Kelet-Magyarország, 1978. március (35. évfolyam, 51-76. szám)
1978-03-05 / 55. szám
0 VASÁRNAPI MELLÉKLET 1978. március 5. o Korga György: Déry Tibor c. műve a „Festészet '77” című kiállításon, a Műcsarnokban Egy negyedszázad — Krúdy jegyében ’ Beszélgetés dr. Katona Béla irodalomtörténésszel Száz éve született, ötvenöt esztendőt élt, s élete vége- felé visszaemlékezve így fogalmazott: „Én írónak készültem: semmi másnak.’" Életében a kevesek írója volt. csupán az irodalmi ínyenceké. Egy negyedszázada vett új irányt munkásságának értékelése, amelynek nyomán ma már valóságos Krúdy-reneSzánszról beszélnek. Tábora,, van rajongóinak. Felfedeztetésének "egyik ..úttörője’' dr. Katona Béla irodalomtörténész, a nyíregyházi tanárképző főiskola tanára. — Elöljáróban arról érdeklődtünk, hogyan lehet valaki a szakmai berkekben országosan „jegyzett" kutató? — Nem is tudom, hogy rám vonatkozhat-e ez a minősítés, inkább úgy mondanám: a Krúdy-kutatók egyikének tekintem magam. Megfigyelhető az irodalom- történetírásban. hogy minden jelentős írónak van egykét jelentős kutatója. Amíg egy területen ismertté lesz valaki, addig hosszú út vezet: rendszeres gyűjtés, megbízható közlések — később azonban ez azt jelenti: mások arra a területre már nem nagyon merészkednek. Ez nem mindig szerencsés, mert versenytársak nélkül a mértéket könnyebb elveszíteni, esetleges tévútra is kerülhet a kutató. — Hogyan kezdődött ez a kutatómunka Krú- dyról? — El kell mondanom, hogy meglehetősen nagy csönd vette körül Krúdyt abban az időben. Komor periódusa volt ez a magyar irodalomnak. Itt, Nyíregyházán, a Kossuth gimnáziumban — ahol egykor Krúdy is diá- koskodott — az ötvenes évek elején kezdődött a honismereti kutatás. Szinte természetes volt, hogy fiatal tanárként arról az íróról kezdtem adatokat gyűjteni, akinek nevét az ablakpárkány bádoglemezén még ott találtam a több évtizedes karcolások között. — Mi volt az a lényeges motívum, mely Krúdy művészetének beható tanulmányozására ösztönözte? — Sok ilyen apró mozzanat volt. Például egyszerűen az iskola levegője, az anyakönyvek, a tanulmányairól szóló bizonyítványok. Megfogott például, hogy már érettségi előtt majdnem minden harmadik nap megjelent egy cikke a helyi újságban. Kevés olyan magyar író van, akt ekkora munkabírással dolgozott. Megjegyzem, hogy szerencsém is volt. elég sok olyan emberrel találkozhattam, akiktől még személyes élményekről hallhattam, hiteles formában. — Negyedszázada foglalkozik Krúdy-kutatás- sal. Mennyit publikált ez idő alatt? — Körülbelül harminc ki- sebb-nagyobb írásom jelent meg', tanulmányok, cikkek, recenziók, egy-két kisebb füzet. könyv. Fele az életemnek Krúdy jegyében telt el. Megfigyeltem, hogy kevés ember tud iránta közömbös maradni, vagy rajonganak érte, vagy egyértelműen elutasítják. Én fokozatosan jöttem rá művészetének egyéni ízeire. varázslatára. Minél többet tudok róla. annál érdekesebb, így. mint a vadász a mondabeli csodaszarvas nyomán az erdőbe, egyre beljebb és beljebb jutok világába, ám mindig új titkokat fejthetek meg... — Említene-e néhányat ezek közül? — Igen. a személyes találkozásaimat. Például Imre János vízügyi mérnököt. Az egykori diáktárs tárgyilagos közlései nyomán derült fény néhány homályos részletre. Tőle tudjuk, mit tartalmazott Krúdy gimnáziumi újságja, a kézzel" írott Nagy Dob. Ö mondta el, hogy volt Krúdy- nak egy névjegye: „Legifjabb Krúdy Gyula, az Orsóvá című hetilap szépirodalmi munkatársa." Ez a bizonyíték arra, hogy valóban ő. s innen. Nyíregyházáról írta majdnem tele a távoli város lapját. — Legnagyobb élményem a Wittkó Irmával való találkozás volt. Meg voltam győződve arról, hogy Krúdy találta ki a podolini takácsmester lányának nevét, akit több művében nevez első szerelmének. És egyszer csak azt hallottam, Budapesten él. 90 esztendős és teljes szellemi frisseséggel emlékszik egykori lovagjára. Élmény volt vele találkozni, az egyik ihlető múzsával. Hasonlóan emlékezetes volt, amikor fiával, vagy családtagjaival találkozhattam. — Mennyiségileg is óriási a Krúdy-irodalom. Ön mindent olvasott Krúdy tói? — Életében körülbelül 180 —14U müve jelent meg. Ezek közül házikönyvtárámban csaknem 90 első kiadást őrzök. Ez az alapja a gyűjteményemnek. Ez egészül ki folyamatosan. A felszabadulás óta megjelent valamennyi mű valamennyi kiadása megvan, ezeket mind olvastam. A hírlapokban porosodó, esetleg még nem is azonosított cikkek között bizonyára van olyan. amit nem ismerek. Itt szeretném megjegyezni, hogy legújabban több műve jelent meg idegen nyelven, angolul, németül. csehül, bolgárul és románul. — Mint tanár, osztályzatokkal értékeli hallgatói irodalmi jártasságát. Adott-e már egyest Krú- dyért? — Egész biztos, hogy nem adtam. — S mint Krúdy-kuta- tó, mit tervez a továbbiakban? — Elsősorban tanár vagyok és nem kutató. Az irodalom- történet más korszakaival is foglalkozom. Most például főiskolai magyar tankönyvet írtam. A Krúdy-szerelem azonban egy életre szól. vég nélküli... Egy összefoglaló műre készülök, a pályakezdő évekhez hasonlóan szeretném áttekinteni a teljes életművet. Ebben a leendő monográfiában mondanék el mindent, amit Nyíregyháza írójáról megtudtam. BE C létében zajos érdeklő- s dés. megkülönböztetett figyelem és méltán kijáró tisztelet övezte. 1970-ben bekövetkezett halála után szinte agyonhallgatta a kritika. Szép. személyes élményre alapozott visszaemlékezések születtek ugyan, de eszméit, s vitára méltán okot adó gondolkodói, szépírói teljesítményeit már kevésbé vették bonckés alá. Most. amikor az Arcok és vallomások című sorozatban a kitűnő irodalomtörténész Bata Imre tollából kezünkbe vehetjük, az életművet csaknem mr>- nográfikus igénnyel elemző kötetet, bízvást megállapíthatjuk: hiánypótló munka született. Veres Péter talán egész éleiében arra kereste a választ, amit egyébként csaknem minden önéletírásában megfogalmaz. ..miért lettem író". A könyv elolvasása után az olvasó előtt egyértelműen kirajzolódik: azzá lett. mert azzá kellett lennie. Mert a két világháború között, a „nemzet alá szorított" legszegényebb magyar társadalmi osztály sorsjobbítását csak írással lehetett kifejezni. De Veres Péternéi az íróság elsősorban nem mesterséget FILMJEGYZET Filmnapok falun Az akció első lépcsőjét — a Filmnapok falun esemény- sorozatának tavalyi eseményeit — disszonáns hang kísérte. Az egyik központi napilap szerzője glosszát kanya- rított a bemutatók alkalmából. Mondanivalójának nagyjából ez volt a lényege: a kezdeményezés elhibázott, a műfaji címke — „falusi film” — erőltetett, másképpen kellene a filmértékekre felhívni a figyelmet. Nem vagyok védőügyvéd, de másképpen vélekedem a dologról. Kezdem a lényeggel. Jelenleg, amikor a magyar film és a magyar közönség viszonya nem mondható ideálisnak, hiszen jelentős alkotások is látványosan megbuknak a mozikban, minden rendezvénysorozatnak, valamennyi eseménynek örülni kell, mely a távolság csökkentését célozza. Jól tudom, erőszakkal nem lehet publikumot szervezni, de tagadhatatlan: az okos propaganda és a gondos szelekció valamelyest csökkentheti a nézők makacs idegenkedését. Az idei filmnapok műsora különösképpen rangos. A szervezők a múlt értékei között tallóztak, tematikus sorozatokat állítottak össze és néhány ősbemutatóval is szt=' nesítették a programot. Á Filmnapok falun 1978-as tematikájának mindenképpen rangot adott a „Magyarok" és „A közös bűn" műsorba iktatása (előbbit Fábri Zoltán, utóbbit Mihályfi Imre rendezte). A legjelentősebb művek túlnyomó többsége azokról a változásokról számolt be, melyek paraszti környezetben játszódtak le, s az ottani élet minőségi fordulatairól tudósítottak. Ezzel összerímel egy másik — ugyancsak jelentős — tradíció. A „Magyarok" és „A közös bűn” egyaránt irodalmi ihlető nyomán született. A „Talpalatnyi föld", a „Körhinta", a „Szakadék", a „Húsz óra", az „Árvácska" —, hogy még néhány további példát említsek — úgyszintén. A következtetés adott: a filmesek a társművészet bő vizű kútjából azért merítenek, mert — a vízben megmártózva — maguk is felfrissülnek. Üj minőségeket teremtenek. „Körbejárhatják” — méghozzá alaposan — a magyar valóságot. A kis világban a nagy világot tükröztethetik. A MOKÉP, a moziüzemi vállalatok és a többi házigazda mindenképpen igyekszik túllépni a formalitásokon. A film önmagában nem kevés, de nem minden. A tálalás is igényes. A falusi filmnapokon a nézők találkozhattak az alkotókkal, a kritikusokkal, a forgalmazás szakembereivel. Az eszmecseréken lényeges problémákról esett szó. A vitákat őszinte légkör jellemezte. A családias jellegű összejövetelek ideális fórumot teremtettek a sürgető „közös gondok” megbeszéléséhez. Miről esett szó az ankétokon? Az összegező felmérés igénye nélkül felsorolok néhány kérdést. „Mi az oka, hogy a magyar film régebben sűrűn fordult a falusi világhoz, manapság azonban fehér hollónak számít az ilyen jellegű alkotás?” A válasz kézenfekvő (bár — mint minden éremnek — ennek is több oldala van): a fordulat éve táján és azt követően robbanásszerűen megváltozott a paraszti életforma. „Sűrűek” voltak a konfliktusok. A váltás a drámák sokaságát hozta magával. Manapság csöndesebb a munka és a tevékenység ritmusa. Az úgynevezett megállapodottságnak kevésbé látványos szituációi vannak. Persze így sem lehet „leírni” a témakört, hiszen éppen a két idei premier, az eszmei-művészi vonatkozásban egyaránt értékes „Magyarok” és „A közös bűn” dokumentálja a kiapadhatatlan tartalékok jelenlétét. „Helyes-e a kategória: »falusi film«? Ha igen, beszélhetünk-e »városi filmről«? Egyáltalán: jó, ha így osztályozzuk a moziban bemutatásra kerülő műveket”? Természetesen másféle szempontokat kell választanunk a filmek műfaji csoportosítása céljából. A helyszín semmiképpen sem meghatározó jellegű. Az esztétikai minőséget a gondolat mélysége és az eszközök gazdagsága méri. A falusi filmnapokon nem úgynevezett „falusi filmek” kerültek a nézők elé, hanem olyan alkotások, melyek a magyar vidéki életet tárták a nézők elé, de — más vonatkozásban — túlmutatnak az adott közegen. „A magyar film színészi felfedezéseinek egész sora kapcsolódik a faluhoz: az isten háta mögötti vidékek küldték a vászon friss tehetségeit, Soós Imrét, Szirtes Ádámot, Horváth Terit. Miért szakadt meg a folytonosság?” Ez a kérdés nagyon is jogos, még az alkotókat is gondolkodóba ejtette. Mihályfi Imre, „A közös bűn” rendezője elmondotta, hogy a Galgóczi-regény nyomán forgatott filmjéhez csak nagyon hosszas keresés után talált olyan színészt, aki maradéktalanul illúziót keltett a fiatal parasztfiú szerepében. (Mellékesen szólva — ilyen furcsa az élet dialektikája — az illető városi származású, s még az alapmozdulatokra is meg kellett tanítani.) A főiskolai képzés, az utánpótlás megtervezése így függ össze a mindennapok gyakorlatával. Semmiképpen sem jó, ha a jövő színészei között csak szívtipró amorózók és babaarcú női szépségek készülnek a hivatásra. A szépség nem rossz ajánlólevél, de ne legyen meghatározó szempont a színészválogatásnál! A Filmnapok falun — jó sorozat része. Megérdemli a támogatást, egyszersmind felfokozott várakozást kelt az érdeklődőkben a holnap és a holnapután hasonló megmozdulásai iránt. Veress József Veres vagy foglalkozást jelent, hanem az önmegvalósítás egyik formáját. Mindig zárt műfaji keretben alkotott, melynek legalapvetőbb élményét a megélt személyes sors adta. Ahogy Bata Imre írja. „Tanulmányait az élet keretezte." De misem állt. tőle távolabb. mint az individuális egyénieskedés. Veres Péter nem úgy kívánt kitörni a közösségből. hogy egyszersmind szembekerüljön osztályostársaival. Mindig az individual és a közösség harmóniáját kereste, s mindig társadalmi közegben gondolkodott. Ennek az egyéni esz- mélkedésnek az útját legjobban az önéletrajzszerű írásokban követhetjük nyomon. Bata Imre azt írja. Veres Péter egy egész életen át a haladás és nemzet szintézisét kereste, s mindenkor arra törekedett, hogy kifejezze a társadalmi progresszió és a nemzetsors egymáshoz való viszonyát. Vajon sikerült-e ez Veres Péternek? Ha az élettút egész ívét nézzük, akkor vitán felül azt mondhatjuk. hogy igen. Veres Péter mindenekelőtt politikus alkat volt. Az irodalomba is a munkásmozgalom felől jött. Ahogy Bata Imre írja: „Azért lett író. mert nem tudott politikussá lenni." Az Alföld parasztsága is inkább egy lírai hévvel áhított politikai röpirat. mint valóságos irodalom. De az is Péter igaz. hogy a később felerősödő romantikus antikapita- lizmusának néhány eleme már ebben a munkájában is benne van. Parasztábrázolása a kapitalizmus előtti paraszti állapot jelenidejű visz- szavetítése. Ekkor az író „A természeti embert keresi azon érintetlenségében, amint az osztálytalanság idején, a történelem kezdetén, a történelem előtti időben élt." Noha ezen a művén is kiüt már a paraszti faj jellegének . a mitizálása, valójában nem ez a cél, hanem a nemzeti lét fenyegetettségéből kiutat kereső társadalmi erők bázisának a megtalálása. Bata Imre a művet úgy kezeli, melyben már a Veres Péter-i világlátás és gondolkodás nyomvonalaira lehet ismerni. Olyan életszemlélet ez, melyben az „Orális kultúra és az autódidaxis jegyében bontakozó intellektuális erő szembesül jól-rosszul.” Veres Péter már a harmincas évek közepén az alakuló fiatal írók csoportjának is tagja lesz. Nemcsak politikai tárgyú publicisztikát ír már, hanem novellát is. A Korunk ugyanúgy közli írásait, mint az éppen akkor induló Válasz. Ügy tűnt a politika horizontja is kitágult végre, s elkövetkezhet egy új nemzedéki tömörülés. Az arculcsa- pást azonban a népiesek hamar megérzik. Veres Péter is új egyéni utakra indul. Gondolati törekvése akkor kerül ingoványos talajra, amikor a paraszti társadalmat kiemeli a történeti közegből, s e réteget a szocializmus és nacionalizmus demokratikus keretek között való egyesítésének elvégzésére szemeli ki. A kornak divatos szava volt a „mi a magyar?" kérdés. S valljuk be. az ideológiai elbizonytalanodás ellenére, sokuknál ez a kérdés a nemzet sorsa feletti morális felelősségvállalás és a tájékozódás kényszerét is jelentette. A könyv szakszerűbb méltatása nem ennek a recenziónak a feladata. A sommázottabb és összefogot- tabb véleményt azonban mégsem tagadhatjuk meg a könyvtől és szerzőtől. Röviden szólva. Bata Imre kitűnő összegzési adott az életműről. Nem kerülte el a kényesnek mondott megnyilatkozásokat sem. Könyve meggyőz elsősorban arról, hogy Veres Péter rendkívüli érzékenységű ember volt mint író. mint politikus egyaránt. Széles horizontú gondolati mezőben tudott tájékozódni. Intellektuálisan lázadó, érzékeny és sokoldalúan nyitott ember volt. S nem lebecsülendő az a fejlődési ív sem, ahová eljutott, illetve amit befutott. Szinte utánozhatatlan önismereti szenvedély hajtotta, s ebből fakadtak első általánosabb érvényű bölcseleti írásai. Élete végén pedig eljutott a népben, nemzetben való gondolkodás egyetemesebb régióiba is. (Szépirodalmi, 77) Szőke Domonkos V KM KönyvesS polc 1
