Kelet-Magyarország, 1978. június (35. évfolyam, 127-152. szám)

1978-06-27 / 149. szám

4 KELET-MAGYARORSZÁG 1978. június 27. Az év végén: Gázszállítás Orenburgbál A 2750 kilométer hosszú orenburgi gázvezeték, avagy most már hivatalos nevén: a Szövetség gázvezeték ma­gyar szakaszán, az év har­madik negyedében adják át a bogorodcsányi kompresszor- állomást, a negyedik negyed­évben a husztit, és a jövő év elején a guszjatyinit — je­lentette be Juhász Ádárn ne­hézipari minisztériumi állam­titkár hétfői sajtótájékoztató­ján. amelyet a minisztérium a Magyar-Szovjet Baráti Tár­sasággal közösen rendezett a Szovjet Kultúra és Tudo­mány Házában. Ott volt Nagy Mária, az MSZBT fő­titkára, a budapesti szovjet nagykövetség képviseletében pedig Nyikolaj Oszipov, és Ivan Szalimon nagykövetsé­gi tanácsos. A közös KGST-beruházás építői már üzemeltetési pró­bákat végeznek a gázvezeték 1282 kilométeres szakaszán. A Szövetség gázvezeték 22 kompresszorállomásából 8- nál ez év harmadik negyed­évében, további 4-nél a ne­gyedik negyedévben és a hát­ramaradó 10 állomásnál pe­dig jövő év első felében feje­zik be az építési és szerelési munkálatokat. A gázszállítás megindításához azonban nincs valamennyi kompresz- szorállomás bekapcsolására szükség, így 1978 végén már magyar területre ér a szovjet földgáz, a jövő év elején pe­dig megkezdődik az üzem­szerű gázszolgáltatás. A szovjet fél — a szerző­désnek megfelelően — 1978- tól összesen 55 milliárd köb­méter földgázt szállít Ma­gyarországnak 20 év alatt. Ez 48 millió tonna fűtőolajnak felel meg. Tőkés importból ennyi olaj beszerzése mintegy 6 milliárd dollárba kerülne. Bombázás Jemenben Repülőgépek bombázták és tüzérségi fegyverekkel lőtték hétfőn Adenben a Jemeni Népi Demokratikus Köztár­saság elnöki tanácsának épü­letét — jelentette az INA iraki hírügynökség adeni tu­dósítója. A hétfői francia lapok az Ahmed Husszein al-Ghasmi, a Jemeni Arab Köztársaság elnöki tanácsának elnöke el­len elkövetett halálos me­rényletet kommentálva rá­mutatnak : egyes reakciós arab rendszerek e terrorcse­lekményt arra akarják fel­használni, hogy kiélezzék a két jemeni állam közötti kapcsolatokat, és ürügyet te­remtsenek a Jemeni Népi Demokratikus Köztársaság belügyeibe történő beavatko­zásra. A Jemeni NDK kormánya hangsúlyozta, hogy semmi köze az Ahmed Husszein al- Ghasmi elleni halálos me- rényethez, és részvétét fe­jezte ki Abdel Aziz Abdel Ghaninak, a Jemeni Arab Köztársaság miniszterelnöké­nek — emeli ki a hétfői L’Humanité. Leonyid Brezsnyev beszéde Minszkben (Folytatás az 1. oldalról) szabású fegyverkezési prog­ramot fogadtak el. Ez a né­pek vágyainak és létérdekei­nek figyelmen kívül hagyása. Az SZKP KB főtitkára hang­súlyozta: a NATO vezetői ál­tal az ENSZ-közgyűlésen a leszerelést támogató kijelen­tések csupán a közvélemény félrevezetésére szolgáltak, a lényeget számukra a NATO washingtoni csúcstalálkozó­ja jelentette. Ugyanebben a hangnem­ben beszélnek a pekingi ve­zetők is — folytatta Leonyid Brezsnyev. — Képviselőjük valószínűleg eltévesztette a fórumot; harcias hangnemű beszédét nem az ENSZ-ben, hanem a NATO tanácsának ülésszakán kellett volna el­mondania. „Az Egyesült Államokban az utóbbi időben magas szin­ten és meglehetősen cinikus formában próbálják kijátsza­ni a „kínai kártyát” a Szov­jetunió ellen. Ez rövidlátó és veszélyes politika, amelynek szerzői esetleg keserűen éb­rednek majd rá erre” — mondotta Brezsnyev. Brezsnyev hangoztatta: bár a közgyűlés leszerelési ülés­szaka rövidesen véget ér, a népeknek folytatniok és erő- síteniök kell a leszerelésért, a fegyverkezési hajsza meg­szüntetéséért vívott harcu­kat. Beszédében a továbbiakban részletesen szólt a fegyverzet és a fegyveres erők Közép- Európában történő csökken­téséről folytatott bécsi tár­gyalásokról. Sajnálattal álla­pította meg, hogy az immár ötéves megbeszélések mind ez ideig nem hoztak eredményt. Hangoztatta: a szocialista or­szágoknak a közelmúltban előterjesztett új javaslatai fi­gyelembe veszik a tárgyalá­sok eddigi tapasztalatait, azt célozzák, hogy a bécsi meg­beszéléseket kivezessék a zsákutcából. Ezek a javasla­tok új, széles körű és konk­rét programot adnak. Lénye­güket két Doniban összegez­te. Egyrészt a javaslatok leg­fontosabb eleme az, hogy konkrét számokat tartalmaz­nak az első szakaszra vonat­kozóan a Szovjetunió és az Egyesült Államok által vég­rehajtandó csapatcsökkentés­re, a Szovjetunió kész egy éven belül három teljes had­osztályt kivonni, a teljes har­ci technikával együtt, bele­értve mintegy ezer harcko­csit. Másrészt a NATO-or- szágok és a Varsói Szerződés tagjai fegyveres erőinek csökkentését úgy kell végre­hajtani e javaslatok szerint, hogy megőrizzék az egyen­súlyt. Az a javaslat, hogy a két fél fegyveres erői számá­ra közös felső határt szabja­nak meg, a nyugati fél elkép­zeléseit tükrözi. Az elmúlt fél évtized egyik legfontosabb békés vívmánya az európai politikai légkör megjavulása —, folytatta az SZKP KB főtitkára. — Kü­lönösen érzékletesen nyilvá­nult ez meg a legutóbb, az NSZK-ban tett látogatásunk során. A Szovjetunió és az NSZK közötti kapcsolatok ma — a negatív momentumok­ról sem feledkezve meg — az európai stabilitás, az európai enyhülés egyik legfontosabb elemét jelentik. Nagy utat tett meg kapcsolatai fejlesz­tésében a Szovjetunió és Franciaország is, jól fejlőd­nek kapcsolataink Olaszor­szággal, Svédországgal, Ausztriával, Finnországgal. A török miniszterelnök, Bülent Ecevit most véget ért látóga- tása a Szovjetunióban valódi hozzájárulást jelentett az összeurópai értekezlet részt­vevői közötti békés együtt­működés fejlesztéséhez. Brezsnyev síkraszállt azért, hogy állandóan szilárduljon és fejlődjék a békeszerető európai államok e közös vív­mánya, az európai enyhülés folyamata. Különösen fontos ez ma, amikor a nemzetközi helyzet ismét éleződik. Éppen Európa mutathat gyakorlati példát arra, hogyan kell egy­más mellett élni, együttmű­ködni, közösen dolgozni. A tartós békéért vívott harc nem csupán a kormá­nyok, hanem a népek, a szé­les néptömegek feladata is, — hangoztatta a szónok. — A dolgozók létérdeke minden országban az, hogy ne enged­jék meg a háború veszélyé­nek növekedését, ne enged­jék meg, hogy mindaz a jó, ami az elmúlt években a vi­lágban bekövetkezett, kárba- vesszen, hanem haladjanak tovább előre a valóban tartós béke felé. A néptömegek egyesített erőfeszítésével el lehet érni ezt a célt. Leonyid Brezsnyev rámu­tatott: korunkban a nemzet­közi élet igen nagy fontossá­gú tényezője lett a szocialis­ta országok erősödő testvéri együttműködése. Utalt a szo­cialista gazdasági integráció elmélyülésére, hangoztatva, hogy szinte jelképe ennek a szocialista országok közös űrkutatási programja, a kö­zös űrrepülések. Ezek közül az első már megtörtént, s a programot a közeli jövőben folytatják, — mondotta a töb­bi között. Az SZKP KB főtitkára szólt arról, hogy Belorusszia sokat szenvedett, de hősiesen helytállt a háború éveiben. Minszket a fasiszták meg­szállták ugyan, de meghódí­tani nem tudták: a város el­lenállói három év alatt több, mint 1500 fegyveres akciót hajtottak végre. Leonyid Brezsnyev az ün­nepi ülés résztvevőinek ha­talmas tapsa közepette ol­vasta fel a Szovjetunió Leg­felsőbb Tanácsa elnökségé­nek rendeletét arról, hogy Minszket a Hős Város címmel tüntetik ki, majd feltűzte a város zászlajára az Arany­csillagot és a Lenin-rendet. A város dolgozóinak kép­viselői az ünnepi ülésen fel­szólalva biztosították a Szov­jetunió Kommunista Párt­jának Központi Bizottságát, annak Politikai Bizottságát és személy szerint Leonyid Brezsnyevet: méltók lesznek a megtisztelő címre, munká­jukkal bizonyítják, hogy kö­vetik a párt útmutatását. Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára, a Szov­jetunió Legfelsőbb Tanácsa elnökségének elnöke hétfőn Minszkből visszaérkezett Moszkvába. Visszaérkezett a szovjet fővárosba Dmitrij Usztyinov, az SZKP KB Po­litikai Bizottságának tagja, honvédelmi miniszter is. Amerikai levelünk Záteiyra látott tanulmányút N emes célok elérésére egyezmény jött létre 1977-ben a Gödöllői Agrártu­dományi Egyetem és a „4—H” jelű amerikai magánszervezet között. Ennek alapján lehetőség nyílt 25 magyar agrár­mérnök számára, hogy egyrészt — mint az egyezmény leszögezte — az Egyesült Álla­mokban megismerkedjenek a modern me­zőgazdasági technológia gyakorlati alkal­mazásával, másrészt, egymás kultúrájá­nak, szokásainak, gazdasági és igazgatási rendszerének tanulmányozásán keresztül a tanulmányút hozzájáruljon a kölcsönös megértés és a barátság kialakításához. Érthető, hogy e célok láttán a 25 egye­temet és főiskolát végzett magyar fiatal szakmai izgalommal és nagy várakozással érkezett az Egyesült Államokba. Sajnos a szakmai izgalmat hamarosan más izgalmak váltották fel, s a tapaszta­latszerzéssel kapcsolatos reményteljes vá­rakozás is erősen, több esetben a nullára csökkent. Az alapvető probléma abból adódott, hogy szakmailag jól képzett, tudásszomj­jal teli fiataljainkat a szerződésben jelzett célok elérésére alkalmatlan farmokra he­lyezték, ahol nem lehetett tovább tanulni, csiszolni a szakmai tudást. A „4—H” által kijelölt farmok többsége egyrészt túl kicsi, másrészt korszerűtlen volt. Így az egyez­mény céljai, nevezetesen a modern mező- gazdasági teahnológia gyakorlati alkalma­zása, a nagyüzemi szervezés és igazgatás elsajátítása objektív okokból elérhetetlenné vált a 25 fiatal túlnyomó többsége számá­ra. De a kezdeti csalódás nem ölte meg a reményeket. Rendkívül kemény munkával igyekeztek helytállni és minden rájuk bí­zott feladatot elvégezni. „Nem figyelve, hanem dolgozva akarunk tanulni” — volt a jelszavuk. Nem is volt egyetlen farmer­nek sem panasza munkájukra. Rövidesen kitűnt, hogy a farmerek többsége nem is akart mást tőlük, csak a kellemetlen, nehéz munkák elvégzését, szóval afféle „diplomás béreslegényeknek” tekintették szakembereinket, akik igen alacsony fizetésért minden, szakmai tu­dást ,nem igénylő munkákat végeztek. Na­ponta 13—14 órát dolgoztatták többségü­ket, s a túlóradíjak kifizetéséért is — a legtöbb esetben sikertelen — különharcot kellett vívniok. Fizetésük és ellátásuk is inkább hasonlított egy illegálisan az Egye­sült Államokban tartózkodó mexikói ven­dégmunkáséhoz, mint a két ország közötti egyezmény alapján tanulmányúton lévő szakemberekéhez. A helyzet néhány hónap után több esetben tarthatatlanná vált, ezért — kéré­sekre és sürgetésekre — az amerikai part­ner cseréket hajtott végre. A helyzetre jellemző, hogy 25 fiatalból 14-en cserél­tek farmot, egy szakemberünk munkabal­eset közben elvesztette egyik lábát, hár­man pedig egy fél év után hazatértek. Az elsőnek hazatért szakemberünk így véle­kedett: „Ilyen formában céltalannak és megalázónak tartom a munkát. Nem ez volt a kijövetelünk célja”. A társa szerint „Mint olcsó munkaerőt, úgy tekintenek bennünket, akiket ki lehet és ki is hasz­nálnak. A szerződésben szereplő 54 órás munkahetet nem tartják be és nem is akarják betartani. A balesetmentes munka nincs biztosítva. Ezért vesztette el tár­sunk is a lábát.” Egy másik úgy véleke­dett, hogy azok a farmerek, akiket meg­ismertek, nem vesznek új gépet, mert drága, ezért a régi, korszerűtlen gépekkel dolgoznak és dolgoztatnak. Magyarorszá­gon 15 éve törvényt hoztak, hogy a trak­tort nem lehet üzemeltetni fülke és boru­lásgátló nélkül. A farmokon ilyen törvény és gyakorlat nincs. Télen is fülke nélküli traktorokon dolgoztak. „Itt jöttem rá, na­gyon drága áron — mondta a súlyos bal­esetet szenvedő fiatal szakemberünk — hogy milyen fejlett a magyar mezőgazda­ság”. „A magyar mezőgazdaságnak nincs szükség annak bizonyítására, hogy főisko­lát és egyetemet végzett fiatalok az Egye­sült Államokban — rosszabb körülmények között, mint Magyarországon — megáll­ják a helyüket a fizikai munkában” — vélekedtek többen. Általános a panasz a szálláskörülmé­nyekre, mert néhányan rádió és tv nélküli padlásszobában, átalakított szerszámos- kamrában laktak, vagyis összehasonlítha­tatlanul rosszabb körülmények között, mint otthon. Sajnos kisebbségben vannak azok a szakembereink, akik a várakozáshoz köze­li körülmények közé kerültek szakmailag és emberileg. Az ő tarsolyukban is lénye­gesen kevesebb szakmai szerzemény van a vártnál. „Láttam több jó megoldást, de az csak egy kis része annak, amit vártunk et­től a gyakorlattól” — mondta egy viszony­lag jó körülmények közé került fiatal. „Az állattenyésztésben például a kitűnő fajták adják az amerikai mezőgazdaság kiemelkedő sikerét, s ez nem a farmok, hanem a kutatóintézetek munkáját dicsé­ri” — mondták többen. Általános vélemény alakult ki szak­embereink és a gondjukat végül is felelősség­gel kézbe vevő nagykövetségünk között, hogy a tapasztalatok nincsennek arányban az erőfeszítésekkel, a meglepően rossz kö­rülmények között végzett munkában ho­zott áldozatokkal. A tanulmányút céljainak elérése így lehetetlenné vált. Mindezek alapján kér­ték az egyéves tanulmányút lerövidítését, A szerződő felek ennek alapján megállapod­tak, hogy 1978 május végén a gyakorlat véget ér, szakembereink hazautaztak. A szakmainál politikai tapasztalatok­ban sokkal gazdagabban visszatérő fiatal­jaink remélik, hogy az ő kárukon az ille­tékesek tanulnak és legközelebb gondo­sabb, körültekintőbb előkészületet végez­nek egy ilyen jellegű egyezmény aláírása előtt. Az egyik fiatal mondta hazaindulás előtt: „Ez számomra nem szakmai, ha­nem politikai tanfolyam volt. Ha valaki az egyetemen így festette volna le egy amerikai farmon dolgozó munkás életét, nem hittem volna el”. 0 zátonyra futott tanulmányút végül is nem volt teljesen haszon nélküli. Mindenki tanulhat belőle és min­denki a maga területén levonhatja a meg­felelő tanulságokat. Washington, 1978. június. DCtuuíes. htixán MOLNÁR ZOLTÁN: limuftiimtisil Mondani ugyan nem mond­ta. Legfeljebb annyit, hogy: de Kati kérlek ... Amire Ka­ti az orrát, a fülét kezdte ci­háim, morzsolni, belehara­pott a nyakába, és Tibor ilyen helyzetben végképpen nem tudott hogyan viselked­ni. — Ugye mondtam már ne­ked — kezdte Kati, mint aki nem is egészen bizonyos benne —, ugye, mondtam már ezt az eljegyzést? Tibornak ugyanis több­ször el kellett valamit mon­dani, ha az ember azt akar­ta, hogy megjegyezze, s fő­leg, hogy fel is fogja. — ... Hogy mit akar anyám, az én drága, modem, hala­dó gondolkodású, festett hajú anyukám? Szóval eljegyzést. Meg kell veszni... Na mit szólsz? — Kérlek, én... természete­sen... ahogy ő jónak látja. — Ó te mamlasz! Te cso­dálatos, jóságos, kis mulya mamlasz... Hát nem vagyunk mi már túl az eljegyzésen? — Úgy gondolom, hogy... Kati nem hagyta a monda­tot végigmondani. Megijedt, nehogy sikerüljön Tibort meggyőznie az eljegyzés fe­leslegességéről. — ... hát ilyenek! Az em­ber már azt hiszi, hogy bele­való, klassz, formaságokra nem adó szülőanyja van... és akkor egyszerre csak, nézz oda, mi nem jut eszébe... mint egy őslény, hogy azt mondja: eljegyzés... Tibor olyasmit sejtvén, hogy itt konfliktus lehet — ha nem is nagyon éles konfliktus — anya és lánya között, azt kezdte fontolgatni, hogy he­lyes-e, ha ő itt egyáltalán vé­leményt nyilvánít? — Hát nem megható? — Kati megszorongatta Tibor nyakát, és aztán elkezdte egy kicsit a fülét harapdálni. — De — bólogatott Tibor — megható. Kapott egy igazi csókot a szájára. — Mindenesetre te is meg- pedzhetnéd a szüleidnek... vajon ők mit szólnának hoz­zá? Mégis hát egy ilyen el­jegyzés... Nélkülük meg... hát... vagyis... — Természetesen! Majd szólok. Nem hiszem, hogy ki­fogásuk lenne. — Nekik is biztosan volt eljegyzésük... annak idején. — Biztosan, persze. — Lehet, hogy még tetsze­ne is nekik a dolog. — Hogyne, miért is ne tet­szene? Kati tudott volna egy-két dolgot mondani, amik miatt nem biztos, hogy az eljegyzés ötlete okvetlenül tetszik majd Tibor szüleinek. De ezt már igazán jobbnak látta, ha ráhagyja. Különben is, lehet, hogy még Tibornak magának is el kell mondania néhány­szor, hogy valóban bejusson a dolog abba a tudós pici kis agyába. Lajos bácsi nem az az em­ber volt, aki ha rászánta ma­gát valamire, sokat tétová­zott a következő lépésen. Egyszerűen felhívta Katit, jöjjön ki a csónakházba, néz­zen körül, milyen előkészüle­teket látna szükségesnek. Kati persze semmit. A tűz köré ülők lábát ép­pen befogadó, kör alakú árok, felette körül durva deszka­ülőkkel, gyeptégla háttámlá­val. Itt még akár náluk na­gyobb társaság is elférne a tűz-szalonnasütő-bogrács- tartó áldozati oltár körül. Két-három ócska nyugágy,- melyben megpihenhetnek az idősebbek. A sűrű lomb a csónakház mögött, melyben rigó fütyül, vagy szél susog, a Duna habjainak alkonyati lágy csobogása. Az egész any- nyira egzotikus, hogy kitalál­ni sem lehetne különbet. — Ha már meg kell csinál­ni az öregek kedvéért, akkor már legalább itt, a természet kigyeptéglázott ölén tegyük. Jobbat nem lehet kitalálni. Lajos bácsi éppen csak észlelte, hogy anya a lányá­nak, lány az anyjának, vagy az „öregek”-nek tulajdonítja az óhajt, az eljegyzés kezde­ményezését. Csak észlelte, nem tette szóvá. (Folytatjuk) o

Next

/
Oldalképek
Tartalom