Kelet-Magyarország, 1978. május (35. évfolyam, 102-126. szám)

1978-05-14 / 112. szám

1978. május 14. o VÁLTOZÓ ÉLETÜNK Hűhelyből egyetemre M erészség? Bátorság? Többrevágyás? önbiza­lom? Akarat? Vagy, mindez együtt? Mérle­gel a vállalati vezető is: mit nyer, mit veszít? Latolgat a család is: egész életformájuk megváltoz­hat, ha a családfő továbbtanul. A döntés felelőssége azonban mégis rá vár: XY-ra. Mert végül is arról van szó, hogy egy papír aláírásával esetleg egy életre szóló változás következik: aki eddig munkás volt — vezető lesz. Szépek a tervek. Erejüket is elegendőnek érzik. Az or vosi vizsgálat megvolt, követ­kezik a munkapszichológiai Utána pedig várják az értesí­tést. Eközben az előző év je­lentkezői már túl vannak az előkészítő tanfolyam javán. Tízen jelentkeztek, aztán... ■■■■■■■■ mMBonn öt éve hozott határozatot a Minisztertanács a szakmun­kások előkészítő tanfolyamai­nak létrehozásáról. Célja, hogy hozzásegítsék a nagy­üzemek szakmunkásait az egyetemi, főiskolai továbbta­nuláshoz. Az indoklás szó szerint így hangzik: „Ezzel újabb továbbképzési lehető­séget biztosítanak azoknak a termelőmunkában kitűnt fia­taloknak, akik korábban — valamilyen okból — nem tud­tak továbbtanulni.” A tanfolyam egy éves. A jelentkezés feltételei között megszabják a felső korhatárt, a legalább 3 éven át kiemel­kedően végzett fizikai mun­kát, a példamutató közösségi magatartást, a tényleges ka­tonai szolgálat teljesítését, stb. Kezdetben a rendelet csak az érettségivel nem ren­delkező szakmunkásoknak kedvezett, újabban a nappali, esti, vagy levelező tagozaton érettségizettek is felvehetők. A munkahely vállalja, hogy gondoskodik a tanulmányi kedvezményekről, a tanulás költségeiről és a diplomának megfelelő foglalkoztatásról. A tanuló pedig vállalja, hogy tanulmányait képességei sze­rint a lehető legjobban vég­zi, továbbá a diploma meg­szerzése után legalább addig marad a vállalatnál, ameddig őt a munkahely támogatta. Az „első fecskék” — a friss diplomás mérnökök és üzem­mérnökök — hamarosan visz- szatérnek az egyetemekről, főiskolákról. Nyomukban pe­dig útrakél a következő raj... A SZÁÉV egyike annak a néhány megyei nagyvállalat­nak, mely erre a képzési for­mára küldheti dolgozóit. Csengeti Istvánná oktatási előadó így összegzi az eddi­gieket : — Az első évre nem kap­tunk keretszámot. Az 1974— 75-ös tanévben kezdődött elő­készítőre hat helyet engedé­lyeztek. Harminc jelentke­zőnk volt, hárman feleltek meg a követelményeknek. Kettő közülük most harmad­éves: az egyik a műszaki egyetem építészmérnöki ka­rán tanul, a másik főiskolán, villamos-üzemmérnök lesz. A harmadik egészségügyi okok miatt halasztott, most má­sodéves magasépítő szakos. Tavaly tízen jelentkeztek. Hárman maradtak. Az idén már annyit küldhetünk, amennyit akarunk. Csökken az érdeklődés: négyen je­lentkeztek. A tmk-műhely vezetője Nemes Sándor közülük há­rom fiatalembert mutatott be. — Azt tapasztaltam, hogy a jelentkezők a legjobb szak­munkások közül kerülnek ki. A mostaniak igen jó brigá­dokból. így a döntésben sok­szorosan nagy a vállalati ve­zető felelőssége. Mert ha a vezető „soviniszta”, azt mond­ja: itt van egy jó szakember, kit állítok a helyébe, ha el­megy? De azt is tudnia kell: valóban alkalmas embert ajánl-e, aki minden szem­pontból megfelel? Sőt, ügyel­nie kell, hogy a brigád mind­ezt hogyan fogadja. Mert akinek nem sikerül, annak utána ide kell visszajönnie. Mindenki másképp viseli el, ha társai „kis egyetemistá­nak”, nagyokosnak titulálják. így mérlegelt a közvetlen munkahelyi vezető. S vajon ők, az illetékesek, hogyan? — Az ember „totózik” — kezdi Simkó Mihály géplaka­tos. — Van egy munkahely, ahol beállt, elfogadták. Aztán van egy család. Nekem egy fiú, egy lány — négy- és öt­évesek. De van egy másik ol­dal is: egy vágy, amit mű­szak, család, gyereknevelés mellett ritkán fogalmazunk meg, hogy talán többre is te­lik. Nálam ez a több: ha si­kerül, a műszaki egyetem. A Kossuth-ban érettségiztem. Miskolcon szeretnék tanulni, ha lehet, levelezőn. De ha nem, akkor nekivágok a nappalinak... Család mellett nehéz. Tud­ják, akik próbálják, próbál­ták. Még levelezőn is. A nap­palisok pedig teljes életfor­mát változtatnak. Munkásból diákká alakulnak át. Távol­ság, idő, pénz. Igaz: a rende­let az anyagi biztonságról is intézkedik. A kétgyermekesek ösztöndíja — amit a vállalat fizet — nem sokban marad el egy jó szakmunkás átlagbéré­től. Az első évben legalább 3500 forint, a továbbiakban a tanulmányi eredménytől füg­gően hasonló. Jóval könnyebb a nőtlenek dolga. Persze Gurzó Miklós építőipari gépszerelő is latol­gatott — csak éppen más in­dokkal. — Szakmunkás-bizonyít­vánnyal indulok, érettségi nélkül. Lesz egy-két rázós el­méleti rész, amivel birkóz­nom kell majd. De úgy gon­doltam, segít a szakmaisme­ret, meg az, hogy nagyon meg lehet szeretni ezeket az okos gépeket. Épületgépészeti szak­ra készülök, Debrecenbe. Nappalira. Petrányi István évek óta érleli terveit, hármuk közül ő fogalmazta meg a legtisztáb­ban, hogy szerintük mi a cél­ja ennek a támogatásnak. — Szükség van olyan mun­kásvezetőkre, akik évekig maguk is munkások voltak. Mert kijön a mérnök az egye­temről, tud is mindent, felső­fokon, csakhogy műhelyt, olajos ruhát még messziről se látott. Akárhol előfordul, hogy munkás és vezető ösz- szezördül, mert nem értik egymás nyelvét, pedig ma­gyarul beszélnek. Úgy gondo­lom, aki munkásból lesz ve­zető, nem felejti el, hogy éve­kig hajnalban kelt. Az volna a szerepe, hogy „kapocs” le­gyen a felső vezetéshez. Aki szavak nélkül, a mozdulatok­ból, történésekből is érti egykori társait... Beszélgetésünk óta eltelt néhány nap. Azóta jött a hír, hogy Petrányi egy adminiszt­rációs feltétel — a munkavi­szony és a katonai szolgálat aránya — miatt idén nem in­dulhat. Jövőre azonban bizo­nyára kap a vállalat újabb keretszámot... — Néhányan „bedobták a törülközőt” — magyarázza Szalóki Pál központifűtés- szerelő. — Érettségi nélkül, szakmunkás-bizonyítvány- nyal, munka mellett — nem valami könnyű. És nem csak tanulni kell. Én is családos vagyok, a társam is, egy-egy gyerek nálunk is, náluk is. Mi a legnehezebb? — Minden — vallja be Fábián László. — Ács va­gyok, szeretem a szakmámat, nehezen is barátkoztam meg a gondolattal, hogy ottha­gyom. Meg aztán elszoktunk a tankönyvek forgatásától. Kevésnek érezzük az időt az ismétlésre. Lehetne jobban ütemezni a dolgozatírás idő­pontjait. Én most a szintem­nél vagyok, de még írhatok egy rettenetes dolgozatot, és akkor... Azért arról is biztosítanak, hogy mégsem olyan visszata­szító ez az iskola. Hetente 2 és fél napot dolgoznak, ugyanannyit tanulnak. Házi feladatok, zárthelyi dolgoza­tok, 16 felmérés a záróvizs­gáig. A szokatlan tempó megviseli az idegeket, de megjegyzik, hogy elég, ha az agy dolgozik. Egyikük máris „felszedett” pár kiló többle­tet... Csökken az érdeklődés, mondta az oktatási előadó, kevesebb a jelentkező, pedig jobbak a feltételek. Mi lehet az oka? Az előkészítő tanfo­lyam résztvevői szerint rossz hatással van a jelöltekre az, hogy a jelentkezők nagyobb része el sem jut a főiskolára, vagy az egyetemre, már a felkészítő idején „kihullik”. A mostani jelentkezők sze­rint az okoz gondot: hogyan hagyják nyitva maguk mögött a kiskaput, ha nem sikerül és visszatérnek a műhelybe. Simkó Mihály azok számára fogalmazta meg gondolatait, akik ezt még nem tisztázták magukban: — Szerintem aki két és fél nap alatt csak dolgozgat, hogy más is hozzáférjen a munkához, az megnézheti magát. Mert lehet ennyi idő alatt is maximumot nyújta­ni... Nemes Sándornak az a vé­leménye, hogy a legtöbb a brigádon múlik. Bíztasson, hogy „eredj Miska, próbáld meg!” és gúnyolódás nélkül fogadjon vissza, mert egy jó szakember velük marad. Hoppál Béla tanár, a mate­matika és fizika konzultán­sa ugyanerről így foglalta ösz- sze véleményét: — Lehetnek munkahelyi, pszichikai okok, de a legfőbb ok az, hogy a jelentkezők tudják: egyre szigorúbbak a követelmények. Az érettségi­vel nem rendelkezők például egy év alatt négy évi gimná­ziumi tananyagot vesznek át. Riasztó, mégis sokan vállal­ják. Hadd mondjam el: fel­tétlenül jónak tartom ezt a lehetőséget. Legyen nyitva az út a tehetségesek előtt! K örüljártunk pár kérdést. Néhányra közösen választ is találtunk. A vállalatok tetemes ösz- szeggel taníttatják dolgozóikat. Veszítenek jó szakmunkásokat és nyernek munkásból lett veze­tőket. És a dolgozók? A megnyugtató választ majd tőlük hallhatjuk, az „első fecskéktől”, akik mérnöki, üzemmérnöki-diplomájukkal visszatérve újra mun­kára jelentkeznek... Baraksó Erzsébet A kortárs lengyel festészet nálunk bemutatott képeiből Zbigniew Makowski képe: Elet, álom és árnyék. ne, ha a barátját ajánlaná valahol, ezért is fordult őhoz­zá... De miért éppen őhozzá? Ez most már mindegy! Neki az a kötelessége, hogy erre a Csiperkére valakinek felhívja a figyelmét. Igen, legjobb lesz Tarczali, exponált helyen dolgozik, talán tehet valamit ennek a Csiperkének az érde­kében. Vasárnap találkoznak, akkor majd szóba hozza neki ezt az ügyet. — Ez csak természetes — helyeselt Tarczali, amikor Borenyák megemlítette neki Csiperkét. — Valamit majd kiagyalunk. A te szavad ne­kem már garancia. A te ba­rátod az én barátom is. Azt mondod, tehetséges? — Hogyne, nagyon. Sőt ki­vételes képességű, csak ép­pen elnyomták, nincs a meg­felelő helyen. Tóth-Máthé Miklós: érdekében — Akkor majd odatesszük! Nem dúskálunk annyira a te­hetségekben, hogy egy Csi­petke... — Csiperke! — Igen, persze, Csiperke! Fel is írom, nehogy elfelejt­sem. Mi is a keresztneve? Borenyák zavarba jött. Csakugyan, mi lehet annak az embernek a keresztneve? És azt miért nem írta fel? Ezt a melléfogást! De most már nem mondhatja Tarczalinak, hogy nem tudja. Akkor visz' szapasszolná az egészet. El­kereszteli! Mi illik leginkább egy ilyen Csiperkéhez? Lajos vagy Béla semmiképpen. Hangzásukban túl mély tó- nusúak. Az sem valószínű, hogy egy ősrégi neve lenne, mint amilyen a Bendegúz. Ehhez a Csiperkéhez igazán a Jenő társul vagy még job­ban megy hozzá az Emil. Ez az! Csiperke Emil! így kell hogy hívják! — Rendben van — jegyez­te fel Tarczali —, a magam részéről mindent elkövetek. Még ma este felhívom Ki­rályt, a minisztériumban van fontos beosztásban, nagyon rendes fickó. Borenyák fellélegzett és otthon kihúzta az előjegyzési naptárból Csiperkét. Aki már különben is jó helyen van Tarczali noteszában, és csak idő kérdése, hogy átkerüljön a Királyéba. Még aznap este át is ke­rült. Tarczali Ígéretéhez híven telefonált Királynak és elő­adta, hogy egy nagyon érté­kes emberért emel szót. — Kivételes képességű — mondta —, de tudod, az a szomorú, hogy ezt nem tudja igazán kamatoztatni a nép­gazdaság érdekében. Pedig az ilyen Csiperkékre nagy szük­ség van! Ezeket nem lehet csak úgy talonba tenni, mert megkeserednek, kiégnek és teremtő energiájuk úgy megy pocsékba, mint a szitába csurgatott óbor. — Felírom — mondta Ki­rály. — Ha te ajánlod, akkor biztosan nem ok nélkül te­szed. A jövő héten Brüsszel­be repülünk a miniszterrel, majd egy alkalmas pillanat­ban előhozakodom a dolog­gal. De várj csak, nem értet­tem pontosan: mi is a pártfo­goltad szakképzettsége ? — Mérnök — felelte bi­zonytalanul Tarczali, mert úgy emlékezett, mintha Bo­renyák azt mondotta volna. Vagy nem is mondott sem­mit? Érdekes, ez hogy kerül­hette el a figyelmét, de most már Király előtt nem vallhat szégyent, különben még visz- szapasszolná «az egészet. Király a repülőgépen, va­lahol Bécs fölött hozta szóba Csiperkét. A miniszter éppen szivarra gyújtott, amikor az illatos füsttel szinte egyidő- ben lebbent fel a név is. — Csiperke Emil — mond­ta Király —, olyan egyéniség, aki megérdemelné a fokozot­tabb figyelmet. Nem fáraszta­nálak ezzel, miniszter elvtárs, ha itt nem egy nagyon tehet­séges emberről lenne szó. Egyesek szerint zseniális. De ahogy ez sokszor lenni szo­kott, elnyomták, nincs a meg­felelő helyen. — Milyen mérnök? — kér­dezte a miniszter. — Úgy ér­tem, mi a szakterülete? Király gyorsan a noteszába nézett, de attól semmivel sem lett okosabb. Ott csak annyi állt, hogy mérnök. De milyen?... Megőrült ez a Tar­czali, hogy nem mondta? Vagy mondta, csak éppen ő nem jegyezte meg? Most mit mondjon a miniszternek? A nyaka is vizes lett hirtelenjé­ben, amikor a miniszter szi­varjára tévedt a tekintete. Hát persze, hogy agrármér­nök! Nem is lehetne más ez a Csiperke! Már a nevében is benne van! És lehetséges, hogy éppen dohánynemesítő! — Agrármérnök? — nézett rá csodálkozva a miniszter. — De hiszen ez nem is a mi tárcánkhoz tartozik. — Igaz — sietett a válasz- szal Király —, de én mégis szükségesnek tartottam meg­említeni. Végül is egy zseni­ális emberről van szó, és az a tárcától csaknem független. Ez általános, vagy ha úgy tet­szik, országos érdek. Nem sza­bad megengedni, hogy az iga­zán értékes emberek elkallód­janak! Király egészen belehevült, a miniszter gondterhelten hallgatta. Ha ez a Király ilyen prófétikus lendülettel beszél, akkor itt valóban egy tehetséges emberről lehet szó. Már pedig ha ez így van, ak­kor igazán tenni kell valamit az érdekében. Ez a népgazda­ság szempontjából sem lehet közömbös. jSs egy hónap múlva ■r Csiperke Emilt, a me- zőcsalánosi állami gazdaság agrármérnökét, ki­nevezték a bogyópusztai nagy dohánycentrum igazgatójává. Ezen a tényen a mezőcsalá- nosi intézmény vezetőségén túl, leginkább maga az érde­kelt csodálkozott. Ugyanis éppen elbocsátás előtt állt. Mert Csiperke Emil — igaz csak ősszel —, hajlamos volt összetéveszteni a dohányle­velet, a lósóskával. Ezt egy ideig elnézték neki, de végül is megunták a dolgot. Arra azonban nem számítottak, még a legszínesebb álmukban sem, hogy egyszer majd ilyen csodával határos módon sza­badulnak meg tőle! KM VASÁRNAPI MELLÉKLET j^eggel, ahogy a szódá­ja bikarbónáért kotorá­szott, az éjjeliszek­rényre helyezett előjegyzés naptárból a szemébe sütöti egy bejegyzés: Csiperke. Pi­ros golyóstollal beírva, beka­rikázva, kétszer aláhúzva. Mi lehet ez? — Borenyáh tűnődve bámulta a bejegy­zést. — Minek írtam én ez1 ide? Talán, hogy el ne fe­lejtsek csiperke gombát ven­ni? De hiszen ki nem állha­tom a gombát! Később eszébe jutott, hogy ez nem gomba, hanem név Valakinek a neve. De kinek a neve? — Szívem — szólt ki ai asszonynak. — Nem tudod, ki az a Csiperke? Az asszony visszakiabált, hogy nem tudja, de talán a tegnapi névestén találkozhat­tak , vele Kelemenéknél, Olyan magas, nyúzott képű pasas lehet az illető, aki éj­fél körül jött oda hozzájuk, Lilás, színjátszó nyakkendőt viselt. Borenyák most már emlé­kezett. Egy ember valóban odajött hozzájuk, és ő beszélt neki Csiperkéről. — Tehetséges ember — hal­lotta vissza a szavait, amint rekedten, kicsit énekelve be­szélt —, sőt kivételes képes­ségű, csak éppen elnyomták, nincs a megfelelő helyen. Ne­ked jó összeköttetéseid van­nak, és híres vagy az önzet­lenségedről, igazán tehetnél valamit az érdekében. Borenyák a hivatalból fel­hívta Kelement. — öregem — mondta —, tegnap este ná­latok én megígértem valaki­nek valamit. Olyan magas, nyúzott képű volt az illető. Lilás, színjátszó nyakkendő­ben. Ki az? — Talán Vizeki... — töp­rengett Kelemen. — De meg­esküdni nem mernék rá, hi­szen tudod, mennyien vol­tak, és köztük számomra is idegenek. Mindenesetre meg­adom a telefonszámát, csör­gess oda. Borenyák odacsörgetett, de Vizeki nem emlékezett Bore- nyákra, így nem is kérhetett tőle semmit. Legfeljebb tü­zet, ahogy viccesen mondta. És ő egyébként sem magas, nyúzott képű, hanem kispor­tolt alkatú, sima arcú. Nyak­kendőt még utoljára az érett­ségi banketten viselt. — Ez a leírás — mondta —, inkább ráillik Kocsonyás­ra. ő olyan gyomorbajos ki­nézetű, nem én, aki minden reggel tornázom és körülfu­tom ötször a háztömböt. Mon­dom a telefonszámát. Borenyák sóhajtva tárcsáz­ta Kocsonyást, aki még min­dig az esti muri hatása alatt, jókedvűen tiltakozott. — Ügy be voltam rúgva — dörmögte nevetgélve —, hogy még a saját nevem se jutott eszembe, nem a másé. Csiper­ke? Fogalmam sincs, ki bito­rolja annak a jóízű gombá­nak a nevét! — Ott egye meg a fene! — csapta le a kagylót Borenyák, és elhatározta, hogy nem gondol többet a nyúzott ké­pűre, sem arra a Csiperkére. De a dolog mégsem hagyta nyugodni. Ha már megígérte, és ráadásul még az önzetlen­ségére is hivatkozott az isme­retlen, akkor nem bújhat ki alóla. Különben is meglehet, hogy az a magas madárijesz­tő, nem akárki. Talán valami fejes, akinek kellemetlen len­

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom