Kelet-Magyarország, 1978. március (35. évfolyam, 51-76. szám)

1978-03-12 / 61. szám

1978. március 12.

o

_________VITA A KORSZERŰ NÉPMŰVELÉSRŐL ■ |

Az amatőr színjátszásról

Közművelődési feladataink megvalósításában egyik nélkülözhetetlen eszközünk az amatőr művészeti mozgalom, amely lehetőséget nyújt az aktív művelődésre, önképzésre, közösségi élmények szerzésére, az alkotó- készségek kibontakozására, a közízlés fejlesztésére.

Ki tartja el és miből öntevékeny művészeti csoportjainkat, mi tartja bennük az erőt, amivel képesek újra meg újra továbbszervezni életüket? (Ezt a kérdést a mozgalom országos irányítói is megfogalmazták már.)

Összefügg ez azzal a kérdéssel: miért

nincs a megyében egyetlen országosan is jegyzett színjátszó együttes? A szegény színház elve nem azonos a szegényes anyagi feltételekkel. A tiszteletdíjak rendezése után is tiszteletdíjat és nem munkabért kapnak az amatőr csoportok vezetői, ezért különösen a legtehetségesebbjei, a tenniakaró szándékú- ak szükebb környezetükből is több tiszteletet, odafigyelést kapjanak.

Nem lényegtelen az a tény sem, hogy a rendezőknek általában van egy szakmájuk, hivatásuk, egy főállásuk, ahol végzik napi munkájukat, kötelezve vannak továbbképzésre stb. Ha így gondoljuk végig az amatőr rendezők napjait, természetesen jön a ténymegállapítás, hogy mindemellett nem lehetnek zseniális dramaturgok, színészek, zenészek, beszédművészek, díszlet- és jelmeztervezők stb., amiből valamennyi viszont a tehetséges öntevékeny színjátszó mellett szükséges a művészileg-szakmailag kiváló produkcióhoz.

Az anyagi, erkölcsi támogatást elemezve a megyei csoportok szempontjából, a megyei irányítás szintjén elégedettek lehetünk a támogatással, elismeréssel, odafigyeléssel. Elegendő egy-két dolgot említeni: a megyei tanács által alapított nívódíj, a színjátszó bázisrendszer anyagi, erkölcsi támogatása. Más a kép- — örömünkre szolgálhat, hogy egyre több a jó szándék, a jó gyakorlat —, ha az együttesek szűkebb környezetében kutatunk. Utazott olyan együttes is januárban az országos minősítő fesztiválra, amelynek talán egész évi anyagi támogatása, költségvetésé nem több a fesztiválon való részvétel költségeinél. Tudunk olyan — életbenmaradásának lehetőségét és igényét bizonyított — együttesről is, amelynek próbamunkára alkalmas fűtött, meleg (enyhe) helyisége sincs. Találkozunk olyan esetekkel is, ahol ezt a hideget nem melegíti a működtető, az illetékes helyi vezető meleg kézszorítása sem, pedig ez is szükséges, de még mennyire!

Elgondolkodtató az a tény is, hogy a járások egy részében mennyire jó, színvonalas mind a gyermek, mind a felnőtt színjátszó mozgalom, ugyanakkor van olyan járás is, amelyben megyei viszonylatban sincs kiemelkedő együttes. Miért? Egy biztos: a feltételrendszer nem lehet ennyire különböző!

Amatőr színjátszó mozgalmunk feladatai közül szót kell ejtenünk még a szolgáltató, közízlést formáló funkcióról. Említésre méltó vezető együtteseinknek az a szándékuk, hogy a közönséget váró előadások ideálja helyett, a közösséget megkereső formákat kutatja. Említésre érdemesek a könyvünnepélyek alkalmával tartott előadások, a tanyanapok, az üzemekben szervezett bemutatók.

Az amatőr'színjátszóknak erre a vállalkozására szükség lesz még az önálló színtársulat működése idején is, hisz nagy előnye az a sajátossága, hogy könnyebben tud alkalmazkodni a helyszín adta lehetőségekhez.

Fesztiválok alkalmával sor kerül mindig valamilyen összegezésre, számvetésre. A közelmúltban jelent meg e lap hasábjain a szabolcsi amatőr színjátszók nagy sikeréről informáló hír. Igaz, hogy csak három megye (Hajdú, Borsod, Szabolcs) színjátszói találkoztak ezen a minősítő fesztiválon, hadd álljon azonban itt néhány adat, amely önmagáért beszél. A fesztiválon 4 arany, 13 ezüst minősítésű címet adott ki a zsűri, az aranyokból kettő, az ezüstökből hat szabolcsi együtteseké és egy bronz minősítést is kaptunk. Reméljük, hogy gyermekszínjátszóink megyei és országos fesztiválon való sikere is hasonló lesz az 1976. évihez.

Valami változás, átalakulás valóban elindult megyénkben. Ezek a sikerek természetesen megtartásukra és gyarapításukra köteleznek.

#

Palkóné Knoll Ilona,

a megyei művelődési központ főelőadója

Az elhangzó gondolat (2.)

A hang minősége

és terjedelme

A beszélő valamilyen cél elérésén- fáradozik. A mondanivaló és a megnyilatkozás formája is ezt szolgálja. Hogy a megnyilatkozás tartalma és hangzása egybeessen, ugyanezt közölje a hallgatóval, mondat- és szövegfonetikai eszközök (hangszín, hangmagasság, hangerő,

tempó, szünet) helyes használatára van szükség.

A hangminőség (= hangszín) az ember hangjára jellemző egyéni sajátosság. Szoktak beszélni sötét, világos, meleg, hideg, lágy, kemény, vékony, vastag stb. hangról. Más felosztás szerint lehet tenor, bariton, szoprán, alt stb. Hangszínünkről látatlanul is felismernek benünket.

A ránk jellemző hangszínt a beszélőszervek működésének módosításával bizonyos határok között természetes módon is változtathatjuk. Világosabb hangszínnel ráirá. nyithatjuk a hallgató figyelmét a fontosabb részletekre, sötétebb hangszínnel a kevésbé fontos részeket háttérbe szoríthatjuk. A világosabb \ hangszín érzékelteti az örömöt, a sötétebb a bánatot. A fojtott hang fenyegetővé, gyanakvó jellegűvé teszi beszédünket. A hangszín fontos az érzelmek és szándékok kifejezésében. Vágyakozás, színlelés, kérlelés. hízel- kedés stb. más-más hangszínnel szólal meg. Alapszabály: mindig a helyzethez

illő hangszínnel kell beszélnünk, s a helyzet az ember beszédfolyamatára jellemző alaphangszínt árnyaltatja velünk.

Az ember orgánumának, a beszéd zeneiségének másik sajátossága a hangterjedelem, a hangmagasság terjedelme. Az egyén által használt hangmagasságról van szó, a legalsótól a legfelsőig. A hangmagasság a hangszalagok hosszától és feszültségétől függ. Minél hosz- szabb a hanszalag, annál mélyebb a hang. A nők hangszalagjai rövidebbek, ezért magasabb hangon beszélnek, mint a férfiak.

Az ember a beszédben képes saját hangmagasságát is változtatni. Az egyéni beszéd több hangmagasságot magába foglaló sávját hangfekvésnek nevezzük. A hang fekvését a mindenkori helyzet, a beszélő szándéka szabja meg. Van egy közép- hangsávunk, melyet az indulatmentes közlésben használunk. Olyan hangfekvés ez, amely a legjobban megfelel a hangszalag méreteinek és az egyéni hang terjedelmének. Értelmi okokból ettől eltérünk lefelé vagy fölfelé. Ha magasabb hangfekvésben mondjuk a mondat egy szakaszát, azáltal fölhívjuk rá a hallgató figyelmét. A fel. szólító mondatok magasabb hangfekvésben „szólalnak” meg, mint a kijelentők. (Tanulja a leckét! Tanulja a leckét.) összetett mondatoknál két vagy három szintű hangfekvést alkalmazunk. (Úgy is tett, ahogy mondta.) Az értelmező jelzőt mélyebb hangfekvésben szólaltatjuk meg. (Mi, felnőttek jobban vigyázunk.) Ha idézünk, másra hivatkozunk. más hangmagasságon kell megszólaltatnunk az idéző és az idézett részt. (Babits Mihály mondta: Minden rossz mondat törött ablak, melyen át egy rossz gondolatot látni.) A kettészakított mondatot azonos hangmagasságon szólaltatjuk meg. (Ebedli, miután kicselezte a kapust, a labdát a hálóba gurította.)

Az érzelmek is szükségessé teszik a hangfekvés változtatását. A magasabb hangfekvés örömöt, lelkesedést, kitörő indulatot tolmácsolhat, a mélyebb hangfekvés bána. tot, fojtott indulatot.

A hang magasságát változtathatjuk helyes technikával és a beszélőszervekre nézve erőltetetten is. A célszerű emelésben hangunk megtart, ja alapszínét. Az élőbeszédben a többet beszélők jobban élnek a hangmagasság, váltások adta lehetőségekkel.

A hangmagasság terjedelmének egyes kérdései után két-három mondatban szóljunk a beszéd terjedelméről is. Hogy mikor mit és menynyit kell mondanunk, az alkalom és a mondanivaló szabja meg, no meg a hallgató „teherbírása”. A szükségest mindig el kell mondanunk. De inkább röviden beszéljünk, mintsem hosszan. Kerüljük a szószaporítást, ne éljünk vissza beszélgető partnerünk türelmével. Babits Mihály szavai a követ, kezők: „Minden fölösleges

szó egy lépés az unalom felé.”

(Következik: hangerő és hangsúlyozás.)

Tóth László

MEGYÉNK

TÄJAIN

T

alán fura, de igáá'f'Tia túl vagyunk a Tiszán, már nem vagyunk a Tiszántúlon. Amint a Tisza- dobnál levő komp kiköt a túlparton, a Duna—Tisza közé jutunk, jól lehet még Sza. bolcs-Szatmárnak jelöli a tájat a mappa. Kiadós területről van szó, van az 2800 hektár is. Találunk itt erdőt, benne vad bőven. Aztán szántót, úgy 1000 hek. tárt, meg jó, dús legelőt.

Csurog a fákról a víz. amint a tiszaluci kövesútról letérve nekivágok az erdőnek. Néha nyúl ugrik, másutt disznó túrása látszik. A gumicsizma megmerül, cup. pog a sárban. Aztán kiváltok a fák közül, és juhok taposta csapáson törekszem a töltés felé. A Tisza felől szél kerekedik, meghajtja a ködöt. Hirtelen kibukkan vagy száz bárány. Békésen legelnek. a két kutya csak úgy megszokásból kerít egyet a nyájon.

Megállók szusszanni egyet. A hírek szerint már nem lehet messze Bárányszeg. A bárány már megvan, a holtág szeglete is látszik, így aztán reménykedve tiprom tovább a sáros füvet. Kiengedett a föld fagya, olyan az egész vidék, mint egy perzsaszőnyeg. Kut.yacsaholás hallatszik. Jó tehát az irány. Először egy istálló épülete tűnik fel a fák mögött, majd házak körvonala, s végül egy utca.

Két sor ház — ennyi Bárányszeg. Olyan most, mint a westernekben a kísértetváros. A legtöbb ház ajtaján lakat. Megyek rendületlenül, de embert még nem láttam. Bíztató viszont, hogy egy tócsában feltűnik néhány tarka kacsa, lehet, hogy vad is volt őseik között, majd előkerül a legbiztosabb emberjelző: a kutya.

Az egyik épületet nézve Dajka Imre házára ismerek. Azaz úgy ismerek rá, hogy megjegyeztem azt, amit a birkák mellett álló asszony, Lajkáné mesélt, amit az előbb nem említettem. Mert a nyájat egy asszony őrizte, egy fa alá húzódva, fázósan összekucorodva a ned_ ves-hűs időben. Nem bárányszegi bennszülöttről van szó. Lajkáék ugyanis Miskolcról költöztek ide. amikor a férfit leszázalékolták, s javallták a levegőváltozást. Német János házát vették meg 50 ezerért, meg hozzá a telket. Az öröklött anyajuhokkal idejöttek. Ennek öt éve.

— Megvan a bérházi lakásunk Miskolcon, de többnyire itt élünk. Van száz anyajuh, már leellettek, meg vagy negyven sertés. Ügy számoljuk, hogy a gyapjúból lesz vagy 30 ezer, a bárányokból is 50—60 ezer körül. Ezért is megéri, hogy itt élünk. Persze örökké nem csináljuk, de ha hozzáteszem: a férjemnek ez gyógyulás “is. akkor különösen megéri.

Megnézem tehát a házat, kapuja nyitva. Bent vontató pótkocsija, s minden, ami egy jól felszerelt gazdasághoz kell. Bukdácsolok a szel. lemtanya utcáján, s bizony ä végéig kell menni, hogy újra találjak valakit. Lukács Piroska néni jön elő a ház mögül a kutyaugatásra, kissé csodálkozón. Mert bizony itt a vendég, vagy ha úgy tetszik, az idegen ritka, mint a fehér holló.giehi í lA b-;

— Ugyancsak haragos a kutyája — mondom, s nézegetem a német juhászt, melyet okkal tartanak hosszú láncon.

— Kell is ide — mondja mosolygón, s közben tudakolja, kihez is van szerencséje. — Kell a kutya — ismétli — hiszen, ha az ember egyedül él. mint én is. több ez, mint házőrző. Este bizony néha nincs is máshoz szóla- ni. A család szétszéledt, magam vagyok. Napközben mindig van munka, mégpedig sok.

K

icsi a ház. Villany ide a tanyára már nem vezet. Bent petróleum- lámpa, gázolajlámpa. Egy kis táskarádió tartja a kapcsolatot a világgal. A kerítés olyan, hogy van is. nincs is. A takaros özvegy portája is rendes, a stósz fa katonás rendben.

— Szeretek itt élni. Huszonkét éve, hogy Bárányszegre költöztem, korábban is tanyán laktunk. Itt olyan tiszta a levegő, meg a kert alatt a Holt-Tisza.

A közben odaért Németh István és töltött galamb felesége rákontráz. Pedig hát ők sem nyaralni jöttek ide Tiszalucról. De van valami a környezetben, ami bölcs derűt kölcsönöz az ittenieknek.

— Mi azért jöttünk ide — így Németh — mert korábban vállalatnál, meg a vasútnál dolgoztam, s az istennek se kerestem többet 2700— 2800 forintnál. Ez bizony ke. vés, bár a gyerekek már nagyok. A lányom«^ *ti pénztáros, a fiam me& tánuló az ipari iskolában. Ügy véltük, kijövünk ide, hogy rendbeszedjük mariunkat. A faluban van rendes házunk, itt csak gazdálkodunk.

— Sertés van. meg aprójó- szág — folytatja az asszony. Leszerződtük. Miskolcról a húsipartól hozzuk a tepertőt, azon, meg krumplin, meg kis kenyéren tartjuk a kocát is, a malacot Is. Megtaláljuk a számításunkat. Aztán, ha van egy kis idő, még a jó csendet is élvezzük. Rádiónk nekünk is van, ha nagyon jó a tv-műsor. az ember hazabiciklizik, feltéve, ha nem nagy a sár. Hát így élünk.

Beszélünk még jócskán, és kiderül, nem mindig ilyen nagy ám a csend. Mert a kísértettanya tavasztól benépesül. Mégpedig nem is

gíftfiii' V' , ,

akárkikkel. -Jön például az öreg Kovács néni. Nanó Miskolcról, hogy a jó időben egy kis baromfineveléssel gyarapítsa jövedelmét. Aztán Ferenczi bácsi, akinek még mini silója is van. Ö is miskolci. Ök azok, akik dolgoznak. De többen vannak, akik nyaralni jönnek.

J

ó pénzes miskolciak időben észbekaptak s megvették a tanyai házakat a kerttel. Emeltek Sátán faházát az üres parcellára, s elnevezték Laci- laknak. A másik házat fel- parkettáztatták, a kertbe boxert tettek házőrzőnek. A másik épülethez ámbitust ragasztottak, és szögesdróttal vették körül. Nézték is a jó tanyasiak, csodálkoztak, hiszen náluk a kapu mindig' nyitva állt. s ugyancsak nem féltették egymástól a kis ezt-azt. De hát jöttek, s fontos emberek lehetnek, mert a vadőr szerint még vadászni is el-eltévednek. jóllehet nincsenek a társaságban.

— Rendes emberek — mondja Piroska néni. — Nincsen velük bajunk, de nem is törődnek velünk. Az ő világuk más. mint a miénk. Nem dolgozni jönnek, leginkább csak pihengetni. Mind kocsival. Nekik ez szórakozás. Csónakjuk van, eveznek, halásznak, a kertben napoznak. Az ő dolguk.

Bizony két világ határa ez a Bárányszeg. Az itt élők megmaradtak egy régi korban. A postáért a révhez kell lemenni, s hamarabb megjön a vendég, mint a távirat. Egyetlen szórakozásuk. ha esténként összeülnek valakinél, tanyáznak, fűzik a szót, vagy kártyázgatnak. ’ Ellenőrizhetetlen vidék ez, melyet lassan ellepnek a városiak. A hajdani tanyavilág megszűnik. Márta-tanyára csak az idősebbek emlékeznek.

Lebaktatok a víz partjára. melyet még vékony jég takar. Eszembe jut a régi dobi adoma. Jöttek a Tiszán a tutajos tótok. Amikor a falu határába értek, kérdezték: — Hol vagyunk? — Tisza- dobon — hangzott a válasz. Ekkor hétfő volt. Majd úsztattak tovább. Szombaton megint kiszóltak a parton- állóknak: — Hol vagyunk? — Tiszadobon — felelték. A tót atyafinak majd leesett a kalap a fejéről, megbillent a pipa a szájában. Idő kellett, míg megértette, a sok kunkor miatt volt ilyen hosz. szú a tutaját a tiszadobi határban. Mint látható, kunkor ma is van. Két világ mezsgyéjén lépegetnek emberek, sorsok és szándékok között karimbókálva.

I

ndulok vissza a köves, útra. Sárkoloncos csizmám húz előre. A tanyáról még utánam intenek. A sorsukról gyónók megkönnyebbülésével.

Bürget Lajos

KM VASÁRNAPI MELLÉKLET