Kelet-Magyarország, 1978. április (35. évfolyam, 77-101. szám)
1978-04-08 / 82. szám
4 KELET-MAGYARORSZÁG 1978. április 8. Fejlődési világkonferencia Békemozgalmi küldöttség utazott Tripoliba KOMMENTÁR Deir Jászin és a palesztinok A ' prilis 9-én, vasárnap lesz harminc éve, hogy a szélsőséges cionista terrorszervezet, az Irgun rátört a Jeruzsálem melletti Deir Jászin nevű kis falura. Lakosságát összeterelték és 254 embert a terroristák lemészároltak, a házakat pedig fölégették. Az Irgun akkori vezére Menahem Begin, a jelenlegi izraeli miniszterelnök volt. Deir Jászin neve azóta összeforrt a palesztin néppel vállalt szolidaritással, de egyben jelkép is: a falu éppen arról volt nevezetes, hogy ott békében éltek a zsidókkal a palesztinok. Az arab világban már akkor megoszlott a vélemény a terrorcselekményről. Egyes reakciós arab vezetők szinte tudomást sem vettek az esetről. A palesztinok ügye — akárcsak napjainkban — éles vitákra adott okot. A palesztin kérdést joggal nevezik a közel-keleti rendezés kulcskérdésének. Igaz azonban az is, hogy a megoldás nem egyszerű. A palesztin népet ma sokfajta befolyás éri, s távolról sem egységes. Vannak realista politikusai — mint például Jasszer Arafat, a PFSZ elnöke —, akadnak azonban szélsőséges, az adott helyzetet helytelenül felmérő frakciók is. Az önálló államiság kialakítása nem tekinthető rövid távú és könnyű feladatnak. Elképzelések szerint a palesztin állam két, területileg elkülönített részből: Ciszjordá- niából és a Gazai övezetből állna. A hazatérők letelepítésének, a főváros kialakításának és az önálló állam gazdasági szükségleteinek összes költségét legalább 10—12 milliárd dollárra becsülik a szakemberek. Egyelőre azonban a megoldás holtponton van. Izrael jelenlegi kormányzata hallani sem akar a palesztinokkal folytatott tárgyalásokról. A Deir Jászinban 30 esztendeje lezajlott mészárlás évfordulója emlékeztet arra: ma már mind az arab világban, mind a rendezés ilyen vagy olyan elképzelésében a palesztin tényezőnek el kell foglalnia a fontosságának megfelelő fő helyet. Gy. D. A Béke-világtanács szervezésében április 9-től 13-ig Tripoliban valamennyi kontinens béke- és szolidaritási szervezetei, valamint számos nemzetközi szervezet küldötteinek részvételével fejlődési világkonferenciát tartanak. A konferenciára pénteken magyar békemozgalmi küldöttség utazott. Vezetője dr. Szentes Tamás egyetemi tanár, a történelemtudományok dokHanoi pénteken újabb diplomáciai erőfeszítést tett az elhúzódó vietnami—kambodzsai konfliktus megoldására. Ngo Dien, a vietnami kormány szóvivője ismertette a vietnami kormány pénteken közzétett dokumentumát, amely újból pontosan meghatározta a vietnami vezetés álláspontját. A dokumentum emlékeztet rá, hogy a szuverenitás és a területi integriPénteken Kállai Gyula elnökletével ülést tartott a Hazafias Népfront Országos Tanácsának elnöksége. Megemlékezett az elhunyt Ortu- tay Gyuláról, a HNF OT egykori alelnökéről. Méltatta a mozgalom történetében jelentős, maradandó értékű munkásságát. Ügy határozott, hogy érdemeit jegyzőkönyvben örökíti meg. Az elnökség Hantos János előterjesztése alapján foglalkozott a helyi népfrontbi- zottságok munkájával és ajánlásokat fogadott el a testületek önálló tevékenysége tora, az Országos Béketanács fejlődési fnunkacsoportjának elnöke, dr. Salgó László, a Béke-világtanács tagja, egyetemi tanár és a történelemtudományok doktora, Balogh András történész, kandidátus, az Országos Béketanács tudományos bizottsága elnökségének tagja. A küldöttséget a repülőtéren Sebestyén Nándorné, az OBT főtitkára búcsúztatta. tás minden nép számára szent kérdés, majd így folytatja: szomszédországok között nem egyszer felléphetnek a történelem által örökül hagyott határ- és területi ellentétek, amelyek összetettek és elmélyült vizsgálatot igényelnek. Az érintett országoknak — az egyenlőség, a kölcsönös tisztelet, a barátság, a jó szomszédság elvei alapján, tárgyalások útján kell tanulmányozniuk a problémákat. támogatásának módozataira. Ezután S. Hegedűs László előterjesztése alapján a településfejlesztési társadalmi munka eredményeit és további feladatait vitatta meg. Nagyra értékelte a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. évfordulója tiszteletére kibontakozott társadalmi munkamozgalom eredményeit, és köszönetét fejezte ki mindazoknak, akik hozzájárultak a sikerhez. Az elnökség megvizsgálta a mozgalom továbbfejlesztésének a lehetőségeit. (Folytatás az 1. oldalról) get keltenek a tekintetben, hogy lehetséges-e gyakorlati intézkedéseket hozni a fegyverzetek korlátozása, a leszerelés területén és akadályozzák a megegyezést. — Ezeknek az erőknek a tevékenysége kedvezőtlenül befolyásolja az Egyesült Államoknak és más olyan országoknak az álláspontját, amelyek tárgyalásokat folytatnak a Szovjetunióval a fegyverkezési hajsza feltartóztatásának és megszüntetésének kérdéseiről. — Mint ismeretes, 1974 novemberében itt a Távol-Keleten, Vlagyivosztokban legfelsőbb szintű szovjet—amerikai találkozóra került sor. Ezen a találkozón megállapodás született arról, hogy a Szovjetunió és az Egyesült Államok hosszú távú egyezményt köt a hadászati támadó fegyverrendszerek korlátozásáról. Abban az időben a két fél. átfogóan értékelve a helyzetet, arra a következtetésre jutott, hogy az egyezmény kidolgozása már a következő évben, 1975-ben befejeződhet. — Azóta már csaknem három és fél év telt el, de az egyezmény aláírására még mindig nem került sor. Ennek okairól már volt alkalmam beszélni. Mint a tárgyalásokon szerzett tapasztalatok és a korábban ezen a téren létrejött egyezmények tanúsítják, a felek akár a legbonyolultabb kérdéseket is képesek eldönteni, ha megfelelően felmérik az adott probléma hatalmas jelentőségét és valóban arra törekszenek, hogy az egyenjogúság és az egyenlő biztonság alapján megállapodásra jussanak. A most készülő dokumentumoknak már jelentős részét egyeztettük és végleges formába öntöttük. — Ha a munka befejezése mégis elhúzódik, akkor ez kétségtelenül politikai okoknak tulajdonítható. A dolog lényege az, hogy az Egyesült Államok kormánya határozatlan, következetlen magatartást tanúsít és állandóan azokra a körökre tekintget, amelyek kezdettől fogva ellenezték a megállapodást, mindent megtesznek meghiúsítása érdekében és ellenőrzés nélküli nukleáris és rakétafegyverkezést igyekeznek folytatni. Ez az oka annak, hogy az amerikai fél a tárgyalások során több ízben megpróbálta a saját érdekeinek megfelelően módosítani, sőt kétségbe vonni mindazt, amiről korábban már megállapodás született és igyekezett olyan kérdések felvetésével akadályozni a tárgyszerű vitát, amelyek tulajdonképpen a megegyezésre való készség hiányát takarják. — Olyan törekvéseknek is tanúi lehetünk, amelyeknek célja az, hogy a tárgyalásokon való előrehaladást és általában a megállapodás sorsát összekapcsolják más politikai kérdésekkel, ily módon nyomást gyakorolva a Szovjetunióra. — Az Egyesült Államoknak ez a törekvése már röviddel a vlagyivosztoki találkozó után megnyilvánult. Hatására az egyezmények megkötése érdekében végzett munka gyakorlatilag elakadt, sőt több kérdésben visszalépés történt. — Nagy erőfeszítésekre volt szükség ahhoz, hogy a megbeszéléseket visszavezessük a vlagyivosztoki megállapodás által kijelölt mederbe. Ezt végül is sikerült elérni. Elvi megállapodásra jutottunk néhány további kérdésben és jelentősen szűkítettük az egyezmény véglegesen még ki nem dolgozott cikkelyeinek körét. Ez nagyrészt a Szovjetunió türelmes és építő jellegű magatartásának köszönhető. — Világos, hogy az Egyesült Államok részéről teendő válaszlépések nélkül nem lehet megoldani a tisztázatlan kérdéseket. Ám őszintén szólva, eddig nem voltunk tanúi ilyen lépéseknek. Ügy tűnik, az Egyesült Államokban egyesek hajlamosak a megállapodás megkötésére irányuló készségünket lehetőségként értelmezni arra, hogy egyoldalú előnyöket szerezzenek az Egyesült Államok számára. — Határozottan visszautasítunk minden arra irányuló kísérletet, hogy elfogadhatatlan feltételeket erőszakoljanak ránk. Álláspontunk változatlan: a Szovjetunió a megállapodás mielőbbi megkötésére törekszik. De csak olyan megállapodást fogad el, amely teljes egészében összhangban van az egyenlőség és az egyenlő biztonság elveivel, ténylegesen megtestesíti ezeket az alapvető elveket. Nem kívánjuk, hogy a megállapodás bármiféle előnyöket biztosítson számunkra, a másik fél hátrányára, de ugyanezt várjuk el az Egyesült Államoktól is. Más megoldás nem lehet. — További késleltetés és mesterkedések csak arra vezethetnek, hogy elszalasztjuk a megállapodás megkötésének lehetőségét, sőt talán a hadászati fegyverrendszerek korlátozását és csökkentését célzó, messzebbre vezető lépésekre való áttérés lehetőségét is. — Számos más olyan leszerelési kérdésről is folynak tárgyalások, amelyeknek megoldása már régóta időszerű. Ezekkel kapcsolatos konstruktív javaslataink jól ismertek. — A neutronfegyver létrehozására és Európában történő elhelyezésére vonatkozó tervek elleni tömeges tiltakozó mozgalom láttán az Egyesült Államok és néhány más NATO-ország megpróbálja félrevezetni a közvéleményt. Olyan látszatot igyekeznek kelteni, mintha hajlandók lennének e kérdésről tárgyalásokat kezdeni a Szovjetunióval. Valójában alku tárgyává szeretnék tenni a neutronfegyvert, össze akarják kapcsolni egyéb, teljesen más jellegű kérdésekkel. E mögött csak egy törekvés rejtőzhet — az a szándék, hogy megkerüljék a Szovjetunió által a neutronfegyver gyártásáról való kölcsönös lemondásra tett konkrét javaslatot. — Itt az ideje, hogy egyes nyugati vezetők komolyan elgondolkozzanak azon, mekkora felelősség terheli őket a béke sorsáért, saját népük, az egész emberiség iránt. — A Szovjetunió a maga részéről folytatja erőfeszítéseit. hogy előre lehessen lépni a katonai enyhüléshez, a leszerelésre való áttéréshez vezető úton. Ezt a politikát folytattuk eddig és folytatjuk a jövőben is. Elvtársak! — Mi senkit sem fenyegetünk. Az állítólagos „szovjet veszéllyel” kapcsolatos szólamok — csak a nemzetközi enyhülés ellenségeinek koholmányai. Egyetlen célból tökéletesítjük védelmünket, azért, hogy megbízhatóan védelmezhessük a Nagy Október vívmányait, a szovjet emberek, barátaink és szövetségeseink békés munkáját. Ezt a magasztos célt szolgálják a szovjet hadsereg és a haditengerészeti flotta harcosai. Hanoi újabb javaslata a vietnami—kambodzsai konfliktus rendezésére A HNF országos ■ ■■ I r r I mm m r elnoksegenek ulese Pjotr Zsukov szovjet tiszt naplója 4. A Negyedik Ukrán Front szorította a német hadsereget ki Romániából, egyre közeledve Magyarország határához. A hitlerista parancsnokság, visszavonulva a Keleti-Kárpátokból, új feladatot szabott csapatainak. Eszerint Arad térségét feladva, Püspökladány és Debrecen vonalán kellett volna megállítani a szovjet csapatok előrenyomulását. Ám Berettyóújfalu általunk történt elfoglalása ezt lehetetlenné tette. A helység szinte a földig lerombo- lódott. A németek itt minden házat erődként használtak. A németek szétszórt egységeit, amelyek Kanyár, Derecske, Hajdúszovát térségében akarták feltartóztatni hadosztályunk előretörését, csapataink megsemmisítették. A román ezred, amely ezekben a napokban érkezett a frontra, állhatatosságot mutatott. Gáborján alatt tönkrevert két ellenséges zászlóaljat. Tizenhárom nap alatt a gépesített lovascsoportok széles frontszakaszon sikeresen nyomultak előre. Az ellenség, két oldalról is szorongatva, jobb A hátország kapcsolata a fronttal igen szoros. Tudnia kell a kedves olvasónak, hogy a kubányi kozák lovas gárdahadtestek a többi magasabb katonai egységtől az önkéntes szervezés sajátos elveivel bizonyos mértékben elütnek. A Nagy Honvédő Háború kezdeti szakaszában a Népfelkelés Osztagaiból Kubány körzeteiben kozák lovascsapatokat szerveztek. Ezekből álltak össze az ezredek, a hadosztályok, a hadtestek. Nagyapák, apák, anyák, fiaik, meg lányaik keltek fel a haza védelmében. A járási, körzeti szervek szoros kapcsolatot tartottak a kozák egységekkel. Delegátusokat küldtek a frontra az otthoniak leveleivel, ajándékaiszárnyával Debrecennek fordult. Azt remélte, hogy a stratégiai út birtoklásával kitöri magát az egyre jobban záruló gyűrűből. val. Ilyen kapcsolat volt közöttünk és a hátország, szőkébb hazánk között a háború végéig. Ennek egy epizódjáról számolok most be. Sáránd alatt állt a front. És itt mintha az égből poty- tyant volna közénk, úgy érkezett meg hozzánk szülőföldünk, Kubány küldötte, Pahomov Ivan Mihajlovics. Nem volt már fiatalember. A hatvanadik évét taposta. Igaz, az ilyen korosztályokat még besorozták a hadseregbe, de őt nem vették be. mivel a jobb kezéről hiányzott négy ujja. Még a Nagy Októberi Szocialista Forradalom idején, amikor a 33. kozák lovashadosztály egyik szakaszát vezette harcba, hős helytállás közben karddal csapták le az ujjait. A polgárháborút így is végigharcolta. Bátorságról, hősiességről tett tanúbizonyságot. Ilyennek ismerték. És most ide is utánunk jött a csonka ujjaival. Igaz. ma már nem az a nagy erejű, friss járású parancsnok. Megőszült, megkopaszodott. Ráncos homlokú öregember lett. De temperamentumát és jó kedélyét megőrizte. Amihez hozzáfogott, azt sikeresen be is fejezte. Hajtotta a vére. Szemében lángra lobbantó tűz égett. Kisinyovban kapott terepjárójával érkezett hozzánk. Leveleket és ajándékokat hozott a krasznodári területi pártbizottságról. Az ajándékok között volt néhány igazi kozákos nemezköpeny, kubányi sapka, meg otthoni szárított hal. Ajándékot? Ebben a szituációban? Itt, az öldöklő harcok közepén? De nálunk azt mondja a közmondás: „Ha adnak, vedd el, ha ütnek, szaladj el!” Különben is: a tradíció az tradíció. És nem is biztos, hogy az ajándék, hanem a szándék a fontos. Meg a levél! A levélből tudjuk meg mindannyian, hogy milyen fontosak vagyunk a szülőföldnek. Itt találkozott»- a kórházból nemrég megérkezett Sumejkó századossal. Kimondhatatlanul megörültek egymásnak. A testvéri ölelésből alig tudtak kibontakozni. A könny is kicsordult a szemükből. A százados, ha távolról is, de rokona volt a küldöttnek. A hadosztályparancsnok helyettese, Lapin gárdaalezredes úgy döntött, hogy a küldött Sumejkóvai kimegy az első vonalba. Ott adja át az ajándékot a katonáknak. Iván Mihajlovics eredetileg mindent a második vonalban akart átadni és innen elindulni haza. Az alezredes nem engedett a huszonegyből: • — Bátyuska! A levelet és az ajándékokat nem veszem át. Mindent a hadtestparancsnokságon, az első vonalban kell átadni. A politikai osztály válaszlevelet is ír Kubányba. A kubányi küldött. (Korabeli fénykép.! Pahomov tanácskozott Su- mejkóval. — Ivan Petrovics! Te hogy gondolod? Van annak értelme, hogy bemenjek a tűzvo- nalba, a parancsnoki harcálláspontra? — Mi az. hogy tűzvonal? — kérdezte tagoltan Sumejkó. — Itt köröskörül mindenütt tűzvonal van! Képzeld el, mi mélyen beékelődtünk az ellenség háta mögé. Tegnap este itt még olyan pokoli zűrzavar volt. hogy az ördög se ismerte ki magát. Látod? — mutatott két kilőtt Tigrisre. — Ha a román tüzérség nem siet a segítségünkre, akkor talán mindannyian itt veszünk. — Hogy mondtad? A románok a mi oldalunkon harcolnak? — Igen! Már egy egész hadtest áll belőlük szemben a németekkel. Ezek nem azok a fajankók, akik a Krímben garázdálkodtak, és végül nejünk adták meg magukat. Nekem úgy tűnik, hogy a második lépcső is teljesen önálló. Körülöttünk dörögnek a fegyverek. A harci helyzet itt is szinte óráról órára változik. Figyeld csak, hogy a friccek hogy keresik az utat Budapest felé? Most is itt, a második lépcsőt követik a tankok. — Messze van az első vonal? — óvatoskodott meglepettségét rejtve a delegátus. — A hadosztály Debrecennek vette az irányt. Ha egy óra múlva indulunk, akkor 12 órára a törzs harcálláspontján leszünk. Estére akár visz- sza is érhetünk. — Lesz, ami lesz, együtt megyünk — mondta határozottan Pahomov. — Egy életünk, egy halálunk, gyerünk! (Folytatjuk) A kubányi küldött Leonyid Brezsnyev beszéde N Ví R E G YHÄZÄIM
