Kelet-Magyarország, 1978. június (35. évfolyam, 127-152. szám)

1978-06-18 / 142. szám

KM VASÁRNAPI MELLÉKLET IPARMŰVÉSZET FILMJEGYZET A lenvászon hullámai Bemutatjuk Golarits Erzsébetet Golarits Erzsébet munka közben. A félreértések elkerülése végett helyénvalónak látszik rögtön a legelején azzal a megállapítással kezdeni, hogy ez a kötet tulajdonképpen csak az életmű egésze felől ítélhető meg helyesen. így egymagában kétségtelenül félreértelmezésre, fejcsóvá- lásra is okot adhat, de Váci költészetének, prózai jellegű írásainak ismeretében eleve kizárt minden rosszízű szen­záció, botránykő, eretnekség. Hagy mi is valójában ez a könyv? Görbe tükör — hiszen valójában annak szánta. Görbe tükör, mégpedig az a javából, s mint ilyen, termé­szetesen torzít. Felnagyítja a részleteket, eltúlozza az ará­nyokat, s mindezzel megne­vettet, a gyanútlan nézgelő- dőt netán meg is ijeszti. A tükörféleséget megszerkesz­tették és felhasználták már az irodalomban nem egyszer. A fekete alapot vékony fe­hér csíkok szelik át. Feljebb a fehér csíkok kicsit megtör­nek, elmozdulnak, megszé­lesednek. A csíkok fehérből feketébe, majd feketéből fe­hérbe váltanak. A fehér vas­tagabb íve hullámtarajt for­máz, mögötte a fekete sűrű­södik, hogy ismét fehér hul­lámtarajban buggyanjon fel, egy másik sorban. Ahogyan emelkedik a tekintet, úgy lesz egyre gazdagabb a vas­tag, fehér csíkok tartomá­nya, sűrűbbek a hullámok. Legfelül már csak vékonyan mozdul a csík hullámvo­nallá, majd a széles, nyugodt fehérséget csak egy-egy szál fekete vonal töri meg ... Golarits Erzsébet lenvá­szonra nyomott faliképét pró­báltam szavakkal leírni, jól­lehet tudom, a textil látni- és tapintanivaló; a leírás csak halvány érzékeltethetője lé­ét. Mint ahogyan nem ad pon­tos képet egy másik lenvá­szon falikép mellékelt fotó­ja sem. Erről bárki azt ht- hetné, hogy egyszerűen gyű­rött textilanyag. Pedig a gyű­rődés: nyomott minta. Olyan érzékletes, hogy az ember kisimítani készül, vagy leg­alábbis megérintve megta­pasztalni. Ehhez hasonló volt az a textiképe is, amellyel a legutóbbi szombathelyi tex- tilbiennálén díjat nyert: nagy gyűrött felület, amely csupán nyomással mímelte a gyűrődést. Olyan volt, mint­ha ... Ez a díj annál is je­lentősebb Golarits Erzsébet életében, mert alig néhány esztendeje végzett az Ipar- művészeti Főiskolán nyomott- anyag-tervezőként. Az 1976- os szombathelyi díjat külföl­di siker előzte meg: a londo­ni minitextil kiállításon — amely a kisméretű textilké­pek és -tárgyak bemutatója volt —. negyedmagával kép­viselte a magyar színeket. A díjazott mű vízszintes ala­pon különféle anyagok haj­togatásával képzett felületű. A nyersszínű textilek külön­böző árnyalatai szélfútta ho­mokbuckákat juttattak az ember eszébe. Már főiskolás diploma- munkájában is a legegysze­rűbb motívumok és színek megvallatásával foglalkozott, s ezt folytaja mostanáig, kis szériában készülő függönye­in, faliképéin. Legkedvesebb színállása a fekete fehér; sze­reti a nyersszínű alapot, s szereti, műveli a kékfestő technikát. Különös világot hordoznak Golarits csíkjai. A csík, ez a szabályos, kiművelt csíkmin­ta — még akkor is, ha nem léniával húzott, merev, ha­nem kézirajzzal egyengetett emberalkotta találmány, absztrakció, a legrégebbi kul­túráknak is kedvelt díszítő motívuma. A fiatal művész, amikor ezeket a csíkokat egymás alá, fölé, mellé húz­za, eltolja, hajlítja, mégis azonnal természeti képet idéz fel, hullámok megtörését, dombok vonulatát, felhők játékát. A nagymama lakásában, ahol egy kis szobát mondhat a magáénak, legfontosabb berendezési tárgy egy nagy asztal. Ezt meg a konyái asz­talt használja, ha szitanyo­matokat készít. (Nemrég ka­pott egy telefonhívást: egy Például: fekete flanellruha, T-ujjal, csuklónál behúzva. Dísze virágos, pettyes, apró­mintás kartondarabkákból összevarrott „foltminta”, amely a nyak körül, a vállon, s a ruha alján húzódik vé­gig. Nyárra, ugyancsak fol­tokkal díszítetten, kékfestő­ruhát készít. A VIT tiszteletére kiírt pá­lyázatra egy zászlóval ké­szült. A sima lenvászonból szabott zászlón négyzet ala­kú nyílásokat vágott, ezekbe a nyílásokba kisebb nagyobb valódi és fantázizászlócská- kat helyezett el, ezzel is je­lezve a VIT sokszínűségét. Most Gdanskba készül, ahol több műve is szerepel a ma­A művész otthonában. ausztrál művész van itt, aki hallott már róla (!), s szeret­né meglátogatni műtermé­ben. Szívesen látta, de bi­zony ezt a két asztalt tud­ta megmutatni neki, „műte­remként”.) Eddigi munkáit maga is kísérletnek, készülődésnek tekinti. A sikerek és díjak jelzik: jó úton keresgél. Szinte kizárólagosan a ter­mészetes anyagokat használ­ja. Len, pamut, vászon, fla- nell. Mert közben játszik is. Flanellruhákat tervez és ki­vitelez. Ruhái mindig „tex- tilcentrikusak”, azaz elha­nyagolható a szabásuk — többnyire T-ujjal készülnek —, díszítésük is textilből van. gyár textilművészetet bemu­tató kiállításon. A fiatal textiltervező pá­lyája elején áll. Ruhái, füg­gönyei az ipari formák terve­zése terén mutatják kvalitá­sait; faliképéi, minitextiljei pedig művészi útját jelzik. Ami, ha meggondoljuk, nem ellentmondás, hanem az igazi „iparművész” sajátja. T. A. Folytatása következik... (Avagy néhány szó a folytatásos filmekről) Nulla dies sine linea — hangoztatták a régi latinok. Nulla dies sine seria — mond­ják manapság a magyar tv- nézők az időfaló tv-isten jó­voltából. A folytatásos pro­dukciók népszerűsége ugyan­is ma már több, mint divat. Kortünet, olykor pedig egye­nesen kórtünet. Pedig a „folyt, köv.”, a befejezetlen és mindig újra és újra kez­dődő históriák nem új talál­mányok. Azon a félelmen alapulnak, amely gyerekko­runk óta él bennünk — hogy egyszer véget ér a mese. Tudjuk, a mesék sohasem ér­hetnek véget. Később, amikor aztán olvasni kezdett az em­ber, elbűvölték azok a bájos történetek, amelyekből hi­ányzott az utálatos „vége” szó, s helyette a „folyt, köv.” megjelölés állt az utolsó la­pon. A folytatás igénye — ta­lán naív —, de nagyon is em­beri. S a filmművészet a ma­ga furcsa és csodálatos ra­vaszságával képtelen volt el­lenállni ennek a kísértésnek. A többrészes történetek ve­títése nem annyira létszük­séglet a televízió számára, mintsem inkább rögeszme: pszichózis, divat és valahol technika, sőt olykor a foly­tatásos regények népszerűsé­gének „átszivárgása”. A foly­tatásos film valóban lehet di­vat is, méghozzá reális divat,, amellyel a világ sok film­gyártó cégénél találkozha­tunk, nemcsak a tv-stúdiók- ban. De ugyanakkor lehet pszichózis is, mert hiszen az utóbbi évtizedekben már ha­talmas nézőtábor harcol az újabb epizódok műsorra tű­zéséért, megköveteli heti ran­devúját a közkedvelt hőssel, és ezért már nyugodtan be­szélhetünk akár pszichózis­ról is. Aztán a többrészes mű­vek idővel puszta techniká­vá is válhatnak, a rendezői, operatőri, színészi, sőt forga­tókönyvírói mesterség min­dennapos gyakorlatává, mert bizony jó néhány példát is­mer a történelem arról, hogy a többrészes filmek még ak­kor is folytatódnak, amikor az író vagy a rendező s a szí­nész már gyakorlatilag ré- gesrég elmondta mindazt, amit eredetileg közölni kí­vánt. S mindehhez ráadás a többrészes regények feléledő népszerűsége is ... A folytatásos filmek nép­szerűségét sok más tényező is indokolja. Be nem ismert rea­litás: hogy tulajdonképpen film és televízió békés egy­más mellett élése éppen a többrészes produkciók közve­títésével valósul meg. Ez az együttélés azon alapul, hogy a mozi időben felismerte, csak úgy maradhat életben, ha együtt dolgozik a televí­zióval, míg a televízió saját túlzsúfolt programja fojto- gatásában beletörődött abba, hogy filmeket csak az „idő­sebb testvér” segítségével ké­szíthet. Az üres, alig elha­gyott filmstúdiók, amelyeket mindeddig tétlenségre ítéltek, lázas gyorsasággal láttak hoz­zá filmek, főleg folytatásos filmek forgatásához. És ez nem is történhetett másként. Hollywood elvesztette a csa­tát, nem maradhatott tovább a világ film£ővárosa. S az sem titok ma már, hogy az Universal és a 20-th century Fox gyárakat tulajdonkép­pen a televízió tartja fenn, s ez mentette meg az összeom­lástól a Columbia céget is. Persze, az olvasó azt kér­dezheti, miért a folytatásos filmek uralják Nyugaton el­sősorban a piacot, s miért nem a hagyományos produk­ciók? S itt érhető tetten az üzleti számítás, a gyártók kalkulációja, akik alaposan ismerik kívülről, belülről minden igényével és főleg gyengéjével a fogyasztót, és tulajdonképpen egy adott életritmushoz is alkalmazkod­nak. Vizuális menüt szolgál­nak fel olcsón, praktikusan, adott időben, akárcsak egy könnyű sonkás szendvicset. Kényelmes lett a film fo­gyasztója? — kérdezik. Ott­honába visszük a produkció­kat a képernyő segítségével! Fáradt a hosszú nap után? Egyszerű, könnyen érthető, vonzó történeteket pergetünk neki Angyalokkal, Bosszúál­lókkal, Belphegorokkal, olyasmit, amihez nem kell sok fejtörés. Nincs türelme? 30, 60, legfeljebb 90 perces epizódokat adunk, sűrített cselekménnyel, amelyben itt- ott még művészet is akadhat. A sematizmus határozza meg az életmódját? Bizonyos na­pon, bizonyos órában és bi­zonyos percben sugározzuk a műsort, s ezzel máris meg­vetjük egy feltételes reflex kialakításának alapját. Nincs ideje olvasni? Tájékoztatjuk —a legfrissebb színházi és re­gényújdonságok — megfilme­sítésével. Sikerélményre van szüksége? Ezt is könyen biz­tosítjuk számára szimpatikus hősökkel, akiket jóság, bá­torság, becsület jellemez, s akikkel nagyon könnyű azo­nosulni. De a kockázat nagy. A filmművészet tapasztalata ta­nulságosan keserű volt ahhoz, hogy bárkinek is kedve ke­rekedne megismételni. A nagy tv-társaságok eljutottak odáig, hogy a gyártók egyet­len „teszt-epizód” leforgatá- sával próbálják kipuhatolni a közvéleményt, felmérni a közönség várható reagálását, és csak azután döntenek a teljes film leforgatásáról. Minél gyorsabban és olcsób­ban leforgatni a produkciót — ez a televízó élet-halálkér- dése. Például 1971-ben a Co­lumbia Brodcasting System tv-társaság tizenhat, egyen­ként 90 perces filmet forga­tott, amelyet minden péntek este a CBS Friday Nights Movies programban sugároz­tak. A film forgatókönyvét öt hét alatt írták meg, három hétig tartottak az előkészüle­tek, s 12 napig a forgatás. Hat hetet vett igénybe a mon­tázs és a szinkronizálás. Ért­hető, hogy ezt a nagyon is gyors ritmust nem lehet a filmgyártás klasszikus törvé­nyeinek betartásával biztosí­tani. A stúdiókban ezért te­ret hódított az elektronikus technika, a többkamerás fel­vételi módszer, az elektroni­kus trükkök, az elektroni­kus montázs és az elektroni­kus gondolkozás is. A régi moziból nem maradt más, csak a stúdiók varázsa és a remény, a hihetetlen, meg­cáfolhatatlan remény, hogy talán egyszer a világ mégis csak ráun ezekre a magneti- kus csodákra és a film az lesz, ami volt: celluloidszalag és még inkább csendes, nyu­godt alkotás, ahol a „folyt, köv.” művészetet is jelent. Nemlaha György vád Mihály: Utazás Bürokronéziában Most Váci vette eszközül, s úgy helyezte közszemlére, hogy azért ki-ki maga is kö­vetkeztetni tudjon a valóság köznapi méreteire. Bürokronézia bár kitalált nevű ország, mégsem kizáró­lag csak a képzelet szülötte. Ahogy a jellemzésből kiderül ez az elfektetett ügyek, meg­késett pecsétek, a felelősség- áthárítás birodalma, ahol ál- lig begombolkozva él — és nem is akárhogyan — a jól szituált közöny. A hivatal­szobák uralma ez, szent ak­ták, áttekintetetlen papír­mechanizmus, öncélúan kü­lön életet élő tárgyak, alkal­matosságok együttese. De nem csak ennyi. Ami ennél lényegesebb: emberi szemlé­let és magatartás, melyből éppen a legfontosabb, az em­berség lúgozódott ki valami­képpen. Mintha fémrugóra nyílna, zárulna itt sok min­den — és hát az sem min­denkinek. Az álintézkedések, álokoskodások miatt lényegi dolgok maradoznak, a tágabb közösség érdekeit csorbítja a szűkkeblű önösség és sorol­hatnánk a stílusjegyként em­lített további típushibákat. Végül is, ha úgy vesszük, csudamód praktikus világ ez a Bürokronézia, bennfentesei­vel, szertartásaival — szeren­csére azonban nem általában a világ. Váci tehát nem álta­lában az intézmények, irodák és pozíciók ellen emeli fel keserű-gúnyorosan a hangját, hanem ott, ahol a közös erő­feszítéseket megrövidítő, be­árnyékoló tüneteket tapasztal. A demokratikus eszmék lel­kes propagátora, az a törté-1 nelmi alkalmazott, aki min­den jó ügy mellé odaáll, egy­szerre türelmetlenné és két­kedővé válik a fenti gyakor­lattal szemben. A „százhúszat verő szív” türelmetlensége ez, s a mindenkire kötelezően éryényes társadalmi normák szellemében szarkasztikus mondatokban fogalmazza meg elégedetlenségét. Profán imákba sűríti felháborodását és szavainak bizony penge­éle van. Indulatai mögött nem nehéz azonban felismerni a közösségben, népben gondol­kodó ember hűségét, felelős­ségét: „Az emberiség volt az álmunk; / — lobogva égni másokért...” Alapállása te­hát a régi marad, s nem tör­ténik más, minthogy hangne­met vált, ha úgy tetszik, harc-- modort. Túlzásaival bántó és igaz­ságtalan? Naivitás volna azt állítani, hogy Váci alig ismer­te a társadalom-működtetés tényezőrendszerét, s annak törvényszerűen jelentkező ne­hézségeit. Más oldalról téve­dés lenne azt hinni, hogy ez a kötet valami okból a sze­mélyes sérelmek társadalma­sítását tartalmazza. Egyszerű a magyarázat: a szigorúbb erkölcsi, etikai mércéhez iga­zított életű, elkötelezett költő semmi olyannak nem tesz en­gedményt, amely eltérő vagy elütő a szocializmus lényegé­től. Márványtáblák, köztéri szobrok és természetesen írá­sai emlékeztetnek emberi példájára. A most megjelen­tetett szatirikus költemény inkább nekünk szánt nehéz lecke, mint problematikus mű. Közreadásával lezárult a Váci-életmű teljes kiadása. Futaky László 1978. június 18. ^

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom