Kelet-Magyarország, 1978. május (35. évfolyam, 102-126. szám)

1978-05-19 / 116. szám

4 KELET-MAGYARORSZÁG 1978. május 19, Illés! tartott a KISZ Központi Bizottsága kommentár Mexikói vendég . Moszkvában J ósé Lopez Portillo köz- társasági elnök szemé­lyében a szovjet fővá­ros öt év alatt másodszor lát vendégül mexikói államfőt. A két ország kapcsolatai több mint fél évszázados múltra tekintenek vissza. A csaknem félszáz milliónyi lakosú latin­amerikai ország nemzetközi súlyát jelentősen növeli az a tény, hogy az el nem kötele­zett országok táborának egyik aktív és tekintélyes tagja. Amiből az is következik, hogy Mexikó véleményét fi­gyelembe veszik a nagyhatal­mak és a világ számos fejlő­dő országában egyaránt. Leo­néid Brezsnyev hangsúlyozta, hogy a Szovjetunió a békéért vívott küzdelem középpontjá­ba a fegyverkezési hajsza be­szüntetését és a leszerelést állítja. Hozzátette, hogy a szovjet állam e küzdelemben nem áll egyedül: vele egy sorban haladnak a szocialis­ta és más országok, köztük Mexikó is. Válaszbeszédében Portillo elnök ezt határozottan meg­erősítette, s elismerését fejez­te ki a Szovjetuniónak az e téren tett konstruktív kezde­ményezéseiért. Megelégedés­sel szólt a szovjet kormány ama döntéséről is, hogy csat­lakozik ahhoz a nemzetközi szerződéshez, amely — kato­nai szempontból — atom­mentesíti a latin-amerikai térséget. Portillo felkereste a Moszk­vában éppen ülésező KGST Végrehajtó Bizottságát, ahol beszédet is mondott. Emlé­keztetett rá, hogy országát kétoldalú együttműködési megállapodások fűzik össze a tagállamokkal s ezen túlme­nően együttműködési egyez­mény a KGST-vel is. — A mai világban nem lehet el­szigetelten élni — hangsú­lyozta a vendégszónok s ki­jelentette: Mexikó arra tö­rekszik, hogy jelentősen gaz­dagítsa együttműködését a KGST országaival. Moszkvai látogatása minden bizonnyal hozzájárul ehhez is. P. V. Csütörtökön ülést tartott a Magyar Kommunista Ifjú­sági Szövetség Központi Bi­zottsága. A tanácskozáson megjelent és felszólalt Né­meth Károly, az MSZMP Po­litikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára. Maróthy László, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a KISZ KB első titkára tájé­koztatta az ülés résztvevőit a Magyar Szocialista Munkás­párt Központi Bizottságának április 19—20-i üléséről, és szólt az ifjúsági szövetség tennivalóiról a határozat is­mertetésében és végrehajtá­sában. A Központi Bizottság tudo­másul vette a Komszomol VIII. kongresszusán részt vett KISZ-küldöttség beszámoló­ját. A Központi Bizottság ez­után — Barabás Jánosnak, a Csütörtökön, a Görög Kom­munista Párt X. kongresszu­sának negyedik napján befe­jeződött az általános vita a központi bizottság beszámoló, járói. A felszólalók egyetér­tettek a párt téziseivel, ame­lyek értékelik a legutóbbi kongresszus óta végzett mun­kát és meghatározzák a jövő feladatait. A küldöttek felhívták a fi­gyelmet a nemzeti független­A francia fővárosban kerin­gő. hivatalosan meg nem erő­sített, de egybehangzó jelen­tések arra utalnak, hogy Pá­rizs — egy évvei első zaire-i katonai akciója után — ismét fegyveres erőkkel sietett a Mobutu-rezsim segítségére. S ezúttal — a jelek szerint — francia ejtőernyősök indul­tak az afrikai országba. Az Europe—1 rádióadó ér­KISZ KB titkárának előter­jesztése alapján — megtár­gyalta a XI. Világifjúsági és Diák Találkozóra utazó ma­gyardelegáció feladataira, ve­zetőségére és tagjaira vonat­kozó javaslatot. A VIT magyar nemzeti előkészítő bizottságá­val egyetértésben a Központi Bizottság úgy döntött, hogy a július 28. és augusztus 5. kö­zött Havannában sorra kerülő VIT-en 450 tagú küldöttség képviselje a magyar ifjúsá­got. A Központi Bizottság meg­hallgatta és tudomásul vette Barabás János tájékoztatóját, az 1978. évi forradalmi ifjú­sági napok tapasztalatairól. A Központi Bizottság tagjai sorába kooptálta Barabás Miklóst, a Demokratikus If­júsági Világszövetség főtitká­rát és megválasztotta a titkár­ság tagjává. ségért, a demokrácia fejlesz, tésért folytatott harc erősíté­sére. Nyomatékosan állást foglaltak amellett, hogy Gö­rögország lépjen ki a NATO- ból. és számolja fel az orszá­ga területén levő amerikai támaszpontokat. Pénteken a párt program­járól és szervezeti szabályza­tának módosításáról tanács­koznak a küldöttek. tesülése szerint nem sokkal dél után Korzika szigetéről elindultak Zaire-ba az ide­genlégió második ezredének ejtőernyősei. A hír nem sok­kal azután érkezett — bár a francia hadügyminisztérium nem volt hajlandó megerősí. teni —. hogy hírügynökségi jelentések szerint Belgiumból is útrakeltek a belga ejtőer­nyősök. Tanácskozik a Görög KP kongresszusa Francia és belga segítség Mobutunak Az apartheid hétköznapjai 1. Törzsfő — Rolls Royce-szal Az ENSZ először 1957. ja­nuár 30-án ítélte el hivatalo­san a dél-afrikai fajüldöző rezsimet. A világ voltakép­pen azóta ismeri ezt az afri- kaner szót: apartheid. Jelen­tése egyszerűen elkülönítés, vagy ahogy Pretoriában fo­galmazzák: „szétválasztott — mármint faji értelemben szétválasztott — fejlődés”. Azóta nincs esztendő, hogy a nemzetek világfóruma ne hozna határozatot a földke­rekség legnyiltabban fajüldö­ző, fasiszta rendszere ellen, 1978-at pedig az apartheid el­leni küzdelem évévé nyilvá­nította. Végül is mi az apartheid, az elkülönítés, a „szétválasz­tott fejlődés” a gyakorlat­ban? Az Olvasó nyilván em­lékszik még a nagy Romm- filmre. Már a címe is telita­lálat volt: „Hétköznapi fa­sizmus”. Sorozatunkban kö­rülbelül hasonló módszerrel szeretnénk válaszolni a kér­désre, bemutatni a fekete kontinens déli részén ural­kodó tömény fasizmust; té­nyeket, adatokat, eseteket villantunk fel — mozaikokat, amiből a kommentár kötő­anyaga nélkül is összeáll a kép. Három pillér Röviden az előzményekről: 1488-ban Diaz portugál hajós felfedezi — milyen szomorú iróniával cseng ma is e név — a Jóreménység Fokát, Af­rika legdélibb részét. 1652- ben megjelennek az első hol­land telepesek. 1795-ben fel­tűnnek az angolok, 1814-ben megindult a brit bevándorlás. A XIX. század végén hábo­rúk következnek az angolok és a holland telepesek, a bu­rok között. Katonailag az an­golok győznek, de politikailag egyre erősödik a búr befo­lyás. Amikor a második vi­lágháború után Smuts tábor­nok, köztársasági elnök meg­próbál óvatos lépéseket tenni a faji együttélés felé, a fajvé­dő búr Nacionalista Párt megbuktatja és magához ra­gadja a hatalmat. 1948. má­jus 26-i győzelme nyitja meg azt a korszakot Dél-Afriká- ban, amely ma is tart. 1950 júliusában olyan törvények születnek, amelyek ma is az apartheid rezsim pillérei: 1. A színesbőrűek teljes, „jogi­lag” is körülbástyázott aláve­tettsége, 2. a „felforgatás el­leni törvény”, amelynek je­gyében bárki bebörtönözhető, sőt kivégezhető és 3. a benn­szülöttek „áttelepítését” ki­mondó törvény. Ennek lénye­ge: a négy és fél millió fehér megtartaná az ország terüle­tének 87 (!) százalékát, a 18 millió afrikait pedig rezervá­tumokba, úgynevezett ban- tusztánokba telepítenék, szi­gorúan „etnikai”, vagyis tör­zsi alapon. 1959. június 3-án hozták létre a xhosa törzs lakhelyén az első és mindmá­ig legnagyobb bantusztánt, Transkei néven. „Pusztulásba tor­kolló tengődés" Abban az országban, amelynek kiváló termőföldjei vannak, amely a tőkés világ aranytermelésének háromne­gyedén!) adja és amelyben a széntől kezdve a platinán, a rézen, a vasércen, az uránér­cen át a mangánig szinte minden nyersanyag bőségben található, a bantusztánok ki­vétel nélkül olyan területe­ken helyezkednek el, amelye­ken gyakorlatilag — semmi nincs. „A bantusztánok — ír­ta a minap a Frankfurter Rundschau című nyugatné­met lap — sem gazdasági, sem más értelemben nem ké­peznek életképes egységet. Lakosságukat a szó fizikai értelmében pusztulásba tor­kolló tengődésre ítélték.” Az eddig létesült tíz rezervátum több mint 300 (!), egymástól néha irdatlan messzeségben lévő, de mindig kopár-érték­telen földdarabból áll össze. Jó példa erre az 1977 vé­gén „kikiáltott”, legújabb bantusztán, Bophuthatswa- na. Ez Északnyugat-Transva- altól egészen Dél-Natalig hat elszigetelt földdarabból áll és az összterület mindössze 6,5 százaléka (!) alkalmas vala­milyen mezőgazdasági műve­Hitler és a többi sátán Ördögűzés Klingenbergben Anneliese szomorú halála Négyen a vádlottak padján Anneliese Michel K ülönös pert folytatott a nyugatnémet Aschaf- fenburg kerületi bíró­ság. A vád: gondatlanságból okozott emberölés — ördög­űzés; A négy vádlott: a 67 éves Wilhelm Renz atya, korábban Rüch-Schippach plébánosa mint fővádlott, a 40 éves Ernst Alt ettlebeni plébános mint bűntárs, továbbá a 60 éves Josef Michel klingenber- gi ácsmester, fűrésztulajdo­nos és felesége — az áldozat Anneliese Michel szülei, aki­ket a bíróság 6 hónapi fel­függesztett szabadságvesztés­re ítélt. Renz atya szidta és fenye­gette a leányt, a 23 éves pe­dagógiai főiskolai hallgatót, Anneliese falba verte fejét, elszakította rózsafüzérét, földhöz verte magát, s ha imakönyvet vagy keresztet mutattak neki, szitkozódott, ordított. A két pap ezalatt imádkozott azért, hogy a Go­nosz hagyja el a leány testét. A 73. szertartás után az apa az elalélt leányt ágyba fektette és fellélegzett: „Most már nyugton hagyják őt a szellemek, rövidesen vége az egésznek.” Néhány órával ké­sőbb, 1976. június 1-én, reg­gel 9 órakor az éhségtől és szomjúságtól 28 kilóra lefo­gyott leány meghalt. Az államügyészség vizsgá­lata megállapította, hogy ha a leány halála előtt legalább egy héttel orvosi segítségben részesül, bizonyosan életben marad. lésre. A tswana törzs számá­ra létesült rezervátum jöve­delmének mindössze 12,3 szá­zaléka származik magából Bophuthatswanából — a töb­bi kívülről jön. Hogy han- nan? Azoktól a férfiaktól, akik — hogy családjuk élet­ben maradhasson — a rezer­vátumhoz nem tartozó, fehér területeken már mint nem dél-afrikai állampolgárok „vendégmunkásként” dolgoz­nak (a fehérekénél pontosan tízszer kisebb bérért). „Tamás bátya" nemet mond Ennek fényében már ért­hető, ami a legújabb, a tizen­egyedik tervezett bantusztán- nal történt, illetve nem tör­tént. A neve: Kwazulu. A legnépesebb törzsnek, az öt­millió főt számláló zulunak szánták. Főnöke, a 49 éves, Rolls Royce-on járó Gatsha Buthelezi nemrég még „meg­bízhatónak” számított Preto­riában. Bár mindig reformokat kö­vetelt, Buthelezi elítélte „a gyűlöletet és erőszakot”, ezért sokan „Tamás bátyának” ne­vezték. És ez a „Tamás bá­tya”, ez a hajlékony, a re­zsimnek különösebb gondot nem okozó törzsfőnök, akit ötmillió ember tart vezéré­nek, most, amikor meg akar­ták nyitni az újabb életképte­len bantusztánt, így szólt Jo­hannes Balthazar Vorster miniszterelnökhöz: — Nem, Excellenciás uram. Mindennek van határa. Eh­hez a gaztetthez nem adom a nevemet. Harcolni fogok. (Következik: Egy pretoriai telefonszám) Nyugatnémet lapok szerint további két személyt is a vádlottak padjára kellett vol­na ültetni. Josef Stangl würtzburgi püspök adott ugyanis engedélyt az ördög­űzésre, a 83 éves Adolf Ro- dewyk frankfurti jezsuita atya véleményezése alapján. Idegorvosok ugyan már ko­rábban megállapították, hogy a gyakran görcsökben fetren- gő Anneliese Michel epilep­sziában szenved, Rodewyk vi­szont azt állította, hogy „megszállott”. „Egy második személyiség szólalt meg — mondotta —, aki magát Jú- dásnak nevezte és nem csinált titkot abból, hogy ördög.” Ro­dewyk megállapításait közöl­te a würtzburgi püspökkel, s az 1614-ből származó római rituálé szerint elrendelte „a nagy ördögűzést”. A szertartás végrehajtásá­val a püspök Renz atyát bíz­ta meg, aki jól ismerte a Michel családot, Renz, az egykori misszionárius három­szor hetenként XVII. századi varázsigékkel vette föl a küz­delmet a démonokkal. Ernst Alt segédkezett neki. Csakhamar a ' démonok egész sora jelentkezett: Lu­cifer és Júdás után Káin és Néró, majd egy Flieschmann nevű pap, aki Alt községben három évszázaddal ezelőtt egy leányt elcsábított és meg­ölt. Az új idők ördögei közül Hitler Adolf is jelentkezett. Az ördögűző Renz azonban ez utóbbiról így beszélt: „ál­landóan csak azt ordítja, hogy Heil! A többi ördögök azt mondják róla, hogy nagy a pofája, de nincs semmi mondanivalója”. Az ördögűzés azonban nem vezetett eredményre, sőt An­neliese Michel pszichikai za­varait elmélyítette és fokozta, mint ahogy az orvosszakér­tők megállapították. Renzék szertartásainak megkezdése után orvos többé nem látta a pácienst. Az utólagos vizs­gálat kiderítette, hogy há­rom hónappal halála előtt a leány már nem volt beszá­mítható, az utolsó hetekben pedig már teljesen eszelőssé, akarat nélkülivé vált. A katolikus „Publik-Fo- rum” című lap élesen támad­ja a püspököt, mert eljárása kompromitálta az egyházat. Egy egyházi bizottság megál­lapította, hogy különösen a késő középkorban fontos sze­repe volt az ördögűzésnek, de Stangl szerint az csupán imádkozást jelent egy ember leikéért. Kiderült, hogy nem Anne­liese Michel az első, akiben Rodewyk az ördög tombolá- sát felfedezte. Évekkel ezelőtt egy bizonyos Magda nevű ápolónővérnél állapította meg a démonok jelenlétét. Magda nővér azonban hiszté- rika és morfinista volt, aki Rodewyk ördögűzése ellenére a kábítószer túladagolása kö­vetkeztében meghalt. Klingenbergben még min­dig sokan hisznek az ördög­űzés erejében. Egy apáca lá­tomása szerint az ily módon elhunytak teste épen marad. Ezért Annaliese szülei febru­ár végén exhumáltatták leá­nyuk holttestét. Több száz néző és a sírnál imádkozó Renz atya meglepetésére azonban a halott maradvá­nyai — ahogy hivatalosan megállapították — „a szokáso­sak” voltak. g. i. HAMSHDiam ördögűzés a XVI. században Az exhumálás: a maradványok a „szokásosak”

Next

/
Oldalképek
Tartalom