Panatta, Bertolucci 6:3, 6:2, 6:4. Nem várt remek játékot nyújtott Taróczy és Szőke az ellen az olasz kettős ellen, amelyik már a Davis Kupa­döntőn is bizonyított és ame­lyet a világ egyik legjobb pá­rosaként tartanak nyilván. A vasárnapi két egyes mérkő­zés közül — 12,30 órakor Sző­ke Panattával, majd utána Taróczy Barazzuttival ját­szik — egyet kell megnyernie valamelyik magyar játékos­nak, hogy az év egyik nagy teniszmeglepetését a magyar válogatott okozza ... Segítőkészség Mint ismeretes, július 10-től két héten át Nyír­egyházán készül fel az új szezonra a DVTK NB I- es labdarúgócsapata. A diósgyőriek a korábbi évek csongrádi és szegedi edzőtáborozásai után, úgy döntöttek, hogy ez alka­lommal a nyírségi megye- székhely által biztosított lehetőségek a legkedve­zőbbek a felkészüléshez. Egyéb okok miatt azon­ban az együttes a Városi Stadion füves pályájára csak napi egy alkalommal kapott gyakorlási lehető­séget, míg a másik edzés­re a salakpályára kaptak engedélyt. Miután ez utóbbi pálya, a talajánál fogva, az ismert hátrányai miatt nem a legoptimáli­sabb hely az erőgyűjtésre, a hét elején már-már úgy volt, hogy a vendégek kénytelenek hazautazni. A történtekről tudomást szerzett az MHSZ repülő­tér parancsnoksága és azonnal felajánlották se­gítségüket. így a bajba jutott vasgyáriak már keddtől, délelőttönként a repülőtéren teljesítik a meghatározott napi pen­zumot. A nyíregyházi repülőtér — amelynek egyébként Kotrás Gábor, az ismert sportember a parancsno­ka —, immáron sokadik alkalommal, ezúttal is je­lesre vizsgázott segítő- készségből! (p. gy.) Az elmúlt héten Hajdú- Bihar és Szabolcs-Szatmár 120 labdarúgó-játékvezetője közös edzőtáborozást tartott Mátészalkán. A bírók a fizi­kai felkészülés mellett a sza­bályok egységes értelmezésé­re törekedtek, hiszen a két szomszédos megye rendsze­resen cserél játékvezetőket. Több elméleti előadás hang­zott él, s gyakorlatban, a JT Kupa mérkőzésein is „vizsgáztak” a síp mesterei. A JT Kupát egyébként Mátészalka nyerte, a dön­tőben 0:0-ás kilencven perc után, 11-es rúgásokkal győ­zött Tyúkod ellen. A 3. hely sorsát szintén büntetők dön­tötték el, 3:3-as döntetlen A legidősebb szabolcsi já­tékvezető Balkányi András. Hétfőn kezdi meg a felkészü­lést az augusztus 6-án rajtoló NB II-es bajnokságra a Kisvár- dai SE labdarúgócsapata. A fel­készülési tervekről Baksa Gyu­lától, az együttes vezető edző jé- tői kértünk tájékoztatást, aki készséggel válaszolt kérdéseink­re. Napi két edzés — A július 5-én befejeződött sikeres osztályozd után rövid pi­henőt kaptak a játékosok — mondta a szakvezető. A szabad­ság július 17-én, hétfőn jár le, ekkor kezdjük el a munkát. A kiesett időszak miatt gyorsított tempójú felkészülést tervezek, a hátralévő három hét alatt sze­retnénk a lehető legjobban fel­készíteni a labdarúgóinkat a bajnokság őszi idényére. Az MLSZ által kiadott követelmény­rendszernek megfelelően tartjuk majd a foglalkozásokat. — Hétfőtől a játékosok napi két edzésen vesznek részt. Ed­zőtáborba nem utazunk sehová, maradunk Kisvárdán. Itthon is adottak a feltételek a jó mun­kához. — A felkészülést azok kezdik el, akik kiharcolták az osztályo- zón az NB n-t. Húsz játékos lát munkához. A keret: Nagy Csa­ba, Kocsis, Vlncze, Veigli, Ko­vács Miklós. Kulcsár. Szűcs. Tóth József. Tóth Bertalan. Gó­lyán, Komáromi, Szilágyi, Bori, Szeregnyi. Nagy Gábor, Gyüre. Boros, Kósa, Kormos és Lakatos. Közöttük sérült, vagy beteg nincs, mindenki egészséges és elkezdheti a munkát. A régiek közül egyedül csak a volt ifjú­sági válogatott Dajka távozott. O még az osztályozó előtt bevo­nult katonai szolgálatra és a Bem SE NB II-es csapatának játékosa lett. A legjobb átigazolás A csapat erősítéséről, átigazo­lási terveiről a vezető edző a kö­vetkezőket mondta: után a Hajdú Vasas játéko­sai három 11 -est értékesítet­tek, míg a nyírbátoriak egyet sem! — Én azt tartom a KSE leg­jobb átigazolásának, hogy végül nem távozott senki! Ez a csapat a tavaszi szfezon utolsó tíz for­dulójában és az osztályozó mér­kőzésein összekovácsolódott, technikai és taktikai tudásban, küzdőképességben sokat érett. Úgy harcoltuk ki az NB II-be kerülést, hogy továbbjutásunk a Debreceni Kinizsi és a Sátoral­jaújhely ellen egy percig sem forgott veszélyben. A játékosok a bajnokság végén, a legkritiku­sabb helyzetben Is képesek vol­tak az újításra, s ez mindennél többet mond. — Természetesen azért átigazo­lási terveink vannak. A környék tehetséges fiataljai közül kerül­nek hozzánk jó néhány an. Az át­igazolásnál elsősorban olyan já­tékosokra számítunk, akik Kis- várdát nem vándorlásaik egyik állomásának tekintik. Nincs szükségünk ideiglenes labdarú­gókra! Olyan fiatalokat várunk, akik letelepednek városunkban, hosszú ideig mindent megtesz­nek a KSE színeiért és az aktiv labdarúgás befejezése után is maradnak és segítik a város sportéletének fellendítését. Akik minderre hajlandók, akár ön­ként. anélkül, hogy megkerestük volna őket. jelentkezhetnek szak­osztályunknál. Álakul a szakosztály A vezető edző elmondta még. hogy ezekben a napokban se­rény munka folyik a KSE-nél. Az átigazolások intézése mellett dolgoznak a szakosztályi modell kialakításán, a magasabb köve­telmények teljesítésére újabb aktívák kapcsolódnak be a mun­kába. Tárgyalnak előkészületi mér­kőzések lekötéséről is. az MLSZ előírásának megfelelően a csa­pat négy edzőmeccset játszik a rajtig. — A szakemberek, s az én vé­leményem szerint is az NB II három csoportja közül a miénk, a Keleti a legnehezebb. Éppen ezért már a felkészülésnél na­gyon oda kell figyelni. S mi oda figyelünk — mondta befejezésül Baksa Gyula. Bagoly Dániel Felvételeink a játékveze­tők edzőtáborában készültek. Hammel József képriportja Nyíregyháza mai műsora Kézilabda. Az Oázis Kupa férfitorna döntői Nyíregyházán, a Városi Stadionban. 8,30 óra: mér­kőzés a 7. helyért. 9,30 óra: mérkőzés az 5. he­lyért. 10,30 óra: döntő­mérkőzés. 11,30 óra: mér­kőzés a 3. helyért. Röplabda. A SZÖVOSZ Kupa területi döntő Nyír­egyházán, a Városi Sta­dionban. 8,30 óra: Kápol­nai ÁFÉSZ—Miskolci ÁFÉSZ, férfimérkőzés. Kunhegyesi ÁFÉSZ—Vá- mospércsi ÁFÉSZ, női mérkőzés. 9,30 óra: Kun­hegyesi ÁFÉSZ—Püspök­ladányi ÁFÉSZ, férfimér­kőzés. Kápolnai ÁFÉSZ— Miskolci ÁFÉSZ, női mérkőzés. 10,30 óra: Nyír­egyházi ÁFÉSZ—Kápolna, férfimérkőzés. Vámos- pércs—Miskolc, női mér­kőzés. 1R45 óra: ünnepé­lyes eredményhirdetés. Spartakiád. Munkahelyi Spartakiád megyei dön­tője Nyíregyházán, a Vá­rosi Stadionban. A női és férfi kézilabda-, illetve röplabda-mérkőzésekre, valamint a férfi kispá­lyás labdarúgó-találko­zókra 9,00 órától kerül sor. Úszás. IX. férfi vasutas Európa-bajnokság Nyír­egyháza-Sóstógyógyfür­dőn, 9,30 illetve 16,00 órá­tól. r Újpesti bravúr 2:1-re vezet a magyar Davis Kupa-csapat Hétfőn kezd a KSE labdarúgócsapata Tegnap folytatódtak a férfi kézilabda Oázis Kupa mérkőzései. Az Elektromos és a Tatabánya a második győzelmét szerezte, míg meg­lepetésre az Újpesti Dózsa szoros mérkőzésen legyőzte a Szegedi Volánt. Eredmé­nyek: Tatabánya—Rába ETO 24:22, Elektromos—U. Dózsa 20:13 (pénteken lapzárta után lejátszott, s eddig még nem közölt eredmények). Szombati eredmények: FTC —Rába ETO 20:15, Tatabá­nya—Özd 2#:19, Elektromos —Szondy SE 23:22, Újpesti Dózsa—Szegedi Volán 25:24. AZ MSZMP Szabolcs-Szatmár megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja Főszerkesztő: Kopka János Szerkesztőség: Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3—5. Telefon: 11-277, 11-425, 11-525, u-846. Telexszám: megyében 344, megyén kívül 73 344. Postacím: 4401 Nyíregyháza, Pf.: 47 Kiadja a Szabolcs megyei Lapkiadó Vállalat Nyíregyháza. Zrínyi Ilona u. 3—5. Telefon hirdetésugyben: 10-150. Igazgató, főkönyvelő: 10-003, Pf.: 25 Felelős kiadó: Mádi Lajos Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely postahivatalnál, a kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 20 forint Kéziratokat nem őrzünk meg és nem adunk vissza NYÍRSÉGI NYOMDA Felelős vezető: Jáger Zoltán INDEXSZÁM : 25 059 HU ISSN 0133—2058 10 ORSZÁG SPORTOLÓI SÓSTÓN 60 méteres futás — időre. A bírók egy csoportja erőnléti edzés közben. Márton (Magyarország) 2:28,2. 100 m mell: 1. Quaas (NDK) 1:09,2, 2. Medvegyev (Szovjetunió) 1:10,3, 3. Stre- lez (Szovjetunió) 1:10,6. 200 m vegyes: 1. Bobrov (Szov­jetunió) 2:13,9. 2. Klahm (NDK) 2:16,2, 3. Janas (Len­gyelország) 2:18,2. Az 1500 méteres gyorsúszás és a 4x100 méteres gyorsváltó döntőjére lapunk zárta után került sor, az eredményeket keddi lapszámunkban ismer­tetjük! (pauwlik) A 200 méteres vegyes úszás rajtja. (Hammel József felv.) HÚSZAS KERET OÁZIS KUPA

Next

/
Oldalképek
Tartalom