Kelet-Magyarország, 1978. január (35. évfolyam, 1-26. szám)
1978-01-22 / 19. szám
Absztrakt törekvések Képzőművészetről képben és szavakban A modern művészet legtöbbet vitatott törekvéseit az absztrakció (szó szerint: elvontság) körébe soroljuk. A „tiszta művészet” elmélete szerint készült nonfiguratív — tárgytalan, nem ábrázoló — művek készítői már nemcsak a konkrét mondanivalóról, témáról ntondtak le, hanem száműzték alkotásaikból a felismerhető formákat, figurákat, tárgyakat is. Ha egy absztrakt kép, szobor emlékeztet is valóságos formákra, ez nem tudatos, hanem többnyire a véletlen műve. A művész akarva-akaratlan olyan „alaktalan” formákat rögzít, melyek valamikor valahogyan tudatába rögződtek. A fogyhatatlan formagazdagságú természet mellett korunk alkotói gyakran merítenek a geometria, a technika formakincséből, mint ezt szabályos, mér- tanias hatású kompozíciók tanúsítják. Az alaktalan, „kusza” ábrák viszont gyakran emlékeztetnek a mikroszkopikus világ látványaira, melyek maguk is telivéren „absztrakt” remeklések. Nagy József modern nyaklánca. Az absztrakt kép, szobor nem akar több lenni, mint színek és formák hol kellemes, hol pedig nyugtalanító, vagy egyszerűen érdekes, játékos együttese, mely a nézőben, egyénisége szerint, bizonyos hangulatot, kötetlen gondolatokat, érzéseket, emlékképeket ébreszt, vagy csupán gyönyörködteti a szemet. Az absztrakt formálásnak más oka is lehet. Nemes, humánus gondolatok közlése is „alaktalanná” válhat, ha olyan szenvedélyek feszítik a művészt, hogy kifejezésükhöz elégtelennek érzi a természethű formanyelvet. A fasiszta barbárság áldozatainak emlékművei például gyakran durván megmunkált, otromba kövek, melyeknek rideg monumentalitása lenyűgöző erővel idézi a tömeggyilkosságok embertelenségét. Az absztrakció korunk világszerte érvényesülő, jelentős művészeti áramlata, melyek hatása az élet minden területén, az építészetben, reklámban, bútorművességben, a gépek alakításában, sőt a ruhadivatban is érvényesül. Eltérjedettsége, „divatos” volta azonban nem kötelez arra, hogy mindenki fejet hajtson előtte. Egyrészt, mert kinek ilyen, kinek olyan az ízlése, másrészt azért, mivel az absztrakt alkotások között is sok az ízléstelen, giccsszerű. Az absztrakció csupán egyik ága a modern művészetnek. Mellette világszerte tovább élnek a különféle természetelvű törekvések, a társadalombíráló kritikai realizmustól az expresszionizmu- son át a természetelvű látványfestészetig. Ezeknek művelői között kiváló mesterek is akadnak, akiknek alkotásait csak a sznob félműveltség ítélheti elavultnak. Nálunk és nyugaton is sok fiatal művész hasonló módon igyekszik kifejezni magát. Működésüket a valóságábrázolás iránti igény indokolja, — ugyanaz az igény, amely a modern újrealista törekvéseket inspirálja. Artner Tivadar Á filmek kiállításáról A filmek megítélésekor 60- hasem volt szempont — bizonyára nem is lesz a jövőben sem —, hogy milyen ösz- szeget emésztett fel a költségvetés. Sok pénzből éppúgy lehet jó, rossz és közepes filmterméket előállítani, mint fillérekből. Legalábbis elvileg. "Bizonyítékok? Voltaképpen minden avantgarde-tö- rekvésnek szegény az anyagi háttere. A KOPÁR SZIGET — a világ egyik legjelentősebb filmalkotása — olcsó áron készült. Jean-Luc Godard, a franciák fenegyereke — még termékeny kísérletei kezdetén — úgyszólván „zsebből” forgatott. A mi szocialista gyakorlatunkban is akad néhány kedvező példa. Sokfelé emlegetik nagy elismeréssel a Balázs Béla filmstúdióban folyó munkát. Itt a pályakezdőknek, a tehetségeknek biztosítanak munkalehetőségeket (jelképes forintbáziissal). Mindemellett a tételt — miszerint az előállításra fordított összeg nem szavatolja a minőséget — hiba lenne abszolút érvényességűnek tekinteni. Egyes esetekben nem szabad sajnálni a kiállításra szánt anyagiakat. Könnyű okát adni, miért: a látvány hitelessége miatt. Csak néhány esetet említek, amikor a, túlzásba vitt takarékoskodás megbosszulja magát. Kosztümös-kalandos filmeket lehetetlen a Bizományi Áruházból kölcsönvett ruhákkal elkészíteni. A musical-show jellegénél fogva ..igényli” a szemnek szóló káprázatot. Konkrétan: egy SZINDBÁD, egy FEKETE GYÉMÁNTOK tízszeresen - hússzorosan elviszi a milliókat. A KÜLDETÉS ezzel szemben — gondolati-tartalmi igényességétől függetlenül — szerény költségvetésű produktum. Ezen a héten bemutatták — Markos Miklós rendezésében — A CSILLAGSZEMÜ című új magyar filmet. Az ihlető Kolozsvári Grandpier- re Emil regénye volt, mely már több kiadást ért meg és régen „kiáltott” a filmszalag után. A mese áradóan gazdag, szellemesen fordulatos, kellőképpen mozgalmas. Jó filmsztorira is telik belőle: ennyi egyébként meg is maradt a Mátyás király halálát követő évek krónikájából. Markos — aki a forgató- könyvnek is szerzője — főképpen a főszereplő Jankó Lúdas Matyi-szerű cselvetéseire, bosszúállására koncentrált. A legény ugyanis az igazság megszállott bajnoka és elhatározza: ha törik, ha szakad, megleckézteti — amennyiszer csak lehet — a népnyúzó Ambrus püspököt. Ebből az alaphelyzetből világos. hogy A CSILLAGSZEMÜ konfliktusát a földesurak és jobbágyok közötti érdekellentétek mozgatják és a ..csillagszemű” fiatalember sokak vágyát váltja valóra. Segíti őt vitézkedésében a szerelem is, melyet a szép Anyieska iránt érez. S hogy ne unatkozzunk, felvonul itt a romantikus cselekmény számos kelléke: üldözés, veszélyhelyzet, csel, vetélkedés stb.. stb. Voltaképpen semmi kifogásunk sem lehetne a film ellen, hiszen nem hamisítja meg Kolozsvári Grandpierre Emil regényét és annak „üzenetét”, korrekt módon újjáteremti a jellemeket, sőt: egy-két képi ötlettel is előrukkol. Ami miatt vétót kell emelnünk, ez a jegyzetünk témájául választott kiállítás bántó igénytelensége. Szegény ember vízzel főz, rendben van: ennyire azonban nem kellene garasoskodni, ahogy A CSILLAGSZEMÜ-ben és korábban néhány hasonló té- mavilágú és műfajú magyar filmben teszik. A húslevesbe hús kell, a mákos tészta mák nélkül nem sokat ér. Markos Miklós az emberi viszonylatokat érzékeltetni képes, amikor azonban meglódulhatnának az akciók, a hitelesség pillanatok alatt semmivé foszlik. A tömegjelenetek — magyar módra — hovatovább önmaguk paródiái lehetnének: két-három fickó unottan forgatja a kardot. (Most nem szólok színészeink fizikai felkészültségének elégtelen színvonaláról, pedig ez a kérdés is megérne egy misét.) A vágták szánalmasan lassúak. A helyszínek papír- masé-kulisszák. S még valami, amit ugyancsak illene tudomásul vennünk: A CSIL- LAGSZEMÜ-höz hasonló kalandos filmek nem nélkülözhetik a gégék — az ötletek — mazsoláit. A cselekmény csordogálását, a ritmus egyenletességét olykor-olykor „fel kellene dobni” valamilyen poénnel. Mint a film végén, amikor előbotorkál Ambrus, a szamár... A CSILLAGSZEMÉ felemásságáért nem a rendezőt hibáztatjuk: ő csak addig nyújtózkodott, ameddig a takarója ért. A jövőre nézve mégis adnánk egy praktikus tanácsot. Vagy ne nyújtózkodjunk egyáltalán, vagy toldjuk meg a takarót néhány centiméterrel. Nem virágnyelven fogalmazva: inkább készítsünk kevesebb romantikus-kosztümös filmet, de ne sajnáljuk rá ennyire a pénzt. Veress József Nemeskürty István új könyve a legutóbbi év végi könyvvásár sikerdarabja volt. A „Kik érted halták, szent világszábadság” címmel megjelent könyv a szerző korábbi írásainak szellemében, azok erényeit ide is átmentve olyan szempontból dolgozza fel az 1848—49-es szabadságharc történetét, amellyel összefüggő szakmunka formájában történetírásunk adós. Óvakodnunk kell azonban attól, hogy történettudományi szakmunkának véljük e könyvet (bár bizonyos vonatkozásaiban annak is vehetjük), maga a szerző siet segítségünkre a műfaji meghatározásban, amikor jelzi, írását „történelmi elmélke- dés”-nek tekinti. A szubjektív hang, az érzelmileg helyenként túlfűtött előadásmód és a néhol hosszadalmasnak tűnő, már-már fárasztó (de végül is nem felesleges) felsorolások végletei fonódnak pontosan megszerkesztett egységbe a könyv közel félezer oldalán. Bár a téma csábító módon kínálja a lehetőséget olyan kérdések megválaszolására, amelyek összefüggenek az adott történelmi periódussal, de szorosan véve nem tartoznak a honvéd hadsereg katonapolitikai ügyeiNemeskürty István: „Kik érted haltak, szent világszabadság” hez, ezeket Nemeskürty — ragaszkodva a vállalt feladathoz — következetesen kívül rekeszti vizsgálódási körén. A történelemmel nem hivatásszerűen foglalkozók számára úgy tűnhetett, hogy 1848—49 kellő alapossággal feldolgozott korszaka nemzeti múltunknak. Most rádöbbenhetünk, hogy fontos tények is homályban maradtak ez idáig (pl. Mészáros Lázár személyére vonatkozóan), s arra is, hogy néhány kérdés megítélésében (pl. a nemzetiségi probléma bizonyos összefüggései, a honvéd hadsereg szervezettsége) jelentős hangsúlyeltolódásokra van szükség a korábbi nézetekhez képest. A rendkívül bonyolult történelmi heűyzet sokszálú ösz- szefüggésrendszerének feltárása csak azzal a módszerrel lehetséges, amelyet Nemeskürty alkalmaz: minden rendelkezésre álló dokumentum vallatóra fogásával. Olyan művekre hivatkozik, amelyeknek eddig kisebb jelentőséget tulajdonítottak, esetleg fel sem használtak azok, akik az adott korral foglalkoztak. A kötet fő érdeme, hogy érvek és bizonyítékok tömegét tudja felsorakoztatni annak igazolására, hogy ezt a szabadságharcot egy jól megszervezett internacionalista hadsereg harcolta végig, s amelyet nemcsak a hit és lelkesedés tartott össze, hanem szigorú fegyelmet követelő tiszti karának forradalmisá- ga, hozzáértése is. Nem a hangzatosság kedvéért került a kötet élére a Petőfi-vers- ből való idézet, hanem bizonyításra váró tételként. . Szépirodalmunk „jóvoltából” a szabadságharc néhány szereplőjének megítélése a végletek irányába csúszott el. Görgeyt leginkább Illyés, Németh László és Féja Géza írásai nyomán ismerhettük, de valóságos szerepéről — úgy tűnik — itt kapunk tárgyilagos képet. Talán sajnáljuk, hogy a Jókai-hős mintájául szolgáló, a Petőfi megverselte Lenkey huszárkapitány koszorújának cserfaleveleit alaposan megtépázza a szerző, de a hamis idealizálás, a romantikus színek aligha segítik a történelmi tisztánlátást. . Gyanítható, hogy a korábbiakhoz hasonlóan viták támadnak majd e mű nyomán. Elképzelhető, hogy Nemeskürty érvei közül többet megcáfol a későbbiekben a történettudomány. De ilyen, a haladó hagyományaink megismerésére, ápolására szólító, a történelmet sokak számára élvezetes olvasmánnyá oldó könyvekre mindenkor szükség lenne. (Magvető, 1977.) Hamar Péter KM VASÁRNAPI MELLÉKLET 1978. január 22. ^fcöriyve^ A polc i Mondrian geometrikus kompozíciója.
