Kelet-Magyarország, 1978. január (35. évfolyam, 1-26. szám)

1978-01-08 / 7. szám

KM VASÁRNAPI MELLÉKLET 1978. január 8. Száz éve született Rudnay Gyula Képző­művé­szetről képben és szavak­ban S záz éve, 1878. január 9-én a felvidéki Pelső- cön született Rudnay Gyula. Életműve kiemelkedő helyet foglal el a XX. száza­di magyar és egyetemes mű­vészetben. A hazai festészet és népkultúra hagyományai­ból — a klasszikus festészet értékigényével — népünk és tájunk kifejezésére sajátosan magyar festőnyelvet keresett és alakított ki művészetében. „A mi művészetünk alapja — vallotta — csakis e föld és e föld népének kultúrája le­het.” A nemzeti művészet alap­jainak e felismerése világos utat szabott számára: min­den keresése ebbe az irányba vezette, mesterségbeli tudá­sának alapjait, igazodását eh­hez szabta. Művészi vénájá­ban lüktet ez a szándék, ez művészetének hajtóereje, ez az érzelemmel fűtött tudatos­ság teszi életművét szuggesz- tívvé, igazzá, erőteljessé. A Münchenben, Rómában. Párizsban tanuló fiatal mű­vész pályakezdetén a nagy­bányai művésztelepen dolgo­zik, majd 1905-ben Hódmező­vásárhelyre költözik, hogy kapcsolatba kerüljön az al­földi néppel és tájjal. Itt nyí­lott meg előtte Munkácsy szűkebb hazájának jellegze­tesen magyar világa, s ez az élmény új színnel, mélyen át­élt tartalommal gazdagítja művészetét. Az első világháború döntő volt Rudnay mondanivalójá­nak és festői eszközeinek ér­lelése szempontjából. Ekkori­ban Losoncon dolgozik. Meg­rázza őt a háború kegyetlen drámája és drámai hangvé­telű képein állít emléket az idegenből menekülők szen­vedéseinek. A művész teljes együttérzésével szól a szegé­nyekről, a nincstelen földön­futókról. Rudnay, aki nem volt ur­bánus művész, akinek n ma­gyar vidékre összpontosított figyelmében a városnak alig jutott szerepe — ebben az időben megfesti az „Agitá­tor” című képét, amelyen a városi. proletariátus harcára utal. E műve sajnos lap­pang, csakúgy, mint a „Ki­vándorlók” című, ahol a feu- dálkapitalista Magyarország­nak ahhoz a szégyenletes je­lenségéhez nyúlt, amely a kenyeréből kifosztott nép ne­vében vádolja a hontalansá­gukért felelős osztályokat. Az 1918-as kiállításnak több mint száz képe fényt vet ar­ra az átfogó, mélyen szociá­lis tartalmú művészi problé­makörre, amely Rudnayt fel­kavarta, s a haladás ügyének harcosává tette. Igaz haza- fiságának széles körébe von­ja más népek elnyomottainak sorsát, és: a „Menekülők" képsorozatán a galíciai üldö­zöttekről, a „Lengyel prokla­máció”, „Orosz hadifoglyok" és „Kozák táborozok” című — az Ernst-kiállításon bemu­tatott — képein, a testvéri­ség hangján a lengyel nép függetlenségi harcáról, s az orosz nép fiairól szól. Művészetének haladó ál­lásfoglalását, erőteljes realiz­musának súlyát a tizenkilen- ces Tanácsköztársaság felis­merte és a forradalmi hagyo­mányokat felelevenítő . kul- túrprogramjába azzal iktatta be, hogy megbízta Rudnayt Petőfi Apostolának illusztrá­lásával. A megrázó, közvetlen él­ményekhez kapcsolódó alko­tásokat a háború után olyan festői képzeletszülte művek váltják fel, amelyek a ma­gyar múlt történelmi atmosz­férájától, nosztalgiáktól, le­gendáktól, magyar virtustól és hősiességtől ffftöttek. A történelmi képek csakúgy, mint az ódon házak, pincék és kifeszített kárpitok előtt üldögélő, mulatozó magyarok „sírva-vígadó” társaságának romantikus hangulatképei Rudnay jellegzetes témáivá váltak. Klasszikus értékű alkotá­sokkal gazdagították művé­szetünket Rudnay Gyula táj­képei. Ezeket a hazai föld szeretete, természeti szépsé­geinek elmélyült átélése jel­lemzi. „A földet érzem, mely viharban ázott, az eget érzem mely bizton hajol ránk.” írja Juhász Gyula Radnayról szóló versében. E képek at­moszférájában —- csakúgy, mint Rudnay egész művésze­tében — nagy szerepet ját­szik a fény, amely „nem a vidámságért való, nem köny- nyű, gondtalanul csillogó” — amint azt Rudnay jellemzi. Formák és színek tiszta har­móniájával, ecsetkezelésének puha molyhosságával jelleg­zetes Rudnay-tájképstílust teremt. A mester belülről, végtelenül kitisztult, rende­zett belső rsendiéből figveli Csipkekcndös nő. Olvasó nő. a természetet: színei kivilá­gosodnak, s a gyermekkóru­sok tiszta hangján csengenek. A felszabadulás után Rud­nay Gyula korát meghazud­toló agitálással találta meg azt a területet, ahol legin­kább szolgálhatta a szocialis­ta kultúra építését. 1947-ben évtizedes művészpedagógusi munkásságának mintegy be­tetőzéseként — „népi festő­akadémiát” — szervezett Ba­ján, ahol a város tehetséges fiataljainak és a környező falvak parasztságának ifjait képezte. Népi demokráciánk 1948-ban Pro Arte kitünte­téssel ünnepelte a 70 éves mestert, a következő évben a Kossuth-díjat, majd az Érde­mes Művész címet adomá­nyozta neki. Életművét maradandóvá teszi, hogy a népről a népnek akart festeni a művészet tisz­ta nyelvén, érzelemmel fűtött tudatossággal, s közérthetően. Pályája a magyar művészi hivatástudat lelkesítő és tisz­teletreméltó példája: több mint fél évszázadon át szilár­dan állott őrt nemzeti festő­művészetünk legnemesebb realista hagyományai mellett. Bényi László Nagybábon.vi utca. FILM3EGYZET 1978-ban látjuk E lkészült a MOKÉP 1978. évre szóló műsorterve. A lista lapozgatása rendkívül érdekes és tanul­ságos, hiszen a forgalmazási törvénykönyv számos elvi és gyakorlati kérdésre választ ad, a perspektívákról és a le­hetőségekről beszél, az esz­tendő filmkínálatának alaku­lását ismerteti. A Tájékoztató rögzíti a cél­kitűzéseket: „Filmforgalma­zásunk feladata, hogy film­néző közönségünk számára le­hetővé tegye a hazai és kül­földi haladó eszmeiségű mű­vek megismerését, elősegítve ezzel művelődéspolitikánk nevelési, tudatformálási cél­jainak megvalósulását. És most nézzük a számo­kat. 1978-ban 207 játék- és dokumentumfilm, illetve rö- vidfilm-összeállítás kerül a közönség elé. (A premierek száma egyenletesen emelke­dő tendenciáról beszél: né­hány évvel ezelőtt még csak 140—150 filmet jelentettek meg egy' észtendő alatt.) Az újdonságok közül 119 a szo­cialista országok filmgyártá­sának alkotása, 79 a tőkés or­szágoké, míg 9 a fejlődő or­szágok filmterméséből kerül ki. 1978-ban az elképzelések szerint 31 ország filmjeit ve­títik a bemutatókon: a legna­gyobb számban a Szovjet­unió, az Egyesült Államok. Franciaország, Olaszország, Anglia és a szocialista orszá­gok filmművészetének repre­zentánsait. A moziműsor gerincét ter­mészetesen a magyar filmek alkotják, hiszen ezek az al­kotások szólnak elsősorban rólunk és nekünk: környező valóságunkról és a változó világ konfliktusairól. Érde­kesség, hogy a mostanában világszerte népszerű Mészá­ros Márta két filmmel is sze­repel a műsortervben (ÖK KETTEN, ANYAHAJÓ). Mindkét film erkölcsi kérdé­seket feszeget és időszerű je­lenségeket ábrázol. Kiemel­kedő eseménynek ígérkezik Fábri Zoltán MAGYAROK-ja (előzetes szakmai híre rend­kívül jó). Több, úgynevezett „irodal­mi” film található a premier­listán (talán olyan mű, mely regény, novella, vagy színda­rab alapján készült). Ilyen a MÉNESGAZDA (Kovács András rendezésében), az AMERIKAI CIGARETTA (felvételeit Dömölky János irányította), a KÖZÖS BŰN (alkotója Mihályfi Imre), a NEM ÉLHETEK MUZSIKA­SZÓ NÉLKÜL (Sik Ferenc munkája). Érdeklődéssel te­kintünk a DÜBÖRGŐ CSEND (Szijj Miklós), a LEGATO (Gaál István), a NYOLCVAN HUSZÁR (Sára Sándor), a NŐVÉREK (Dárday István) és az ÁRAMÜTÉS (Bacsó Pé­ter) bemutatója elé is. Bács­kai Lauró István a gyerme­keknek készítette a kétré­szes KEMÉNYKALAP ÉS KRUMPLIORR című filmet; a DÓRA JELENTI — Bán Róbert a rendezője — bűn­ügyi történet, a KIHAJOLNI VESZÉLYES pedig, melyet a kiváfó operatőr, Zsombolyai János második önálló mun­kájaként rendezett,. vígjáték. A jegyzéken végigpillantva úgy érezzük: továbbra is túl­ságosan „súlyosnak” látszik a magyar film problémavilága, elég kevés az oldott szín, a könnyed mulatság — válto­zatlanul a drámai művek do­minálnak. A szovjet filmművészettel való folyamatos ismerkedé­sünknek bizonyára 1978-ban is emlékezetes állomásai lesz­nek. Sepityko FELEMELKE- DÉS-éről (inás címen: KÁL- VÁRIÁ-járói) már sokat hallhattunk-olvashattunk: rövidesen látható nálunk is. A tájékozott magyar nézők A SZERELEM RABJA után megtanulták Nyikitya Mihal- kov nevét. A GÉPZONGORA — variáció Csehovra — a nemzetközi fogadtatás alap­ján ugyancsak kitűnő film. Panfilov rendezte a SZÓT KÉREK! című kétrészes fil­met: ennek a műnek is jó előzetes híre van. Moszkvai filmlevelekben sűrűn szere­pelt a NEM FÁJ A FEJE A HARKÁLYNAK című alkotás, melynek tizenévesek a hősei. Rendezője: Aszanova. Mitta művészetének rangos színvo­nalát a PÉTER CÁR ÉS A SZERECSEN című komédia (ihletője Puskin) bizonyitja. Még néhány fontos premier: IDEGEN LEVELEK (Aver- bah). MIMINO (Danyelija). EGY ISKOLAIGAZGATÓ NAPLÓJA (Frumin), FÖL­DIEK (Vinogradov). Szovjet —amerikai koprodukcióban forgatták a KÉK MADÁR-t (Cukor György látványos, mozgalmas mesejátékát). A szocialista filmművészet érdeklődéssel várt premierjei közül megemlítjük A LÉGY HALÁLÁ-t (Kachyna), a VÉ- DÓSZINEK-et (Zanussi), az ELKÁRHOZOTT LELKEK- et (Radev). Az első csehszlo­vák, a második lengyel, a harmadik bolgár filmgyár­ban készült. Reichenbach egy rendkívül népszerű fut­ballistáról, Peléről dokumen­tumfilmet forgatott: ez az összeállítás sportbarátok és laikusok érdeklődésére egy­aránt számíthat. Losey KLEIN ŰR című társadalmi drámája sikerrel járta meg a fesztiválokat: a francia film címe a MOKÉP 1978-as ter­vében is olvasható. Truffaut ZSEBPÉNZ-e a világhírű rendező legjobb napjait idé­zi. Carlo Lizzani a SAN BA- BILA EGY NAPJÁ-ban az olasz újfasizmus igazi arcát tárja fel. Bertolucci négyré­szes NOVECENTO-ja gran­diózus társadalmi-történeti körkép. Pollack, A LOVA­KAT LELÖVIK UGYE? ren­dezője az ILYENEK VOL­TUNK képsorain kemény kritikával illeti a tegnap amerikai morálját. Berg­man pszichológiai drámája, a SZEMTŐL SZEMBE is ame­rikai illetőségű. Kramer iz­galmas mesében ábrázolja egy félelmetes bűnügyi akció hátterét (A DOMINÓ ELV). Látványos zenés show a HOLLYWOOD ... HOLLY­WOOD (Gene Kelly rendez­te). Az NSZK roppant termé­keny alkotóját, Fassbindert két film ismerteti meg a ma­gyar mozirajongókkal: A FÉ­LELEM MEGESZI A LEL­KET, valamint A ZÖLDSÉG- KERESKEDÖ. Megtekint­hetjük a XXI. olimpiai játé­kok filmjét (a kanadai Mur­ray dokumentum-összeállí­tása). Csak ízelítőt adtam a jegy­zékből: azokat a filmeket so­roltam fel, melyek feltehe­tően megxnozgatják — eset­leg" meg is osztják — a köz­véleményt. A színvonal egyenletesen jónak ígérkezik. Bízunk benne, hogy az utób­bi időszak néhány „langyos” éve után újra kiemelkedő művészi alkotásokban gazdag filmesztendő következik. Veress József Ki volt Kolumbusz? Ügy tudjuk, Génuában született, 1492-ben felfedezte Amerikát — igaz, ragaszkodott ahhoz, hogy Indiában járt —, és ez­zel jószerint kész is. Ennyit mondanak az iskolai köny­vek. Élete és utóélete egy krími, erről szól András László iz­galmas könyve, az Alapos gyanú. Mire gyanakszik — de csakis gyanakszik és semmit sem állít — András László? Először arra, hogy Kolum­busz nem az volt, akinek is­kolai ismereteink alapján gondoljuk. A szakemberek véleményei, mint bicikli ke­rekén a küllők, szerteágaz­nak. Spanyol, portugál, fran­cia avagy zsidó volt? Talán olasz? A források szerint olaszul nem tudott — ha igen, ak­kor mélyen titkolta —, anya­nyelve, kultúrája spanyolnak mutatják. Elképzelhető-e így, mint sokan állítják, hogy Gé­nuában született és húszon­András László: Alapos gyanú két éves koráig ott is élt? S ha igen. miért nem beszél ő maga is róla? Génuára azonban minden­képp figyelnünk kell, mert ennek a korszakalkotó felfe­dező életében és halála után dúló vitákban nagy szerepe lett. Ebben a városban élt a Colombo család és elsőszü­lött fia Cristoforo. 1476. áp­rilis 14-én egy ázott tengerész mászott partra Lagos portu­gál halászfalu közelében. Iga­zolt állítása szerint Szent Vince-fok közelében a fran­cia kalózhajók és a génuai kereskedelmi vitorlások kö­zötti összecsapás kárvallottja volt. Neve: Cristóbal Colón. Ami ezután következett, nem egyedi eset. Amint — mai szóval — Kolumbusz vi­lághírhez, méltósághoz és va­gyonhoz jutott, jelentkezett a szülőföld; a háttérben pedig a kor egyik pénzügyi min­denhatója, a génuai Szent György Bank állott. A bank kancelláriusa Antonio Gallo volt az első, aki Kolumbuszt a génuai Colombókkal hozta összefüggésbe. Tehát a bank. Ha ehhez kapcsoljuk még, hogy a nagy utazónak tulaj­donított három végrendelet között olyan hamisítvány is van, amiben minden vagyo­nát — hatalmas értékét — az említett bankra hagyja, igazoltnak látjuk a gyanút; nem ok nélkül harcolt Gé- nua a felfedezőért. Ha hozzá­tesszük, hogy a gazdag Ko­lumbusz óriási és nehezen behajtható összegekkel tarto­zott néhány génuai kereske­dőnek, a gyanú még alapo­sabb lesz... „A legalaposabb gyanú sem bizonyosság” — írja a szer­ző —, hiszen Kolumbusz a vitában soha nem foglalt ál­lást. Talán az adósságok az, hogy kölcsönpénzből fedezte fel az újvilágot, okozták ezt? Talán ... Sok és alapos gyanúról ír András László. Lehet, hogy a génuai bank Kolumbusz kézben tartásával, sőt zsaro­lásával már a kincseket sej­tető új földekre vetette tekin­tetét. Lehet, hogy ezt Kolum­busz is tudta, sőt bele is egyezett? Lehet... Mindez persze csak talál­gatás. Egy valószínűnek lát­szó, de eddig megíratlan le­hetőség izgalmas feldolgozá­sa, mely egy gyanút akar alátámasztani. „Az alapos gyanút, hogy az események így is történhettek.” Alapos a gyanúnk: aki a könyvet kézbe veszi, egy ol­vasásra végez vele. s. z. fKönyves* E polc A

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom