Kelet-Magyarország, 1978. április (35. évfolyam, 77-101. szám)

1978-04-16 / 89. szám

1978. április 16. KELET-MAGYARORSZÄG 3 Hol az aranykor? A kik szeretik a való­ságnál egyszerűbb­nek hinni a dolgokat, azok sok más rosszra is haj­lanak: könnyen hiszik el pél­dául, hogy minden változás csupán mennyiségi növeke­dés, vagy csökkenés. Az ilyen emberek így fogalmaznak: sokasodnak feladataink, nö­vekszenek tennivalóink. A fejlett szocializmus építése számukra nem jelent töb­bet, mint — többet. Többet dolgozni, többet produkálni, többet elosztani. Az ilyen emberek hasonlatosak azok­hoz a gazdasági vezetőkhöz, akik a bázisszemlélet rabja­ként, nem törekszenek más­ra, csak hogy az előző év idő­szakához képest valamelyest többet adjanak a népgazda­ság számára, attól függetle­nül, hogy a rendelkezésre ál­ló tartalékok mit és mennyit rejtenek magukban. A sematikus gondolkodás, amely általában félutas vagy tévutas cselekvéssel párosul, különösen két tekintetben té­ved. . a­» Egyrészt akkor, amikor a fejlett szocializmus építésével kapcsolatban az intenzivitás követelményét leszűkíti a gazdálkodás területére és nem veszi észre, hogy a tel­jes körű társadalomépítés ér­kezett el az intenzív fejlesz­tés korszakába. Bízvást ne­vezhetjük ezt korszaknak, vagy akár korszakos váltás­nak, mintegy a folyamatos jelleget hangsúlyozva. E korszak legfőbb tulaj­donsága, hogy a követelmé­nyek, az igények ugrásszerű változásával többé nem ele­gendő a régi módon egysze­rűen a mennyiség fokozásá­val gazdálkodni, közművelt­séget fejleszteni, bővíteni az egészségügyi ellátást és szol­gáltatás ezer ágát, hanem sokoldalúan kell feltárni mind e helyen a társadalom valamennyi erőforrását. Azt mondjuk: egyszerre kell jobb és több, választé­kosabb terméket előállítani, még hozzá hatékonyan? Ez­zel nemcsak annyit mond­tunk, hogy új emberek mun­kába állításával többé nem fejleszthető a termelés, ha­nem jó vállalatszervezéssel, új technikával és technológi­ával a rendelkezésre álló munkaerőket kell jobban hasznosítani. Azt is mond­tuk: még tanultabbá, művel­tebbé kell tenni az embere­ket, mert a termelés legfőbb ereje — immár nem a nyers izom, hanem a művelt agy. Azt is mondtuk: zavartala­nabbá kell tenni életkörül­ményeinket, jobbá az utazást, az egészségügyi ellátást, a mindenfajta szolgáltatást, mert a termelés nagy ereje a zaklatottság nélküli ember, akit nem üldöznek olyan gondolatok, hogy jaj, mit te­gyek, hová szaladjak munka után, hogy otthon is minden rendben legyen. Azt is mond­tuk: emberivé kell tenni a munkahelyi légkört, demok­ratikussá a vezető és beosz­tott közötti viszonyt, mert a termelés nagy ereje a maga­biztos, gazdaszemléletű em­ber, aki a munkahelyen tel­jes személyiségével azon van, hogy jobban menjenek a dolgok, s ha hibát lát, akkor szól és cselekszik. E gyetlen dologról szól­tunk példaképpen: a választékosabb ter­mékek hatékony előállításá­ról, és mint kiderült, máris seregnyi fontos összetevő lé­pett elő meghatározóként, feltételként, amelyeket a fej­lesztés intenzív szakaszában biztosítani kell. A sematikus gondolkodás hajlik arra, hogy elegendő a gazdasági és mű­szaki feltételeket megterem­teni, és máris választékosabb, korszerűbb lesz a termék- struktúra, és figyelmen kívül hagyja azt, hogy a legfőbb termelőerő az ember, amely­nek sokoldalú fizikai és szel­lemi, erkölcsi fejlesztése nél­kül nem létezhet magasabb szintű gazdálkodás. Nem le­het tehát az intenzivitás kö­vetelményét csak a gazdálko­dás területére leszűkíteni, szükség van rá az oktatásban, kultúrában, egészségügyben, a társadalomépítés teljes te­rületén. Téved az, aki azt hiszi, hogy befejezett eredménye­ink, véglegesen megvívott győzelmeink vannak, amelye­ket lezárhatunk, egyszer s mindenkorra nyugtázhatunk. Hurrázik, hozsannázik tehát, amikor valóban nagyszerű részeredmények születnek, de nyomban megtorpan és zak- latottá, bizonytalanná válik, amikor azt látja, hogy gon­dok sokasága rajzik még kö­rötte. A helyes politikai gon­dolkodás és szemlélet úgy észleli és látja a valóságot, mint amilyen. Sem el nem vesz belőle, sem hozzá nem tesz semmit. Ily módon büsz­keséggel tölti el, ha a szocia­lista építés valamely terüle­tén történelmi eredményt tu­dott felmutatni a társada­lom, de nem ámítja magát azzal, hogy most már minden rendben van, akár nyugovóra is térhetünk. Észreveszi a természetest, vagyis azt, hogy sajátos, tör­vényszerű módon minden új eredmény egyben új fel­adat forrása, megfogalma­zója, kiváltója is. Észreveszi, hogy ez az új feladat, nem egyszerűen csak .aúj,. hanem sokkal bonyolultabb, nagyobb is, amelynek megoldása a ko­rábbinál okosabb, körülte­kintőbb munkát kíván. Ész­reveszi, hogy az új feladat többé nemcsak egyetlen szak­máé, hanem a teljesebb tár­sadalomé, és a megoldás komplex erőfeszítést kíván. P éldával is szólhatunk. Nagyszerű történelmi eredmény, hogy sike­rült leszorítani a csecse­mőhalálozás arányát. Ez nyil­ván öszefügg azzal, hogy a társadalom is egészségesebb, mindenki számára ingyenes az egészségügyi alapellátás. Nem sok ország büszkélked­het ilyen eredménnyel, és boldogok vagyunk, hogy ma már nem következik halálo­zási okként jelölve az anya­könyvi rubrikában az ap­róságok neve-után: „veleszü­letett gyengeség” — mint ahogy a Horthy-kor anya- könyvei vádoltak így. Viszont ráncolt homlokkal tapasztal­juk, hogy a felnövekvő gyer­mekek nyúlánkak, hosszúra nőttek, jól tápláltak, s vala­miként mégsem elég edzettek, nem elég teherbírók, nem elég erősek. Hol lehet a hiba? Az egészségügyi ellátásban? Biztos, hogy ott is van javí­tanivaló. Az oktatásban? Biztos, hogy több iskolai tor­naóra, tornaterem, kis foci- pálya kellene. Az urbanizá­cióban? Biztos, hogy gondo­sabban és egészségesebben kellene megépíteni az új la­kótelepeket, tágasabb tüdővel kellene megszerkeszteni új városrészeinket. Ez mind igaz és máris bizonyítja, hogy gyermekeinkre gondolva nem egyetlen szakmának van to­vábbi tennivalója. Ha még hozzátesszük, hogy a szülői szeretet mennyire kényeztet, tornából felmentet, ennivaló­ból, édességből agyontöm, huszonéveseket is úgy ajná- roz, mint kétéveseket, iskolá­ba autón röpít, akkor még teljesebb a felelősök köre, a cselekvésre kötelezettek köre is. íme, egy történelmi ered­mény így fakaszt sokkal ágas- bogasabb, bonyolultabb, szé­lesebb hatású feladatot a tár­sadalom számára. Mit jeleznek az új felada­tok? Talán azt, hogy valami válság ütött be, s ettől lettek nagyobbak a követelmények? Ettől váltak bonyolultabbá a tennivalók? Ennek a fordí­tottja igaz: magasabb osz­tályba lépett a társadalom, s vele együtt több klasszissal lettek dúsabbak a tennivalók is. A boldog aranykor te­hát nem akkor jön el, amikor állítólag már henyélhetünk, amikor talán már nem lenne semmi dol­gunk. Ilyen gyötrelmet soha meg ne érjen az ember! A boldogság az, ha minél oko­sabban, minél jobbat alkot­hatunk, ha tehát a mun­kánknak minél nagyobb kö­zösségi, emberi haszna lehet. Soltész István MÁTÉSZALKA TlZ ÉVE Változísik a munkásvarosuan A lakosság összetételében azonban nemcsak a munkás­ság számának ugrásszerű nö­vekedése figyelemre méltó. A város fejlődésével együtt — nagyrészt műszaki szakembe­rek érkezésével tekintélyesre nőtt az értelmiség aránya is: a mintegy hatszáz mér­nök, tanár, orvos, közgazdász már képes arra, hogy a város szellemi életét is megpezs- dítse. Munkások a közéletben A mátészalkai változások­kal együtt járt a tanulási kedv fellendülése. Az üze­mekben dolgozóknak már több, mint a fele szakmun­kás. Évről évre zsugorodik az általános iskola 8 osztá­lyát el nem végzettek szá­ma is: évente 140—150 dolgo­zó tanul az üzemekben az általános iskola kihelyezett osztályaiban. Tavaly pedig már több, mint nyolcszázan vállalkoztak arra, hogy fel­nőttként is rendszeresen be­üljenek a középiskolák pad­Mátészalka, Keleti kapu r a reggel is potosan olyan, mint a többi. A Nagylány első és ön­tudatlan mozdulatával a mag. nőt kapcsolja be. a Középső és Kicsi egymást taszigálva rohamozza meg a szülői ágyat, ahonnan csak véget nem érő huzavona után haj­landók kimászni, és végre el­indulni a fürdőszoba felé. A konyhában a meglehető­sen kába Atya cukrozza meg éppen harmadszor a kávéját, és óriási erőfeszítéssel úgy tesz. mint aki se lát. se hall. Jómagam izgatottan futko­sok felemás zoknik, elhagyott cipőfűzők, és feltúrt fiókok között, miközben legidősebb gyermekem szobájából az Ab. ba együttes vészjóslóan har­sogja : mani, mani. mani... A fürdőszobában gyanús a csend, kinyitom az ajtót, ott áll a Középső csuromvizesen, és megvetően pucér húgára mutat: — Ez megette az összes fogkrémet! — Már csak ez hiányzott... — motyogom. Szerencsére Atya időköz­ben kilábalt reggeli mélasá- gából, már csak percekre tör majd rá, amikor az öltöztetés­nél komótos rendszeres­séggel összecseréli a gyer­mekek ruháit. Valahogy mégiscsak elkészülünk, ez az egyik rejtély, amellyel csalá­dom naponta elkápráztat. Kitódulunk a folyosóra, az ajtót előreláthatóan nem csu­kom be. Először a Középső rohan vissza zsebkendőért, aztán a Nagylány fejti le magáról futtában a kék pu­Elveszett szülők lóvert. hogy visszavegye a pi­rosat, amelyet egyébként per­cekig nem talál. Atya követ­kezik nyomában Kicsivel, tisztázatlan céllal, utolsóként én osonok vissza szerényen, a bennfelejtett kulcsért. Végre elindulunk. Elöl Atya, karján Kicsivel, nagy egyetértésben, a Csicseri bor­só dallamára. Mögöttük a Középső és én kézenfogva, fiam elnéző modorban a gép­kocsi márkákra oktat. míg mellettünk egy fáradt zsiráf lépteivel a Nagylány halad, arcán a szokásos világuna­lom. A bölcsőde ajtajában a Ki­csi megfeledkezik fölényes en. gedékenységéről, mellyel a világ dolgai iránt viseltetik; alig lehet bevonszolni. Amíg vetkőztetem, családom tag­jai gyászosan téblábolnak, még a Nagylány is részvevő arccal topog kishuga körül. Mikor a Kicsi apró fenekét riszálva eltűnik az ajtó mö­gött. Atya szemlátomást visz- szazökken hajnali mélaságá. ba. Odahajol a kulcslyukhoz, hogy utolsó pillantást vessen kedvencére. — Már a bilin ül — közli felindultan. — Gyerünk! — mondom könyörtelenül, miközben igyekszem elkerülni a Nagy­lány fürkésző tekintetét. Az óvodáig pár lépés csak, ezalatt a Középső fantaszti­kus gyorsasággal elhagyja férfiúi méltóságát, viharosan búcsúzkodik. újabb megpró­báltatásnak téve ki családtag­jait. A lépcsőfordulóból még drámaian visszaint. nővére lelkesen puszit dobál, telje­sen elfelejtkezve krónikus er. nyedtségéről. A buszmegálló­ban aztán ő is elbúcsúzik, el­indul az iskola felé. Utána­bámulunk, messziről nézve a Nagylány meghatóan bájos ifjú hölgy, mintha nem is az én makrancos csibém volna. — Harmincnyolcas lába van — mondja Atya. a lélekbú­vár. — Szia mami, szia papi — ordítja a Nagylány, felénk fordítva cseppet sem közö­nyös arcát. — Menj már — mondom porig sújtva. Ott állok a buszmegállóban, oldalomon egy ugyancsak po­rig sújtott Atyával, teljes el- veszettségben a csemetéink nélkül. — Jön a busz — mondja Atya zordan. Fölszállunk, a tömeg szo­rosan egymáshoz taszít. — Végre kettesben — sú­gom, és gyengéden beleásítok Atya gallérjába. 4 J*'tfogja a vállam. még jobban magához húz, és a megvető, felhábo­rodott és irigy tekintetek ke­reszttüzében szerelmesen a fülembe leheli: — Két kiló krumplit vegyek vacsorára? Bogárdi Márta Jövőre lesz tízéves Mátészalka. Szatmár központja e tíz eszten­dő alatt teljesen megvál­tozott. Ma alapvetően más gondok foglalkoz­tatják a város vezetőit és a közvéleményt egya­ránt. Mátészalka mun­kásváros lett: 8200-an dolgoznak már ipará­ban, s ez a tizenötezres lélekszámot figyelem­be véve tekintélyes arány. jaiba. Kihelyezett középisko­lai tagozatok működnek; egyelőre faipari és közgaz­dasági szakembereket ké­peznek, de már megkezdték a textilipari és optikai szak­középiskolai osztályok szer­vezését — felnőtt dolgozók számára. Miközben sok mátészalkai munkás-most, munka mellett szerzi a magasabb szakmai ismereteket, közülük mások már a politikai képzéssel is­merkednek. A fiatal város­ban évente 1000—1500 részt­vevője van a különböző po­litikai tanfolyamoknak, is­koláknak, és a résztvevők­nek több, mint a fele a fi­zikai munkások közül kerül ki. Gyors ütemben szerzik meg tehát azokat az ismereteket a mátészalkai munkások, amelyek nélkülözhetetlenek a jobb szakmai és a közéleti munkához. A várossá nyilvá­nítás óta is az utóbbi két-há- rom esztendő hozott alapve­tő változást: a várospolitika irányításában is egyre na­gyobb szerepet töltenek be a munkások. A fizikai dol­gozók aránya szinte megkét­szereződött a városi párt- és KISZ-bizottságban és nőtt a tanács választott testületében is. Elsősorban a legnagyobb üzemek munkásai vesznek részt a választott közéleti munkában, akiknek nemcsak képzését, hanem folyamatos továbbképzését is első he­lyen tervezi a városi pártbi­zottság. Akik „elzárkóznak" Sokan vesznek részt a sza­bad pártnapokon, az idén például a több, mint 1500 résztvevő csaknem hatvan közérdekű javaslattal is hoz­zájárult a jobb, elemzőbb gazdaságpolitikai, várospoli­tikai munkához. Sikeresek a munkásfórumok, amelyeken esetenként azok is szót kér­nek, s elmondják javaslatai­kat, akik egyébként testüle­tek munkájában nem vesz­nek részt. A tanácstagi be­számolók a város különböző részein nagyon eltérőek: az újonnan beépített részeken gyakori a túlzott elégedett­ség, és sokan szinte el is zár­kóznak új lakásaikban. Má­sutt — főleg azokon a ré­szeken, amelyet nem érin­tett a városátépítés — sürge­tik a gyorsabb ütemű fejlesz­téseket. Mindezek azt jelzik, hogy Mátészalkán aki érdek­lődik a város ügyei iránt, nyílt és közvetlen várospoli­tikával találkozik. Többször szóba kerül: " a korábban felvetett javaslatok megvalósítására még gyak­rabban kellene visszatérni. Javaslat és kezdeményezés pedig bőven van: párttag­könycsere idején ötszáz, a nemrégen befejeződött be­számoló párttaggyűléseken újabb száz javaslat hangzott el — ezek tetemes része a várospolitikát érinti, a város- fejlesztéssel, a lakosság ellá­tásával kapcsolatos. Sajátos munkamegosztás Kialakulóban van egy sa­játos „munkamegosztás”: nem szerveznek minden nagyüzemben azonos progra­mokat, kultúrcsoportokat, ha­nem városi szinten összehan­golt kulturális munkát ter­veznek megvalósítani. Az üzemek idei terveiből még nem mindenütt tűnt ki az a törekvés, hogy a politikai, gazdasági, kulturális elképze­lések egységet alkossanak, de már több jó példa van, ahol a politikai közművelődés a vállalat éves tervének feje­zetét képezi. A mátészalkai értékelés a város közel egy évtizedéről alapvetően jó. A város külső képe, sok új, fejlődő üzeme, az élénk kezdeményezés, ér­deklődés» a nem ott lakó szá­mára is kedvező benyomást tesz. A város vezető testüle­téi az eredmények értékelése során mégis minden terület­re sok évre elegendő felada­tot is meg tudtak szabni: az első városi évtizedben tulaj­donképpen azok a keretek alakultak ki. amelyekben igazi várossá válhat Mátészalka. A hatéko­nyabb ipari termelés, a sokoldalúbb művelődési munka, a jobb lakóterületi politikai tevékenység, a város és lakossága kapcsolatának erősítése — egyenként is olyan feladat, amely lénye­ges a város életében. Marik Sándor

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom