Kelet-Magyarország, 1978. május (35. évfolyam, 102-126. szám)

1978-05-21 / 118. szám

KM VASÁRNAPI MELLÉKLET © KÉPZŐMŰVÉSZET FILMJEGYZET Á grafikus hitvallása A részletek, az élet gaz­dagsága jellemzi Gácsi Mi­hály Munkácsy-díjas grafi­kus művészetét. Tragikomi­kus elemekkel teli ábrázolás az övé. Mindig véleményt, sőt ítéletet mond képeivel. Ami varázsát és egyben kö­zönségsikerét adja: a gro­teszk. A tragikomikum él­tető eleme rézkarcainak, li­nómetszéseinek. A szépség Gácsi képein sajátos meta­morfózison keresztül jelenik meg. Figurái bibircsókosak, szeplősek, görbelábúak, a táj kies, az építmények kétség- beejtően ingatagok, a konst­rukciók képtelenségek. Az egész azonban minden eset­ben mély meggyőződésből fakadó hitet sugall: a veszé­lyek és értetlenségek ellené­re élmény az élet. Gácsi Mihály ma Zala­egerszegen él. Tucatnyi or­szágban állított ki eddig. Budapest, Szolnok és Hód­mezővásárhely után pályá­zott Zalaegerszegre. Pedig másutt is kapott elismerést. A Munkácsy-díj mellé az al­földi tárlat Munkácsy-érmét és a dél-alföldi tárlat Kosz- ta József-érmét is. Alapos rajztudását emle­getik a legtöbben. — Jó mestereim voltak. A szabadiskolákban Novotny Emil Róbert, majd Berény Róbert irányításával tanul­tam. A főiskolán előbb Doma­A nagy zenegép novszky- es Hincz-novendek peket szeretnék rajzolni. Fi- galmas és gyorsan mozgó. A volt, sok segítséget kapott gyelmeztetőket. óvókat, fel- jelenségeket tetten érni, a Koffán Károlytól is. háborítókat, elgondolkozta- veszélyérzetből erőt meríte­— Nem szép, hanem jó ké- tókat. Korunk rendkívül iz- ni, mindenki feladata. A repülnivágyó Irodalmi csapásokon A film és az irodalom szinte elválaszthatatlanok egymástól. Már az első mozi- darabok regény, novella dráma alapján készültek (persze kezdetleges színvo­nalon, aminek nem az ihle­tő mű gyenge minősége volt az oka, hanem a kifejező esz­közök elégtelensége). A film- történet valamennyi korsza­kában kimutatható az idő­sebb testvér, a rangos hagyo­mányokkal rendelkező Mú­zsa inspiráló jelenléte. A francia lírai realizmus, a szovjet és amerikai iskola, az olasz neorealizmus, vala­mennyi „új hullám” bőven merített az irodalom bővizű patakjából. Számos jelentős író ilyen vagy olyan formá­ban elkötelezte magát a cel­luloidszalag mellett. A témák nagy hányada először könyv­ben szerveződött művészi valósággá. A stílus, a nyelv változatainak gazdagodásá­ban is számottevő a kölcsön­hatás. A folyamat szerencsére megállíthatatlan. Azért írom, hogy szerencsére, mert a film és az irodalom „kü­lönös házassága” nem üres frigy, hanem okos — és meglehetősen hosszú távra szóló — szövetség. Ha a vad­hajtásokat nem számítjuk — például azt, hogy a tucat­áruk is filmszalagra kerül­nek vagy hogy kiforgatják, elszegényítik, megváltoztat­ják a kiváló prózai-drámai műveket — a kapcsolat egy­fajta gazdagodásáról beszél­hetünk. Említsünk néhány friss példát. A KIHAJOLNI VESZÉ­LYES című Zsombolyai-víg- játék Simonffy András író műhelyében született meg. Első változata ugyanis az a hangjáték volt, melyet a rá­dió legnagyobb visszhangot keltett műsorai között szok­tak emlegetni. Hogyan kerül a csizma az asztalra, hogyan lesz a hallhatóból látható? Éppen ebben az áthangsze- relésben rejlik a vállalkozás eredetisége. Esztétikai nyel­ven fogalmazva: a műfaji választék bővülését figyel­hetjük meg, hozzátéve, hogy a hangjáték és a film — a KIHAJOLNI VESZÉ­LYES — nagymértékben elüt egymástól. Zsombolyai a mulatságos mesének in­kább a realisztikus, mint ab­szurd elemeit aknázta ki közéleti tartalmú mondani­valójának kifejezésére. A DÖRA JELENTI című filmet Bán Róbert készítette. Radó Sándor könyve megle­hetősen rendhagyó: az ön­életrajznak, az emlékirat­nak, a kalandos regénynek, a politikai kriminek egyfajta változata. Skatulyába nehe­zen illeszthető. A film — mely a legendáshírű Dóra harcainak állít emléket — a kötet „vegyes hangvételét” követi, s középpontba állítja a kommunista mozgalom most már világszerte ismert katonáját, a ma űs aktívan tevékenykedő földrajztudóst. Kovács András a HIDEG NAPOK-kal — Cseres Tibor regényéből készült a megrá­zó erejű filmdráma — min­den idők legpolitikusabb és ugyanakkor legszuverénebb „irodalmi olvasatát” alkotta meg. Korai lenne még be­mutató előtt álló filmről nyi­latkozni, az ítélkezésnek majd eljön az ideje, annyi azonban máris bizonyosnak látszik, hogy A MÉNESGAZ­DA — Gaál István regényé­nek képi mása — a HIDEG NAPOK bizonyos hagyomá­nyait folytatja. Más a kor, hiszen a cselekmény a fel- szabadulás után játszódik, más a konfliktus, ugyanis ezúttal egy „lentről jött em­ber” és a hajdani uralkodó osztály képviselőinek indu­latai feszülnek egymásnak, mások az eszközök is (A MÉNESGAZDA Kovács András első színes filmje.) S mindennek ellenére: ki­mutatható a folytonosság. Csehovot sokféleképpen lehet interpretálni. Betűim­en, stilizálva, modern „át­hallásokkal” megtűzdelve, lélektani folyamatokra kon­centrálva. Nyikita Mihalkov az ETŰDÖK GÉPZONGO­RÁRA című szovjet filmben a gondolatok áradását fo­galmazza meg a képek nyel­vén: egy életforma csődjé­nek elkerülhetetlen konzek­venciáit, a semmibehullás szomorú állomásait. Suksin FÖLDIEK című forgató- könyvét Vinogradov reali­zálta. Ebben a műben főkép­pen a városi és a falusi élet­forma közötti különbség mozgatja a cselekmény szá­lait és a hősök indulatait: ugyanazt a kérdést két em­ber másféleképpen ítéli meg, eltérő az erkölcsi mér­ce, különböző az érzelmek intenzitása. Sajnos, a FÖL­DIEK rendezője nem követ­kezetes az érdekellentétek ábrázolásában: patthelyzetet teremt a film végén, egy ki.-- csit a „mindenkinek igaza van” („vagy lehet”) közhely érdektelensége telepszik rá a drámára. Sokan vitatják a „hozott anyag”, az idegen motívu­mok felhasználásának jogos­ságát. Nincs igazuk. Shakes­peare a RÓMEÓ ÉS JŰLIA alaphelyzetét vásári komédi­ából kölcsönözte és a világ- irodalom bővelkedik hason­ló transzponálási csodákban. Eredeti filmet „kész motí­vumokból” is lehet teremte­ni. A rendező akkor is kife­jezésre juttathatja személyes véleményét, ha a filmes par. titúra adott. Már a témavá­lasztás is meghatározó fon­tosságú. Az eszmei hangsú­lyok kijelölése nemkülönben. Azt már csak mellékesen említem, hogy a képi világ, az atmoszféra, a jellemek ábrázolása megannyi variá­ciós lehetőséget biztosít a filmművész számára. Nem kell messzire mennünk, ha az elv gyakorlati megvalósí­tásának realitását akarjuk bizonyítani. Fábri Zoltán, Ranódy László és Révész György — három magyar rendező — szinte makacs következetességgel fordul az irodalomhoz, anélkül, hogy egyéniségüket felad­nák és szolgai másolásra kényszerülnének. Fábri tel­jes életműve igazolja, hogy az út járható. Ranódy az ÁRVÁCSKÁ-ban, Révész az ANGYALOK FÖLDJÉ-ben jutott legmesszebbre. Rajtuk kívül is akadnak jó néhányan, akik hisznek a két rokon­tartomány — a film és az irodalom — kölcsönös meg­termékenyítő erejében. Veress József V A huszárezred feladata, hogy a németek által elfog­lalt Lengyelországban „biz­tosítsák a rendet”, megszálló hatalom legyenek. Ezzel a paranccsal indul el a sebté­ben toborzott háromezer em­ber Nyíregyházáról. A pa­rancs teljesítése egyszerűnek tűnik: fegyveres harcba leg­feljebb a partizánokkal kell bocsátkozniuk. Ehhez a harchoz talán még a felsze­relésük is elég lenne, a fegy­verként kapott harci eszköz, a karabély. Lengyelország­ban aztán kiderül, hogy a helyzet nem ilyen egyszerű, s hogy ez a háború nem a huszáros virtus parádéja. A huszárezred maga a megtes­tesült anakronizmus a pán­célosok és a bombázók há­borújában. Batár Jánost, a regény fő­szereplőjét jó sorsa először Epizód a második világháborúból Balázs József: Áz ártatlan egy parancsnoki Buickba he­lyezi, viszonylag biztonságos helyre. Időközben azonban rá kell jönnie, hogy a halál nem válogat, nem nézi a rangjelzéseket. A parancsno­ki kocsiban elhangzott beszél­getéseket nem tudja mindig megérteni: a lényegre azon­ban hamarosan rájön. A tisztek számításból, politikai megfontolásokból vagy egyé­ni érdekből hajlandók kap­csolatot teremteni a partizá­nokkal, s még olyanok is akadnak, akiktől az átállás gondolata sem idegen. A háborús sors azonban értelmetlen halált szánt a huszároknak. A háromezer emberből 160 került haza, a többiek úgy pusztultak el mocsarakban, bombázások és visszavonulások során, hogy fegyverüket sem használhat­ták. Batár János hazakerült ugyan, de rá is az értelmet­len pusztuíás várt. Batár Já­nos, akár többi társa: áldo­zat. S nemcsak azért, mert értelmetlen a halála, hanem mert nem értett meg semmit. Azért kellett elpusztulnia, mert az értelmetlenségig en­gedelmes maradt. Menekülé­si és átállási kísérleteit zűr­zavar és kapkodás jellemzi. Batár Jánost és társait ehhez az ostoba és értelmetlen véghez egyazon ok juttatta: osztályuknak rettenetes tu­datlansága és kiszolgáltatott­sága. Az ezred parancsnokságá­nak magatartása olyan, mint a háborús ország vezetőié. Hatalmukat, bőrüket szeret­nék menteni, de legfeljebb ál- vagy félmegoldásokig jutnak el. Balázs József regénye egé­szében a második világhábo­rúban részt vevő Magyaror­szág hadviselésének jellemző epizódja. Javuló történelemtudatunk mostanában értékes művek­kel gyarapodott. Bízvást ide­számíthatjuk az újabb Ba­lázs József-regényt is. Tóth István Az igehirdető

Next

/
Oldalképek
Tartalom