Kelet-Magyarország, 1978. május (35. évfolyam, 102-126. szám)
1978-05-30 / 125. szám
4 KELET-MAGYARORSZÁG 1978. május 30. Napi külpolitikai hírmagyarázat A második hét M ásodik hetéhez érkezett New Yorkban az ENSZ-közgyűlés rendkívüli leszerelési ülésszaka. Ismertette már kormányának álláspontját több nagyhatalom képviselője, s felszólaltak a nemzetközi szervezetek vezetői. Érthető módon a figyelem elsősorban a Szovjetunió és az Egyesült Államok álláspontjára összepontosult. Mondale amerikai alelnök az ENSZ szónoki emelvényét azonban arra használta fel, hogy újabb támadásokat intézzen a Szovjetunió ellen. Megalapozatlan vádaskodásaira méltó válasz volt Andrej Gromiko szovjet külügyminiszter beszéde. Ebben egy sor gyakorlati, végrehajtható intézkedést javasolt, olyanokat, amelyek reális lépéseket jelenthetnek a leszerelés felé. A tetteken a sor: ez a szovjet külügyminiszter beszédének tanúsága. Gromiko hangsúlyozta: országa már eddig is számos kezdeményezést tett a leszerelés érdekében, több nagy jelentőségű egyezményt értek el. Az ENSZ-tagállamok egy jelentős része azonban nem mutat hajlandóságot arra, hogy csatlakozzék az atom- csendegyezményhez, az atomsorompó-megállapo- dáshoz, vagy a vegyi és biológiai fegyverek egy részét betiltó konvencióhoz. A Szovjetunió ismételten felhívta a figyelmet: nem lehetséges az, hogy egyes országok — elsősorban a NATO tagállamai — miközben kifejezik hajlandóságukat a leszerelésre, erőteljesen fegyverkeznek, újabb és újabb pusztító eszközöket halmoznak fel. Í ó példa erre az a csúcs-: értekezlet, amelyet éppen ezekben a napokban tartanak az Egyesült Államokban. A NATO-országok állam- és kormányfői május 30-án és 31-én tanácskoznak, s előreláthatóan egy hosszú távú — 15 évre szóló — fegyverkezési programot fogadnak el. A NATO államférfiak Washington előtt, vagy után New Yorkba mentek — mennek, hogy ott a rendkívüli ülésszak előtt békeszándékaikat, leszerelési óhajaikat hangoztassák. Az ellentmondás nyilvánvaló. Nem lehetséges az, hogy valaki ténylegesen a leszerelést óhajtsa, miközben fegyverre fordított milliárdokról tanácskozik! Tudott dolog: a leszerelés, fegyverzetcsökkentés rendkívül kényes probléma, az államok biztonságát igen érzékenyen érinti. Ahhoz, hogy előrelépést lehessen elérni, elsősorban bizalom kell. A bizalom alapfeltétele pedig a felek őszintesége. Palotai Gábor Piotr laroszewicz és Huszár István tárgyalásai Tadeusz Wrzaszczyknak, a Lengyel Népköztársaság Miniszterelnök-helyettesének, az állami tervbizottság elnökének meghívására hétfőn Varsóba érkezett Huszár István, a Minisztertanács elnökhelyettese, az Országos Tervhivatal elnöke, hogy a két ország közötti gazdasági együttműködés kérdéseiről, valamint a következő tervidőszak főbb feladatairól megbeszéléseket folytasson. Piotr Jaroszewicz, a Lengyel Minisztertanács elnöke hétfőn fogadta Huszár Istvánt, a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának elnökhelyettesét, az Országos Tervhivatal elnökét. A megbeszélésen foglalkoztak a kétoldalú gazdasági kapcsolatok továbbfejlesztésének legfontosabb kérdéseivel, különös tekintettel az ipari kooperáció és szakosítás kiszélesítésére valamint egyes gazdasági területek beruházásainak összehangolására. A találkozón részt vett Tadeusz Rzaszczyk, miniszterelnökhelyettes, a lengyel tervhivatal elnöke, és Ga- ramvölgyi József, varsói magyar nagykövet. Gromiko—Romesh Chandra-találkozó Eszmék és fegyverek Andrej Gromiko, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, a Szovjetunió külügyminisztere — aki jelenleg az ENSZ-közgyűlés rendkívüli leszerelési ülésszaka alkalmából New Yorkban tartózkodik — fogadta Romesh Chandrát, a Béke-világta- nács elnökét. A meleg, baráti légkörű találkozón hangsúlyozták, hogy minden lehetséges módon elő kell segíteni az ENSZ-közgyűlés rendkívüli leszerelési ülésszakának sikerét. Andrej Gromiko a szovjet vezetők nevében nagyra értékelte a Béke-világtanács és a békemozgalom szerepét a nemzetközi biztonság és a leszerelés ügyének támogatásában. Romesh Chandra kiemelte Szovjetunió vezető szerepét a békéért és a leszerelésért vívott harcban, és hangsúlyozta a rendkívüli ülésszak elé terjesztett szovjet leszerelési dokumentum kiemelkedő jelentőségét. Lakat alatt a terroristák Hz NSZK kormánya kiadatásukat kéri Jugoszláviától Az NSZK-kormány négy régóta körözött terrorista kiadatását kérte Jugoszláviától. A jugoszláv hatóságok május közepén értesítették Bonnt arról, hogy vizsgálati fogságba vették Brigitte Monhauptot. Peter Jürgen Boockot, Sieglinde Hoff- mannt és Rolf Clemens Wagnert. Valamennyien az NSZK negyven legjobban keresett terroristája közé tartoznak. A hírt a nyugatnémet igazságügy-minisztérium szóvivője jelentette be hétfőn egy sajtóértekezleten. Mint jelezte, az NSZK és Jugoszlávia között kétoldalú jogsegély- és kiadatási megállapodás van életben, amelynek keretében á két ország hatóságai tavaly több mint harminc esetben nyújtottak egymásnak segítséget körözött bűnözőkkel kapcsolatban. A bonni hatóságok május 20-án eljuttatták Belgrádba négy terrorista kiadatásához szükséges dokumentumokat, és ezek elbírálása jugoszláv részről még folyamatban van. Amennyiben a Jugoszláviában őrizetbe vett négy terroristát kiadják, a Schleyer- ügy óta a legjelentősebb eredményt mutathatják fel az antiterrorista akciókért felelős nyugatnémet hatóságok. EGYIPTOM: Hadjárat a demokratikus erők ellen Az egyiptomi belpolitika legfrissebb fejleményeiről, a Szadat elnök politikájával szembeszegülök ellen indított hadjárattal foglalkozott az Izraeli Kommunista Párt KB szombati ülésén Meir Vilner főtitkár. Mint Vilner rámutatott, az arab világban egyre többen ellenzik az amerikai imperializmusnak való teljes behódo- lás szadati politikáját. Magában Egyiptomban is nő az elnök politikájával elégedetlenek tábora s ez az egyik oka annak, hogy Szadat a baloldali és a demokratikus erők üldözésébe kezdett. Az Izraeli KP KB főtitkára elítélte az egyiptomi—izraeli külön alkut, hangsúlyozván, hogy ezek a tárgyalások az igazságos és átfogó közel-keleti rendezés szabo- tálását szolgálják, és teljes mértékben megkerülik a palesztin problémát. RTV feltesszük a kérdést, szükségszerű-e, hogy az ide- B ológiai küzdelemmel együttjárjon a fegyverkezési ■ J verseny, józan értelmünk egyértelműen és határo- zouanezt válaszolja' nem. A valóság mégis mást mutat. Folyik, időnként és helyenként még élesedik is a két társadalmi rendszer eszméinek harca, s ez természetes — de folytatódik, időnként és helyenként nyugtalanítóan gyorsul a hadieszközök gyártása. S ha így van, meg kell vizsgálnunk az okokat, ősszefügg-e a kettő? Sajnos igen, ha nem is a mi hibánkból. Vannak megváltoztathatatlan dolgok. Időről időre a nyugatiak felhívásokat intéznek a szovjet kormányhoz: „állítsa le” a nyugat-európai kommunista pártok osztályharcát vagy az afrikai nemzeti mozgalmakat. Valójában még ha akarná se tudná ezt megtenni. Annak eldöntése ugyanis, hogy melyik megoldás, melyik rendszer jobb — történelmi méretekben folyik; ezt semmilyen kormányrendelettel nem lehet leállítani. A fegyverkezést azonban igen. Miért nem teszik tehát, miért nem állítják le azt, ami valóban leállítható? A szocialista országok leszerelési javaslatok egész sorát nyújtják át a nyugati kormányoknak, reális, megvalósítható felhívásokkal, s ha ezek a kísérletek nem is teljesen eredménytelenek, — az áttörés még várat magára, új árnyékok tűnnek föl a láthatáron, új fenyegetések. Ha a fegyverkezési verseny és az eszmék küzdelmének összefüggéseit kutatjuk, két fő mozgatórugót találunk: a tőkés kormányok másként értelmezik az ideológiai harcot, mint mi. És ebben a vitában segítségül hívják —, ha nem is a háborút, de — a fegyverkezést. Különös ellentmondásnak vagyunk tanúi. A szocialista országok azt vallják, hogy az ideológiára nem vonatkozik a békés egymás mellett élés. Amíg tehát katonai és politikai területeken, a gazdasági életben meg kell és meg is lehet találni az együttműködés módjait, a kölcsönösen előnyös középuta- kat, — a társadalmi fejlődésről alkotott nézeteinkben nem ismerünk megalkuvást. A nyugatiak viszont — elvileg — azt kívánják, hogy az eszmék területén is érvényesüljön a koegzisztencia. S mit tapasztalunk a valóságban? Mi valóban az eszmék síkján tartjuk a vitát. A tényeket, a társadalmi rendszerek eredményeit engedjük mérkőzni egymással; rábízzuk a nem szocialista országok kommunista pártjaira, hogy a maguk portáján vívják meg a csatát. A tőkés kormányok azonban megpróbálnak közvetlen hatást gyakorolni a szocialista országok életére, más szóval beavatkozni belső ügyeikbe Egyirányú ideológiai békés egymás mellett élést óhajtanak: csak tőlük induljon áramlat felénk. Világos példája volt ennek az emberi jogok kampánya, amelynek lényege: a polgári rend törvényeit és szokásait rákényszeríteni a szocialista országokra. Mindhogy azonban ez nem megy és szinte minden földrészen hódítanak a szocializmus eszméi, nő a Szovjetunió tekintélye, a Nyugat a fegyverkezést is beveti ebbe a küzdelembe. Fogalmazzunk pontosan: nincs felelős nyugati államférfi, aki atomkatasztrófába akarná taszítani a világot, de a fegyverek tömegével, azok technológiai színvonalával és elrémítő hatásával szeretnének súlyt adni politikai és ideológiai követeléseiknek. ■ ■ Mi a teendő? Biztos recept nincs, de mindent meg kell tennünk, hogy két dolog hiábavalóságáról ByJ meggyőződjön a nyugati közvélemény. A fejlő- destnem lehet megállítani: ahol a társadalmi helyzet változásra érett, ott előbb-utóbb győz az új. Hiábavaló továbbá a fegyverkezés, ebben a versenyben senki nem győzhet. Nem hiábavaló azonban a békés egy más mellett élés keretében zajló verseny. Ezen minden nép csak nyerhet. Abból indultunk ki, hogy egyelőre mind az eszmei harc, mind a fegyverkezési verseny fokozódik. A szocialista országok az utóbbi megfékezésére összpontosítják erőfeszítéseiket, egyebek között azért, mert ideológiájuk elég erős ahhoz, hogy ne követelje meg a fegyveres alátámasztást. Víziutak Európában III. Egészen Záhonyig Magyarországon a modern folyami hajózás több mint 150 éve kezdődött. Bernhard Antal 1817. március 21-én indította útjára a „CAROLINA” nevű első gőzhajóját a Dunán. A CAROLINA az akkori legmodernebb technikát képviselte: csőkazánnal és szabályozható lapátkerékkel működött 1894-ben alakították a Magyar Folyam- és Tengerhajózási Rt-t (MFTR), amely az első világháború előtti nagy ipari fellendülés nyomán gyorsan fejlődött. A két világháború azonban súlyos károkat okozott a magyar hajózásnak is. Közös szovjet—magyar vállalkozással 1946-ban indulhatott meg újra a forgalom a Dunán. 1955-ben a szovjet fél kiválása után alakult meg a MAHART, amely az utóbbi években a hagyományos uszályszállításról fokozatosan áttér a legkorszerűbb tolóhajók és önjárók működtetésére. A MAHART évi folyami áruforgalma mintegy kétmillió tonna: darabárukat, fát, műtrágyát, vasércet, bauxitot, olajat és más terméket szállít. Ez a vállalkozás indította az első menetrendszerű szárnyashajókat a Dunán — Budapest és Bécs között. Jelentős a személyforgalom Budapest és Esztergom között, sőt a fővárostól délre, a soroksári Duna-ágon is. (A minap indították meg a főváros és Dunaújváros közötti rendszeres szárnyashajójáratokat.) Kovács István, a MAHART vezérigazgatója nagy jelentőségűnek tartja az európai víziúthálózat kiépítésével kapcsolatos terveket. Magyar szempontból különösen fontos a Rajna—Majna—Duna- csatorna üzembe állítása. — Az ezzel összefüggő jogi kérdések tisztázására mielőbb összeurópai konferenciát kellene tartani az érdekelt országok résztvételével — mondja a MAHART vezérigazgatója. — Ennek a konferenciának feladata lesz a többi között az egységes hajózási szabályok, a „vízi KRESZ” kidolgozása. Jelenleg ugyanis a különböző országokban más és más vízi közlekedési szabályok érvényesek. Egységes képesítési előírásokat is létre kell hoznunk a hajózó személyzetre nézve. Jelenleg mások az előírások például a Dunán és mások a Rajnán hajózok számára. De egyezményeket kell létrehoznunk a kikötők, javítóüzemek kölcsönös használatáról, az üzemanyag- és tartalékalkatrész bázisokról is. Későbbi, de feltétlenül elvégzendő feladat az európai belvízi közlekedés hajóinak szabványosítása. Jelenleg ugyanis az eltérő szabványok akadályozzák egymás járműveinek (a toló- és vontatóhajóknak, stb.) kölcsönös használatát. El kell érnünk — mint a vasútnál —, hogy valamennyi érdekelt ország hajóparkját minden személyzet kezelni tudja. Ez nagyban megkönnyítené a nemzetközi hajóforgalmat. — A magyar belvízi hajózás milyen új víziutakra számíthat? — A csongrádi IV. tiszai vízlépcső megépülésével és a folyó teljes szabályozásával a Tisza lényegében Záhonyig lesz hajózható. Azt hiszem, nem kell külön hangsúlyoznom, milyen nagy jelentőségű lesz ennek a víziútnak a magyar népgazdaság számára. További tervek: az ezredfordulóra előreláthatólag elkészül a Duna:—Tisza-csa- torna s tervek vannak a ju- goszlávokkal közösen a Dráva hajózhatóvá tételére is. A vezérigazgató befejezésül hangsúlyozza: — Az új csatornák kétségtelenül növelni fogják Európa jólétét. Közös érdek tehát e hálózat mielőbbi kiépítése. Gáti István Vége Uszályok a Dunán Konténerek kirakása a csepeli kikötőben