Kelet-Magyarország, 1978. május (35. évfolyam, 102-126. szám)
1978-05-05 / 104. szám
4 KSLET-MAG YARORSZÁG 1978. május S. Púja Frigyes befejezte berlini látogatását Magyar—NDK egyezményt írtak alá II szovjet sajtó napján E zt az orosz szót: Pravda, a világ minden országában ismerik. Sokan tudják azt is, a Szovjetunió Kommunista Pártjának központi lapját Lenin alapította, s az újság neve azt jelenti: Igazság. Ez a szó több, mint szimbólum. Harci program, hosszú távú állás- foglalás. Lenin, aki maga is publicista szerkesztő volt, rendkívül nagy fontosságot tulajdonított annak, hogy a bolsevik pártnak olyan lapjai legyenek, amelyek közérthetően közvetítik a tömegekhez a kommunisták programját, s nem csupán olvasnivalót adnak, hanem agitálnak, terjesztik a mozgalom eszméit, szervezik a forradalmat. 1912-ben a Pravda megalapításának évében a cári Oroszország lakosságának többsége nemcsak hogy a betűt nem ismerte, de valószínűleg még újságot sem látott életében, s a hatalmas birodalom népeinek többsége saját írásbeliséggel sem rendelkezett. Az elmúlt évtizedekben megváltoztatták Oroszország és a világ arcát. Ennek a hatalmas történelmi sorsfordulónak krónikása, s egyben alakítója volt a szovjet sajtó; az újságok, a rádió, s a legutóbbi évtizedekben a televízió. Nyilvánvaló: a szovjet sajtó együtt írta történetét a szovjet hatalommal. Az első évtizedek megsárgult újságlapjai ma már becses dokumentumok, a legutóbbi lapszámok a Szovjetunió jelenéről tudósítanak. A lenini hagyományok a pontosan, tudatosan, a tömegeknek a tömegekért írni elvei a 70-es évek szovjet sajtójában is hatnak. A forradalmi idők sok szép hagyománya maradt fenn: akárcsak az illegális, harc éveiben, a szovjet lapok ma is nagy terjedelemben közük olvasóik, népi tudósítóik írásait. Az elmúlt évben a Szovjetunióban széles népi vita bontakozott ki az új alkotmány tervezetéről. A szovjet lapok hasábjaikat olvasóik rendelkezésére bocsátották, ezzel is lehetőséget adva a demokratikus véleménycserére, az alkotmányt szerkesztő bizottság munkájának segítésére. A soknemzetiségű Szovjetunióban napjainkban több tucat nyelven adnak ki lapokat, a nemzetiség nyelvén szólnak a rádiók, sugároz műsort a televízió. A lapok külseje is változik, szebbek a képek, korszerűbb a technika. Egy valami azonban változatlan: az a lenini elhatározás, amely a kommunista lap nevévé tette ezt a szót: Igazság. Békeszerető, el nem kötelezett külpolitika Uz új afgán államfő nyilatkozata (Folytatás az 1. oldalról) — Továbbiakban hangsúlyozta: Európában immár harminc esztendeje béke van, ez még sohasem fordult elő, az emberek lassan hozzászoknak a békéhez, magától értetődőnek tekintik — mintha az enyhülés nem állt volna ki már sokfajta megpróbáltatást. Az, hogy a béke napjaink szövetébe fonódott, a legszebb kitüntetést jelenti mindazoknak, akik erejüket nem kímélve kivívták az enyhülést A béke akkor lesz igazán szilárd, ha valamennyi állam politikájának fő irányvonala, kritériuma lesz, ha a kormányok magatartását a frissen jelentkező problémák iránt nem a szomszédtól való félelem határozza meg, hanem a tudatos törekvés az együttműködésre, az olyan megállapodásra, amely senkinek sem okoz kárt. A félelem rossz tanácsadó, a gyanakvás nem a békét szolgálja. Jól tudjuk, hogy az NSZK- ban éppúgy, mint más nyugati államokban sok millióan — köztük vezető államférfiak, politikai személyiségek is — őszintén akarják a tartós békét és a jó együttműködést a Szovjetunióval és a szocialista közösség többi országával. ★ Walter Scheel pohárköszöntőjében kijelentette: „Szovjet államfő első alkalommal tesz látogatást országunkban. Ezt az eseményt történelmi jelentőségűnek tartom. Az önök nagy országához fűződő viszonyunk — a jó és a sötét napokban egyaránt — sorsdöntő jelentőségű volt történelmünkben. Az 1970-ben Moszkvában aláírt szerződésben országaink megerősítették azt az akaratukat, hogy megszilárdítják a békét Európában é.c a világon, javítják és kiszélesítik együttműködésüket. Ennek a szándékunknak megfelelően cselekdtünk. A moszkvai szerződés az országaink közötti kapcsolatok alapjává vált. Az NSZK elnöke ezt követően felidézte két és fél évvel ezelőtt a Szovjetunióban tett látogatását és utalt arra, hogy az azóta eltelt, viszonylag rövid időben a világpolitikában számos nyugtalanító jelenség került felszínre. Ezeket a veszélyeket csak hosszú távú, közös stratégiával lehet leküzdeni — mutatott rá Walter Scheel. „A moszkvai szerződés, továbbá azok a megállapodások, amelyeket a többi kelet- európai országgal és az NDKTudjuk azonban azt is, hogy általában nyugaton és az önök országában is vannak még olyanok, akik nem hívei az enyhülésnek. A mai nemzetközi életben a bizalmatlanság táplálja az olyan súlyos jelenségeket, mint a tömegpusztító fegyverek gyártásában való versengés. Ez a verseny teljességgel értelmetlen. Ezt a versenyt nem lehet megnyerni — de az emberiséget könnyen el lehet pusztítani. Ideje, hogy megállítsuk az ilyen versenyt. Álljunk tehát meg, találjunk megoldást arra, hogy többé ne halmozzák fel a fegyvereket. Tegyük meg a reális lépéseket azért, hogy csökkentsük a fegyveres erőket és a fegyverzetet a világon, Európában, különösen pedig Közép-Európában. Állapodjunk meg arról, hogy nem gyártjuk és nem terjesztjük el az új rendszerű tömegpusztító fegyvereket. Kölcsönösen kötelező megállapodással vegyük elejét annak, hogy világot lásson a neutronfegyver, amelyet a danaidák vészthozó ajándékaként akarnak átnyújtani földrészünk népeinek. Engedjék meg, hogy ezen a tavaszi, májusi napon jólétet, felvirágzást kívánjak országuk polgárainak! ★ val kötöttünk, a Nyugat- Berlinnel foglalkozó négyhatalmi megállapodás és nem utolsósorban a helsinki záróokmányok ma az európai béke alapzatához tartoznak” — mutatott rá a továbbiakban Walter Scheel, majd hangsúlyozta, hogy az NSZK nagy fontosságot tulajdonít Nyugat-Berlin kérdésének és bízik abban, hogy a várossal kapcsolatos négyhatalmi megállapodás szigorú betartása és teljes mértékű alkalmazása hozzá fog járulni az együttműködés további javításához. Pohárköszöntöje végén Scheel kijelentette: „az elmúlt években azon fáradoztunk, hogy egy fájdalmas múlt örökségét felszámoljuk. Nem szabad azonban itt megállapodnunk, ha eleget akarunk tenni népeink elvárásának. Miután az alapokat lefektettük, szeretnénk látni, miként emelkedik a Kelet- és Nyugat-Európa közötti együttműködés épülete. A célok világosak, a mércének különböznie kell a múlt mércéjétől. Ennek a mércének meg kell felelnie ama felelősségnek, amely messze túlnő országaink határain.” A két állam vezetői ma folytatják a tanácskozást. Púja Frigyes, a Magyar Népköztársaság külügyminisztere, Oskar Fischemek, a Német Demokratikus Köztársaság külügyminiszterének a meghívására 1978. május 3—4-én baráti látogatást tett a Német Demokratikus Köztársaságban. A külügyminiszterek új egyezményt írtak alá a kulturális és tudományos együttműködésről. A két miniszter beható véleménycserét folytatott a Magyar Népköztársaság és a Német Demokratikus Köztársaság barátsági, együttműködési és kölcsönös segítségnyújtási szerződésével ösz- szefüggő, a két állam és a két nép testvéri kapcsolatainak további elmélyítését előmozdító kérdésekről. Afganisztán új kormánya a békés egymás mellett élés elvein alapuló, független és békeszeretö külpolitikát folytat — jelentette ki a ka- buli rádióban elhangzott nyilatkozatában Nur Mohammed Taraki, az Afganisztáni Demokratikus Köztársaság állam- és kormányfője. A forradalmi tanács vezetője hangsúlyozta, hogy Afganisztán a jövőben is az el nem köpelezettség politikáját folytatja. Nur Mohammed Taraki „szemérmetlen hazugságnak” nevezte azokat a nyugati sajtójelentéseket, amelyek szerint a közelmúltban lezajlott kabuli események során állítólag tömegmészárlást hajtottak volna végre. A főváros államosított gumiabroncsgyárában 550-en dolgoznak. Az egyik népi tulajdonba vett addii-abebai textilgyárban 25. A CSAPDA Miért fordult vissza Su- mejko? Mi késztette erre az elhatározásra? Miért nem vettük mi észre a megbúvó motoros német géppuskásokat? A velük való találkozáskor, meg azután, ahogy meglátta az utat elálló kilőtt tankot, a kapitány ráébredt helyzetére. Vissza nem fordulni egyenlő lett volna az emberek élve való kiszolgáltatásával. Ezért döntött így, és már adta is a parancsot. — Vissza! Teljes gázzal! — kiáltotta szinte nem is a saját hangján. — Értettem! — és már teljesítette is a parancsot Grisa, a sofőr. — Faképnél hagytuk őket gárdakapitány elvtárs! Fa- kép-nél bátyuska, még akkor is, ha ez most bajba sodort minket — sziszegte a foga közt a gépkocsi vezetője. A gépkocsi ezzel éles fordulaton vett. De ekkor már itt is előttük volt egy harckocsi. — Ha ránk fordítja a tornyát, akkor deszantként megtámadjuk! — adta ki a parancsot Szaveljov. — Gránátokat kézbe! Babincev kozák kérte, hogy állítsák meg a gépkocsit, ö minden helyzetből ki tudja lőni a tankot. — Nem bocsátkozunk harcba. Itt nem a tank rontja a levegőt, — ellenkezett Afanaszij Haritonovics — Különben is minddel nem tudunk leszámolni. Kirill Afonyin szívfájdítón nyögött. — Csendesebben! Csendesebben ! A pokolban sem muszáj így ordítani! — Tűrj, fiam, tűrj! — próbálta nyugtatni a delegátus. — Hamarosan megérkezünk ! — Megérkezünk? Megérkezünk, de hogy hová, azt senki sem tudja. Iván Petrovics lelkében százszor elátkozta a háborút, szidta a többi mozgó egységet, amelyek miatt korábban elveszítettünk egy félórát. Hogy fog most elszámolni ezzel a kieső idővel!? Tudta, hogy mi már régesrég túl vagyunk az Ököritón. Nekik meg most éppen az Ököritó állja útjukat. És ha előre megy, nem fut-e egyenest az ellenség markába? A tank megállt. A németek is tartottak a nyílt támadástól. Ha az oroszok visz- szafordultak, akkor ott még jelentős utóvéderők vannak. — Gárdakapitány elvtárs! Merre menjek? — kérdezte bizonytalanul Grisa. — Gyerünk vissza a kórházba, ott majd kieszelünk valamit. Csak gyorsan! *** És visszaérkeztek a kórházba. A becsapódó aknák ekkorra erősen megrongálták az emelet néhány részét. Cafatokban lógott alá a menedéket jelző vöröskereszttel díszített vászon. Köröskörül mindenütt elkeseredett csata dúlt. Elöl-hátul, felettük süvítettek a lövedékek, robbantak az aknák, szálltak a repeszek. A kórház udvarára is teljes gázzal hajtottak be, és az épület falánál álltak meg. így talán veszélytelenebb. A bunkerekből, a pincéből futottak elő a könnyebben sérült magyarok. Közöttük ott volt Imre, Mária és a többi bentlévő személyzet. — Mi történt? Hol vannak a többiek? — követelte őket Mária és belekapaszkodott Sumejko gimnasztyorkájá- ba. — Mi történt? — Miért hallgatsz? Ivan Petrovics nagyot nyelve megszólalt. — Az utat elvágták. A németek itt vannak a város szélénél. Az út a tó felé le van zárva. Imre vágott közbe. — Mondtam, hogy itt a pince! Gyerünk minél gyorsabban a pincébe! Leszedni a sebesülteket! Betegápolók előre! Sumejko ellentmondott a kórház vezetőjének: — Nem barátom! Azt nem lehet. Köszönöm a törődéseteket. De az oroszok úgy tartják: ezer barát, az egyáltalán nem sok, — de egyetlen ellenség az nagyon sok! Ugye megértesz barátom? Lábát feltette a kocsi lépcsőjére, felhajtotta táskája fedelét. Elővette a térképet. Szemeit végighordozta a jelenlevőkön és megkérdezte: — Barátaim! Ki tudja nekünk megmutatni a legközelebbi kerülőutat Érpatakra? Nekünk minél hamarabb ki kell törnünk a városból. Másképpen csak a koporsó marad. — És mi lesz a sebesültekkel? — kiáltott fel Mária. — Az idő majd megoldja a sorsukat. Túlságosan kockázatos vállalkozás, de az oroszok felelnek magukért. Ezek az emberek egyébként is az élet és a halál mezsgyéjén állnak. Máriára szúrós tekintettel néztek a géppuskások. Nem, nem semmiért jöttek el Moszkvától Magyarországig. Itthagyni a betegeket, igazuk van, túlontúl kockázatos lenne. Ebbe semmiképpen se mehetnek bele. — Iván Petrovics! — fordult a küldött a századoshoz — induljunk minél hamarabb, nincs vesztegetni való időnk. Egyre erősebben lőnek. Ha ez így megy tovább, nem látom meg többet Ku- bányt. Grisa, a gépkocsivezető is feltűnően ideges. A kocsi minden pillanatban indulásra kész. — Iván Petrovics! Én fogom megmutatni az Érpatakra vezető legközelebbi utat! Várj még egy pillanatig! — fordult Mária Sumejkőhöz. Ezzel befutott a kötözőbe, majd hamarosan fel is tűnt egy degeszre tömött orvosi táskával. — Az első látásra van benne minden szükséges. Az utat Érpatakra meg ismerem. Valaha gyalog is megtettem. Amikor Mária beült a vezetőfülkébe, a százados becsukta az ajtót, maga pedig a kocsi lépcsőjére ugrott. Imre az egészből nem értett semmit. Bánatos szemmel nézett a távolodó kocsi után. Iván Petrovics saját tapasztalatából is nagyon jól tudta, hogy a németek a háború folyamán mennyi kegyetlenséget vittek véghez. Tudta, hogy aljasságuk nem ismer határt. A megszállt területeken a friccekkel együtt az árulók is pokollá tették az igazi hazafiak életét. Ezért volt hát óvatos. Á magyarok ott álltak egy csomóban a kórház udvarán. Beszél get tek: Mindenki mondta a magáét. Találgat-' ták, vajon hol vannak a sebesültekkel rakott, elsőként elindított gépkocsik? Nem kerültek-e a nácik kezére? A doktornő is szóba került. „Nem régen van nálunk, de igen nagy bátorságról tett tanúbizonyságot”. Egyesek azt állították, hogy Szolnokról, mások azt, hogy Kecskemétről jött. Mások azt mondták, hogy Ceglédről érkezett. A kocsi eltűnt a szemük elől. Teljes gázzal rohant célja felé ___ (Folytatjuk) Képek Etiópiából rakban maradtak, nemcsak harcoló társaik munkáját látták el, de növelték is a termelést. A fegyveres küzdelmek idején az államosított üzemek dolgozóinak egy része a front, ra ment. Azok. akik a gyáPjotr Zsukov szovjet tiszt naplója IMYÍ R E GYHÄZÄINI
