Kelet-Magyarország, 1978. április (35. évfolyam, 77-101. szám)
1978-04-20 / 92. szám
4 KELET-MAGYARORSZÄG 1978. április 20. # Éljen, erősödjék a nemzetközi kommunista mozgalom egysége! Brezsnyev fogadta Netót Leonyid Brezsnyev. az SZKP KB főtitkára, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa elnökségének elnöke szerdán a moszkvai Kremlben fogadta Agostinho Netot, az MPLA-munkapárt elnökét, az Angolai Népi Köztársaság elnökét. aki szabadságát tölti a Szovjetunióban. A barátság és kölcsönös egyetértés légkörében lezajlott találkozón jelen volt Borisz Ponomarjov, az SZKP KB Politikai Bizottságának póttagja, a központi bizottság titkára. Leonyid Brezsnyev és Agostinho Neto mély megelégedettségét fejezte ki amiatt. hogy a Szovjetunió és az Angolai Népi Köztársaság között sikeresen fejlődnek a baráti kapcsolatok és sokoldalú az együttműködés. Leonyid Brezsnyev további nagy sikereket kívánt az új, kizsákmányolástól ment« társadalom építésében Agostinho Netónak és az angolai népnek. Arról biztosította az angolai vezetőt, hogy a Szovjetunió a jövőben is minden eszközzel támogatni fogja Angola hős népét. Megnyílt az SKP IX. kongresszusa Szerdán délelőtt a madridi Melia Castilla'-szálló nagytermében megnyílt a Spanyol Kommunista Párt IX. kongresszusa. A kongresszus küldöttei Sanchez Montero, a KB VB tagja a KB titkára javaslatára megválasztották a kongresszus elnökségét és díszelnökségét. Az elnökségben foglal helyet Dolores Iba- ruri. a párt elnöke. Santiago Carrillo, a Spanyol KP főtitkára, a párt több vezetője. Mellettük a díszelnökségben a spanyol irodalmi és művészeti élet sok kiválósága. Ott 'an az elnökségben Jose Haznak, a párt egykori főtitkárának a Szovjetunióból kedden hazaérkezett özvegye és az 1963-ban kivégzett Ju- bizottság beszámolóját Santi- lian Grimau özvegye is. ago Carrillo főtitkár mondja A kongresszuson a központi el. Madridban megkezdődött a Spanyol Kommunista Párt kongresszusa. Képünkön: Santiago Carrillo, az SKP KB főtitkára beszédét mondja. (Kelet-Magyarország telefotó) Kuszálódik a Moro-ügy Talányos történések, találgató nyilatkozatok teszik még kuszábbá a Moro-ügyet, addig is amíg nem nyer bizonyosságot, hogy a 34 nappal ezelőtt elrabolt kereszténydemokrata pártelnököt valóban meggyilkolták-e. A terroristák által Moro holtteste helyéül megjelölt Duchessa-tó területén, s környékén zajló lázas kutatás irányítói remélik, hogy még a szerdai nap folyamán meggyőződhetnek az üzenetben foglaltak valódiságáról. A hatóságok nem zárják ki viszont annak lehetőségét sem, hogy a „vörös brigádok” 7. számú közleménye csupán tréfa. A közlemény szövegelemzését végző szakértők még nem adtak végleges választ arra, hogy hitelesnek tekinthető-e az üzenet. Bonyolítja munkájukat, hogy ezúttal az ismeretlen személyek nem az eredeti papírt küldték el, hanem csak annak fotómásolatát. Az olasz televízió kora délutáni híradójában a római rendőrfőnökségről közvetített tudósításában közölte: a déli órákban egy ismeretlen telefonáló felhívta a római II Messaggero napilap szerkesztőségét és közölte, hogy a belváros egyik szövetkereskedésében újabb üzenetet találhatnak. A rendőrség, amely nyilván lehallgatta a telefonbeszélgetést, megelőzte a helyszínen az újságírókat. A nyomozók tagadták, hogy bármiféle üzenetre találtak volna a boltban. ÁTADÁS: 1979-BEN Termékeiket sek orszái várja A kombinát makettje. Az épület méreteire jellemző, hogy 300 méter szélesre és 1 kilométer hosszúra tervezik. (Fotó: APN.) Beszélgetés az Uszty- Ilimszk-i Kombinát igazgatójával. Sikerült megbeszélnünk egy találkozót Moszkvában Mihail Busziginnak, a Szovjetunió fa-, cellulóz- és papíripari miniszterhelyettesének, a cellulózkombinát vezér- igazgatójának irodájában. Miniszterhelyettes és igazgató? — ez is jelzi a szibériai építkezés jelentőségét és egyedülálló voltát! Vajon hová tartozónak érzi magát Buszigin, szibériainak vagy moszkvainak, miniszterhelyettesnek, vagy vezérigazgatónak? — Ennek is, annak is — felelt mosolyogva. — Két helyen élek és dolgozom — mondja mosolygva, s közben egy papírlapra a 365-ös számot írta fel. — Ugye ennyi napból áll egy év. A felét Uszty-Ilimszkben, a másikat Moszkvában töltöm, csak a repülőutakat kell belőlük leszámítani. Ezt a nyugtalan életformát az építkezés jellege és méretei indokolják. Feladatunk igen nagy. Abból is képet alkothat róla, hogy csupán idén akkora összeget építünk be a cellulózgyárba, mint amennyi tíz évvel ezelőtt az egész ágazatnak jutott. Buszigin arckifejezése megváltozik, amikor a városról beszél, összkomfortos házairól, Angaráról, a gyáróriásról, amelynek munkába állását sok ország várja..,. Az első szerelvényekről, amelyeket majd Uszty-Ilimszk-i cellulózzal raknak meg... Az épülő létesítményformulából tavaly még az épülő szót hangsúlyozta Buszigin. Három éven át. A „fordulat éve”, 1978. Az igazgató gondolatait most már „vállalati” gondok foglalkoztatják. Az első helyre a jövendő gyár üzemeltetési, technológiai és szociális kérdései kerültek. Vagy például a munkaerő gondjai. Az Uszty-Ilimszk-i Kombinátnak a tervek szerint 2,5 ezer szakemberre van szüksége. A vezérigazgató szerint a feladat megoldható. A dolgozókat először is összkomfortos lakások, másodszor pedig érdekes feladat, a legkorszerűbb technika várja. Uszty- Ilimszkben világszínvonalon szervezik a termelést. A berendezéseket sok országból vásárolták, a gépeken a szocialista országok híres gyárainak és ismert nyugati cégeknek a márkái láthatók. A szibériai internacionalista építkezést hat szocialista ország — Bulgária, Lengyel- ország, Magyarország, az NDK, Románia és a Szovjetunió finanszírozza. A KGST- országok szállítják a szükséges konstrukciókat és berendezéseket, s ezekért cellulózt kapnak majd. A kombinát építkezésén szovjet munkásokkal együtt kiváló forradalmárok nevét viselő ifjúsági brigádok, a Georgi Dimitrov, a Kun Béla és az Ernst Thälmann brigád dolgozik. A vezérigazgató moszkvai napjai zsúfoltak. Uszty- Ilimszkben legalább 60 tervezőintézet dolgozik, a külföldieket is beleértve, a szállítókat fel se győznénk sorolni. — Az építkezésen természetesen még nagyon sok a dolgunk — folytatta Mihail Buszigin. — Megoldjuk-e mindet? Feltétlenül. Most teljes energiával folyik a berendezések szerelése. A legközelebbi jövőben megindul a különböző gépek, gépsorok próbaüzemelése. A kombinátot, ahogy a terv is előírja, 1979-ben átadjuk. A gyár első részlegében már igyekszünk megkezdeni a termelést a KGST 30. évfordulóján tartandó jubileumi ülésszakra — mondta búcsúzóul a miniszterhelyettes és vezér- igazgató. Jurij Szinyakov Pjotr Zsukov szovjet tiszt naplója l\IVÍ R E GYHÁZÁIM 14. Ezen a napon Iván Petro- vics is találkozott Máriával. Ott ültek a dívány szélén. Miről beszélgetitek? Mindegyik a maga bajáról. Egy szomorú tény zavarta a múltról szóló beszélgetést. Reggel a kozákok Sumejko sorsát taglalták: „A kapitány kétségtelenül igaz ember. Bátor katona. Már többször sebesült is, de ami a legborzasztóbb: 1942. augusztusában a németek evakuálás közben több zsidó családdal együtt agyonlőtték a feleségét és gyerekeit. Mindez Labinszk körzetében történt. Volt családja, otthona. És most nincs senkije, semmije”. Mikor ezt Máriának is elbeszélték, elborzadt. Sumej- kó is tudta, hogy Mária egyedül él. Férje hat évvel ezelőtt halt meg. Mária nem sietett újra összekötni az életét valakivel. Miért van az, hogy a magyar doktornő az első találkozás óta mindig látni akarta Sumejkót? Éjjel Mária szeretett volna hazamenni pihenni. De ez nem volt ajánlatos, mert a városban kilenc óra után kijárási tilalom van. Érdemes- e kockáztatni? Amikor Su- mejkó százados tudomást szerzett Mária kívánságáról, elismerve értük végzett áldozatos munkáját, engedélyt kért hogy hazakísérhesse... ★ Az ablaküvegén átszűrődő napsugarak ott ugráltak az ágyakon, az arcokon, a lepedőkön, a párnákon. Éppen az irodámban tartózkodtam, amikor ideges kiabálásra lettem figyelmes. Egészen meglepett a dolog. Emberek rohantak hozzám: — Kapitány! Igaz, hogy körül vagyunk zárva? Mit gondol és mit tesz a parancsnokság? — Nem értem! Miről beszélnek? Ki mondta? — Itt van két ember a 44. ezredből. Odamentem a szakaszvezetőhöz, Dmitrij Komurinhoz és megkérdeztem: — Ez igaz? — Sajnos, igaz. — Számoljon be pontosan! — Az ellenség előőrsei elvágták a mi ezredünket. Erős csapást mértek a többiekre is. A mieink most erre tartanak. Kállósemjén és Nagy- kálló a friccek kezén van. — Honnan van ez az érte* s ülése? — Hogyhogy honnan? A foglyok vallomásaiból. Őket, gárdakapitány elvtárs, hosz- szú sorokban hajtják. Hogy hová? Az ördög tudja?! Mindezt nehéz volt elhinni. De a másik sebesült, Fedor Merkúron megerősítette a szakaszvezető állítását. — Nem eshetünk pánikba — mondtam, végigjárva a kórtermeket. — Este megyek jelenteni a törzshöz és ott mindent tisztázunk. Néhányan ellenkeztek. — Estig a fasiszták elérhetik a várost! — Mindössze 10 kilométerre vagyunk tőlük. — Ha akarnak, így is, úgy is lőni tudnak minket. Fektéből a felülni is alig tudó öreg kozák, Foma Bur- macsenko grimaszt vágva rákezd te: — Az ég magas, az isten messze van, a friccek meg a küszöbnél, te pedig keresed a bűnöst. Nekem csak egyetlen válasz maradt: — Az egész hadosztály előttünk harcol. Önök meg itt riadót fújnak. Kérem, fejezzék be a hasonló beszélgetéseket. Hamarosan megérkezett Sumejkó is. Két teherkocsi élelmiszert hozott, amit leraktak a kórház raktárába. A raktár magyar vezetője azt ajánlotta: „Bort csak a kórház magyar vezetője, és az orosz orvos, Krinicin javaslatára lehessen kiadni”. — Iván Petrovics, te tudod — kérdeztem, — hogy a németek elfoglalták Kállósem- jént és Nagykállót? — Miért, te nem hallottál erről? — Reggel nem voltam a parancsnok harcálláspontján. — Ezt a verziót én az ötödik hadtest hadbiztosától hallottam, ö az állomáson munícióval megrakott gépkocsikat vagonírozott. — A sebesültek között pánik ütötte fel a fejét. Tudod te, hogy mit jelent ez? — Tudom. — Akkor most itt maradsz. Átveszed a parancsnokságot. Én pedig elmegyek és tisztázom a helyzetet. A hadosztálytörzs egy öreg, félig lerombolt házban rendezkedett be. Ide futottak be a telefonvonalak az előretolt ezredektől, meg az alárendelt egységektől. Az összekötő lovasszázad parancsnoka, Ko- zincev a legbonyolultabb harci cselekmények közepette is képes volt megteremteni az összeköttetést az egységék között. A százados sohasem csüggedt. Mint mondták, nem olyan fából faragták. Amikor meglátott, már kérdezte is. — Hogy élsz ott a kórházban? Hogy vannak a magyarjaid? Tudsz-e csodákat művelni abban a kalitkában? — Locsogsz csak. Jobb lenne, ha megnéznéd a sebesültjeidet! Meghallgatnád, hogy mit beszélnek! — Örömmel tenném pajtás, de mikor? Ide kötnek a sűrű események. Mária a magyar doktornő. Korabeli katonaújságban megjelent kép. A parancsnoki harcállásponton A. D. Gubanov ezredes nyugodtan felelgetett a közvetlen vonal túlsó végén I. A. Pijev generálisnak. Jelentette a hadtestparancsnoknak: — Nálunk az ellenség nem fog áttörni. Biztosan tartjuk állásainkat. Voltak esetek, amikor és ahol az ellenség ellenlökéssel kísérletezett. De mi minden esetben meghiúsítottuk nagy erejű ellenlökéseit, visszavertük őket! A ‘ hadosztályparancsnok végighallgatta jelentésemet, és így szólt: — Folytassa tovább a munkáját, úgy ahogy eddig tette. Még a mai nap folyamán Balkányból repülőgépen átküldőm önhöz a hadosztály egészségügyi osztályának fősebészét, Csecserint. Kérem, teremtsenek meg minden feltételt munkája zavartalan végzéséhez. — Gárdaezredes elvtárs! A magyar kórháziak az első pillanattól kezdve rendelkezésemre bocsátották a műtőt. Ezt én az este önnek jelentettem. Hozzánk most nem érkeznek nagy számban sebesültek. Így csak az átkötözé- sek adnak munkát. — Értem önt, de gondoljon arra is, hogy a sebészőrnagy számára ott a feltételek mások. Most először fog idegen kórházban operálni. Ebből az is következik, hogy műtét közben ott legyen körülötte a mi teljes személyi állományunk. Természetesen fogadják el a magyarok segítségét is. Azt se felejtse el, hogy ez a sebészeink második ilyen együttműködése. Maga Pijev generális is segíti ilyen irányú törekvésünket. (Folytatjuk)
