Kelet-Magyarország, 1978. március (35. évfolyam, 51-76. szám)
1978-03-21 / 68. szám
4 KELET-MAGYARORSZÁG 1978. március 21. Francia válcfsitások Á problémák maradtak A francia nemzetgyűlési választások második fordulójában az eddig kormányon lévő jobbközép kormánykoalíció pártjai 291 képviselői helyhez jutottak a baloldali ellenzék 200 mandátumával szemben, s ezzel megőrizték többségűket. A választások végeredménye a következő (zárójelben az előző, 1973-ban választott nemzetgyűlés helyeinek megoszlása): Kormánykoalíció Tömörülés a köztársaságért (RPR) 148 hely (184) Giscardista pártok szövetsége (UDF) 137 hely (115) Egyéb kormánypárti független képviselők 6 hely (16) Baloldali ellenzék Francia Szocialista Párt Francia Kommunista Párt Baloldali radikálisok Szélsőbaloldali csoportok A zok között a dolgozók között, akik annyira remélték és várták a változást, kétségtelenül csalódottság jelentkezik — így kezdte vasárnap este első tévényilatkozatát Georges Marchais, az FKP főtitkára. Valóban sokan számítottak más eredményre, mint amit a március 19-i második forduló hozott: a jobboldal jókora, 91 mandátumos többséggel rendelkezik az új nemzetgyűlésben még ha a képviselőinek száma keves- bedett is. A reakció csak azért boldog, mert elmaradt a közvélemény-kutató intéze. tek és a jobboldali lapok által hónapok óta egyre zajosabban beharangozott baloldali fordulat. „A kommunista hatalom- átvétel” megakadályozására igyekeztek és tudták is mozgósítani a francia polgárt a jobboldali politikusok és publicisták. A vasárnap esti heves hangú tévévitában s.zá- . mon is kérte Marchais a nemzetgyűlés eddigi elnökétől Edgar Faure volt miniszterelnöktől: logikus és illő dolog volt-e, hogy a kampányban ő is arról szónokolt, a kommunisták megszerzik a hatalmat? Természetesen a reakciónak nem ez volt egyetlen módszere. Régebbi keletű és tartósahb volt az a nyomás, amelyet a szocialisták és a baloldali radikálisok irányában fejtettek ki, hogy megakadályozzák a baloldal igazi és teljes egységének kialakulását. Emlékezetes, hogy tavaly szeptemberben meg103 hely (88) 86 hely (72) 10 hely (12) 1 hely (3) szakadtak a három baloldali párt közt a leendő kormány- programjukról folytatott tárgyalások. A mostani választások első fordulója előtt a három párt jelöltjei egymás ellen is harcoltak és csak a második menet előtt az utolsó órában sikerült megállapodásra jutni egymás jelöltjeinek kölcsönös támogatásáról. Sajnos, ez már későn jött, és nem is volt mindenütt hatékony. A közvélemény-kutató intézetek a választás estéjén az első részeredmények ismeretében komputereikkel még a szavazás lezárta előtt világgá kürtölték: győzött az eddigi többség. Az első kommentárokban pedig elhangzott: a francia polgár anti- kommunista magatartása változatlan. Valóban az lenne? A kommunista párt vezetői arra is felhívják a figyelmet, hogy a párt csak a szavazatainak arányát tekintve ért el az eddigieknél kedvezőtlenebb eredményt, a tényleges kommunista szavazatok száma megnőtt és a párt parlamenti képviselete is nagyobb mint eddig volt. 74 helyett 86 mandátuma van az FKP- nak az új nemzetgyűlésben. A jobboldal kétségtelenül mozgósítani tudta tartalékát, azokat a polgárokat, akik máskor nem mennek szavazni de a „veszély” láttán most kivételesen az urnákhoz járultak. A küzdelem egyébként mindenütt párharc jellegét öltötte a jobb- és a baloldali jelölt között, igen sok kerületben csak néhány száz szavazatkülönbség döntött. Így például Jean-Jacques Servan-Schreiber a jobboldali radikálisok vezére, akit politikai napraforgónak tartanak, most Giscard d’Es- taing „napja” felé fordult, csak 22 vokssal szerzett többet, mint szocialista ellenfele. Egynéhány jellemző bukás is említést érdemel. Ponia- towski herceg, volt belügyminiszter is a fűbe harapott, az eddigi kormány két államtitkára szintúgy. Es az a Sanguinetti (gaulleista) aki a tv vitájában a baloldal alulmaradása miatti kárörömét sietett kifejezni, arról bölcsen hallgatott, hogy őt magát viszont nem választották meg. A gaulleisták a mandátumokat tekintve visszaestek, de változatlanul Franciaország első politikai pártjának mondják magukat. De ki győzött hát? A párizsi polgári sajtó általában a köz- társasági elnök sikerének tünteti fel az eredményt, mondván, hogy Giscard d’Estaing most szabad kezet kap elképzeléseinek megvalósítására. A Quotidi- en de Paris egyenesen „Giscard második tavaszáról ír. De a L’Humanité arra figyelmeztet, hogy a problémák megmaradtak, a válság, az inflációk, a munkanélküliség. A CGT a legnagyobb szak- szervezet máris felhívta a leendő kormányt és a munkaadók szervezetét, haladéktalanul kezdjenek tárgyalásokat a dolgozók követeléseiről. A jobboldal jelöltjei a kampány során ígéreteik megfogalmazásakor egyet s mást kölcsönvettek a baloldali pártok programjából. Most a CGT szaván akarja fogni a jobboldalt. Ha az nem enged, akkor a harc szakszervezeti vonalon folytatódik. A választások két fordulója után meglehet, hogy sztrájkokkal következik a „harmadik menet” és akkor Giscard „második tavaszában” több lenne a vihar, mint a napsütés. Pálfy József Döntött a Biztonsági Tanács ENSZ-csapatok Libanonban A Biztonsági Tanács (közép-európai idő szerint) a hétfő hajnali órákban megtartott második ülésén, brit módosító indítvány alapján, elfogadta az ENSZ-erők ideiglenes libanoni állomá- soztatásra vonatkozó határozat végleges változatát. A határozat felszólítja Izraelt, hogy haladéktalanul vonja ki csapatait Dél-Libanonból és szüntesse be a palesztinai felszabadítási mozgalom elleni hadműveleteit. Kimondja, hogy az ENSZ összesen négyezer főnyi haderőt küld Libanonba. Ennek hivatalos neve: Libanonban ideiglenesen állomásozó ENSZerők (UNIFIL). Az ENSZ- erők első megbízatása hat hónapra szól, a Biztonsági Tanács azonban ezt meghosszabbíthatja. A BT megvitatta és jóváhagyta az ENSZ-haderők ál- lomásoztatásának részletéire vonatkozó Waldheim-tervet. Eszerint az UNIFIL öt 600—600 fős zászlóaljból és1 ezer főnyi hadtápegységből áll. Az első, mintegy háromszáz főnyi alakulat a Go- lan-magaslaton és a Sínai- félszigeten állomásozó ENSZ békefenntartó erők osztrák és svéd katonáiból állt össze, és még hétfőn megérkeztek Libanonba. Kurt Waldheim ENSZfőtitkár közölte: utasította Ensio Siilasvuo tábornokot, az ENSZ haderőinek főkoordinátorát, hogy vegye fel a kapcsolatot izraeli és libanoni illetékesekkel az izraeli visszavonulás módozatainak kidolgozására és a libanoni ENSZ-erők állomá- soztatása helyének kijelölésére. Az UNIFIL-határozatot a Biztonsági Tanácsban 12 szavazattal két tartózkodással (Szovjetunió és Csehszlovákia) és egy ország távollétében (Kína) fogadták el. A Szovjetunió libanoni kérésre tartózkodott, és nem akadályozta meg a határozat elfogadását. Űj nemzetközi tanfolyam a Csillagvárosban Négy nappal a földet érés — és pontosan száz nappal a Szojuz 26. rajtja — után az orvosok hétfőn engedélyezték az első, igaz rövid sétát Jurij Romanyenkónak és Georgij Grecskónak, a világ leghosszabb űrutazása két résztvevőjének. A két űrveterán megkezdte megbeszéléseit a különböző szakértőkkel, az űrállomás különböző berendezéseinek működését elemzik együttesen, a világűrben szerzett tapasztalatok alapján. Első jelentéseiket már eljuttatták az űrhajózási állami bizottsághoz is. Az űrhajósok természetesen rendszeresen együtt vannak a nemzetközi űrpáros tagjaival, Alekszej Gubarevvel és Vladimir Remekkel, akik maguk is közreműködtek a „readaptáció” megkönnyítésében. Amint a két űrveterán teljesen rendben van, a négy űrhajós együtt tér majd vissza Csillagvárosba, ahol már ünnepélyesen készülnek fogadtatásukra. Közben Csillagvárosban hétfőn megkezdte munkáját az új nemzetközi tanfolyam. A szocialista országok. köz_ tűk hazánk űrhajós jelöltjei együttesen készülnek fel a jövendő űrutazásokra, amelyeket szovjet barátaikkal együtt végeznek majd. Az előkészítés több szakaszban történik. RÓMAI BESZÉLGETÉSEK (2.) Merre tart Itália? Nuovoni szökőkútjai mel- V A^Bett fiatal művészek árulják festményeiket. Néhányan boszorkányos gyorsasággal készítik a portré-karikatúrákat. Kétezerért fehér-feketében, négyezerérét színesben. A kőkutak pereme tele emberrel. Odébb kábítószeres cigarettát szívók bámulnak a semmibe. Piros gyertyával világító tenyérnyi asztalkánál várja a jövendőre kíváncsiakat egy asz- szony. A kis táblán a tarifa: ötezer líra. A műemlék templomocskában gyóntató atya mereng egyedül, a padokon, a kövön vallásos propagandaanyag halmaza ... Tűznyelőt csodál a ház, amelynek erkélyéről egykoron Napóleon mamája nézte üres óráiban a parádézó lovashintókat, s ahonnan néhány évtizede a Duce pózolt a rómaiaknak. A sarokról kávéillat száll, Snack-bár kínálja a szendvicset a hozzá tartozó deci vörös borral. Ez is Róma. Az esti fényben az EUR (az egykori építészeti világkiállítás színhelye) felé vezető széles sugárúton négy-négy sorban hömpölyög a kocsisor, s két oldalon lam- pionfüzéres kirakatok csábítják a vevőt. Italo Avellinoval egy pinceétteremben találkoztunk. Kétezer éves szobormarad- , ványok között tanít villára fűzni a spagettit. A téma természetesen Olaszország. Merre tart Itália? Kommunista szerkesztő kollégám segít a helyzet megértésében. Tény — mondja —, hogy Olaszországnak harminc éve baloldali alkotmánya van, csakhogy az azóta kormányzó kereszténydemokraták nem tartották be. Az „olasz csizma’’ mégis lépett egyet és nem is egyszer. Itália Európa kapitalista országai közül a legbaloldalibb. A kérdés tehát most nem elsősorban az, hogy balra tart-e Itália, hanem, hogy baloldalon marad-e? A szerkesztő hasonlata egyszerű: meg kell hódítani egy hegy tetejét. Sok kilométert kellett menetelni ezért eddig is, de viszonylag sík terepen. Ennek a síkságnak a végén állnak. Most jön a hegy, amelyet nagyon nehéz lesz megmászni. De ez már nem csupán olasz ügy, hanem európai, sőt ... több annál. „Ha Olaszországot tovább akarjuk fejleszteni, erősíteni kell a demokráciát, az antifasiz- must az egész tőkés Nyugaton ..Antonió Gramscinak, az OKP egyik alapítójának, a marxizmus jeles teoretikusának szavai jutnak eszembe: „Ha fel akarjuk építeni Olaszországban a szocializmust, az első dolgunk, hogy megismerjük és megértsük Olaszországot...” Milyen is Olaszország? Itália kék ege alatt ezernyi a gond. Észak és dél száz éve egyesült ugyan, még sincs egységes gazdaság és kultúra. Északon felnőtt a nagyipar, városai harcos munkáshagyományokból táplálkoztak, míg délen tovább él a feudalizmus számos öröksége. Szicília ma is a szegénység, a bigott vallásosság fészke, ahol a görög kultúra mellett a sötétség maradványai élnek tovább. És ott a maffia, amelynek a tagjai nem érdekeltek a haladásban. Az olasz egyház is ritka hatalom, átfonja az egész ország szociális, kulturális és gazdasági életét. Mindjárt a példa. Be- nelli bíboros, Firenze érseke súlyos bírálattal illette az úgynevezett 382-es törvényt, amely nem akar mást, csak megadni a tartományoknak azt a jogkört, ami jó harminc éve szerepel ugyan az alkotmányban, de nem tudott érvényesülni a valóságban. A bíboros érsek így fakadt ki: „Most megnyugodtunk, hogy nem nyúlnak intézményeinkhez, de kérdezzük, mi jöhet ezután? Totalitárius kommunista állam? ___A vallás elvei nem egyeztethetők össze a marxista elvekkel... !” Mi fáj Benellinek? Az, hogy a törvény januári hatályba lépését követően megnőtt a tartományok önállósága, jogköre. Hogy számos — korábban a kereszténydemokraták által betöltött — pozíció megszűnik a központi államigazgatásban, s azokat oda kell adni a régióknak, megyéknek, városoknak, ahol pedig már nem csak és nem is elsősorban az egyház emberei, hanem a választásokon győztes pártok képviselői — nem kevés kommunista is! — irányítanak. Nem az egyházi intézmények — iskolák, kórházak, szeretetotthonok — végét jelenti a törvény. Csupán azt, hogy lehetővé teszi: mindenki választhasson egyházi, magán, vagy állami iskola, intézmény között. És nyilvánvaló az is, hogy az ezután állami pénzből épülő intézmények már államiak lesznek, s hogy mint az állam, a világi közösségek teszik, az egyház is tartsa el saját intézményeit. Este a szállodában nézem az olasz tv híradóját. A riporter a mikrofonját tartja egy római tüntető elé, aki nem szól, csak dühösen néz a kamerába és vicsorít. Hová tartozhat ez a fiatal? A szélsőjobbhoz, a szélsőbalhoz? Kollegám azt mondja: szinte J mindegy. Ahhoz a közel egymillió ifjúhoz, aki munka nélkül maradt. Aki pedig felnőtt, elvégezte az iskolát, többségében az egyetemet. Akinek közülük szerencséje van, alkalmi munkához jut, vagy „fekete" álláshoz. Ott, ahol nincs szakszervezet, meg biztosítás. S akinek a kisiparban, az apró bárok százaiban se jut munka? Marad az utca, a tüntetés, az eszmények nélküli élet, a szemben állás mindennel, esetleg a rombolás. Ezt a „rendet” akarja megváltoztatni az OKP, amely elég sok szavazatot nyert ahhoz, hogy beleszóljon az ország életébe, de mégsem eleget ahhoz, hogy gyorsan elvezesse az országot a végső megoldáshoz. n rea püspöke, Luigi Bettazzi — nemrég így írt Berlinguerhez, az OKP főtitkárához: „A választók jelentős része a kommunistákra szavazott, de nem azért, mert osztják életszemléletüket. Csak egyet néznek, hogy az Önök pártja az elmúlt években nagy harcot vívott a szociális vívmányokért. Munkások, nincstelenek, emigránsok mint a megújulás reményére néznek az OKP-ra ...” Kopka János (Következik: A furcsa helyzet vége) Púja Frigyes Bulgáriában Petr Mladenovnak, a Bolgár Népköztársaság külügyminiszterének meghívására vasárnap este hivatalos baráti látogatásra Szófiába érkezett Púja Frigyes magyar külügyminiszter. Púja Frigyest bolgár kollégája és más hivatalos személyiségek fogadták. Az előzetes program szerint Púja Frigyest fogadja Todor Zsivkov, a BKP KB első titkára, a Bolgár Népköztársaság Államtanácsának elnöke, valamint Sztanko Todorov miniszter- elnök. A Bolgár Kommunista Párt központi lapja, a Ra- botnicseszko Delo, vasárnap „testvéri együttműködés” címmel szerkesztőségi cikket közölt Púja Frigyes magyar külügyminiszter bulgáriai hivatalos baráti látogatása alkalmából. Amint a lap megállapítja, a magyar külügyminiszter látogatása a két szocialista ország sokoldalú, testvéri együttműködésének újabb megnyilvánulása. Fiatalok — az utca közepén
