Kelet-Magyarország, 1978. március (35. évfolyam, 51-76. szám)

1978-03-12 / 61. szám

KÉPZŐMŰVÉSZET FILMJEGYZET Festészet A MAGYAR KÉPZŐMŰVÉSZEK SZÖVETSÉGE FESTŐ SZAKOSZTÁLYÁ­NAK „FESTÉSZET ’77” CÍMŰ KIÁLLÍTÁSÁN LÁTHATÓK AZ ALÁBBI KÉ­PEK A MŰCSARNOKBAN. Szurcsik János: Várakozók. Pap Gyula: Hegesztő. Pirk János: Szatmárnémeti emlék. Bor Pál: Bucolika., Könyves­polc Betyár nagy randevú zajlott pár évszázadig a Karib-ten- ger szigetvilágánál. Spanyo. lók, angolok, hollandok, né­metek, hősök, kalandorok, ke­reskedők, börtöntöltelékek, királyok, prostituáltak, papok, szabadsághősök, rabszolgák jöttek és mentek. Harcoltak, menekültek, államot alapítot­tak, gyarmatosítottak, keres­kedtek, reménykedtek, csa­lódtak és haltak halomra. Lehet mindezt nyomon kö­vetni? — kérdezheti az olva­só, aki bizonyára már a fel­sorolás után megborzong a kavalkádtól. A kolumbiai származású szerző könyve bebizonyítja: nemcsak lehet, de egyszerűen lehetetlen mű­vet is tudott írni erről a té­máról. A történelmi események magabiztos ismertetésében Arciniegas nagyszerű idegen- vezető. Kalauzol a szigetek között, pompás és feledhetet­len sztorik sokaságát írja le, Cirkusz a cirkuszban A cirkuszi porond világa régtől fogva hálás témának számít a filmesek számára. Azért írom azt, hogy a fil­mesek számára, mert érzé­keltetni szeretném: a cirku­szi miliő iránt nemcsak az elhivatott művészek, hanem a giccsgyártó iparosok is élénk érdeklődést tanúsíta­nak. Érthető, miért. A halál, veszéllyel nap mint nap far­kasszemet néző artista pro­duktumából tetszés szerinti mennyiségben csavarható ki az izgalom. Nincs meghatóbb annál, mint amikor a bohóc harsány derűt kelt a nézőté. ren, pedig „belül” folynak a könnyei. így aztán se szeri, se száma az érzelmes-érzel- gős cirkuszi történeteknek, a kalandos-látványos ma- nézshistóriáknak, melyek a cirkuszt kizárólag a show színterének, a színes mutat­vány forrásának tekintik. Ennél a — valljuk meg — eléggé olcsó filmféleségnél összehasonlíthatatlanul érté­kesebbek és tartalmasab­bak azok az alkotások, me­lyekben a cirkusz emberei­nek lelke tárul fel. Ahol az attrakció mögött (mellett) még valami egyéb is. Például a magánélet igazi drámája. Vagy a hivatás valóságos kockázata. Az sem érdekte­len, amikor a magánélet és a társadalmi sors összekapcso­lódását ilyen közegben lát­tatja a filmrendező. Az első kategória példatá­rától eltekinthetünk: ha a mű vásári, fölösleges „be­táplálni” az emlékezetbe. Ami pedig a második — a jelentős — minőséget illeti, csak két nevet írok le: Chap­linét és Felliniét. Az egyik halott, a másik élő klasszikus. Mindketten kitűnő művek sorában kutatták a clown sorsának hátterét és tiszte­lettel beszéltek a szórakozta­tás mestereiről, a cirkusz érdemes művészeiről. A CIRKUSZ A CIKUSZ. BAN című csehszlovák- szovjet film szerencsére nem tartozik az első és sajnos nem sorolható a második skato’ához. Annál több, hogysem sivár tucatárunak tekintsük, annál meg keve­sebb, hogy a Chaplin vagy Fellini-teremtette hagyo­mányok között jelöljük ki a helyét. Oldrich Lipsky, a rendező (hírnevét a fergeteges komé­diával, a LIMONÁDÉ JOE. val alapozta meg) a három társával együtt elkészített forgatókönyvben egy cirkuszi bonyodalom köré fűzte a me­se anekdotaszálait. Fellib­bentette a függönyt, hogy a nagyérdemű bepillanthasson a kulisszák mögé. A CIRKUSZ A CIRKUSZ­BAN pontosan arról szól, amit a címe ígér. Egy kala­majkáról. Egy akadályver­senyről. Egy cirkuszi cir. kuszról. De tartsunk sort: elevenítsük fel néhány mon­datban az eseményeket. A moszkvai zoológus kong­resszuson az a kérdés fog­lalkoztatja a tudomány jeles képviselőit, hogy megtanítha- tók-e az állatok a beszédre? A professzornő kutyával tár­salog, kollégája pedig ele­fánttal. A vita a cirkuszban dőlhet el, ahol kiváló szak­emberek foglalnak helyet az előadáson. Persze ilyenkor nem könnyű a bizonyítás. Kivált, hogy Grisa, a cirkusz egyik oszlopos tagja az el- . lendrukkerek • közé tartozik és mindent elkövet a tervek felborítása érdekében. Prózai indítékai vannak: szereti a cirkuszigazgató lányát, de Tánya nem viszonozza érzel­meit. Ezért a folytonos „fú­rás”. Grisa trükkjei eléggé szokványosak. Altatót kever az italba, főnökét hűtőterem­be zárja, felfordulást igyek­szik előidézni a megszokott mechanizmus kellékeinek összecserélésével. Ebből az. tán félreértések sorozata adódik. Egy férfi és egjfcpő w,tűnik el” egy szekrényből. Az illuzionista — szereplés közben — elalszik. A porond lesüllyed és vízzel teli me­dence foglalja el a helyét. Mindenki.mindenkivel össze­ütközik. Az előadások alkal­mával bizonyára szigorú egyezményes előírásokat lép. ten-nyomon megsértik. A szerepcserék folytán min­denki mást csinál, mint ami­re státusa kötelezné. Mindez a szédítő kavargás az úgynevezett „fizető nézők” előtt zajlik és nyilván sokan úgy vélekednek, hogy a vic­celődés tudatosan megterve­zett. Ezért aztán önfeledten tapsolnak. Vidáman hahotáz- nak. Remekül szórakoznak. Mit sem sejtenek arról, hogy a bonyodalom kusza szálait a váratlan meglepetések (illet­ve a forgatókönyvírók) zilál­ták össze. Lipsky munkája szinte minden tekintetben a jól be­vált hagyományokat követi. A csehszlovák rendező nem bíbelődik a jellemábrázolás­sal. Neki a mulatságos ka­rakterek s még inkább a ne­vettető szituációk érdekesek. S mivel „gyerek, kutya, fóka, filmen mind jó móka” — a CIRKUSZ A CIRKUSZBAN garantáltan megteremti a néző számára a kikapcsoló­dást. Voltaképpen fölösleges ber­zenkednünk a stílus meg a hangszerelés ellen — ilyes­fajta művekre is szükség (meg igény) van. néha jól­esik lejjebb szállni a magas régiókból.^Két BWtíftúi meg­jegyzésünket azért nem hallgatjuk el. Az egyik: a CIRKUSZ A CIRKUSZBAN túlságosan a sablon építő, kockáiból áll össze. Egyik­másik geg — ilyen az álla­tokkal folytatott társalgás — nagyon is poénra hegyezett, túlhajtott. De nagyobb baj, hogy papirosfigurák népesí­tik be a vásznat. Kevés az egyéni szín. szinte nincs is jellemfestő viselkedési hely. zet. Itt az intrikus kizáró­lag intrikus — semmi más. A jók — angyalok, a rosszak — ördögök. Jevgenyij Leonov és Leo. nyid Kuraljov. a mai szov­jet filmművészet — és szatí­ra — elsőrangú szerepjátszói most csak szöveget monda­nak. Nem hagyják őket ki­bontakozni. Menjünk cirkuszba? Men­jünk. Ott persze nincs helye annak a plusznak, melyet Lipsky filmjétől számonké- rünk. A cirkuszban csak a „számok” élnek. A vásznon mögöttes tartalmak is feltá­rulhatnak. Legalábbis elv­ben. Ezúttal a világszínvona­lat a cirkusz hivatásosai érték el. Nekik őszinte szív­vel gratulálunk. Lipsky és a közreműködők csak asszisz­táltak. És kihagyták azt a le­hetőséget. melyet Fellini — és nyomában sokan mások — 'a „cirkuszi témából” könnyedén kicsiholtak. Veress József Nagy kalandok könyve (German Arciniegas: A karibi világ életrajza. Európa, 1977.) s közben szinte észre sem vesszük: kezdjük megismerni és megérteni ennek a terü­letnek eddig áttekinthetetlen históriáját. Mert egy világo­san kiderül: o Karib-tenger szigetvilága Kolumbusz óta vadászterületnek minősült, ahol a gyarmatosítás klasz- szikus folyamata zajlott le. Közben kiderül, hogy ami­kor a földi paradicsomról volt szó, amit Milton is meg­énekelt, vagy éppen a kin­cset rejtő Eldorádó került szó­ba, alig mutatkozott különb­ség koronás fő és kalóz kö­zött, vagy éppen a koronás fő maga volt a kalózvezér. A nagy kaland izgalmas vonu­lata az egész könyv, amely az 1500-as évektől a múlt szá­zad végéig mutatja be a tér­ség históriáját. Nem tudom, ki hogyan van vele, de egy történelmi mű olvasásakor mindig keresem a mával azonosítható jelen­ségeket. Persze ez olvasói ön_ kény, lehet, talán nem is a legtudományosabb. De ez jo­ga az olvasónak, aki a betűk sorjázása közben gondolkod­ni is szokott. A karibi világ életrajza erre aztán jócskán ad lehetőséget. Hány, de hány napjainkban születő érdek- közösség hasonlít ahhoz, amit a múlt századok produkáltak egy-egy befolyási övezet meg­szerzésére. Mennyire rokon- vonások találhatók a régi és az új gyarmatosítók módsze­reiben, melyeket legföljebb a korok eltérő technikája kü­lönböztet meg egymástól. Mi­lyen sok kalandor személye hasonlít mai zsoldosok figu­rájához, s hány akkori ke­reskedelmi társulás sejteti egy-egy mai multinacionális érdekeltség ősét. A könyv, mely kedves ol­vasmányaim nem túl bő lis­tájára került, nem nélkülözi a humort sem. A szerző nem összevont szemöldökű histo­rikus, nem követi a tudomá­nyoskodók száraz stílusát. Xantus Judit remekbe sike­rült fordítása segít abban, hogy egyetlen szellemes apergu se vesszen el. A könyv mindvégig lendületes, izgal­mas. Bizonyítéka annak, hogy a legjobb krimit vagy kaland­regényt is túlszárnyalja az élet. Csupán adalékként: aki ar­ra kíváncsi, ki volt Napóleon felesége, Josephine, miért hívják a luxusautót Cadillac- nek, ki találta fel a grogot, melyik szigeten élt Robinson, miért írt Milton az elveszett paradicsomról, kiről kapta ne­vét a Stuyvesant cigaretta, miért Eldorádó a gazdagság jelképe, hogyan alakult meg az Angol Bank, mi köze az Orleans-i hercegnek a Mis- sissipihez, az ezekre és a ha­sonló érdekes kérdésekre is választ talál. Ha valaki azt kérdezné: hová sorolnám be ezt a köny­vet, ugyancsak bajban len­nék. Mert nem teljesen törté­nelmi mű, nem is regény, nem kalandkönyv, életrajz­nak ugyancsak rendhagyó. Nem is próbálkozom tovább. Legyen talán annyi elég: na­gyon jó könyv. S ennél tisz- tesebb ajánlást ugyan ki ta­lálhatna? Bürget Lajos KM VASÁRNAPI MELLÉKLET 1978. március 12.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom