Kelet-Magyarország, 1978. február (35. évfolyam, 27-50. szám)
1978-02-10 / 35. szám
1978. február 10. KELET-MAGYARORSZAG 3 A nagyüzem útján Irta: Sziics Imre, a nagy káliéi G azdaságpolitikai feladataink meghatározásakor gyakran hivatkozunk földrajzi, közigazgatási, települési sajátosságokra, gazdálkodási viszonyokra, tudati színvonalra. Nem is alaptalanul, hiszen ezek mind jelentősen befolyásolják a termelési eredményeket, a távlatok megértetését, a társadalompolitikai célok helyi megvalósítását. A mezőgazdaságban országosan több, mint másfél évtizede befejeződött történelmi átalakulás a nagykállói járásban máig ható sajátossággal, a termelőszövetkezeteknél alacsonyabb szintű gazdálkodási forma létrejöttével és részben napjainkig tartó fennmaradásával járt együtt. Az átszervezés idején 19 szakszövetkezet kezdte meg a gazdálkodást járásunkban. A mezőgazdasági lakosságnak több mint kétharmada alakított termelőszövetkezeti csoportokat a megművelhető földterület közel kétharmadán. A gazdálkodási forma, a termelési keretek, az anyagi, személyi feltételek, a tagság közöshöz való laza kötődése, a támogatás szűkös lehetőségek miatt a csoportok az 1970-es évekig lassú ütemben fejlődtek. A közös vagyon növekedésével egy időben, a tagság elöregedése folytán egyre élesebben vetődtek fel a szociális kérdések. Évről évre több föld maradt megműveletlenül, a szolgáltatási igények kielégítése pedig eszközök hiányában nem volt lehetséges. 1974-ben a szakszövetkezetek közös érdekeltségű földterületének csupán 38 százaléka volt üzemszerű használatban. A területi koncentráció eredményeként (szakszövetkezetek egyesültek), a szak- szövetkezetek száma tízre csökkent. Az alacsony gazdálkodási színvonal, a tagság életviszonyaiban tapasztalható elmaradás, a termelés növelését akadályozó tényezők sürgetően vetették fel a szakszövetkezetek fejlesztését. Ezeket figyelembe véve döntött úgy 1975-ben a megyei pártértekezlet, hogy a nagykállói járásban 1980-ig — a megye más körzeteihez (hasonlóan — a tagok önkéntességére alapozva termelőszövetkezetek alakításával, illetve tsz-ekkel való egyesülés útján kell megoldani a fejlesztést. A pártfórum nagy jelentőségű döntése körültekintően megtervezett, gazdasági és társadalompolitikai érvekkel alátámasztott szervező munkát indított el. Ennek alapján láttak munkához a járási és községi párt- és állami szervek, az alapszervezetek, a társadalmi és tömegszervezetek. Sikerült olyan közhangulatot kialakítani, melynek eredményeként a szakszövetkezetek vezetői és a tagsága hallgattak a meggyőző szóra. 1976. január 1-től a bökönyi Kossuth Szak- szövetkezet önállóan, a kállósemjéni Virágzó Föld Szakszövetkezet pedig egyesülés után vált termelőszövetkezetté. 1977-ben Balkány nagy részén — a jól működő és példát adó állami gazdaság mellett — következett be kedvező fordulat. Három szakszövetkezet egyesült a meglévő tsz-szel és a nagy tanyavilágot magába foglalva Szabolcs néven alakult közös gazdasággá. Ugyancsak a múlt évben történt meg Biriben is a szakszövetkezet tovább lépése, a Táncsics Tsz-szel való egyesülése. A jelentős anyagi támogatással átalakult szövetkezetek — mint az várható is volt — elsősorban a kezdetben gazdasági, szervezési problémákkal küzdöttek, vagy még jelenleg is azzal vívódnak. Ezek ellenére már az eljárási pártbizottság első titkára só években jövedelmezően gazdálkodtak. Termelési eredményük jelentősen javult, biztosították a tagság személyes jövedelmét. A gazdálkodás feltételeit tekintve is új helyzetet teremtett az átszervezés, a megnövekedett területük lehetővé teszi a korszerű, nagyüzemi eljárások alkalmazását. A jó tapasztalatokat hasznosítva párt-, állami és gazdasági szerveink folytatták a szervező munkát és ez eredményezte, hogy 1978. január 1-gyel Geszteréden az egyesülés, Érpatakon pedig önálló tsz létrehozása mellett döntöttek. Szakszövetkezetben ma már csak Szakolyban és Kállósemjén határának egy részén gazdálkodnak. Jó előkészítő munkával a két gazdasági egység esetében is megteremtődtek a termelőszövetkezetté válás, illetve egyesülés szubjektív feltételei. A szakszövetkezetek párt- és gazdasági testületéi állást foglaltak abban, hogy Szakolyban a tagságnak 1979. január 1-gyel a termelőszövetkezetté való átalakulást, Kálló- semjénben pedig az egyesülést javasolják. A tagság annak ismeretében dönthet, hogy az egyesülés miniszteri jóváhagyása esetén igényelhetik az induláshoz, a megszilárduláshoz nélkülözhetetlen anyagi támogatást. Ebből és a helyi forrásokból megteremtődhetnek a korszerű gazdálkodás feltételei. A talajviszonyok, a gépesítettség, a rendelkezésre álló munkaerő figyelembevételével — a járás adottságaira és hagyományaira alapozottan — szükséges kialakítani, továbbfejleszteni a termelési szerkezetet. Mindehhez a járás mezőgazdaságában foglalkoztatott emberek — köztülk nagyon sok nő — becsületes munkájára, a jól képzett szakemberek sokaságára, a vezetők felelősségteljes, önzetlen helytállására van szükség. De a mezőgazdaságban végbemenő nagy átalakulás nemcsak az ott dolgozók ügye. A tanyáinkon, falvainkban tapasztalható gazdasági, társadalmi változás előremutat és visszahat. A szakszövetkezetek átszervezésével szükségessé válik a földtulajdon rendezése és földcserékkel egységes termelőszövetkezeti táblák létrehozása is. Ez a munka természetesen konkrétságot és folyamatosságot igényel, ugyanakkor az érdekelt gazdasági egységek vezetői részéről több megértést feltételez. A számszerű átszervezés tehát nem jelenti a munka befejezését, a nagyüzemi gazdálkodás alapjai megteremtése magával hozza az új feladatot is. Nagy körültekintéssel kell végezni az új, a történelmileg késésben lévő, de társadalmilag egyenrangú termelő- szövetkezetek megszilárdítását. Ebben a folyamatban minden siker, a közösségi és az egyéni boldogulás alapja a föld szakszerű megművelése, ésszerű hasznosítása. A szakszövetkezeti gazdálkodás örökségével küzdő, alig néhány éves, vagy most induló termelőszövetkezeteinknek — akárcsak a két évtizedes múlttal rendelkező közös gazdaságoknak — társadalmi igény alapján úgy kell gazdálkodni, hogy a nagyüzem fölénye minden tekintetben nyilvánvalóvá váljon, hogy az állami támogatás megtérüljön, a szövetkezeti tulajdon gyarapodjon, a tagság pedig — munkája gyümölcsét látva — elégedett legyen. Z ombori, aki élete delén lett „paraszttá”, disznót is tartott a tanyáján. Párját nyolcszázért vásárolta, egyik malaca megdöglött, hat süldőt leadott, a hetediket megtartotta, hizlalta és nevet is adott neki: Manci. Az volt a terve vele, hogy egyszer majd bebúgatja, s a Manci aksor annyi malacot ellik, hogy Zombori lesz a leggazdagabb ember a tanyavilágban. (Zomboriról tudni kell, hogy eredeti foglalkozása: városi semmittevő. Magyarán: simlis.) Negyvenéves korában megszállta a bűnbánó lélek, megnősült. Fiatal lányt vett el (aki talán csak azért ment Zomborihoz, mert nem kapott se jobbat, se fiatalabbat), ám a házasság lakást nem hozott, s csavarogni, csövezni csak a férfimagány állapotában lehet, nősen aligha. Kapóra jött Zom- borinak a találkozás: Mester, a festő, lelkesen szavalta el Zomborinak, hogy tanyát vett a város közelében, ott festi látomásait... így történt, hogy Zombori tanyát vett, fillérekért; leköltözött, kalapot tett a fejére és földművessé változott. De a környékbeliek inkább úgy mondták, hogy: „parasztizál”. Azokat nem lehetett becsapni, mint Zombori haverjait, akik ámulva és bizonyos tisztelettel szemlélték Zomborit, amikor néhanapján megjelent a városban (kölcsönkérni a soron következő tanyasi beruházásra). Én magam is Zombori vendége voltam egy téli napon. A konyhában ültünk, hármasban; kezemben a piros lőre, amit Zombori gyártott a hordó aljából, cukor és víz segítségével (hiszen a bora javát már Mikulásra elfogyasztotta). Pattogott a fa a sparheltben, odakint a kemény tél, havas fenyők, betakart dűlőutak, s a lassan közelítő új esztendő. Friss hangokat hallottam a kerítés felől. Két tanyasi férfi jelent meg az udvaron, csizmás fekete alakjuk ropogva közeledett a hóban. Nagyot köszöntek, s nyomban a tárgyra tértek: „Kellene a disznó”. Zombori, miután pénz került a közelébe, azonnal lemondott Mancival kapcsolatos terveiről — egye fene, néhány évvel később állítja ki azt a hatalmas disznókondát! — s rövid, belvárosias alku után meg is egyeztek: Soós Laciéké a disznó, másnap hajnalban leszúrják, még ott a Zombori-tanyán, aztán átfuvarozzák Soósékhoz, náluk szedik szét, dolgozzák fel. Laciék lenyelték a borukat, elmentek. Zombori komoran ült a konyhai priccsen: sajnálta a Mancit. Meg hát: egyelőre le kellett mondani arról a tervéről, hogy hatlábú disznókat tenyészt ki, s benépesíti velük az Alföldet. Másnap hajnalban meg is érkeztek Laciék, fogaton. Hátul a tál a vérnek, meg a táska, benne a szükséges kések. — Halál a Mancira! — fújtatott Karcsi, Laci sógora: a böllér. Elkaptuk a Mancit, oldalára döntöttük, Karcsi fürgén torkonszúrta. — A tálat, FeDisznóvágás Újjászülető főorsók A MEZŐGÉP Vállalat nyíregyházi gyárában különböző mezőgazdasági eszközök gyártásán kívül szerszámgépek széria jellegű felújításával foglalkoznak. Az eszterga főorsók „újraélesztésénél” régebben úgynevezett kemény krómozást alkalmaztak, ami jelentős ösz- szegbe került. Egy újítás elfogadása teremtette meg a lehetőséget egy új, modern munkafolyamat bevezetésére: az elhasználódott főorsó felületére aránylag alacsony hőfokon fémport visznek fel, melynek szilárdulás utáni tartóssága vetekszik a króméval. E módszer bevezetése közel 3 ezer forint megtakarítást jelent orsónként a gyárnak. Képünk Szűcs Jánost egy főorsó javítása közben örökítette meg. (M. V.) Pénz, szervezés, menedzserek A tanuló gyár Akár a nagy T-betűt is ki lehetne tenni a Bóni kapujára: a tanulók gyára. A Növényolajipari és Mosószer- gyártó Vállalat nyírbátori növényolajgyára dolgozóinak 80 százaléka tanul — vesz részt állami, szakmai, vagy tömegszervezeti oktatásban. Mi teszi ezt lehetővé? Ha van rá pénz, ha olyan a munkaszervezés, s ha a gyár vezetői között a közművelődésnek vannak lelkes menedzserei. Ezekről beszélgettünk Orosz Miklós igazgatóval. Sajót iskola — Miért lett ennyire fontos önöknek a felnőttoktatás? — Tisztáznunk kell valamit: kezdetben egyszerűen rá voltunk utalva, azért kezdtünk hozzá. Uj profilokra ri! — ordította Laci, de Zombori nem mozdult, mereven állt az ólajtóban, Manci siví- tását hallgatta, túlvilágian riadt tekintettel. A viharlámpa úgy lógott a kezében, mintha rögtön el akarná ejteni. Felkaptam a „vejdlin- got”, Manci torkához állítottam, Karcsi kihúzta a kést, fröcskölve zúdult elő a disznó vére, töltve a tálat színig. Kell a hurkába. Zombori futva indult a ház felé. — Hej, de nagy marha ez a Feri! — sóhajtott felegyenesedvén Karcsi. És Manci hamarosan útra kelt Soósék tanyája felé; feketén kocsikázott a hajnali fagyban. Visszamentem a konyhába. Zombori sírt, zokogott. A felesége némán állt felette, riadtan nézett rám. — Sír — mondta. N em vártam meg Laciék disznótorát. Ahogy kivilágosodott, elbúcsúztam Zomboriéktól, az állomás felé indultam. A tanya feketén, fagyosan állt az akácok között. Többé már nem fordultam vissza. B. P. kellett átállnunk, szakembert pedig képeztetni sem tudtunk, mert nem volt olyan iskola. Csináltunk magunknak. Saját szakmunkásképzőnkben 27-en vizsgáztak — a munka mellett. — Szép eredmények születtek az állami oktatásban is. Az utóbbi években 80-an végezték el az általános iskolát, jelenleg 21-en járnak, s 40 éven alul már csak 16 munkásnak hiányzik a nyolc osztálya. Ezt miért tartották ennyire fontosnak? — Aki egyszer is végiggondolta már, mennyire felgyorsult a tudomány, a technika fejlődése, az előtt nem lehet kétséges, hogy alkalmazkodni kell, mert minden nap hoz valami újat. Nálunk ez azt jelenti, hogy szükség van a fizikai törvények, a kémiai reakciók ismeretére, de arra is, mi miért van. Egyébként nem szoktuk erőltetni a tanulást. Volt, aki azt mondta, van neki egyéb baja is... Békén hagytuk, mert van helyette más. Valahogy egymás előtt is bizonyítani akarnak az emberek. Anyagi támogatás — A Bóniban hatszázan dolgoznak. Az általános iskolásokon kívül 25-en vesznek részt állami oktatásban, közép-, vagy felsőfokú képzésben. Többen járnak tanfolyamra, vagy második szakmát tanulnak. A munkás- akadémiákat 130-an látogatják, a különféle politikai továbbképzéseknek csaknem négyszáz résztvevője van. Ezt hogyan csinálják? — A tanulás egy gyárnak anyagi és szervezési kérdés. Anyagilag igyekszünk maximálisan támogatni a továbbtanulókat, de ha van is rá pénz, még mindig számolni kell azzal: nem megy-e a munka rovására, ha egyszerre ennyien távol vannak? Megjegyzem — rendszeres elfoglaltságot csak az állami oktatás jelent. Ha nem lennének ilyen munkatársaim, nem tudnánk megoldani. De hadd mondjak erre egy példát: minden reggel tartok értekezletet, 30 percig ég a gyertya, ezalatt 22 embernek végeznie kell a mondókájával, mert vár az üzem. Klub és múzeum — Nemcsak oktatásból áll az üzemi közművelődés. Önök sem csupán ezzel törődnek. — Hadd mondjam el, hogy fiataljaink igen csinos KISZ- klubot csináltak egy pincéből, van gyári múzeumunk, s újabban nőtt a kulturális programok vonzereje — például a művész-közönség találkozóké. Az elmúlt évben 105 ezer forint volt a nyírbátori gyár jóléti alapja, nagyobb részét kulturális célokra költötték. Az általános iskolát végző dolgozók tanszereit a vállalat vásárolja, sikeres vizsga után jutalmot kapnak. A szakmai tanfolyamok költsége is tetemes — de ez már nem a kulturális alap terhére megy. Az a bizonyos szakmunkás-tanfolyam például közel 300 ezerbe, a tavalyi technikusminősítő vizsga a hét tanuló után több mint 12 ezerbe került. — Pénz, szervezés és a vezetők támogatása. Ezekről volt szó. Engedjen meg végül egy nem hivatalos kérdést: személyesen mi köze van a kultúrához? — Pénzügyi, közgazdasági és műszaki képesítéseim alapján nem sok. Több olyan funkciót töltök be mégis, amelyek ugyan sok elfoglaltsággal járnak, de szívesen csinálom. Az MTESZ intéző bizottságának elnöke vagyok, a nyírbátori járásban és a városban. Ezenkívül van egy megbízatásom, melynek nagy örömmel teszek eleget: a múzeumbaráti kör elnökévé választott. És talán még annyi, hogy én is épp eleget tanultam életemben — a munka mellett... B. E.
