Kelet-Magyarország, 1978. február (35. évfolyam, 27-50. szám)
1978-02-03 / 29. szám
1978. február 3. KELET-MAGYARORSZAG 3 Kinek mostohagyerek? astohagyerek-e a közművelődés? — Ezt a kérdést tíz alkalommal tettük fel az elmúlt évben megyénk legnagyobb üzemeiben. Azt tudakoltuk, hányadrangú kérdés ma a szabolcsi iparban o munkások művelődése? A munkásoktól igényeikről és lehetőségeikről érdeklődtünk, azok találkozásáról vagy különbözőségéről. A vezetőktől pedig — akiknek feladatuk és kötelességük e lehetőségek megteremtése, támogatása — arra kértünk választ: mit tettek az üzemi közművelődés színvonalának emeléséért? Kezdjük az utóbbival. Közel négy éve már, hogy a közművelődési párthatározat így fogalmazta meg a teendőket: „a munkahelyeken a vezetéssel járó kötelezettségek közé tartozzék a dolgozók művelődésének segítése”. Néhány véleményt felidézünk, hogyan vélekednek erről a nagyvállalatok igazgatói. A tízből nyolcnak volt ideje és kedve kérdéseinkre válaszolni, a kilencedik azért adta tovább a témát, mert mint mondta, helyettese jobban ért hozzá. A vélemények megoszlanak, itt is vannak végletek; van, aki ha kell, iskolává, művelődési házzá is „átalakítaná” az üzemet, a cél, a műveltebb munkásak érdekében. S van, aki tiltakozik minden ellen, ami nem függ össze szorosan a termeléssel. Megnyugtató azonban, hogy, a vezetők többsége úgy látja: á legfőbb tartalék, mely évek múlva a termelés szolgálatába állhat: a fejekben van. Ha ma támogatják a szellem gazdagodását, abból holnap anyagi gazdagságot teremthetnek. Megkérdeztük, mennyit költenek kultúrára? A legtöbb helyen komoly százezreket. Nem is az összegek nagyságával van baj, hanem azzal, hogy mire költik. Bár testület dönt a pénz sorsáról, ez ritkán kerül nyilvánosságra. Több vállalatnál csak az az egyetlen ember tudta, mire költik á kulturális alapot, aki a tételeket könyveli. ven részletezhetnénk — a koszos falaktól, függönyöktől kezdve a törülközőn át a termelőeszközök, a gépek tisztaságáig. Jó volt látni a KEMÉV csarnokát, ahol még virág is volt a műhelyablakban. Megyei feladatterv készült a közművelődés kiemelt teendőinek végrehajtására. Ez a feladatterv a párthatározat és a megyei pártbizottság irányelvei szerint határozza meg a sorrendet. Erre is mindenütt rákérdeztünk. Jelentős eredményeket értek el az üzemek az általános iskolai osztályok szervezésével. Több vállalatnál kihelyezett tagozat működik. A tízből hét helyen alkalmaznak függetlenített népművelőt — többségük szakképzett. Mindenütt működik a brigádvezetők klubja, az ajánlott mozi- és színházbérieteket kisebb-na- gyobb tételben megvásárolják. Más kérdés, hogy hányán mennek el vele... Több helyen alakultak könyvbarátkörök. A megyei tanács feladattervét az üzemek többsége hasznos segítségnek tekintette, amely felhívhatja a figyelmet a sorrendben legfontosabb teendőkre. Találkoztunk olyan vállalati igazgatóval, aki fiókja tetején a napi elintézendők között tartotta. Olyannal is, aki sohase látta, s olyannal is, aki — országos vállalatról van szó — kikérte magának, hogy a megyei tanács feladatokat írjon elő az „ő vállalatának”. Erre csak a központ hivatott — szólt az indoklás. A SZÁÉV, a KEMÉV, a gumigyár, a konzervgyár, a záhonyi MÁV, a tiszavasvá- ri Alkaloida, a nyírbátori cipőgyár, a MOM, a Vulkán és a Szatmár Bútorgyár megtette az első kis lépéseket. Üzemi iskola, TIT- előadás, könyvtár, klub, irodalmi színpad, hangversenybérlet — keresik a módszereket. Egyre több alkalom adódik az üzemi kulturális élettel törődni, különösen ott, ahol a munkások maguk kérnek részt belőle, bebizonyítva: nem igaz, hogy nincsenek művelődési igényeik. m A kulturális vállalásokról mindenütt egy-egy brigád tagjait kérdeztük meg. Szomorú és lehangoló véleményeket hallottunk. Az a kialakult gyakorlat, hogy művelődni valamilyen vállalásra kötelező (!) és azért még pontot is lehet kapni — még azokat is elidegeníti, akik érdeklődők voltak. Fölösleges volna itt elemezni a naplók kulturális bejegyzéseit. Ez is kötelező rossz. Olyan brigád is megszólalt sorozatunkban, amelynek tagjai azt sem tudták, mit kell végrehajtaniuk: a saját kulturális vállalásukat ugyanis — mivel a szakszervezet tervezte — nem is ismerték. Elképzelhető, mennyire vágyódtak teljesíteni. □ végére hagytunk egy szépséghibát. Egy^üzem sorozatunk írása közben „eltűnt”. Azaz csak az eredeti lista tűnt el és az az előádó nincs ott, aki összeállította, a feladatterv pedig nem sorolja fel az üzemeket név szerint. így ma a megyei tanács művelődésügyi osztályán nincs egyetlen hivatalos irat sem arról: melyik a tíz kiemelt üzem, sem arról, miért és melyikkel egészítette ki annak idején a listát 11-re a közművelődési tanács. Sorozatunkban 11 üzemet ígértünk — csak 10-ről szóltunk. Jó lenne a következőkben sok 11 Egészen alapvető és jogos is volt az eperjeskei átrakó munkásainak követelése: előbb a munkahelyi kultúra feltételeit teremtsék meg, hogy „ne harminoadmagunk- kal együtt igyunk egy kupatetőből”. A munkahelyi kultúra feltételeit bizony bőüzemből hírt adni hasznos kezdeményezésekről, eredményekről. Az sem baj, ha minél több 11 kis- vagy nagyüzem hallat magáról... Baraksó Erzsébet agyogó novemberi nap volt, amikor elhatároztam, hogy nemcsak a saját problémáimmal és a házunk lakóinak a problémáival fogok ezután foglalkozni, hanem egész mikrokörnyezetem problémáival, mert én jó közösségi ember vagyok. Igen, én nagyon jó közösségi és hasznos ember vagyok, és még inkább az szeretnék lenni. És nem utolsósorban azért, mert kevesen rendelkeznek olyan rendkívüli adottságokkal, mint én. Hogy példát is említsek; hirtelen olyan problémájuk támadt a házunkban lakó gyerekeknek, hogy korcsolyapályát akartak maguknak szerezni. A szülők levelet írtak a tanácshoz. De a tanácsnak más dolga is van, mint ezzel az üggyel foglalkozni. És akkor jöttem én! — Egy pillanat... — mondtam —, a pályát megcsináljuk. Igen, mégpedig olyan pályát, amelyen akár nemzetközi versenyeket is lehet rendezni! Beszéltem a szülőkkel, és az első szombaton már mind kivonultunk az utcára, lapátokkal és vödrökkel, majd kiválasztottuk a helyet az egyik üres telken. Én elmondtam, hogy mit és hogyan kell csinálni, majd elmentem az egyik lakóhoz, aki nem nagyon lelkesedett a kezdeményezésért. A lakó meghívott egy csésze teára, aztán süteménnyel és kom- póttal kínált, közben mindent megbeszéltünk, a többiek pedig elkészítették a pályát. Néhány nap múlva azt hallottam, hogy az egyik lakótársam, Páska Tyulkin bajba keveredett. Nem tudott elszámolni harminc vagy negyven rubellel, és önként akart jelentkezni a rendőrségen, de én lebeszéltem róla. mZaharov^^ — Nem szabad egy ilyen reményteli fiatalember jövőjét veszélyeztetni... hiszen idővel akár akadémikus vagy vízvezeték-szerelő is lehet... Nosza, elindítottam az akciót. Természetesen, nekem nem volt annyi pénzem, hogy segítsek, de a mi lakótársaink megértést tanúsítottak. Összegyűjtöttem kerek ötven rubelt. Harmincat átadtam Páskának, hogy rendezze az adósságát, a többit félre tettem nem várt eseményekre, hiszen végül is elképzelhető, hogy még egyszer meatéved... Persze, az embereken tevékenyen kell segíteni, nem pedig csak. beszélni róla ... és nem kell köszönetét várni. Egy hónap sem telt el Páska elhatározta, hogy megnősül. Az ilyen nagy eseményre, persze, odafigyelnek az emberek. Én is átszaladtam Sztyepanics szomszédhoz. — Ez, meg ez történt... — meséltem — ajándékot kell venni a fiataloknak. Te már úgyis öreg vagy, nem viszed magaddal a vagyonodat a túlvilágra ... valami ajándékot adhatnál... mondjuk a takarékbetétkönyvedet. Sztyepanics látszólag meghökkent a szavaimon, de vé- gülis ideadta a betétkönyvét. Az esküvőn előkelő helyre ültettek. Páska valósággal elsírta magát, a vállamra holmivá. — Te olyan jó ember vagy.., mindig csak másokra gondolsz... — hüppögte — sohasem magadra ... Nekem ez a túlzott dicséret majdnem kellemetlen volt. Eltoltam magamtól buksi fejét: — Ne maszatold össze az ingemet a könnyeiddel... — mondtam. — De ha nagyon hálás vagy nekem, akkor meséld ezt másoknak... nekem pedig adhatsz egy kis malackát... gyszóval, ha önöknek, polgártársak, valami problémájuk adódik, forduljanak bizalommal hozzám. Ne röstelljék. Mindent pillanatok alatt elintézek. Mert én egy jó közösségi ember vagyok... R f NAPONTA JÁRJÁK A NYlRI HOMOKOT, TAPOSSÁK A BEREGI SARAT. A MEGYE (ÉS AZ ORSZÁG) EGYIK „ÉLÉSKAMRÁJÁBAN” DOLGOZNAK, A NYÍRMA DAI ÁLLAMI GAZDASÁGBAN. Elüttök nyitva a határ Sokan ismerik okot a Dunán innen, meg a Kárpátok lábainál. Barátsági és együttműködési szerződést írtak alá a Nagybaktai Kísérleti Szov- hozzal, ezért indokolt esetben előttük mindig nyitva áll az országhatár. Január 28-án újabb kitüntetéssel ismerték el sokoldalú és példamutató munkájukat: a nvírmadaiak nyerték el a vá- sárosnaményi járási munkás- őregység legjobb szakasza címet. A szakasz parancsnoka Czigler Elek. Á kék színű kilépő Edzett, erős testalkatú, pedig már elmúlt 65 éves. Munkahelyén, a gazdaság pártirodáján az asztalra tesz egy kék színű fényképes kilépőt, amelybe magyarul és oroszul ezt írták: „A Barátság kert ápolója”. Nyomban kiegészíti a bejegyzést, hogy nemcsak a fákat ápolja, hanem a hagyományosan jó kapcsolatokat is magyar és szovjet emberek, valamint munkás- őrök és határőrök között. A fiatalosan idős embert négy helyen tartják számon alapítóként: a pártban, a tanácsban, az állami gazdaságban és a munkásőrségben. A kezdeti időkre így emlékezik: — Fiatal vasas voltam, amikor 1945 elején beléptem a pártba. A mezőgazdasági gépész szakmát tanultam ki, de dolgoztam traktorosként is. Büszke vagyok rá, hogy a Budapesti Műszaki Egyetem tanárai előtt tettem le a művezetői vizsgát és gépcsoportvezető beosztást kaptam a gazdaságban. Amikor létrejött a tanácsrendszer, 1950- ben megválasztottak községi tanácstagnak és megyei tanácstagnak. Ezeket a megbízatásokat ma is teljesítem. Parlament és munkásőrség . — A Parlamentben is képviselte a nyírségi falvak érdekeit ... — Két ciklusban, nyolc évig voltam országgyűlési képviselő. Ma is hasznosítom azokat ., a. „.. tapasztalatokat, amelyeket képviselői munkám során szereztem. A tá- gabb ismerettség nem csak a Parlamentből való. Régebben közvetlen kapcsolatunk volt az alföldi és a borsodi állami gazdaságokkal. — Az itteni gazdaság alapításánál mi volt a feladata? — A gépesítés. Volt napszámosokkal, kocsisokkal szerettettem meg a gépeket. — A fegyveres testülettel hogyan került kapcsolatba? — Már 1956 decemberében kaptam egy pártmegbízatást, hogy minden erőmmel segítsek a rend helyreállításában. Később arra kértek, hogy Nyírmadán szervezzek egy megbízható fegyveres szakaszt munkásokból és mező- gazdasági dolgozókból. Ez a szakasz eredményes munkát végzett a két évtized alatt. Elsősorban a termelőmunkában voltak példamutatóak a szakasz tagjai. A személyes kitüntetéseimmel nem dicsekszem, de azt hadd mondjam el, hogy a határőrök segítéséért kiváló határőr címmel tüntettek ki. Gyökeret eresztett — Néhány szót a szovhoz- zal való kapcsolatáról... Csigler Elek ma is közéleti ember. Molnár László a kedvenccel. — Ismeretes, hogy tíz éve Beregsuránynál a magyar és a szovjet mezőgazdasági üzemek közösen üzemeltetik a Barátság kertet. Tavaly, az évforduló tiszteletére 60 hektárral bővítettük a kertet. Az ott elhelyezett emlékmű közvetlen közelében elültettem egy fát, amely gyökeret eresztett. A gazdaság vezetőivel évente többször átjárok Nagybaktára, az ottaniak is gyakran átjönnek hozzánk. Senki ne gondolja, hogy a találkozások vodkázásokkal és baráti vállveregetésekkel telnek el. Tapasztalatokat cserélünk, néha még alkatrészeket is. A szovhoz gépészmérnöke, műhelyfőnöke és az egyik brigadéros személyes jóbarátom lett. — A gépcsoportvezető nyugdíjba ment, de a párttitkár nem. Utóbbi megbízatásával hogyan segíti a gazdaság munkáját? — Éppen most készítek egy beszámoló jelentést, amelynek ez a címe: „A termelés agitációs munkája”. Nyomon követem a termelést, ismerem a terveket, bele is szólok azok végrehajtásába. Az agitálás, az orientálás a gazdaságban is sokat jelent. — Nem fáradt el? — Aki szívvel és akarattal dolgozik, az nehezen fárad. Hűség Nyírmadának Molnár László állattenyésztési agronómus már erősen őszül, de nyoma sincs rajta a fáradtságnak. Pedig gyakran hajnali 3-kor kel és este 8 óra is van, amikor leteszi a fehér köpenyt, s elhagyja a telepet. Csaknem negyedszázada annak, hogy Gyöngyösön elvégezte a mezőgazda- sági technikumot, aztán a nyírmadai gazdaságnak fogadott örök hűséget. A szőlőskertek vidékéről idejött és a rövid ideig tartó beilleszkedés óta szabolcsinak vallja magát. — Ez is olyan része a hazának, mint a többi, csak a fejlődés ütemét kellett jobban fokozni. Tanúja és mozgatója voltam a csaknem 25 év fejlődésének. Kezdtem mint brigádvezető, voltam erőgép-irányító és növénytermesztő agronómus. Egy évvel ezelőtt ide helyeztek, mert itt volt rám szükség. Mindenütt tanultam, a szovhozban tett látogatásnak is hasznát veszem. Voltak és vannak súrlódások, emberi mulasztások, a kedvezőtlen időjárás és a gyengébb földek miatt voltak lemaradásaink. A munkásőr társaimra a „nehéz időkben” is számíthattam, a jövőben is számíthatok. — Ebben a beosztásban hogyan tudja növelni a termelést? — A technológiai előírások megtartásával és megtarta- tásával. A lelkiismeretes gondozást az állatok meghálálják. Tavaly az egy tehénre jutó tejhozam átlagosan 100 literrel nőtt. A borjúszaporulat 15 százalékkal növekedett, a bárányszaporulat 146 százalékos volt az iker barik miatt. A tojáshozam tyúkonként 235-ről 242-re nőtt. Idén tovább növeljük a termelést, az ellátást. Áz unoka is ott lesz Egy közeli eseményről Czigler Elek ezt mondja: — Négy unokám van, mind fiú. A legidősebb unoka iskolájában néhány nap múlva megalakítjuk a munkásőr- úttörők raját. Természetesen az unokám is tagja lesz a rajnak. A Barátság kertben a nagyapa által elültetett fa megfogant. Lesz, aki ápolja ... Nábrádi Lajos Munkás olvasókörök Nyírbátorban A nyírbátori városi-járási könyvtár olvasóinak száma egy év alatt 2832-vel gyarapodott. A lakosság 24 százaléka látogatja rendszeresen. Egy év alatt a 31 ezer látogató 95 ezer kötet könyvet kölcsönzött. Az utóbbi időszakban mind több fizikai dolgozó keresi fel a könyvtárat, több mint száz szocialista brigádtag lépett az olvasók táborába. A könyvtár rendszeres kapcsolatot tart az üzemekkel, a szocialista brigádokkal. Az olvasás, a művelődés terjesztése érdekében az elmúlt évben a cipőgyárban, a Csepel Szerszámgépgyárban és az Uj Barázda Tsz-ben munkás olvasóköröket szerveztek. Az olvasóköröket magyar szakos tanárok vezetik. \
