Kelet-Magyarország, 1978. február (35. évfolyam, 27-50. szám)

1978-02-05 / 31. szám

2 KELET-MAGYARORSZÁG 1978. február 5. ivóvíz OKOSNAK 40 kilométeres ivóvízhálózat épül Oros és Világostanya lakóinak. A két település a vizet Nyíregyházáról a Dé­li Vízműtől fogja kapni. Felvételünkön: a KEMÉV Nagy István kubikosbrigádja csőlerakás közben. (Császár Csaba felvétele) NYÍREGYHÁZI orvosnő sikere Feltűnést keltő baktériimkísérlet Jelentős tudományos felfe­dezés irányította a szakmai közvélemény figyelmét a nyíregyházi KÖJÁLL-ra. A megyei intézet orvosnője, dr. Gilányi Ibolya ugyanis Ma­gyarországon elsőnek mutatta ki húskészítményben a Yer­sinia enterocolica nevű bak­tériumot, amelyet eddig csak élő sertésben találtak. A felfedezést kontrollra a budapesti Országos Köz­egészségügyi Intézethez küld­ték el, ahol megállapították: a kísérletek kétségtelenül azt az eredményt hozták, ame­lyet az orvosnő is megállapí­tott. Innen a tenyésztett te­lepek Párizsba kerültek, ahol a nemzetközileg szaktekin­télynek számító Pasteur-in­tézetben vizsgálták meg, s el­ismerően nyilatkoztak a fel­JEGYKIADÓ AUTOMATÁK PREMIERJE Ötvenmillió utas a buszokon Költözik a Volán-központ Több, mint 50 millió utas szállítására készült fel 1978- ra a Volán 5. számú Vállala­ta, körülbelül 2 és fél millió­val többre, mint az elmúlt esztendőben. A helyi járato­kat várhatóan 10 millió utas veszi igénybe. Tovább javulnak a sze­mélyszállítás feltételei. Nyír­egyházán, Mátészalkán és Kisvárdán megtörtént a tel­jes típusváltás: a városi for­galmat a kényelmesebb, gyorsabb és tisztább üzemű új panorámabuszok vették át. Sokat futnak a Volán autó­buszai: a megyében járó 224 autóbusz tavaly csaknem 16 millió kilométert tett meg, s az idei teljesítmények to­vább emelkednek. Nagy fel­adatokat ró ez a karbantartó személyzetre: a futójavításo­kat, napi karbantartásokat éjszaka végzik, hogy a nap­pali és főként csúcsidőszaki forgalomból ne kelljen ki­vonni a járműveket. 1978-ra húzódott a nyír­egyházi járatok jegykiadó au­tomatával történő felszerelé­se, mert az importkészülékek nem érkeztek meg. Az átállás nagy munkát igényel majd a vállalat dolgozóitól. Széles kö-. rű propaganda, bemutató előzi majd meg az új készü­lékek üzembe állítását, s az első napokban a vállalat KISZ-fiataljai segítenek majd a buszokon az automaták megismertetésében, kezelésé­ben. Több kedvező változást várnak az automatáktól: lé­nyegesen meggyorsul az utasáramlás, rövidebb lesz a menetidő, s nyugodtabbak a pénzkezeléssel nem foglalko­zó autóbuszvezetők. Nagy teherforgalomra is felkészült a 3100 dolgozót foglalkoztató, félmilliárdos forgalmú vállalat. 4,2 millió tonna áru elszállítását ter­vezik, lényegében azonos gépjárműparkkal. Egyre több teherautó vontat pótkocsit, s mind nagyobb az aránya azoknak a járműveknek, ame­lyek napi 22 órában üzemel­nek. A tehergépkocsi-állomány­nál is típusváltás zajlott le az elmúlt három esztendő- 'ben. Most csaknem teljes egészében ZIL, Robur és Skoda tehergépkocsik fut­nak az utakon az 5-ös Volán emblémájával, egy esztendő alatt több, mint 22 millió ki­lométert. Javítják a nagyközségek­ben működő képviseletek munkáját, s a TÜZÉP-pel közösen megoldást keresnek a lakossági tüzelőszállítás gondjaira. Az idén megkezdődik egy régi terv megvalósítása is: a Valán Nyíregyházán, a Déli ipartelepen, a HAFE mellett új központi telephelyet kap. Az idén elkészülnek a kivi­teli tervek, elvégzik a durva tereprendezést. Ezután is több szakaszra bontva szervezik meg az építést, majd a költö­zést. A beruházást a teherfor­galmi résszel kezdik. Malactolvaj injekcióstűvel 27 elaltatott süldő a zsákokban A rendőrség mátészalkai járőrkocsija a jármi úton cirkált. Messziről kerék­párosok tűntek fel, cso­magtartójukon tele zsákokat tol­tak. A mindennapos látványra fel sem figyeltek volna a rend­őrök. ám amikor a kerékpárosok észrevették a fehér csíkos autót, árokba dobálták a biciklit és fu­tásnak eredtek. Itt valami sötét dolog van — gondolhatták joggal a járőrök — és bár a kocsi továbbment, meg­szervezték a figyelő szolgálatot. Még csak várni sem kellett soká, egy asszony és egy 15 éves fiú jelent meg az otthagyott zsák­mányért. A hazamenetelből egye­lőre semmi sem lett, kihallgatás következett. s egészen furcsa dolgok kerültek napvilágra. Először csak az derült ki, hogy a zsákokban tápot vittek az ál­lami tangazdaság sertéstelepéről, és hogy nem az első esetben, mert hosszú idő óta folyamatosan dézsmálják a közös tulajdont. Aztán egy nem mindennapi bűn- cselekménysorozat körvonalai bontakoztak ki a nyomozók előtt. 2 2 Augusztus elején a tan­gazdaság sertéstelepének éjjeliőre szokatlan zajt hallott. Elindult a hang irányába, de rövid idő múlva megtorpant. Egy férfit látott, aki éppen egy süldőt rakott egy zsákba. Közeledni sem mert, úgy döntött, hogy segítséget hív, de mire visszamentek, hűlt helye volt a férfinek. A zsák, benne két alvó süldővel ottmaradt és találtak egy harmadik süldőt is, amelyik szintén el volt kábítva. Az állatorvos megtalálta rajtuk az injekciós tű helyét, s a sül­dőknek másnap már semmi ba­juk sem volt. A tolvaj azonban még hiányzott. 3 A tettenért táptolvajok­nál házkutatást kellett tartani. Egyiküknél négy süldő is volt az ólban, méghozzá olyan svéd lapáj jellegű süldők, amilyenek az állami tangazdaság sül­dői voltak. Színük, súlyuk megegyezett, csak a fülükből hi­ányzott a törzsjegy. A helyét azonban már nem lehetett eltün­tetni. A gazda elmondta, kitől vette és azt is, hogy az az ember a tangazdaságból lopta. Q Bartha Zoltán 32 éves má­tészalkai egyéni gazda 1972-től 1975 augusztusáig dolgozott a tangazdaság­ban hízógondozóként. Ismerte a terepet, tudta, hogy a gondozók mikor távoznak, sőt azt is meg­figyelte, hogy az éjjeliőr nagy­jából milyen időközönként járja körül a területet. Hogy az ötlet mikor született, nem tudni, de júniustól augusztus elejéig 27 darab 30—40 kilós süldőt lopott el a gazdaságból. Altató injekció­val kábította el a süldőket, hogy ne visítsanak, ne rugdalózzanak, s ha az utolsó alkalommal nem veszi észre az éjjeliőr, éppen 30 süldője lett volna. Ezek közül adott el négyet ismerősének, a táptolvajnak. 5 A bíróságnak nem volt könnyű dolga. Bartha mindent tagadott, az.t mondta: saját tenyészté sűek a süldői. Természetesen ezek a süldők is éppen olyanok, mint a többi a gazdaság telepén, fülükön a jelzés helye, és 1977 nyaráig ilyen fajta süldők köz- tenyésztésben nem lehettek. Más­tól nem vehette, a gazdaságtól — ahol 1975-ben dolgozott utoljára nem kaphatta, megtalálták rajtuk az injekciós tű nyomait, s ez elég bizonyíték volt ahhoz, hogy bűnösnek találják. (Bartha ellen többször volt már büntetőeljá­rás folyamatban, de egyszer sem volt elég bizonyíték ahhoz, hogy börtönbe zárják.) A tolvaj Barthát a Mátészalkai Járásbíróság 1 év 2 hónap bör­tönre ítélte, egy évre eltiltotta a közügyektől és — a süldőket visszakapta a gazdaság — 6000 forint pénzbüntetést is fizetnie kell. A táptolvajok közül Sza­kács Lajost 1 év fegyházra, fele­ségét és Vajda Imre mátészalkai lakosokat 6—6 hónap felfüggesz­tett szabadságvesztésre ítélték, 15 éves fiút bírói megrovásban részesítették. Szakácsnénak és Vajdának 2000—2000 forint pénz- büntetést kell fizetni. Az ítélet nem jogerős, Bartha például fel­mentésért fellebbezett. (balogh) fedezésről. Itt törzskönyvez­ték a Yersiniát, mely mel­léknevében a nyíregyházi doktornő nevét is viseli. A nemzetközileg is jelentős felfedezést a KÖJÁLL élel­miszer-bakteriológusa napi mimikája mellett tette. Meg­figyelései alapján valószínű­sítette a Yersiniát húskészít­ményben, majd hosszú, tuda­tos munkával mutatta azt ki. Az Egészségtudomány című folyóirat most közölte az er­ről szóló tanulmányt. A nyíregyházi orvosnő tu dományos sikere nyomán most már lehetőség nyílik arra’ hogy ezt a kórokozót tovább kutassák, s ezzel az általa kiváltott — különösen sertésvágás idején gyakori bél- és gyomorbántalmak ter­mészetét is megismerjék. A baktériummal kapcsolatos to­vábbi kutatások folynak. TULIPÁN, NÁRCISZ, KRÓKUSZ, JÁCINT Tavaszköszöntés a virágboltokban Üde piros, cserepes tuli­pánok köszönnek a járóke­lőkre a nyíregyházi virágüz­letek kirakataiból. Az első, ta­vaszt hirdető virágok egy he­te kerültek pultra. Jácint-, tulipán-, krókusz- és nárcisz­csokrok várakoznak a tél te­metésére a virágboltokban. A Nyíregyházi Kertészeti és Parképítő Vállalat dolgo­zói már tavaly decemberben megkezdték a készülődést a tavaszra. Legkeresettebbnek idén is a tulipán ígérkezik a korai virágokból. Piros és sárga-piros cirkás színekben termesztik. A 3 ezer csere­pes mellett 10 ezer szál vá­gott tulipánt is értékesít i vállalat. Nárciszból 6 ezer szál vár gazdára sárga és fe­hér színben. Kék, fehér és rózsaszín árnyalatban 5 ezer cserép jácintot kaphatnak kézhez a vásárlók. Az új év első érdekessége a krókusz melyet mindössze 3 éve ter­mesztenek Nyíregyházán. A következő hetekben ezer cse­réppel lesz kapható fehér-li­la cirkás árnyalatban is. A tavasz igazi hírnökei: s hóvirág és az ibolya valami­vel később, március első nap­jaiban (a nőnapot megelőzve) jelenik meg az árusoknál. Tsz-lakótelep Vaján 400 OTP-lakós a fejlődő nagyközségekben Tsz-lakótelep épül Vaján az OTP közreműködésével, öt év alatt hatvan családi otthon épül az egyemeletes házakban. A tsz a tanács út­ján tartós használatba adja az építéshez kedvező telke­ket. Az építtetők részesülnek mindazokban a kedvezmé­nyekben, amelyeket a telep­szerű, több szintes lakásépí­téshez nyújthat az OTP, s amely eddig elsősorban a vá­rosokra és néhány nagyköz­ségre korlátozódott. Az első 24 lakást még ebben az öt­éves tervben átadják. Hasonló tervek megvalósí­tásához látnak az idén Nyír- rnadán: itt az állami gazda­ság kezdeményezésére kezde­nek 18 lakás építéséhez — ugyancsak több szintes házak­ban. Folytatódik az OTP sajá beruházású lakásépítési prog ram ja a megye más területe­in is. 1976—80 közöt három­ezer lakást építtet a takarék- pénztár, többségét Nyíregy­házán és három másik vá rosunkban. Több, mint 40( OTP-beruházású lakás gyor­san fejlődő, városiasodó nagy­községeinkben épül. Tiszavasváriban 136, Fe­hérgyarmaton 97, Záhonybar (ahol a munkáslakás-építés akció kedvezményeit is igény­be vehetik az emeletes lakó­telepi házak lakásainak vá sárlói), 72 ilyen lakás épül Vásárosnaményban, Tiszalö kön és Nagykállóban is épít tét az OTP — mindenütt kor­szerű, városias küllemű, össz­komfortos lakásokat. Kacskaringós szirom­levelek, természetellenes rózsabimbó, cikornyás szár, műtüske — mindez hajlékony műanyagból. Tele van velük szerdán, szombatonként a nyíregy­házi piac. Közvetlenül az élő virágok tőszomszédsá­gában. De már nemcsak a piacot tarkítják (valójában csúfítják) ezek az „alkot­mányok”, hanem a me­gyeszékhely nagyáruhá­zait látogatók is beleüt­köznek. A Nyírfa Áruház előtti árus pavilon kiraka­tában is hasonló mű­anyag virágok „díszlenek”. Jó néhány háztartási boltunk pedig még hival­kodóan a kirakatba is te­szi a valóságost oly annyi­ra megközelítő műalmát, műkörtét, műnarancsot. „Az előszobaasztalon szé­pen mutat!” — kínálják a portékát az eladók. A trafikok készletét sem lehet kihagyni: az át­lőtt szívű szerelmes jól megfér az aprócska mű­anyag tank, a gitáros du­góhúzó társaságában. Azt gondolhatják sokan, hogy mindenkinek ma­gánügye, milyen tárgyak­kal rendezi be a lakását. A giccsparádét felvonul­tatok még inkább ezzel érvelnek: ha ilyesmit ke­resnek a vásárlók, hát ők beszerzik akár ezt is! Megérteni meg lehet ezt az üzleti szemléletet, elfo­gadni már semmiképpen nem. Hiszen ha a piaci bazárosok valamivel szín­vonalasabb termékeket vonultatnának fel, bizo­nyára azt is ugyanúgy megvennék. De hogy az áruházaknak miért kell beállni a „művirágver­senybe”, nem értem. Az ízlés nem egy végérvénye­sen kialakult emberi tu­lajdonság, hanem változó, sőt változtatható, formál­ható. Az eladott áruk mindenképpen vélemény- alkotásra késztetik a vá­sárlót. Jó lenne, ha az ízlés dolgában sem hagynák magukra az áruhalmazok fogyasztóit. Tudatosan úgy irányítanák a vásárlást, hogy ízlésesebb, jobb ki­vitelű, a kor követelmé­nyeit figyelembe vevő ter­mékeket tartanának az áruházak, a boltok, a tra­fikok és egyszer talán a piaci árusok is. Tóth Kornélia ÚJ ÓVODA KÁLLÓSEMJÉNBEN Ötven gyermek elhelyezésére szolgáló új óvodát építettek Kállósemjénben. telünkön: csendes pihenő, ebéd után. Felvé­r/ziési| ^dofgq^l D

Next

/
Oldalképek
Tartalom