Kelet-Magyarország, 1978. január (35. évfolyam, 1-26. szám)

1978-01-29 / 25. szám

Képző­művé­szetről képben és szavak­ban Az újrealizmus korunk igen jelentős, az irodalom­ban, színház- és filmművé­szetben is fellelhető áramla­Absztrakció vagy realizmus ? ta. Híveinek jó része haladó, forradalmár meggyőződésű művész. Az irányzat létjogo­sultságát mi sem bizonyítja jobban, mint azoknak a ki. tűnő művészeknek az útja, akik megjárván a moderniz­musok iskoláját, végül is visszatértek a természetelvű ábrázolásmódhoz. A legna­gyobb modern mester, Pi­casso legelvontabb korsza­kaiban is gyakorolta a való. sághű festést, rajzolást. Lényegében a XX. száza­di újrealizmus körébe sorol­ható a szocialista realista művészet is, amely az 50-es években a szocialista orszá­gokban jó néjiány maradan­dó alkotást teremtett. A sze­mélyi kultusz éveiben azon­ban a valóság erőszakolt szé­pítése, a rosszul értelmezett közérthetőség és a múlt szá­zadi realizmus stílusának szolgai másolása elsekélyesí- tette ezt az ábrázolásmódot. Felismervén, hogy valóban korszerű szocialista művészet nem alakítható ki a-modern irányzatok vívmányainak al­kalmazása nélkül, a szocia­lista országok művészei már jó ideje új utakon járnak. A végletesen absztrakt mű­vészet ellen időnként fellá­zad a közízlés. Rövid időre, mert hamar kiderül, hogy a tudományos és technikai for­radalom korában nem lehet elavult stílusokat feléleszte­ni. A hasonló törekvések torz megnyilvánulása volt a 60- as években a rövid életű pop-art (a „népszerű művé­szet” rövidítése). Az abszt­rakció hazájában, Ameriká­ban keletkezett „művészet” hívei különféle közhasznála­tú tárgyak, gipszfigurák egy­más mellé állításával igye­keztek újszerű hatásokat el­érni. Eljárásuk a végletes absztrakció végletes ellenté­te: a pőre valóság meghök­kentő tálalása. Mindezek után kérdezhetné valaki: végül is melyik jobb, igazi művészet? , A realista vagy az absztrakt? A kérdés így helytelen. Nem a stílus, a formálás milyensége, ha­nem a valóban korszerű mű jelenti a minőséget: akár absztrakt, expresszív. szür­realista vagy természetelvű. (Vége) Artner Tivadar A. Armenteros: Az inspirátor. Modern kubai grafika. FILMJEGYZET Ők ketten Kétség sem férhet hozzá: Mészáros Márta folyton ugyanazt a filmet forgatja. Mindig a női kiszolgáltatott­ságról beszél. Űjra és újra feminista húrokat penget. Ál­landóan azt hangoztatja, hogy a gyengébb nem kép­viselői viselik az élet na­gyobb terhét. Szünet nélkül elveri a port az akaratgyen­ge, iszákos, szürke és tehet, ségtelen férfiakon. Az ÖK KETTEN cselek­ményében sem változott a modell. A címmel kapcsolat­ban különben a rendezőnő rejtélyes magyarázatot adott, imigyen: Nem a főszereplő Julira és Marira utal az el­nevezés, hanem általában két ember kapcsolatára. Tehát esetleg az elfuserált házassá­gokra (mert hogy ilyet ket­tőt is látni a filmben). Ne­tán Mari és Bodnár János, Juli és Feri kettősére. Vag.it. az egyik szülő és a szomo­rú sorsú gyerek-Árvácska, a kis Zsuzsi függőségére. Noha az okfejtés nem egészen lo­gikus, fogadjuk el kiinduló­pontnak. Arra mindenesetre jó lesz, hogy néhány közhe­lyet megfogalmazzunk álta­la. Ilyeneket: Nehéz egye­dül, de kettesben sem köny- nyű. A házasság bilincsei roppánt súlyosak. A boldog­ság férfin és nőn egyaránt múlik. Gyorsan elfogy a bi­zalom, ha az ember visszaél vele. Nem szeretném elhumori­zálni a kritikát, de az ÖK KETTEN — sajnos — nem nagyon jut messzebbre ezek­nél a közhelyeknél. Néhány helyzetnek életszaga van, a filmben exponált problémák valóságosak, még a figurák belső — pszichológiai — hi­tele is megteremtődik oly­kor, az egész alkotás mégis erőltetettnek, keresettnek hat. Az ok: túl sok a cselekmény­ben a valószínűtlen fordulat, a logikai nonszensz, a kívül­ről bevitt elem. De beszéljenek a tények. Bodnárné — Juli részeges férje elől a munkásszállásra menekíti kislányát. Nem tudni pontosan, ezt megelő­zően hogyan éltek hármas­ban, vagy az is lehet, Zsuzsi volt otthon a részeges apá­val? Egyes számú homály. Mari, a munkásszállás igaz­gatónője — anyja temetésé­ről hazatérőben — értesül arról, hogy Bodnárné beköl­tözött az épületbe gyerme­kestől, pedig ezt szigorúan tiltják a szabályok. Össze­különböznek, de a jólelkű főnök megszánja a pimasz modorú asszonyt és magához veszi Zsuzsival együtt. Nem világos eléggé, miért szánja rá magát erre a lépésre, hi­szen a munkásnő meglehe­tősen agresszív hangot ütött meg vele szemben. És a koc­kázat is túl nagy. elvégre Mari vezető — megütheti a bokáját. Igaz viszont, hogy ha nem költöznének össze a nők, nem lenne film és konf­liktus. Kettes számú talány. Mari és Juli meghitt barát­nőkké válnak. Pedig nagyon eltérő a jellemük. Mari be­felé forduló, szemérmes, Ju­li viszont cserfes, gátlásta­lan. Az ellentétek vonzzák egymást. Hamarosan kiderülj hogy mindannyian rosszul él­nek. Juli férjé fogadkozik, hogy abbahagyja az ivást, de akaratgyenge ember és ígé­reteit soha nem váltja való­ra. Felesége otthagyná, csak. hogy — is van — fizi­kailag kívánja Jánost. Mari húsz év alatt egyetlen egy­szer sem csalta meg a fér­jét, ám ez a hűség tartal- matlanságot takart. Romok­ban hever az oltár. Miután az asszony rájön arra, hogy rövidesen külföldre utazó férjétől már nem sokat vár­hat, egy szállóbulin alaposan a pohár fenekére néz. Meg akar szabadulni az urától és ugyanakkor azért elkesere­dett, mert Feri nem ment el a zenés rendezvényre. Érthe­tő, nem? Szerintem nem. Hármas számú rejtély. És még mindig nincs vé­ge. János végre bevonul az elvonókúrára (belépés csak mozinézőknek, éppen sokko­lás folyik). Juli nem látogat­ja meg a férfit, pedig most már igazán megtehetné — Mari viszont igen. Ráadásul Zsuzsival. Hogy miért kerül a kislány erre a borzalmas helyre? Semmi másért, csak hogy kimondhassa a nagy szentenciát: „Hazudtok, ha­zudtok ..Már csak Nyilas Misi indulatai és mondatai hiányoznak: „Én nem aka­rok felnőtt lenni!” A lány kifakadását az váltja ki, hogy Juli érdeklődő kérdésé­re Mari ekképpen felel: Min­den rendben van. Holott — enyhén szólva — a bajok tornyosulnak. A nagyok te­hát „kozmetikázzák” a dol­gokat, a kicsik viszont nyi­tott szemmel járnak-kelnek a világban. Megérteném, ha Zsuzsit a film alkotói ko­rábbi jelenetekben fogé­kony, értelmes, érzelemgaz­dag lénynek ábrázolnák. De hát csak lézeng a kis ara­nyos: ez a kitörés nem kö­vetkezik a jelleméből. Né; gyes számú rébusz. Még folytathatnám az el­lentmondások felsorolását, de inkább abbahagyom, mert el­fogultsággal vádolhatnak. Közismert, hogv az ÖK KET­TEN című filmet világlapok üdvözölték nagy ovációval: mi ne vennénk észre az ér­tékeit? Nos, mások kritikai szemléletét nem határozhat­juk meg, a saját szemünk­nek viszont hiszünk. Az ÖK KETTEN azért maradt ki­aknázatlan lehetőség, mert meséjét gúzsba kötötte a té­telszerűség. És ezt a kicenti- zett valóságot (melynek, mint fentebb láttuk, csupa követ- kezetlen fordulata van) nem ellensúlyozzák az érdekes részletek. Egy-egy súlyos be­szélgetés (például Mari és János között). A dokumen- táris erő. A nyerseség. A jelzett, ám kidolgozatlan problémák (az alkoholizmus, a férfi és nő viszonya, a mun­kahelyi légkör, a női vezető gondjai stb.). A hiteles szí­nészi pillanatok (elsősorban a vendégek: Marina Vlady és Jan Nowicki jóvoltából). Az ÖK KETTEN — variá­ció a korábbi Mészáros Már- ta-filmekre. Az előbbi alko­tások mintha jobbak lettek volna. Ki kellene lépnie Mé­száros Mártának ebből a körből. Vagy ha nem akarja megváltoztatni a vizsgált életszférákat, legyen igénye­sebb és alaposabb. Veress József Somogyi József: Martinász. Dunaújváros. Szabó Magda : Régimódi történet A Régimódi történet a regény tárgya, s a cse­lekmény időbelisége okán valóban régimódi, de a téma határait tovább tágító felfedezései, s nem utolsó­sorban könyvpiaci friss si­kere miatt voltaképpen va­donatújnak számít. Szabó Magda műve lebi- lincselően érdekes olvas­mány. Hamisítatlan család- történet, mely a múlt század második felétől a századfor­dulót követő első évtizedek magyar valóságába gyöke­rezik. A félfeudális, polgáro­sodó dzsentrivilág választott kerete annak, amiről és akik­ről ír. Nagy reményekről, vi­gasztalan esztendőkről, újra­kezdésekről. Dédszülőkről. nagyszülőkről, szülőkről, le- és felmenő ági rokonoktól. Század előtti ősök és utódaik lépnek elő a történelemből, a Jablonczayak, Gacsáryak, Rickl, Leidenfrost stb. család tagjai, s az írónő tolla nyo­mán újraélik a maguk meg­ismételhetetlen életét. A társadalmi és vagyo­ni helyzetek, felekezeti kü­lönbségek tarka csillagké­pe alatt egymáshoz húzó, egymás ellenére házasuló családok, beteljesületlen és beteljesült szerelmek indí­tanak útnak boldog és boldogtalan sorsú utódo­kat. A tékozlás látványos gesztusai, dobra vert vagyo­nok, iparkodás, foghoz vert garas kísérik életük szeszé­lyes fonalát. Hogy ki miben és mi által meghatározott eb­ben a belterjes, sajátságos organizmusban — sok szá­lon futó cselekményből bont­ja ki a szerző, míg végül a hatalmasra méretezett tabló számtalan epizódfigurája kö­zül három kinagyított arc­kép néz le ránk. E drámai személyek: nagyapja Jab­lonczay Kálmán poétikus lel- kületével, állhatatlanságai- val, nagyanyja, a szépremé­nyű Gacsáry Emma, aki éle­te mélypontjáig jut el, és anyja, a feledhetetlenül szép, Könyves­polc intellektusban, tehetségben sem hétköznapi Jablonczay Lenke, akinek sorsát minden eddigi előzmény csak előké­szítette. Ö válik a regény központi alakjává, életén, egyéni törekvésein keresztül mérhető a kor és viszont: a kor tükrében erőteljes vo­násokkal általa jelenik meg egy szemléletváltást magá­ban hordozó nőtípus, maga­tartás. Szabó Magda teljes sze­mélyiség megrajzolására tö­rekszik, amikor az élet min­dennapi gyakorlatában lát­tatja szereplőinek tetteit, ka­rakterét, jellemét. Indulata­ik, érzelmeik épp olyan dön­tőek egymáshoz való viszo­nyukban, mint a már előbb említett vagyoni helyzet, tár­sadalmi rang, hivatal. De a regényben sok szó esik a kor divatja szerinti szokásokról, műveltségi, nevelési kérdé­sekről is, jelezve: a látszat­ra másodlagos tényezőknek meghatározóan fontos a sze­repük. Írói erénye, hogy ezt az alaposan körüljárt mik­rovilágot a történelmi háttér felvázolásával, a jelentősebb belpolitikai, diplomáciai ese­mények függvényében is áb­rázolni tudja. Szabó Magda emberekről beszél és arról a földről, táj­ról, mely családon belül is mindenkinek valami mást jelentett. Elfogulatlanul, ge­nerációs részrehajlás, nélkül tárgyalja a múltat — talán a női emancipációnak tett engedményeit érezzük kissé hangsúlyosabbnak a kelleté­nél (a férfiak kevés kivétel­lel antihősök). A mitológiai utalásokkal patinázott Régi­módi történet több mint élet­szerű. Generációs összefüggé­seket tár fel s valóságos, ahogyan maga az élet. Futaky László KM VASÁRNAPI melléklet 1978. január 29.

Next

/
Oldalképek
Tartalom