Kelet-Magyarország, 1978. január (35. évfolyam, 1-26. szám)
1978-01-24 / 20. szám
4 KELET-MAGYARORSZÄG 1978. január 24. R negyedik forduld Genfben Hárombatalmi tárgyalások a nukleáris robbantások betiltásáról A Szovjetunió, az Egyesült Államok és Nagy-Britarania képviselői hétfőn összeültek, hogy folytassák tárgyalásaikat a nukleáris robbantások minden közegben történő betiltását célzó nemzetközi szerződés kidolgozásáról. Az első kezdeményezés és a nukleáris fegyverkísérletek haladéktalan betiltására már 1957-ben megtörtént: a Szovjetunió tette a javaslatot az ENSZ-ban. Hat évvel később, 1963-ban megkötötték az úgynevezett atomcsend- egyezményt, amely megtiltotta a légkörben, a kozmikus A „Vietnam hangja” rádió hétfő esti kommentárjában részletesen foglalkozott azzal a kambodzsai rágalomhadjárattal, amely szerint Vietnam — úgymond — bele akarja kényszeríteni Kambodzsát valamiféle indokínai szövetségbe. A kambodzsai hatóságok a történelmi tények ki- forgatásával azt állítják, hogy az úgynevezett indokínai szövetség gondolatát a Vietnami Dolgozók Pártjának 1951-ben tartott II. kongresszusa is felvetette. A vietnami kommunisták — hangoztatta a hanoi rádió — sem szavaikban, sem tetteikben soha nem mutattak olyan törekvést, amely a kambodzsai hatóságok állítását igazolná. térségben és a víz alatt végzett nukleáris kísérleteket. A nukleáris kísérletek teljes betiltásáról szóló konkrét háromhatalmi tárgyalások 1977 júliusa óta folynak. A küldöttségek Genfben ezúttal a negyedik tárgyalási fordulót kezdik meg és az előjelek kedvezőek. A nukleáris fegyverkísérletek általános és teljes betiltásáról szóló szerződés kidolgozását ugyanis elmozdította a holtpontról Leonyid Brezsnyev novemberi javaslata, amely az októberi forradalom 60. évfordulójára mondott beszédében hangzott eL A VSZK Laosszal és Kambodzsával csakúgy, mint Déü- kelet-Ázsia más államaival kapcsolatos politikája világos és a térség országaival való baráti és együttműködési kapcsolatok megteremtésére irányul. Ebből a nézőpontból kiindulva Vietnam a vitás kérdések tárgyalások útján, az egyenlőség és egymás kölcsönös tiszteletben tartásának szellemében történő rendezése mellett száll sikra. A hanoi rádió végezetül felszólította a kambodzsai hatóságokat: haladéktalanul hagyjanak fel a nemzetek közötti gyűlöletkelités, a rágalmazás és a fegyveres provokációk politikájával. Arab csúcs- konferencia Az Egyiptom közel-keleti politikáját ellenző arab országok vezetői január végén Algírban csúcskonferenciát tartanak — közölte a Reuter iroda, damaszkuszi hivatalos hírforrások hétfői tájékoztatására hivatkozva. A líbiai fővárosban rendezett csúcskonferencián a vendéglátó országon kívül Szíria és a Jemeni NDK, Algéria és a PFSZ vett részt. Irak visszalépett, mert az egységfront létrehozásánál keményebb lépéseket követelt a szadatd politikát ellenző arab országoktól. Egyiptom—Izrael Kölcsönös vádaskodások Egyiptom és Izrael a hétvégi kölcsönös vádaskodások és szakítások után most választás előtt áll: következetesen végigjátsza-e a szakítási drámát, vagy a csöndes diplomácia eszközeit igénybevé- ve halkan wisszafáncol-e a tárgyalóasztalhoz. Vasárnap este mindkét fővárosban olyan értesülések kaptak lábra, amelyek a kapcsolatok fenntartásának szándékára engednek következtetni. Jóllehet az izraeli kormány vasárnapi ülésén úgy döntött, hogy egyelőre nem küldi Kairóba a katonai bizottság tanácskozásain részt vett tárgyalóküldöttségét, ezzel egyidőben a bizottság Kairóban maradt részének szóvivője közölte azt is, hogy a delegáció tagjai és Avraham Tamír tábornok, az izraeli hadsereg tervezési osztályának vezetője továbbra sem utazik haza az egyiptomi fővárosból. Vietnam—Kambodzsa A megoldás útja: a tárgyalás Testvérországok életéből Portrék az első vonalból S egéd- és mesterlevelek mellé felfüggesztett műhelye falára két nem mindennapi oklevelet is. Az egyik azt bizonygatja Józef Mrozról, hogy „A gyermekek barátja” (az 1973-as nyári gyermeküdültetési akcióban való részvételért., Az akció jelszava volt: „Örömet, boldogságot minden gyermeknek!”) és egy másikon a felirat: „A gyermekek mosolyáért”. Az oklevélen ákombákomok és rajz egy szélesmosolyú kisfiúról. A „Nowiny” című lap szerkesztősége a rzeszowi vajdasági közművelődési és oktatási szervekkel közösen nyári gyermeküdültetéseket, táborokat szervez évről évre. Ezeknek a táboroknak nyári sapkákat készít a rzeszowi iparos, Jozef Mroz. A sap- kácskákra a város címerét is f elvarr ja... A legutóbbi nyáron is száz ilyen sapkát készített a gyerekeknek. Minderről egyszerűen így nyilatkozik: — Szeretem a gyerekeket. Nem akartam a pálya széléről szemlélni ezt a szép akciót, amikor a szerkesztőség meghirdette és az egész társadalom támogatására talált. Ez pusztán nem egy alkalomra szóló gesztus. Már 1954-ben oklevéllel tünteti ki Mroz mestert a Lengyel Vöröskereszt a fáradhatatlan vöröskeresztes munkáért. — Hogyan is kezdődött az életem? — emlékszik a rzeszowi sapkakészítő. — Apámnak volt vagy két hold földje. Még az adóra sem igen futotta neki. Én azután bekerültem egy szabóműhelybe. Megkedveltem a szakmát. Tíz év múltán letehettem a segédvizsgát, műhelyt alapítottam. Az igazat megvallva annak idején négy tanulót foglalkoztattam, de az alkalmazottak listáján tucatnyi személyt szerepeltettem. Ily módon tudtam megmenteni néhány fiatalembert attól, hogy Németországba kényszermunkára hurcolják. Jozef Mroz egyike a legrégebbi rzeszowi kisiparos párttagoknak. Tagsági könyvét a fasiszta megszállás idejéből hozta. Ismeri szakmáját és meg is tudja tanítani másoknak. Csakhogy manapság — mint mondja — a fiatalok nemigen vonzódnak az iparos mesterséghez. Annak ellenére, hogy éppúgy mint bárhol másutt, itt is érvényes a szabadság. az orvosi és minden egyéb társadalmi gondoskodás. Kitanítottam huszonkét tanulót, közülük tizenhármán segédek, a többiek pedig útközben lemaradoztak tőlünk, átmentek az állami vállalatokhoz. Jozef Mroz tud atmoszférát teremteni műhelyében, képes tiszteletet ébreszteni a munka iránt és kicsiszolgatni a jó emberi kapcsolatokat. Innen tehát az állandó munkatársi gárda. Nem Is oly rég a műhely egyik dolgozója. Krys- tyna Chilebica munkájának másfél évtizedes jubileumát ünnepelte itt, Wanda Mar- kucka kilenc éve, Lidia Pi- erwszy pedig hét esztendeje dolgozik Mroz mesterrel. Roman Makowieckiről, a tanya elöljárójáról azt tartja Nowa Sarzyna tanácselnöke, hogy 5 a falu élő lexikona és minden újítás kezdeményezője. Az elöljáró a tanyai társadalom érdekeinek harcos képviselője. Mazowieckiben megvan az ilyen beosztásban tevékenykedő ember számára oly fontos képesség : adottság, tehetség a kistelepülések sajátos konfliktusainak megoldására anélkül, hogy egy-egy eset szélesebb fórum elé kerülne. — Ügyfelével együtt személyesen eljön hozzám, hogy támogassa, képviselje érdekeit — mondja az elnök — segít neki. olykor beszél az ő nevében is, érvel, cáfol... — Vezetésem eddigi éveiben nyolckilométeres kemény burkolatú út épült. Iskola, pedagóguslakás. műve. lődési ház, tűzoltószertár készült, híd épült a Trzebosni- ca patakra, kereskedelmi pavilont állítottunk fel, vízvezetéket fektettünk. Minden ügyhöz le kellett tennem a magam tégláját, mindenre oda kellett ügyelnem. — Bátor a döntéseiben, az ügyeket nem csak a saját szemszögéiből vizsgálja — mondja a községi pártszervezet titkára. A tanyai település legfrissebb gondja a mezei utak, dűlők ügye volt. Némelyik földterület teljesen megközelíthetetlen. Tavaly ößszel társadalmi munkával 1300 méternyi földutat csináltak a környéken. A tanya elöljárója ezekhez a gondokhoz mindig a legalkalmasabb megoldásokat keresi és meg is találja, önmagáról nem szívesen beszél, inkább a tanyáról és arról, ami még mindig hiányzik. E lmondja, hogy felmérhetetlen értéket lát a helyi pártszervezettel való mindennapos együttműködésben. a huszonkét párttaggal és tagjelölttel való együttmunkál'kodásban és nem nélkülözi döntéseiben, intézkedéseiben a társadalmi és tömegszervezetek, a Falusi Asszonyok Körének véleményét sem. — Jól jönne még egy aszfaltszőnyeg az útra, hogy még jobban mutasson ez a tanya. És ez így megy évről évre. Legyűrnek egy gondot és már itt is a másik... Jan Niebudek Táviratváltás magyar és román vezetők között az első magyar—román barátsági, együttműködési és kölcsönös segélynyújtási szerződés megkötésének 30. évfordulóján A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa, Minisztertanácsa és a mapvar nép nevében magyar vezető államfér. fiák táviratban üdvözölték Nicolae Ceausescut, a Román Kommunista Párt főtitkárát, a Román Szocialista Köztársaság elnökét és Mancs Manescut, a Román Szocialista Köztársaság első miniszterét és Románia dolgo. zó népét az első magyar—román barátsági, együttműködési és kölcsönös segélynyújtási szerződés megkötésének 30. évfordulója alkalmából. Az 1948. január 24-én aláírt szerződés — hangsúlyozza a távirat — hűen tükrözte a felszabadulás után végbe, ment gyökeres társadalmi változásokat országainkban és utat nyitott ahhoz, hogy a magyar és a román nép új alapokon kezdje meg a jószomszédi együttműködés építését, szoros barátságban a Szovjetunióval és a szocializmus útjára lépett többi baráti országgal. A táviratot Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára, Lo- sonczi Pál, a Magyar Nép- köztársaság Elnöki Tanácsának elnöke. Lázár György, a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke irta alá. A román vezetők szintén táviratban köszöntötték a magyar vezetőket és a magyar népet az évforduló alkalmából. elet- és Közép-Kelet-Európa egész modem fejlődésében, és így a szocialista építés időszakában is mindig fontos társadalmi-politikai kérdésként jelentkezett az értelmiség helyzete. Európa ezen térségében sokkal erősebb volt az értelmiség társadalmi integráltsága és politikára való orientáltsága, mint Nyugat-Eu- rópában. Az 1945-től meginduló népi demokratikus fejlődés az értelmiség társadalmi-politikai orientációja fő irányának megváltozását eredményezte: a nemesi-úri társadalomvezetéssel kapcsolatos állásfoglalás helyett a szocialista fejlődéssel kapcsolatos állásfoglalás vált vízválasztóvá. A fordulat évét követően ez az alapvető orientációs pont még egyértelműbbé vált és így 1945-től folyamatosan erősödött — és ebben értelmiségi politikánk torzulásai is szerepet játszottak — az a tendencia, amely az értelmiség számára — az emigrációtól és az értelmiségi pálya elhagyásától, vagy az arról való lekényszerüléstől eltekintve — a következő alapvető alternatívát nyújtotta; vagy a szocializmus ügyével való teljes politikai azonosulás, vagy pedig a szakember mivolt előtérbe állítása, a szakszerűség útján való érvényesülés és így a közszférától a „privát szféra” felé fordulás. Ennek eredményeképpen két magatartástípus alakult ki: az egyik a szocializmus ügyéért való társadalmi-politikai orientációban kereste a megvalósulást, a másik a szakszerűség védelmében fellépve politikailag abban fejeződött ki, hogy a szakszerűséget féltette a politikától, a forradalomtól, a szocializmustól. A félreértések elkerülése végett nem azt mondjuk, hogy a szocializmussal azonosuló értelmiségiek nem voltak jó szakemberek, és azt sem állítjuk, hogy a jó szakemberek között teljesen hiányzott a szocializmus igenlése. Nem lehet a szak- szerűséget és a politikát radikálisan szembeállítani. Itt csupán a fő orientációs tendenciákról van szó. A másik lényeges tényező, amelyik ebben az időszakban az értelmiség átstruktú- rálódását elősegítette, az új értelmiség kiképzése, és így az új és régi értelmiség kettőssége volt. A népi kollégiumok rendszere — a háború előtti kezdeményezésekre támaszkodva — rendkívül erőteljesen járult hozzá ahhoz, hogy egy új, munkás- paraszt származású értelmiség jöjjön létre, amely annak alapján, hogy a társadalmipolitikai változások hívták életre, igen erőteljesen társadalmi-politikai elkötelezettségű volt. Nem arról van szó, hogy a régi és az új értelmiség különbsége egyszerűen nemzedéki különbségek alapján leírható. A régi és az új értelmiség nem azonos egyszerűen az 1945 előtt és az az után értelmiségiekké váltak csoportjaival, hanem ezt legalább ilyen erősen motiválta a kétféle orientáció különbsége. A régi értelmiségre a szakmai orientáció jellemző, és a politika is csak mint szakembereket fogadja el őket, az új értelmiségnél pedig igen erős a társadalmi-politikai orientáció. ndez pedig az értelmiségi szakmákat is erőteljesen differenciálta. Míg ösz- szességében — 1973-as országos adat szerint — az értelmiség 62 százaléka fizikai dolgozó gyermeke volt, addig ez az arány a különböző értelmiségi területeken már igen eltérő. A politikai vezetők 90, a tanácsi értelmiségi dolgozók 75, a gazdasági vezetők, agronómusok, mérnökök 65— 70 százaléka fizikai származású, míg ugyanaz az arány a középiskolai tanároknál 57, az orvosoknál 43 százalék. (A nem budapesti értelmiségre vonatkozó 1971-es adatok.) 1956 után — mint erről mór szóltunk — az új társadalmi, társadalompolitikai sziEl □ tuáció és ezen belül az értelmiségpolitika megváltozásának hatására az értelmiség helyzetében is jelentős változások következtek be. Képletesen azt is mondhatnánk, hogy míg a 40-es évek második felében a vezetésben a szakmai és politikai vezető külön és egymás mellett volt jelen, és az 50-es évek elején a politikai vezető maga alá rendelte és zárójelbe tette a szakmai vezetőt, addig az ötvenes évek végétől a szakmai vezető részint emancipálódott, részint pedig a szakmai és politikai elem együttese egy személyben is a vezetés kritériuma lett. így az értelmiségiek egy része vezetővé vált, illetve a vezetők értelmiségiek lettek. Ezzel új elem lép be az értelmiség meghatározottságába, amely most már nem elsősorban orientációs, hanem elsődlegesen pozícionális jellegű. Ez a pozícionális’ különbség nem egyszerűen a vezető és a nem vezető értelmiségek között van, hanem a vezetéssel és az irányítással kapcsolatos közvetítésekre is kiterjed — a közvetlen rendelkezéstől a közvetítéses irányításon át a presztízsig és a személyes kapcsolatok jelentőségéig. Mindezek a folyamatok azt eredményezték, hogy az értelmiség a szocialista fejlődés során a társadalmi struktúra általános kereteibe tagolódott be és egyre erőteljesebben szakértelnóe révén kívánja és tudja megvalósítani önmagát. Az értelmiségnek a társadalmi munka- szervezethez elsődlegesen szakemberként való beépülése parancsoló szükségletként követelte meg egyfelől az értelmiség rendkívül dinamikus létszámnövekedését, másrészt a két világháború közötti szakmai struktúrának átalakítását. 1949-ben az egyetemi és főiskolai diplomával rendelkezők aránya az aktív keresők 2 százalékát sem érte el. 1975-ben pedig a közel 3,5- szeres növekedés eredményeként az aktív keresők 7 százalékát is meghaladta. (Zárójelben jegyezzük meg, hogy alapvetően ez a dinamikus növekedés tette lehetővé az értelmiség társadalmi összetételének már jelzett radikális megváltoztatását is.) A felszabadulást megelőzően a magyar értelmiségen belül a jogászság túlsúlya volt jellemző, amit elsősorban a nemesi-úri társadalomvezetés igényei indokoltak. A fel- szabadulást követően az értelmiség szakemberként való konstituálódása következtében éppen ezért az átlagos növekedési ütemet is meghaladóan a műszaki (több mint hatszorosára), a pedagógusi és köz- gazdasági (közel ötszörösére) értelmiség fejlődött és jött létre az értelmiség kiegyensúlyozott szakmai szerkezete. T ermészetesen — mint erre Huszár Tibor az értelmiség fejlődéstendenciáinak elemzése során rámutatott — „az uralmi-hatalmi viszonyok és a szak- tevékenységek elválasztása a szocialista társadalomban csak feltételes, s csak bizonyos határok között igazolható funkcionálisan”. Ebből adódóan az értelmiségnek a társadalmi szerkezetbe elsősorban szakemberként való betagozódása nem az egyes értelmiségi pályák depolitizálódását jelenti, hanem az értelmiség strukturális elkülönülésének csökkenését. Éppen ezért hangsúlyozhatta pártunk XI. kongresszusa az értelmiség társadalmi helyzetéről szólva egyfelől az értelmiség társadalmi szerepének növekedését, másfelől pedig ezzel szoros összefüggésben, hogy „értelmiségünk a nép részeként alkotó tevékenységében egy- gyé forr, céljaiban azonosul a munkásosztállyal”. (Következik: 7. Az osztálykülönbségek kiküszöbölése felé) Kolosi Tamás
