Kelet-Magyarország, 1978. június (35. évfolyam, 127-152. szám)

1978-06-04 / 130. szám

ÉLŐ NÉPHAGYOMÁNY Múzeumot kapott Dudás Juló Vankóné Dudás Juló ma már világhírű népművész; de ritka természeti tünemény is, amelynek megértéséhez nem árt felidézni, mennyire kive­sző emberi tulajdonsággá vált korunkban a sokoldalú­ság, a tartalmas egyszerűség, az elmélyiiltség. A napjaink­ban percenként feltűnő új felfedezések, találmányok, események, technikai-tudo­mányos vívmányok közegé­ben arra kényszerül az em­ber, hogy szüntelenül haj­szolja magát — vagy szűkít­se érdeklődési körét, hogy ne érezze lemaradottságát. A fővároshoz közel esik Galgamácsa. Időben mérhető földrajzi közelsége azonban nem bolygatta meg az ott élők világának bioszféráját. Látnivalóan nem élnek vi­lágtól elmaradott módon: életük modernizálódott, épít­keznek, tollasodnak. De a Galga völgye hűséges teg­napjaihoz is — ami, sajnos, nem mondható el minden fejlődő, vidékről —, becsben tartja, megőrzi és továbbad­vékenységére, életére; a ta­valyi könyvhéten jelent meg, és aratott nagy sikert köny­ve, a Hej, Galgamácsa, amelyben nemcsak személyes életrajzát írta meg, hanem „Mennek az éjféli misére.’ Aprószentekelés. Dudás Juló festményei. ja mindazt, amit a nép te­hetsége hozott létre. Galgamácsán született, ott vált világhírűvé, ott él ma is Dudás Juló. Hírét sokan hal­lották, de azt már keveseb­ben tudják, mennyire sokol­dalú; de hát őrá nem is illik ez a kifejezés, annyira ma­gától értetődő, elválasztha­tatlan tevékenysége a rajzo­lás, festés, írás, kórusveze­tés, a táncegyüttessel való foglalkozás, a dalolás. Fiatal lány korában népi együttest alakított falujában, s aligha véletlen, inkább en­nek egyenes folytatása, hogy az effajta tévéműsorok indu­lásaikor olyan emlékezetesen szerepelt a galgamácsai együttes. Ma pedig ott talál­ható a zeneműboltok polcain a negyvenperces HUNGA­ROTON lemez: „Sej, Galga­mácsa eszembe se jutna” — énekli Dudás Juló, a mácsai felnőttek és gyerekek kóru­sával. „Songs of Juli Dudás Vankó” — olvasható a szép színes borítón (az angol mel­lett oroszul, németül is). Da­lok a farsangról, a böjtről, a tavaszról, nyárról, őszről, tél­ről, rajta Dudás Juló rajzai­nak reprodukciói; és fotók: Kodály és Juló 1953-ban — a nagy zenetudós már korán felfigyelt rá —, Juló munka közben, családja körében, egy szép faragott kapu a fa­luban. Sokat foglalkozott művé­szetével Moldován Domokos is. aki mint fotóművész és mint filmrendező a népha­gyományok, a néphit és a hiedelmek felé fordult ér­deklődésével; filmjei, kiállí­tásai, publikációi, s a nemrég elkészült lemez szerkesztése: mind elkötelezettségét szem­léltetik. Nemrég film készült Dudás Julóról. Mostanában már nehezére esik, hogy „idegenforgalmi szenzáció­ként” szerepeljen — mondja. És igaza van. Hiszen nem 5 maga a látnivaló, hanem mindaz, amit teremt. S ahhoz háborítatlan nyugalomra van szüksége, mert Juló rajzait, képeit békés, gyermekien tiszta, zavartalan figyelem tűnni, nem vágyott elisme­résre, pénzre, csak énekelt, rajzolt, írt, a munka örö­méért; s azért, hogy el ne tűnjön nyomtalanul mindaz, amit a Galga völgyében élő nép évszázadokon át létre­hozott. Egyetemes — mondhatnám Dudás Juló művészetére, te­feleleveníti az őt körülvevő tájat, embereket, régi és mai népszokásokat —, azt a kör­nyezetet, amelyben tehetsége gyökeredzik. Színes repro­dukciók teszik még érzékle­tesebbé sokrétű képességei­nek összetevőit, s azt, hogy miben rejlik az az ihlető erő, amely egy parasztasszony kezébe tollat, ceruzát, ecsetet ad. Dudás Julót nem zavarta meg a hírnév. És nincs na­gyobb dolog, mint amikor egy — nincs rá igazabb szó — naiv művész megőrzi ere­deti, tiszta, gyermeki látás- és életmódját. Dudás Juló nem azért jár ma is a régi parasztruhában, fején ken­dővel, mert a folklórművész­től ezt várják el. Ország-világ gyönyörkö­dött már munkáiban. A me­gyei tanács nemrégiben meg­vásárolt Galgamácsán egy régi parasztházat, amelyet azért hoztak rendbe, hogy azok is láthassák Dudás Juló képeit, akik eddig csak hír­ből ismerték a Galga völ­gyét, és fáradhatatlanul mun­kálkodó szülöttét. Péreli Gabriella ________________FILMJEGYZET ________________ Jereváni képeslap Minden esztendőben más városban rendezik meg a szovjet össz-szövetségi film- fesztivált. A színhely egy- egy köztársaság központja. A célkitűzés a rendezvénysoro­zat meghirdetése óta válto­zatlan. A seregszemlén be­mutatják az év kiemelkedő fontosságú alkotásait, mérle­get készítenek a művekről és tendenciákról, valamint rá­irányítják a figyelmet az adott stúdióra. E sorok írója három évvel ezelőtt Kisinyovban, Szovjet- Moldávia fővárosában ismer­kedett meg a módszerrel, mely nagyon megnyerte a tetszését. Ott fedeztem fel magamnak a PRÉMIUM-ots még számos jelentős filmet. Bepillantást nyerhettem a moldvai filmműhelybe. Ta­lálkozhattam azokkal, akik a szovjet film jelenét és jövő­jét formálják. Eszmecserét folytattam rendezőkkel, szí­nészekkel, írókkal — s nem utolsósorban: szót válthat­tam a filmnagyhatalomnak számító Szovjetunió kultúrá­jának külföldi követeivel. Joggal bizakodtam a foly­tatásban. Jereván, az,örmény politikai centrum önmagá­ban is vonzó színhely az ide­gen számára, másrészt min­dig érdekes a szovjet film­tükörbe pillantani: Hol tar­tanak Eizensteinék örökö­sei? Miképpen fedezik fel a vásznon a múltat és a je­lent? Hogyan újítják meg a kifejező eszközeiket? Milyen a színvonal? Melyek a meg­határozó minőségű művek? Vannak-e eredeti témakörök és stílus törekvések? A szovjet filmművészet mostanában átlagos korsza­kát éli: az Eizenstein-reme- keknek, a honvédő háború hősi harcait idéző sorozat­nak, az ANDREJ RUBLJOV- nak egyelőre nincs folytatá­sa. A mennyiség és a minő­ség dialektikus kapcsolatá­nak törvényei persze válto­zatlanul érvényesülnek. Na­gyon sok filmet forgatnak a Szovjetunióban, akad közöt­tük művészileg kiérleletlen, dramaturgiailag kidolgozat­lan, gondolatilag ellentmon­dásos produktum — ám min­dig felfedezhetünk igazi ér­tékeket, kísérletező erővel bíró műveket, eszmei vagy formai szempontból előre­mutató, újat teremtő alkotá­sokat is. Jerevánban éppúgy bille­gett a mérleg nyelve, mint az említett kisinyovi „bizonyít- ványosztásnál”. A huszonegy- néhány film közül néhány „visszaköszönt”: az volt a szemlélő érzése, hogy már találkozott velük, a témavi­lág és az eszköztár ugyanis bevált sémákat idézett. Lát­tunk olyan filmeket, melyek­ben részerények csillogtak: irodalmi alapanyaguk volt színvonalas, a színészek kel­tettek tökéletes illúziót vagy atmoszférájukban igazi élet lüktetett. Fesztiválokon, versenye­ken, reprezentatív bemutató­kon általában széles a me­zőny. Főképpen olyan művek élik túl a vetítésáradatot, melyek valamilyen vonatko­zásban fölötte állnak az át­lagtermésnek. Nem a díjakat tekintve: elsősorban tartal­masságuk vagy esztétikumuk révén. Ezekről a filmekről lesz szó az alábbiakban. Az örmény filmgyártás so- haSfem játszott meghatározó szerepet a nemzetiségi kul­túrában, de a történet lap­jain jó néhány kiváló mű címe sorakozik. Például a PEPO (Bek-Nazarov), a JŐ- NAPOT, ÉN VAGYOK (Dov- latjan) s még számos más dráma. Idén Jerevánban a NAiAPET című történelmi tárgyú örmény film került bemutatásra. Maljan, az író­rendező komor szépségű tra­gédiában ábrázolja az el­nyomás és felszabadulás ese­ményeit. A történet a szov­jethatalom megalakulása utá­ni években játszódik, hőse a paraszt Naapet, akitől az ön­Á Bereg bemutatkozik Nehezen született meg, so. kát váratott magára az a ter­jedelmes kötet, mely sokmű- fajú írásaival ablakot nyit hazánk egyik távoli vidékére, a beregi Tiszahátra. A díszes kiállítású könyv sajátos cél­ja és tárgya miatt is érdek­lődésre tarthat számot. Célja: tisztelegni a múlt és jelen alkotó emberének, s egy fénykéve világánál bemutat­ni a kultúrcentrumoktól tá­voli vidék múltját, jelenét, sugallni jövőjét. Ezért mel­lőz mindenfajta számvetést. A 38 írás — a személyes hangvételűek is — „csak” bemutat: a beregi nép meg­szenvedett múltjának azt a képét, mely megmutatja, hogy a beregi embernek ez a természeti szépségekben gazdag, forradalmaknak böl­csőt és menhelyet egyaránt .nyújtó vidék miért szép és becses. Itt kapcsolódik a cél a tartalomhoz, a tájhoz és az emberhez. A kötet írásai tematikai, műfaji értelemben sokszínű­ek. Tanulmány, regényrész­let, novella, publicisztika a táj és a nép kölcsönhatását tárja fel. Ezért van, hogy az írások, mint a láncszemek önálló részek, de egységes láncolattá fűzi össze őket a közös tematika. A szerkesz­tők törekvése, hogy a sok- arcúságot feloldják, az íráso­kat tematikusán rendezzék, nem tűnt könnyűnek. Sok az írások között a határterü­let, az átfedés, s ezen csak erőteljesebb szelekció segít­hetett volna. Hármas tagolá­suk (Táj és ember — Múlt és jelen — Beregi utazások) célja az anyag áttekinthető­ségének elérése. A „Táj és ember” ciklus írásai azt a kapcsolatrend­szert kívánják feltárni, mely a beregi ember és környeze­te között alakult ki. Mind­egyik írás a tájat és az em­bert járja körül, s így apró cserepekből áll össze, épül a történelmi ív, tárul elénk a múlt ezernyi visszahúzó kolonca, a fellendülés mély­ségei és magasságai. Ez a hullámzás a történeti folyto­nosság. Szakszerű dolgozatok mutatják be szemléletes meg­jelenítéssel a térség termé­szeti viszonyait, értékeit, a néphagyományt, a néprajz értékeit, a Bereg műemléke­it. Hangsúlyt kap a kuruc hagyomány is. A történések mellett olvashatunk a szép életről, a munkáról, halá­szatról, a beregi ember éle­tének örömeiről. A gazdag hagyomány feltárása, mai továbbélésének bemutatása tiszteletre méltó szándék. Mégis zavaró az egyoldalú­ság, mert a valóság egy sze­letkéjét a szükségesnél erő­teljesebben rajzolja meg (pl. a húsvéti tojások), pedig a valóság, a népélet sokrétűbb! Hiányérzetünk oka, hogy az a népzenei, néprajzi hagya­ték, mely Bartók Bélát, Or- tutay Gyulát inspirálta, hi­ányzik. Speciális körülmények kö­zött — elszigetelten — éltek a Beregben az emberek szá­zadakon át. Megélt sorsuk, történelmük sokszor a köz- érdeklődés homlokterébe tol­ta e vidéket. A „Múlt és je­len” ciklus írásai jó szándék­kal igyekeznek ezt a folya­matot, a társadalmi felemel­kedés egy-egy lehetséges tör­ténelmi mozzanatát (pl. Rá- kóczi-szabadságharc, Bajcsy- Zsilinszky küzdelmei) bemu­tatni. Ennek íve azonban ho­rizontálisan alacsony, s csak a felszabadulást követő há­rom évtized krónikája tárja fel azt a folytonosságot, mely alapvetően jellemző, míg a korábbi századok szaggatott sorsforduló-rétegei közül jog­gal hiányoljuk 1848, és főleg 1919 krónikáját. Ebben az összefüggésben az Eötvös család és kapcsolatainak be­mutatása öncélúnak tűnik. „Beregi utazások” téma­körben írók vallanak a Be- regről. E változatos írások mindegyike tanúsítja: hűvös érdektelenséggel nem szól­hat a Beregről, csak az, aki nem ismeri. A beregi embe­rek összefogott élete tárul fel azok vallomásában, akik megfordultak ezen a tájon. Valóságos élményanyagból rajzolják meg a nép életét Féja Géza, Tamási Áron, Szabó Pál, Czine Mihály, Bo- zőky Éva, Fábián Zoltán írá­sai. A személyes emlékek, élmények sokszínűsége a kö­tet legvallomásosabb darab­jait hozta létre. Olyan emlé­kek, melyek a toll nyomán már irodalommá váltak. E válogatás nemcsak em­léket állít a beregi nép küz­delmes életének, hanem a sorsfordulók állomásait be­mutatva a féken tartott, meg­alázott, az emberi viszonyok­tól megfosztott nép igazság­keresését idézi, s a történe­lem igazságtevését, a nép társadalomformáló erővé lé­pésének diadalát tárja elénk. Bemutatja a hétköznapok erőt sugárzó hőseit, akik fel­szabadultan keresik és segí­tik a népek összefogását, a folytonos megújulást. Hosz- szú folyamat egy táj arcu­latának megváltoztatása. Még hosszabb, mely a századok sütötte oktalan bélyeget el­tüntette. Erről a folyamatról a „Műmelléklet” képanyaga távlatokat mutatóan tanúsko­dik. Ez a távlatfeltárás meg­érdemli a figyelmet. Miklós Elemér kényuralom mindent elra­bolt. Megkínozták, megaláz­ták, elpusztították a család­ját, elvették földjét, lerom­bolták házát. A balladai hangvételű, tiszta lírával át­itatott mű az újjászületés eseményeit — lélekrajzát — örökíti meg. Szarkiszján mar­káns arca és eszköztelen já­téka igazi felfedezés. A NAAPET úgy beszél a tör­ténelemről, hogy a nézőt .a dokumentumok hitelességé­vel és az érzelmek mélységé­vel egyaránt megragadja. Egy alkoholista férfi kál­váriáját mutatja be az ULAN című film, mely a Kirgizfilm Stúdió műtermeiben készült. Rendezője Tolumus Okejev, akit a magyar nézők főkép­pen A FENEVAD és a PI­ROS ALMA alkotójaként is­mertek és szerettek meg. Az ULAN nem mentes ugyan bizonyos didaktikus elemek­től, egészében véve mégis alapos „látlelet” az alkohol züllesztő hatásáról, szemé­lyiségromboló veszélyeiről. Csokmorov és Arinbaszarova házaspárja hús-vér ember: a férfi dühös pillanatai és szai- maszálba való kapaszkodása, a nő szelíd alázata és riadt félelme egyaránt emlékezetes pillanatokkal ajándékozza meg a nézőt. A SEBZETT MADARAK a Moszfilm Stúdióban ké­szült és már az elmúlt esz­tendőben nemzetközi vissz­hangot keltett (Cannes-ban játszották). Gubenko a há­ború áldozatairól, a gyerme­kekről beszél: arról, hogyan dúlja fel a kicsik — az árvák — világát a nagy világégés (a mese a fegyvernyugvás utáni időszakból való). A makarenkói hangütés, a ko­rábbi, hasonló témakörben készített alkotások — pl. a VALAHOL EURÓPÁBAN — nyilvánvaló hatása ellenére Gubenko megrendítően szép példázattal gazdagította a szovjet filmművészetet. Arra figyelmeztet: a kicsikért mindenkinek személyes fele­lősséget kell éreznie. Ami a stílust illeti, a filmet hármas minőségben jegyző Gubenko (forgatókönyv, rendezés, egyik főszerep) az oldott hangula­tokat költői látomásokkal, tragikus közjátékokkal öt­vözi. Az úgynevezett kalandfilm műfaja a Szovjetunióban egyáltalán nem „leírt”. Ügy vélekednek erről a kérdésről, hogy nincs alantas filmféle­ség, csak jó, közepes és rossz produktumok vannak. A TRANSZSZIBÉRIAI EX­PRESSZ megérdemli az első minősítést. A fordulatokban gazdag politikai krimi — a címke ezúttal találó — a szovjet Cseka tevékenységét tárja elénk. A Távol-Kelet miliőjét izgalmas képsorok­ban ábrázoló filmben helyen­ként túlteng a nyers natura­lizmus, egészében véve mégis gyorsan pergő, hallatlanul izgalmas, logikusan felépí­tett és a kifejezés igazi ér­telmében színvonalasan szó­rakoztató kalandos históriát láttunk. fme, a jereváni leltár egyik fejezete. A filmek, melyeket beszámolónkban említettünk, rövidesen megjelennek a ma­gyar mozikban is: a SEB­ZETT MADARAK az idei szovjet filmünnep egyik be­mutatója lesz. Veress József KM VASÁRNAPI MELLÉKLET 1978. június 4. jellemzi, s ha van mit cso­dálni mindabban, amit Dudás Juló ad a világnak, hát ép­pen ez a csodálatra méltó. Sosem tűzött ki maga elé kü­lön célokat, nem akart fel-

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom