Kelet-Magyarország, 1978. június (35. évfolyam, 127-152. szám)
1978-06-23 / 146. szám
4 KELET-MAGYARORSZÁG 1978. június 23. (Folytatás az 1. oldalról) A nagy Szovjetunióval testvéri együttműködésben fejlesztjük a szocialista integrációt a KGST-ben, tökéletesítjük a Varsói Szerződés politikai és védelmi szövetségét, amely biztonságot nyújt országainknak, egyeztetett politikai irányvonalat követünk a nemzetközi küzdőtéren. Az eddigi tapasztalatok és a szocialista országok fejlődésében elért eredmények bizonyítják, hogy a kéoldalú és a sokoldalú együttműködés a sikeres haladás egyik alapfeltétele és biztosítéka. Ez erősíti pozícióinkat és mind szélesebb lehetőségeket teremt az összes többi országgal folytatott együttműködéshez. A szocialista országok egységének erősítése az az irányvonal, amelyet most és a jövőben is szilárdan követünk. Kedves elvtársak! Barátaink! A Kádár elvtárssal és a magyar párt- és kormány- küldöttséggel folytatott tárgyalásainknak fontos témái az időszerű nemzetközi kérdések. Egységesek vagyunk az összes megtárgyalt kérdésben, így a további együttműködés tekintetében, mindenekelőtt abban, hogy a Szovjetunióval és a többi szocialista országgal közösen védelmezzük és folytatjuk az enyhülési politikát Európában és az egész világon. Országaink következetesen, komplex módon megvalósítják a történelmi jelentőségű helsinki értekezlet záróokmányát. Arra törekszünk, hogy erősítsük az enyhülést és kiterjesszük azt a világ valamennyi térségére, s hogy az enyhülés folyamatát visz- szafordíthatatlanná tegyük. Ma inkább, mint bármikor az elmúlt évek során határozottan szembe kell szállni az enyhülésellenes imperialista és antikommunista erőkkel, amelyek fokozni akarják a fegyverkezési hajszát, olyan új tömegpusztító fegyverek gyártását akarják bevezetni, mint a neutronbomba, megpróbálnak beleszólni független országok belügyeibe, ideológiai és politikai diverzióval kísérlik megrontani az országok közötti kapcsolatok légkörét Európában és a világon. A béke és a szocializmus nyilvánvaló érdekeivel szemben ezeket az erőket támogatja a kínai vezetés, amely változatlanul folytatja szovjetellenes politikai vonalát. A fegyverkezési verseny folytatása és a politikai feszültség fenntartása sehova sem vezet. A tartós békét csak e hajsza megfékezése, _a szocialista országok által előterjesztett leszerelési program elismerése biztosítja. Arra számítunk, hogy az ENSZ-közgyűlés hamarosan befejeződő rendkívüli ülésszaka hozzájárulja légkör javulásához és előmozdítja a leszerelési tárgyalások eredményességét. Ennek érdekében az a szükséges, hogy megóvjuk és erősítsük a kölcsönös bizalom enyhülés által megteremtett légkörét, s hogy megértessük: az enyhülésnek nincs alternatívája. Teljes szívből támogatjuk Leonyid Brezsnyev elvtárs erre vonatkozó nagy jelentőségű javaslatait. Örökre meg akarjuk őrizni a békét saját népünk és a világ minden népe számára. A békéért, a társadalmi haladásért és a szocializmusért folytatott világméretű harcban kiemelkedő szerepet játszanak a kommunista és munkáspártok. A berlini értekezlet határozatainak talaján erősödik az európai testvérpártok internacionalista szolidaritása és együttműködése. Pártjaink fontos szerepet töltöttek be az értekezlettel kapcsolatban, és nagy jelentőséget tulajdonítanak a nagyfontosságú egységprogram megvalósításának. Továbbra is fejleszteni kívánjuk a konstruktív párbeszédet és együttműködést az összes demokratikus erőkkel. Eltökélten támogatjuk Afrika, Ázsia és Latin-Amerika népeinek törekvését, hogy erősítsék oly nehezen kivívott függetlenségüket és kiépítsék egyenjogúságukat, a fejlődés számára hasznos nemzetközi gazdasági kapcsolataikat. Ezek az országok biztos szövetségesükre találnak a szocializmus erőiben, igazságos jogaikért és törekvéseikért folytatott harcukban. Elvtársak! A lengyel kommunisták, a lengyel emberek rokónszenvTisztelt nagygyűlés! Kedves elvtársaik! Lengyel barátaink! Mi, a magyar párt- és kormányküldöttség tagjai örömmel, testvéri érzésekkel jöttünk az önök szép és vendégszerető országába, a Lengyel Népköztársaság dicső fővárosába, Varsóba. Mindenekelőtt szívből megköszönöm a Lengyel Egyesült Munkáspárt Központi Bizottságának, a Lengyel Népköztársaság kormányának a meghívást, Gierek elvtársnak, a lengyel vezetőknek, a főváros lakos- ságánalk, a varsói személygépkocsi-gyár kollektívájának, a gyűlés minden résztvevőjének azt a szívélyes fogadtatást, amelyben küldöttségünket részesítette. Őszinte tisztelettel üdvözlöm a barátsági nagygyűlés elnökségét és minden résztvevőjét. Megtisztelő kötelezet tségüriknek eleget téve átadom önöknek és az önök személyén kersztül a Lengyel Egyesült Munkáspárt minden tagjának, a lengyel főváros, az egész ország valamennyi dolgozójának a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának és kormányának, a magyar kommunistáknak, a szocializmust építő magyar népnek forró, elvtársi üdvözletét és testvéri jókívánságait. Kedves elvtársak! Barátaink! Párt- és kormányküldöttségünk azzal a megbízatással érkezett a Lengyel Népköz- társaságba, hogy továbbfejlessze pártjaink internacionalista kapcsolatát, szélesítse országaink sokoldalú együttműködését, hogy erősítsük még tovább szocializmust építő népeink történelmi kapcsolatait, a számunkra oly drága, megbonthatiart- lan magyar—lengyel barátságot. A végzett munka alapján megelégedéssel szólhatunk arról, hogy eleget tettünk ennek a megbízatásunknak. Együttműködésünk időszerű kérdéseiről testvéri internacionalista szellemben és eredményesen tárgyaltunk Edward Gierek elvtárssal, Henryk Jablonski elvtárssal, Piotr Jaroszewicz elvtárssai és a lengyel párt és kormány más felelős vezetőivel. Barátságunk tovább erősödött; minden megállapodásunk célja, hogy a 30 évvel ezelőtt aláírt magyar—lengyel barátsági, együttműködési és kölcsönös segítség- nyújtási szerződés szellemében dolgozzunk tovább a jövőben is. Harminc év minden tapasztalata azt bizonyítja, hogy ez a megállapodás jól szolgálja országaink nemzeti érdekeit, a szocialista országok közös ügyét, segíti a társadalmi haladásért, a békéért küzdő erők harcát. Tisztelt nagygyűlés! Kedves elv társak! Hazánk, a Magyar Nép- köztársaság helyzetéről elmondhatjuk, hogy népünk, a Magyar Szocialista Munkáspárt vezetésével eredményesen munkálkodik a fejlett szocialista társadalom építésén. Pártunk Központi vei és elismeréssel adóznak a Magyar Szocialista Munkáspárt, annak Központi Bizottsága és vezetője, Kádár János elvtárs tevékenységének. Kedves magyar barátaink, fogadják a lengyel kommunisták és népünk forró üdvözletét, s továbbítsák azt a testvéri Magyar Népköztársaság dolgozóinak, az egész testvéri magyar népnek. Éljen és erősödjék pártjaink egysége, népeink barátKÁDÁR JÁNOS: Bizottsága két hónappal ezelőtt, áprilisi ülésén áttekintette a XI. kongresszus óta végzett munkánk tapasztalatait, meghatározta a párt előtt álló feladatokat. A Központi Bizottság a helyzet reális értékelése alapján megállapította, hogy a XI. kongresszus határozatainak végrehajtása az élet minden fő területén — a belpolitikában, a gazdasági építőmunkában, az ideológiai és kulturális területeken, a nemzetközi kapcsolatok fejlesztésében — eredményesen folyik. Népünk munkájának eredményeit nagyra értékeljük azért, mert számunkra különösen kedvezőtlen világ- gazdasági körülmények és kiéleződött nemzetközi ideológiai harc viszonyai között érte el. Pártunk politikáját népünk szocialista nemzeti egységbe tömörülve támogatja: a munkások, a parasztok, az értelmiségiek, a kommunisták és pártonkívüliek, a különböző világnézetű emberek növekvő felelősséggel és tettrokészséggel munkálkodnak szocialista céljaink eléréséért, a nemzet boldogulásának előmozdításáért. Jelentős eredményeket értünk el a gazdasági építőmunkában. Hazánk a felszabadulás óta agráripari országból fejlett nagyiparral és mezőgazdasággal rendelkező országgá vált. Iparunk ma tízszer annyit termel, mint 1938-ban. Szocialista mező- gazdaságunk nem egészen két évtized alatt kevesebb dolgozóval több mint más- félszeresére növelte termelését. A mezőgazdaság szocialista átszervezése döntően hozzájárult az ország fejlődéséhez. ezen belül a magyar parasztság általános felemelkedéséhez, társadalmi, gazdasági, kulturális fejlődéséhez, a falu és a város közti különbségek lényeges csökkentéséhez. Pártunk Központi Bizottsága legutóbbi ülésén úgy foglalt állást, hogy következetesen folytatja politikáját, még nagyobb erőfeszítéseket tesz a XI. kongresszus határozatainak végrehajtásáért, az V. ötéves terv teljesítéséért. Megítélésünk szerint terveink reálisak, rendelkezünk a megvalósításukhoz szükséges hazai és nemzetközi feltételekkel. Kedves elvtársak! Barátaink! A magyar és a lengyel népet a sokban hasonló sors, a történelem erős szálai fűzik össze. Régi barátságunk új tartalmat kapott, amikor a szovjet nép segítségével megszabadultunk a hitleri fasiszta igától, s visszanyerve szabadságunkat, függetlenségünket, a szocializmus útjára léptünk. Kapcsolatainkban meghatározó pártjaink, a Magyar Szocialista Munkáspártnak és a Lengyel Egyesült Munkáspártnak a proletár internacionalizmus elvein alapuló, szüntelenül bővülő testvéri együttműködése, népeink közös érdeke és közös szocialista célja. Örömmel állapítjuk meg, hogy gazdasági együttműködésünk minden területen dinamikusan fejlődik. Az 1980- ig érvényes ötéves árucsereforgalmi megállapodás több, mint két és fél milliárd rubel értékű forgalmat irányoz elő, amit túl fogunk teljesísága, a Lengyel Népköztársaság és a Magyar Népköztársaság együttműködése! Éljen a szocialista országok egysége és a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom internacionalista szolidaritása! Éljen a béke és a szocializmus! Edward Gierek nagy tapssal fogadott beszéde után Kádár János lépett a mikrofonhoz. teni. Ez több mint 60 százalékos növekedés a megelőző ötéves időszakhoz képest. Bővülnek gazdasági kapcsolataink új, hatékony formái. Erősödik a kooperáció, a szakosítás a közúti járműgyártásban, a szintetikus vegyi- száltermelésben, a gumiiparban, valamint a gyógyszerek és vegyszerek előállításában. Nagy ütemben fejlődnek kulturális, tudományos és oktatási kapcsolataink, s hatékonyan segítik népeink szellemi gazdagodását. örvendetesen növekednek a közvetlen kapcsolatok népeink között. Évente állampolgáraink milliói turistaként ismerkednek kölcsönösen országaink szocialista fejlődésével, történelmi és kulturális hagyományaival. Széleskörűen és tervszerűen fejlődnek a társadalmi szervezetek kapcsolatai. Eredményes a fővárosok és a testvérmegyék, testvérvárosok együttműködése. A magyar és a lengyel nép egyaránt békét kíván, és nagy figyelemmel követi a nemzetközi helyzet alakulását; természetes, hogy kormányzatunk is állandóan foglalkozik vele. Mostani varsói tárgyalásaink során együtt is áttekinthettük a nemzetközi politika fő kérdéseit. Arról adhatunk számot, hogy pártjaink, kormányaink álláspontja a nemzetközi helyzet minden alapvető kérdésében azonos és ez nagymértékben segíti közös harcunkat. Az erőviszonyok alakulásának a szocialista közösség békepolitikájának, a nemzetközi közvélemény fellépésének és a kapitalista országok vezető köreinél is mutatkozó reális helyzetmegítélés eredményeként a legutóbbi években fordulat következett be a hidegháborútól a nemzetközi enyhülés irányába. A folyamat kiemelkedően fontos állomása volt az eprópai biztonsági és együttműködési értekezlet, a helsinki záróokmány aláírása. A megállapodások elsősorban Európában éreztetik hatásukat. Meggyőződésünk, hogy a záróokmány szellemének kiterjesztése más földrészekre, az egész emberiség egyetemes érdekeit szolgálná. A világ népeinek egyetemes érdeke, napjaink legégetőbb feladata, az enyhülési folyamat fenntartása és kiterjesztése a katonai területre is. A világ népei az elmúlt napokban megismerhették azt a dokumentumot, amelyet a Szovjetunió kormánya „A fegyverkezési hajsza megszüntetésének gyakorlati útjai” címmel az ENSZ-közgyűlés rendkívüli, leszerelési ülésszakán terjesztett elő. Ez a dokumentum jól összegezi a legsürgetőbb feladatokat és megfelelő alapot biztosít ahhoz, hogy a felelős kormányok a népek óhajának megfelelően konkrét megállapodásokra jussanak a tartós béke érdekében. A magunk részéről helyeseljük és támogatjuk a javaslatokat, hogy meghatározott időn belül intézkedni kell a nukleáris fegyverek valamennyi fajtája, s minden más tömegpusztító fegyverfajta gyártásának megszüntetése és e fegyverek betiltása érdekében. Helyeseljük, hogy meg kell szüntetni a nagy romboló erejű hagyományos fegyverfajták létrehozását, és támogatjuk a katonai enyhülést célzó többi javaslatot. Különös figyelemmel kísérjük a hadászati fegyverek korlátozásával kapcsolatos szovjet—amerikai tárgyalásokat, kívánjuk, hogy minél előbb jöjjön létre az új SALT-egyezmény. A bécsi haderő-csökkentési tárgyalásokon a részt vevő szocialista országok ugyancsak a napokban tettek új, konstruktív javaslatokat, amelyek elfogadása új lendületet adna a tárgyalásoknak és a feszültséget tovább csökkentő, minden európai ország biztonságát növelő megállapodásokra vezethetne. Nyugtalanít bennünket, hogy az Egyesült Államokban és a vezető NATO-országok- ban szemmel láthatóan aktivizálódnak azok az erők, amelyek a kapcsolatok fejlesztése és egészében a nemzetközi feszültség enyhülése ellen szállnak síkra, őszintén reméljük, hogy az amerikai és az európai NATO-orszá- gokban a gazdasági és politikai élet reálisan és józanul gondolkodó tényezői nem engednek a nyomásnak, ellenállnak azoknak, akik arra törekszenek, hogy az Egyesült Államok keményítse meg a Szovjetunióhoz fűződő viszonyát, hogy fokozódjék a NATO és a Varsói Szerződés országai közötti szembenállás, mert, ha ez bekövetkezne, kedvezőtlenül hatna ki az egész nemzetközi helyzetre, az enyhülés folyamatára, újabb fegyverkezési hajszába kényszerítené a világot. A jelenlegi nemzetközi helyzet sajnálatos vonása, hogy objektíve a szélsőséges, reakciós imperialista erők törekvéseit támogatja a kínai vezetés. Bármit tesznek a Szovjetunió, a szocialista országok a béke, az enyhülés, a haladás érdekében mindenhol és minduntalan szembe találják magukat a kínai vezetők nagyhatalmi politikájával. Támadják és rágalmazzák a Szovjetuniót, Kubát, Vietnamot, és más szocialista országokat, a háború elkerülhetetlenségét hirdetik. Kapcsolatokat építenek a NATO militarista köreivel, nem szakítják meg diplomáciai viszonyukat az egész haladó világ, még tisztességes polgári körök által is elítélt chilei fasiszta rendszerrel, s odáig mentek, hogy helyeslik a zai- re-i imperialista beavatkozást is. A kínai vezetőknek ez a politikája veszélyezteti a világ népeinek békéjét és felbecsülhetetlen károkat okoz mindenekelőtt a kínai népnek. Mi, ugyanúgy mint a Szovjetunió és a többi szocialista ország, baráti érzésekkel viseltetünk a kínai nép iránt, a Kínai Népköztársasággal változatlanul rendezni kívánjuk viszonyunkat, továbbra is szorgalmazzuk az államközi kapcsolatok fejlesztését, kívánjuk, hogy találjanak visz- sza a haladásért és békéért küzdők közös útjára, de elvi politikánkból nem engedhetünk. Kedves elvtársak! Pártunk, a Magyar Szocialista Munkáspárt a nemzetközi kommunista és munkás- mozgalom harcosaként, a proletár internacionalizmus eszméit követve arra törekszik, hogy erejéhez mérten előmozdítsa a mozgalom egységét. Azt az elvet valljuk, hogy a történelmi feladatok megvalósítása minden kommunista és munkáspárttól a konkrét helyzet tudományos megítélését és annak megfelelő tevékenységet követel. Pártunk internacionalista politikájának megfelelően a kommunista és munkáspártok 1969-es moszkvai világtalálkozójának és az 1976-os berlini európai konferenciájának megállapításait szem előtt tartva harcol, dolgozik a nemzetközi munkásmozgalom egységéért, akcióképességének növeléséért! Kedves elvtársak! Pártunk, kormányunk nemzetközi tevékenységében továbbra is arra törekszik, hogy biztosítsa népünk szocialista építőmunkájához a kedvező nemzetközi feltételeket, s ugyanakkor hozzájáruljon a béke, a haladás általános ügyéhez. Nyíltan megmondjuk barátainknak és ellenfeleinknek, hogy a Szovjetunió szövetségese, a Varsói Szerződés és a KGST tagországa vagyunk. Aktív tagként részt veszünk az Egyesült Nemzetek Szervezetének munkájában is. Pártunk politikájának megingathatatlan alapja, hogy a Magyar Népköztársaság hű szövetségeseihez, barátja a nemzeti szabadságukért, fejlődésükért küzdő volt gyarmati népeknek és korrekt partnere a fejlett, kapitalista országoknak, a békés egymás mellett élés elve alapján. Kötelességünknek tekintjük, hogy szüntelenül szilárdítsuk kapcsolatainkat, egységünket, szövetségünket a testvéri szocialista országokkal. Ezért is tartjuk jelentősnek mostani tárgyalásainkat a lengyel vezetőkkel, ezért is kiemelkedően fontos számunkra az internacionalista elveken nyugvó magyar— lengyel kapcsolatok fejlesztése, a két jó szövetséges, a Magyar Népköztársaság és a Lengyel Népköztársaság egységének és együttműködésének szüntelen erősítése. Kedves elvtársak! Lengyel barátaink! Látogatásunkról jó érzésekkel, kedvező benyomásokkal térünk Vissza hazánkba. Elvisszük testvéri üdvözletüket és elmondjuk a magyar dolgozóknak, hogy a Lengyel Népköztársaság, a lengyel nép következetesen és keményen dolgozik a fejlett szocialista társadalom építésén. Ezen az úton mi magyarok és lengyelek ma is, a jövőben is együtt haladunk. Éljen és virágozzék a Lengyel Népköztársaság! Éljen a harcedzett Lengyel Egyesült Munkáspárt és annak Edward Gierek elvtárs által vezetett központi bizottsága ! Éljen a magyar és a lengyel nép testvéri barátsága! Éljen a szocializmus és a béke! Edward Gierek és Kádár János szavait sűrűn szakította félbe a gyűlés résztvevőinek tapsa. A beszédek elhangzása után az MSZMP Központi Bizottságának első titkára ajándékot nyújtott át a gyáriaknak: Kiss István Kossuth-díjas szobrászművész alkotásának, a Magyar Tanácsköztársaság emlékművének kicsinyített bronzmását. Folytatódtak a hivatalos tárgyalások Délután a Lengyel Egyesült Munkáspárt Központi Bizottságának székházában Kádár Jánosnak, illetve Edward Giereknek a vezetésével folytatódtak a magyar— lengyel hivatalos tárgyalások. A rendkívül szívélyes, elvtársi légkörű tárgyalásokon áttekintették a szocialista építőmunka tapasztalatait Magyarországon és Lengyel- országban. Elismeréssel állapították meg, hogy gyümölcsözően fejlődnek a két párt, a két ország testvéri, internacionalista kapcsolatai. Mélyül és mind sokoldalúbbá válik az együttműködés a politikai, a gazdasági, a kulturális és a tudományos élet minden területén. Véleménycserét folytattak a szocialista építés, a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom, valamint a nemzetközi helyzet időszerű kérdéseiről, a kétoldalú kapcsolataink további elmélyítésével és erősítésével összefüggő feladatokról. ★ Este az MSZMP Központi Bizottságának Hső titkára a varsói magyar igykövetsé- gen találkozott a magyar kolónia tagjaival. Megállapodásaink jól szolgálják országaink nemzeti érdekeit, a társadalmi haladást