Kelet-Magyarország, 1978. június (35. évfolyam, 127-152. szám)
1978-06-27 / 149. szám
1978. június 27. KELET-MAGYARORSZAG 5 Aranyos vasárnap Június 27., kedd Megkezdődtek az írásbeli felvételi vizsgák a nyíregyházi tanárképző főiskolán. Szeptembertől ötszázhatvanöt gólyát fogad az „iskolaváros”: négyszáznegyven tanár, valamint százhuszonöt tanító szakos kezdheti meg tanulmányait. Képünk a földrajz—testnevelés szakra jelentkező jelöltek írásbeli vizsgáján készült. (Mi- kita V.l K ét művészeti együttesünk jegyzi fel eseménynaptárába június 25-ét „aranyvasárnapnak”. Az SZMT Móricz Zsigmond Művelődési Háza és a Volán 5. számú Vállalat Szabolcs-Vo- lán táncegyüttese, illetve a művelődési ház és a KISZ megyei bizottsága Ifjú Gárda fúvószenekara szerepelt _ kiválóan az Országos minősítő versenyeken. Szegeden jártak a táncosok a hét végén, ahol versenyben az ország legismertebb szak- szervezeti együtteseivel — például a Vasas, a Bartók, a Bihari — sikerült „kifényesíteni” a korábbi ezüstöt. A bemutatott táncokra megkapták a régen óhajtott arany minősítés III. fokozatát. A fúvószenekaroknak is minden három évben _ bíráló bizottság elé kell állniok, hogy bizonyítsák: fejlődtek-e, hogyan töltik be zenei hivatásukat? Az idén Nyíregyházán, az úttörőházban rendezték meg a területi minősítőt, amelyen részt vett a hajdúszoboszlói, kisvárdai városi,, a mátészalkai éá nyíregyházi MÁV, a mátészalkai ifjúsági zenekar, valamint az immár országos és nemzetközi szinten is sokat szerepelt Ifjú Gárda-zenekar, Tonté László vezetésével. A nyíregyházi Ifjú Gárda- zenekar, amely a közeljövőben külföldi vendégszereplésre, nemzetközi fesztiválra utazik Csehszlovákiába, méltó volt híréhez és hagyományához: elnyerte az Aranylantot, ami a legmagasabb fokozat, amit zenekar elérhet. Hasonlóan aranylantos lett a szoboszlói zenekar is. A két vasutasegyüttes ezüst fokozatot kapott, bronzos lett a kisvárdai együttes. Jó minősítést kapott a szálkái fiatalok zenekara is. A minősítő bebizonyította, hogy a fúvószenekari kultúra megyénkben egyre magasabb színvonalat ér el, és az együttesek az ünnepségeken történő közreműködés mellett koncertképesek is. A közönség hamarosan láthatja az együtteseket — legközelebb július 8-án a táncosokat a nyíregyházi szabadtéri színpadon. Körzeti főnökség ' Mátészalkán Körzeti üzemfőnökség lesz július 1-vel a mátészalkai vasúti csomópont. A szállít- tatóknak is hasznos változást június 26-án, hétfőn Mátészalkán hivatalosan is bejelentette Kulcsár József, a Debreceni Vasútigazgatóság vezetője. A rövid ünnepségen kinevezésekre is sor került. A körzeti üzemfőnökség főnöke Kovács Gyula lett, gazdasági helyettessé Papp Ferencet, üzemviteli helyettessé Puskás Istvánt nevezték ki. Görögországi fesztiválon a Kállai kettős Nemzetközi folklór fesztiválra utazik a nagykállói Kállai kettős néptáncegyüttes június 27-én. Négy fellépésen mutatkoznak be a görög közönség előtt. Hazánkat a nagykállóiak képviselik a Papasprátia fesztiválon. A Kállai kettős július 4-én tér haza. 3200 darabos szállítmányt indítanak útnak a Divat Ruházati Vállalatnál június 27-én. A női blézereket az NSZiK-ba küldik, s a nyugatnémet kiskereskedelem értékesíti ezeket. Csibecsapat az itatónál. (Császár Csaba felvétele) Tanulságos baleset Hétfő délután a Sóstól út és az Etelköz kereszteződésében összeütközött egy autóbusz és egy személy- gépkocsi. A kiváltó ok az a nyolcvanöt éves néni volt, aki a zebra mellett szabálytalanul és figyelmetlenül akart áthaladni az úttesten. Az autóbusz vezetője hirtelen félrerántotta a volánt, amikor féktávolságon belül előlépett az idős asszony, s nem tudta elkerülni az összeütközést a vele szemben szabályosan haladó gépkocsival. Személyi sérülés szerencsére nem történt. Tanulságos baleset volt ez. A gyalogosok átkelésére és védelmére szolgál a zebra, persze csak akkor, ha használják. Ez az eset szerencsésen végződött, de egyben intő példa is lehet. Az idősebbeken kívül ilyenkor fokozottabban kell vigyázni a szünidejüket töltő gyerekekre mind a szülőknek, mind pedig a gépjárművezetőknek. Az ilyen esetek kis figyelmességgel elkerülhetők, (sb) Tanulnak a művelődési házak vezetői Négynapos bentlakásos tanfolyamot szervezett a megyei művelődési központ június 26-a és 29-e között a tiszteletdíjas művelődési- ház-igazgatóknak Nyíregyházán. Szabolcs-Szatmárból 15-en vesznek részt a továbbképzésen. A művelődési házak vezetői megvitatják a megyei közművelődés aktuális kérdéseit, szó lesz a kul- túrházak költségvetésének készítéséről, az audiovizuális eszközök használatáról és az amatőr művészeti csoportok helyéről és szerepéről a művelődési intézményekben. Kitüntetés — testvérvállalatoknak Nyíregyházi szakszervezeti delegáció járt Ungváron június 22—23-án. A Helyiipari és Városgazdálkodási Dolgozók megyei szervezete együttműködési megállapodást kötött a kárpátontúli kommunális szakszervezettel, s ennek keretében négy szabolcsi vállalat, a SZAVI- CSAV, a Tiszalöki Faipari Vállalat az ingatlankezelő és szolgáltató vállalat, és a DIRUVÁLL páros versenyre hívta ki a szovjet testvérvállalatot. Az Októberi Forradalom tiszteletére megrendezett páros versenyt nemrég értékelték, s az Ungvári Vízművek nyerte el a legeredményesebb vállalatnak járó zászlót. A 4 legjobb szocialista brigád és a legjobb munkások Kiváló Dolgozó kitüntetést kaptak. A kitüntetéseket és az ajándékokat a nyíregyházi delegáció adta át Ungváron és Beregszászban. AUTÓVÁSÁR A NYÍREGYHÁZI VEGYES KAR CSEHORSZÁGBAN. Az évadzáró hangverseny után egyhetes csehországi üdülésre utaznak a Nyíregyházi Vegyes Kar tagjai június 27-én. Az együttes felkeresi Mikulov, Brno, Libe- rec és Karlovy Vary üdülőhelyeit és nevezetességeit. KRÓNIKA LÁSZLÓ NAPJA A Nap kél 3 óra 48 perc- I kor, nyugszik 19 óra 45 I perckor. A Hold kél 23 óra 50 perckor, nyugszik 11 óra 49 perckor. Tizenöt évvel ezelőtt, 1963. június 27-én halt meg Gyenes Tamás szobrászművész, a művészettörténeti í tudományok kandidátusa. Pécsváradon született 1920 januárjában. A Budapesti Képzőművészeti Fő- ! iskolán előbb Sidló Ferenc, ; a felszabadulás után pedig Pátzay Pál növendéke '< volt, majd ugyanott Beck András tanársegédje. 1949 és 1952 között a leningrádi képzőművészeti akadémi- i án Lisev professzor vezeté- | sével aspiranturát végzett i és Magyar vendég a kolhozban című. Túrkevén felállított szobrával kandi- I dátusi fokozatot szerzett. 1 Hazatérve, a Képzőművészeti Főiskolán, majd 1956 ! után a 'Műszaki Egyetem , rajzi tanszékén volt docens. j Műveit 1953-ban a fővá- : rosban, a Fényes Adolf te! rémben Raszler Károllyal i közösen rendezett tárlaton i mutatta be. 1966-ban a Magyar Nemzeti Galériábarv i rendezték meg a fiatalon elhUnyt szobrászművész ( emlékkiállítását. Szobrait részben a Nemzeti Galéria I őrzi, részben köztereken állnak: így TUrkevén a Szovjet—Magyar Barátság, ! Hódmezővásárhelyen a Tor- nyosi emlék című alkotása. Várható időjárás ma estig: felhőátvonulások, szórványos záporral, zivatarral. Élénk, időnként erős észak- nyugati szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet: 17—22 fok között. amíg a készlet tart. Halálos baleset június 26-tól július 8-ig AZ ÓRA- ÉS ÉKSZERKERESKEDELMI VÁLLALAT boltjaiban, áruházakban, ajándék-szaküzletekben. (HV—36)---------------------------------------------------------------------------------> FOGADÓÓRA. A Szabolcs- Szatmár megyei Rendőr-főkapitányság vezetője 1978. június 29-én, csütörtökön délelőtt 9—12 óra között hivatali helyiségében fogadóórát tart. Kántorjánosi külterületén a közúton Varga István 20 éves fuvaros, nyírderzsi lakos segédmotoros kerékpárjával az úttestről kisodródott, telefonoszlopnak ütközött és a helyszínen meghalt. A baleset oka: figyelmetlen vezetés. KARÓRAVÁSÁR 25%-os árengedménnyel (Gaál Béla felvétele) Szovjet gabonaipari szakemberek érkeztek június 26- án hétfőn négynapos tanulmányútra megyénkbe Ungváriról. A három szakember a gabonaforgalmi és malomipari vállalat vendégeként a felvásárlás előkészítését, szervezését a gabonaraktározás és- feldolgozás magyar jellemzőit vizsgálja. AZ V. SZERVEZÉSTUDOMÁNYI NYÁRI AKADÉMIA hallgatóinak gazdag kulturális műsort szervezett a megyei művelődési központ június 26-ára. A sóstói Krúdy-szálló teraszán a megyei művelődési központ Bessenyei Stúdiószínpada, az Igrioe táncegyüttes és a KISZÖV Nyírség táncegyüttese adott színvonalas kulturális műsort Megér egy mosolyt kiegyenlítés — táncban Fizetési nehézségbe került az egyik radfordi (N agy-Britannia) éjszakai klub táncosnője, amikor egy autójavító átszámítva 700 márka összegű számlát nyújtott be kocsijának megjavításáért. A tárcosnő erre a műhely tulajdonosának mutatott néhány, a fellépéseiről készült képet és különelőadást ajánlott fel a személyzet számára. Létrejött az alku: a javítási díjat 200 márkával csökkentették, a táncosnő pedig a következő üzemi mulatságon hastánccal szerepelt. KÓDFAL Szakértői véleményezéssel a kezében jelent meg egy házasságtöréssel vádolt üzletember az ausztráliai Perthben a válóperes bíró előtt. Az okmány a meteorológiai intézetből származott és azt igazolta, hogy a kérdéses éjszakán annyira sűrű volt a köd, hogy tévesztések és személy- cserék igencsak előfordulhattak. A bíró nem ismerte el ezt az indokot. Sajtólátogatás Az Építésügyi és Város- fejlesztési Minisztérium június 26 és július 1-e között sajtólátogatást szervezetett az orenburgi gázvezeték építésének megtekintésére. A résztvevők között országos napilapok, hetilapok, üzemi híradók, a tévé és rádió munkatársai szerepelnek, összesen 21-en. A Kelet-magyarországi Közmű- és Mélyépítő Vállalat, a SZÁÉV munkájával elutazásuk előtt külön ismerkedtek a sajtó munkatársai. Az újságírókat Nyíregyházán, a KEMÉV központjában Kerekes Imre igazgató és Kanda Pál, a SZÁÉV igazgatója tájékoztatták a jelenleg folyó munkákról. Az újságírók a délutáni órákban indultak tovább Nyíregyházáról. HÍREK I Kelet Magyarország KÉPEK A KIOSZ fennállásának 30. évfordulójáról emlékeztek meg június 26-án a megyei könyvtárban tartott jubileumi ünnepségen. Ezt kővetően kiállítást nyitottak, amely a kisipari tevékenységet és a KIOSZ megalakulásával kapcsolatos anyagokat tartalmazza. A látogatók július I-ig tekinthetik meg a kiállítást Képünkön: az első látogatók. (G. B.), Időjárás