Kelet-Magyarország, 1978. május (35. évfolyam, 102-126. szám)
1978-05-21 / 118. szám
KM VASÁRNAPI MELLÉKLET lm ^ Q Szavak és képek Ki cipelje a szemléltetőeszközöket? Minél több érzékszer- vűnkre hatni, szavakkal az értelemre, az érzelmekre, lemezzel, magnóval a fülre, képpel, filmmel, ábrákkal a szemre. Minél több érzékszervünk fogja fel a közvetített tartalmat, annál jobban megragad bennünket, bevésődik emlékezetünkbe... Valamennyi ismeret birtokbavételére vonatkoznak a megállapítások. Az egyhangú, csak szavakra épült előadást legfeljebb végigüljük, de nyoma alig marad. MEGYÉNK TÄJAIN Nyírlugos Á tábla rajza kevés A tapasztalatok ismertek — mégis elég gyakran előfordul, hogy a szemléltetést a fantáziánkra bízzák, vagy a hagyományos táblai felírások, egyszerű rajzok próbálnak egy kis fogódzót adni a hallgatóságnak. E jelenség okait, körülményeit vizsgálta legutóbbi megbeszélésén a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat megyei szervezetének elnöksége. Arra a meggyőződésre jutottak ugyanis az ismeretterjesztés megyei irányítói, hogy a fejlődés ellenére még mindig szegényes, esetleges a TIT- előadások szemléltetése, annak ellenére, hogy a kézi szemelvényektől, képektől a diapozitíveken át, más technikai eszközökön keresztül a legkorszerűbb audiovizuális anyagokig, a korábbiakhoz képest széles választék áll az előadók rendelkezésére. Mi akkor a baj? Ha csupán a statisztikai adatok tetszetős eredményeit nézzük, baj egyáltalán, vagy szinte nincs. Egy év alatt a megyében 5314 TIT-rendez- vényt tartottak. Az előadók szerint az előadások 91,6 százalékánál használták a szemléltetést. De érdemes az adatok mögé nézni. Ezt tette a megyei elnökség is. A szemléltetés leggyakrabban abból áll, hogy az előadó felolvas egy-egy könyv-, folyóiratszemelvényt, képeket „vándoroltat” és a táblai ábrák, felírások klasszikus hagyományait alkalmazza. Elegendő-e ez? Aligha. Ma már a filmek, hanglemezek, magnetofonszalagok és egyéb modern eszközök nélkül kockázatos egyértelmű sikerre számítani. Nehezíti vagy könnyíti? Mind több TIT-előadó ismeri fel a szemléltetőeszközökben rejlő — és mással nem pótolható lehetőségeket. Főként a TIT különböző tanfolyamain rendszeresek a szemléltetések: nyelv, műszaki rajz, egyetemi előkészítők. A korszerű audiovizuális — a látvány és a hallás élményére alapozott — szemléltetést egy év alatt 1369 előadásnál alkalmaztak, ami az összes „szemléltetett” előadások 28,5 százalékát teszi ki. Szívesen használják a film- és diaanyagokat a művészeti, a mezőgazdasági, az egészség- ügyi, a hadtudományi, a földtudományi szakosztályok tagjai. Közülük többen saját készítésű dia- és filmanyagaikat is bemutatják. Azokon a szabadegyetemi előadásokon is jó partner a laboratóriumi kísérletező szemléltetés, amelyeken a biológia, a csillagászat, az űrkutatás, a genetika, az atomkutatás kérdései kerülnek napirendre. A leghatékonyabb segítséget a TIT Uránia Csillagvizsgálójától és a Debreceni Orvostudományi Egyetem előadóitól kapják a szabolcsi hallgatók. Bőröndös előadók Mi nehezíti mégis, hogy a szemléltetőeszközök mindig eljussanak az előadásokra? „A megyei szervezet sem tett meg mindent azért, hogy folyamatosan feltárja, rendszerezze, bemutassa, az előadókat tájékoztassa a friss anyagokról” — fogalmaztak önkritikusan. Ebben közrejátszik az is, hogy egy-egy téma audiovizuális anyagát a központ egy példányban küldi meg, természetesen térítés ellenében. Többször felhívták a járási, városi TIT- vezetők figyelmét, hogy rendeljenek ezekből, de ez elég nehézkesen megy. Nem köny- nyű a már meglévő szemléltetőeszközök helyszínrevite- le sem. Némely témához egyaránt kívánatos a diavetítő és a magnetofon. Ezek szállítása megoldatlan. A gyakran vonaton, buszon utazó előadó nem tudja megoldani a „bőröndös” szállítást. ' tovább bonyolítja a dolgot, hogy a magnetofonok, diavetítők egy része javíthatatlan, nem használható. Néhány nagy értékű készülék csak nagy szakértelemmel használható, s a hozzávaló anyagok, típusok száma kevés. Az idegenkedés okai De nem minden eszközt kell házhoz vinni, a nagyobb művelődési intézmények szívesen kölcsönzik azokat a TIT-előadóknak. Főként a megyei könyvtárat, a Jósa András Múzeumot, több járási, városi, nagyközségi művelődési házat — Mátészalka, Vásárosnamény, Kisvár- da, Tiszalök — említik a jó partnerek között. Aligha hárítható azonban minden az eszközökre, amelyek számát, minőségi összetételét — a központ támogatását is kérve — gyarapítani igyekszik a TIT megyei szervezete. Felülvizsgálják a megyei eszköztárat is, szelektálnak, selejteznek, az új jegyzéket az előadók rendelkezésére bocsátják. S éppen ez a másik pont, ahol fordulhat a kocka: az előadók nem mindig, vagy nem szívesen alkalmazzák a szemléltetőeszközöket. S ha ebben közrejátszik a szállítás, vagy az a tény, hogy nincs minden témához megfelelő segédanyag — legalább ennyit nyom a latba az idegenkedés a technikától. H a egy grafikus vázlatkönyvében Nyírlugos jelenét akarná megörökíteni, akkor érdekes és változatosan szép kép tárulna eléje. Akármerről is közelítjük a falut, az út két oldalát kísérő sűrű akácos, az akácon túl, a csipkés homokdombvonulatok a szegényes szépség jobbik felét mutatják. De mi van az akácon túl, a dombok mögött? Kuriózum, de valóság: két tehénnel, faekével szántják a földet, s a friss szántásban mezítláb megy az asszony és úgy veti a kukoricát, ahogy őseitől tanulta. Sarkával üt lyukat a laza homokba, beleszórja a magot és letapossa. Tegnap még sokan csinálták így. Ma már csak kevés egyéni gazda. Sok a faluban az Öreg, sok az elhagyott föld. Több tagosítást megért már a magyar paraszt — ez a nagyüzemi gazdálkodásra történő áttérés szükségszerű velejárója volt —, de ennyire megkésve, mint Nyírlugoson, sehol sem tagosítanak. Az elhagyott földek miatt, a föld használatbavétele miatt van ez. Tavaly-tavalyelőtt a nyír- lugosi Szabadság Termelő- szövetkezet (a volt szennyespusztai, ma szabadságtelepi közös gazdaság) 1642 hektár parlagon hagyott területet vett át. 600 hektár az állami gazdaságnak jutott. A földet művelni kell. Történelmi, történeti eseményekben nem szegényebb Nyírlugos más szabolcsi településeknél. De hagyjuk el most ezek felemlítését, mert még arra is szűkös a hely, hogy az elmúlt 33 évről érdemileg szóljunk. A felszabadulás különböző sorsú embereket ért a tájon. A községhez tartozó déli részen, Szennyespusztán cselédek éltek a Gencsy-birtokon, de cselédek dolgoztak északabbra is, Cserhágón, a Keresztes család birtokán. A község egyik fele római katolikus, a másik görög katolikus. Felfellángoló ellentétben voltak egymással, családonként néhány hold homokon tengették életüket. Aki mindezt megérte, átélte, az mondja: „Nyomorúságos gazdálkodás, nyomásos földművelés volt a jellemző. A nyomásos földművelés azt jelentette, hogy rozsfordulót, kapásfordulót tartottak, s hogy teremjen valamit a föld, a harmadik részt parlagon, fekete ugarnak hagyták. Baromi sokat dolgoztak, és mi járt ki érte? A nyírlugo- si parasztember gazdaem- bemek tartotta magát. De csak az számított igazán annak, akinek négy tehene volt. Ilyen kevés volt pedig. Kendert termeltek, abból ruhát, ágyneműt szőttek. Fürdőszoba talán a főjegyzőnek sem volt. Se kövesút, se villany, a főétkezés alapja az olaj és a tej. A községben két kis primitív olajütő működött. A magot abban ütötték. Rozskenyeret ettek, a búzát nem ismerték. Nem volt gyümölcs a faluban, csak néhány vad- szilvafa termett, aminek magját a madár ejtette el. Volt két kis szőlőskert, di- rekttermő szőlővel. Nagyon rossz bort termett.” Ebből az állapotból kilábalhatott volna a falu. Igaz, a község lakosainak földet nem osztottak. A volt cselédek kaptak az úri birtokokból, de hát területileg volt a gazdáknak elég homokja. A megoldás, mint annyifelé másutt, a szövetkezésben kínálkozott. A lehetőség úgy adta, hogy a Keresztesy testvérek birtokuk egy töredékét megtarthatták, azon később állami gazdaság alakult. Szerveztek a 48-as években tsz-eket is. Pár száz holdas földterülettel ilyen nevű szövetkezetek alakultak: Sztálin, Rákosi, Rákóczi, Alkotmány. Hogy ezek a szövetkezetek nem voltak életképesek, abban sok minden belejátszott. Például a vallásosság. A Rákosi szövetkezetbe a római katolikusok, az Alkotmány szövetkezetbe a görög katolikusok léptek. Nem keveredtek. A virtuskodás, a kivagyiság jóval nagyobb volt, mint a gazdálkodásra való hajlam. Elég volt egy kis lazító fuvallat és a szövetkezetek 1953-ban szétestek. Nehéz volt újat teremteni, mert a korábbi szövetkezetek csak adósságot „termeltek”. A felbomlás után ez az adósság a parasztok nyakán maradt, nyögték, törlesztették. A Cserhágón lett állami gazdaság előbb a szerencsi, majd a debreceni, pallagpusztai állami gazdaság üzemegysége volt. Később, hogy önálló gazdasággá alakult 1949-ben, összegyűjtötte az államnak felajánlott, nem sokat érő, rossz földeket a nyírbélteki, a piricsei, a szakolyi, a nyírbátori, nyírmihálydi határokból. A gazdaság, ha nehezen is boldogult, de mindenképpen példát mutatott, leginkább a gyümölcstelepítéssel. Ebből a községnek nagy haszna származott, mert a gazdaságban dolgozó parasztok pénzért is vettek, meg el is vettek a csemetékből, és kezdett kialakulni egy kertkultúra. Amikor a gazdaság felszámolta a málnását, akkor azt teljes egészében a parasztság vette át, és ültette kertjeibe. Ennek nagy haszna lett, mert ma Nyírlugost, mint málnás községet ismerik országszerte, hiszen egy- egy évben 20 vagonnyi gyümölcsöt szüretelnek. A mezőgazdasági termelés hanyatlása a korábbi rossz tapasztalatok miatt, a parasztok nem akartak még egyszer termelőszövetkezetet. Maradt ugyan magja a mozgalomnak. Tengődött a községben egy kis termelőszövetkezet, amihez a szennyespusztaiak is csatlakoztak. Később a pusztaiak az átszervezés idején nagy, önálló szövetkezetei alakítottak. A község lakossága úgy érezte, hogy a tanya népe „elárulta” őket, amiért sokáig békétlenség volt közöttük. „Maszekvilág” volt, és van Nyírlugoson. Ez nem azt jelenti, hogy a község lakossága és a község nem fejlődött. Ha nem is épült annyi új ház, mint más községben, de a szalma- és nádfedeles házak sorát már szinte teljes egészében felváltották a modem, kétszobás, cserép- és palatetős házak. Nem a föld, mezőgazdálkodás juttatta ehhez a lakosságot, inkább az, hogy az emberek 80 százaléka eljár dolgozni, főleg az iparba. A község tehát fejlődik, van jó ivóvíz, elegendő iskola és a gépkocsik száma sem kevesebb, mint másutt A hiba csak az öregek sorsában van. Sokgyerekes családok éltek, élnek Nyírlugoson, de ha felcseperednek a gyerekek, széjjelszélednek az országban, és csak jeles ünnepeken, málnaszüretre látogatnak haza. Egy helybéli patrónus mondta: sokan úgy gondolják, nagyon rossz itt a helyzet. Van rossz is, de akad jó is. A falu mellett lévő tanya, a Szabadság Termelőszövetkezet fejlődött, és bár a tavalyi év rosszul sikerült, a hiányokat ki lehet gazdálkodni. Most mégis ez a meghatározó. Az iparban szerzett munka, az állami gazdaságban keresett pénz és a termelőszövetkezet adta anyagiak a falu sorsán sokat lendítettek, lendítenek. Nyírlugos nemcsak málnaterméséről híres, de a népi hagyományok ápolásáért is. Országos hírű a tánckultúrája. Valamikor teherautókkal, traktorokkal járták be a fél országot, táncoltak, adták elő a népi játékokat. Most is van Pávakör. A megváltozott körülményeket a tagosításon kívül, a parlagföldeken kívül sok minden jelzi. Legalapvetőbb, hogy ma már nincs olyan család a községben, amelyről nyugodt szívvel azt lehetne mondani, hogy paraszti munkából él. Sok gonddal küzdött és küzd ma is a község. Nagy kerülővel jutnak el oda, ahová mások egyenes úton mentek. ök akarták így. Egy miniszter mondta, amikor az egyik helyi vezető a nyírlu- gosi parasztok sonsát felemlítette: „A mezőgazdaság asztalát jól megterítettük, mindenki annyit vehetett, amennyit akart, korszerű gépeket, korszerű épületeket, de hát a nyírlugosiak az asztal közelébe se mentek.” Nem felhánytorgatása ez a múltnak. De a következő kép is egy grafikus vázlatkönyvébe való: K ét nyűtt tehén ballag, .előtte jár 80 év súlyával az öregember, a szekéren ül az asszony, a szekérderékban egy kis istállótrágya és a faeke. Mondja az öreg: „Megyünk egy kis forgót vetni...” Seres Ernő Páll Géza Pék Pál: Körbeért világ Elém mered a fal. Az ágak ostorral űztek házadig, Hol az a víz, mely ilyen szomjat valaha is lecsillapít? Emlékké-süllyedt kertjeinkből arcod nyugalma megszökött, miként a fű. a kút. a dombok megszöktek akkor délelőtt. Testeddé-lényegült nyarakból valahogy mégis rádnyitok — Kések mögül kivillog szinte érintetlen homlokod, s félelmed malma egyre őröl — Vonul a körbeért világ. Filléres-gondú életünkből kilép a dal, az ifjúság. Egérutat se nyerhetünk már! Ülünk a festett ég alatt, s feloldatlan zárak védnek: a szabad és a nem-szabad. Tamkó Sirató Károly: Biztató. Ne ess kétségbe, érjen bármi! Csak egy a törvény: várni. Várni! Ha reszket alattad a föld: Csak önmagadat meg ne öld! Ha egyetlen vagy, mint a szálfa: Felvirrad még magányod álma. Minden beérik, révbe fut: S győzött — ki élni s várni tud. KETTESBEN. Pál Gyula rajza.
