Kelet-Magyarország, 1977. december (34. évfolyam, 282-307. szám)
1977-12-03 / 284. szám
1977. december 3. KELET-MAGYARORSZÁG 3 Beruházó kerestetett K inek jutna eszébe, hogy mondjuk egy nyári konyha építésére a legnagyobb építőipari vállalatot kérje fel, amikor azt egy kisiparos is napok alatt elvégzi. Az is furcsa fenne, ha egy nagyberuházást néhány kőművessegédre bíznának. A kérdés ilyen kiélezése választ sem igényel, annál bonyolultabb helyzeteket teremtenek viszont a közepes nagyságú beruházások, amelyekre nincs kivitelező. Hogy nem légből kapott mondatok ezek, a tisza- dobiak rá a tanúk, akik 10 éve nem tudják elkölteni hárommilliójukat, mert ennyi ideje nem találnak egy vállalatot, vagy szövetkezetét, amelyik a gyermekvárossá alakított kastély központifűtés-szerelési munkáit elvégezné. Alapvetően nem a kényelem miatt van erre égetően szükség, hanem mert a régi kastély rendkívül tűzveszélyes. Fagerendái miatt külön tűzfigyelő szolgálatot kellett szervezni, ám még így is nagy szerencse, hogy nem keletkezett tűz. Pedig a helyzet megváltoztatására a gyermek- város vezetői évek óta komoly erőfeszítéseket tettek. Nagyobb és kisebb vállalatokat kerestek meg: a nagyok fontosabb munkákra hivatkozva mondtak nemet, a kisebbek, és az ipari szövetkezetek legtöbbje szakemberhiány miatt nem vállalkozott. A nagykállói szövetkezettől Tiszalökig. Tisza- vasváritól néhány Hajdú megyei szövetkezetig jártak évről évre, s míg egyik helyen csak alvállalkozóként mondtak volna igent, a másikon — a minisztérium fizeti majd egyben az egészet — részszámlákkal akarták volna elszámolni végzett munkájukat. Tévedés lenne ezek után azt gondolni, hogy a Tiszadobi Gyermekvárosban 10 éve nem dolgoztak építők, hiszen a Szabolcs megyei Építőipari Vállalat nemrég fejezte be 42 millióért a százszemélyes új kollégium, a tornaterem, a konyha, az ebédlő építését, elkészítette a központi fűtés kazánházát, kiépítette a távfűtési rendszert, csak a kastélyban és az iskolában nincs változás: továbbra is hiányzik a belső szerelés. De történt még más is: egységes rendszerbe foglalták a szennyvízelvezetést, a KEMÉV utat épített a gyermekváros egész területén, csak a közel háromszáz gyerek lakóhelyén maradt a cserépkályha, a kasszában meg a hárommillió. Amióta persze a tortúra tart, sok ezer forintot kellett kifizetni a kályhák átrakásáért, de a tantermek és hálótermek hőmérséklete még így sem mindig megfelelő. N éhány napja megoldódott a dolog: a megyei pártbizottság közbenjárásával az építő- és szerelő vállalat megígérte, hogy jövőre elkészítik a tíz éve gondot okozó munkát. Most tehát örülni kellene, de nem lehet teljes az öröm. Mert érthetetlen, hogy miért kellett ennyit várni, s bizonytalanságban tartani 300 gyereket. Ezt még a nagyberuházások fontossága sem indokolhatja. Balogh József A nyírbátori Minőségi Cipőgyár csenge- ri üzemében 35 ezer pár nyomott mintázatú leánykacipőt gyártanak. Felvételünkön a „B” műszak dolgozóinak egy része a cipők béléseinek összeállítását végzi. A munkásnegyed változásai Látogatóban a Ságvári-telepi kommunistáknál Nyíregyházán, az egykori Friedmann-, ma Ságvári-te- lepen a felszabadulást követően az itt élő kommunisták megteremtették maguknak a munkalehetőségeket. Kezdeményezésükkel felvirágzott a dohánybeváltó. Nőttek ki a földből az üzemek: a gumigyár, a BEAG UNIVERSIL Gyára, a vas- és fémipari szövetkezet. Ide telepedett a csőszerelő vállalat, az ÁFOR. Itt építették meg a könnyűipari szakmák modern szakmunkásképző intézetét. Elérték, hogy a vasúttal levágott városrész új közúti felüljárót kapott. Megújult a fűtőház és környéke. Nagyobb figyelmet az öregekre Az egykori élharcosok ma nyugdíjasként az 5-ös számú körzeti pártalapszervezet tagjaiként tevékenykednek. Huszonheten vannak. Három pártcsoportot alkotnak. Most is töretlen munkalendületükre jellemző, hogy mindig a meglévő lehetőségek kihasználásán, a hiányosságok felszámolásán akad meg a szemük. Szabó Mihály, az egykori villamosvezető, az egyik párt- csoportbizalmi így fogalmaz: „Ha ebben a megyében valahol jogos az öregek napközijének az életre hívása, akkor itt az lenne. Az itt élők a városi iparfejlődés hőskorában erejüket nem kímélve dől goztak. Közülük egyre több a nyugdíjas. Munkájukat így is honorálni kellene.'’ Tízezer ember Podreczki András nyugdíjas postás, a körzeti pártalapszervezet titkára így summázza a közéleti gondokat: — A telep egyik része öregszik, a másik meg fiatalodik. Ez az örök törvény. Ezt a területet jelölték ki a megyeszékhelyi kertes házak városrészének. A lakosok száma ma már 10 ezer körül van. A kereskedelmi, a ven déglátó és az ipari szolgálta tás ezzel az ütemű fejlődéssel nem tart lépést. Azt sem ve szik figyelembe, hogy menynyi munkás dolgozik a telepen. A fiatalok beköltözése az óvoda, az iskola bővítését teszi szükségessé. És ezek nem társadalmi munka kérdései. A pártházat most tatarozzuk. így az ifjúságnak, a népfrontosoknak, a nőbizottságnak is helyet tudunk adni. Társadalmi életünk szervezettebbé fog válni. Anomália, de így van: a telephez tartozó területek egy része — a Szikla utca és környéke — külterületnek számít a megnevezés minden hátrányával együtt. Park, patika, telefon Hajdú Sándor, a dohány- fermentáló nyugdíjas igazgatója: — Az itt működő gyárakban a dolgozók átlagéletkora nem haladja meg a 30 évet. Itt van a több ezer tanulót nevelő szakmunkásképző intézet. Az itt élő, dolgozó fiatalok nem találnak egy parkot, sétányt. Sajnálom, hogy az itt lévő tavakat, nádasokat ahelyett, hogy parkosították, fásították volna, fel- töltötték. Pedig az itt működő üzemek, az állomás szeny- nyezésébőj is sokat felfoghattak volna. Van még itt szabad terület, vannak még itt üzemek, amelyek nem ruháztak be annyit, hogy ne lehetne őket kitelepíteni és a helyükön parkot, játszóteret létesíteni. Ilyen munkához a lakosságot is lehetne mozgósítani. A körzeti pártalapszerve- zetnek két fiatal tagja van. Egyikük dr. Csajági Mária körzeti orvos. Hét éve dolgozik a telepen és így látja helyzetüket: — Eléggé megviselt itt lakosság. Az orvoshoz amúgy is bajaikkal jönnek az emberek. Abból pedig itt van bőven. Az idősebb nemzedék, a nyugdíjasok ellátásával többet kellene törődnünk. Nincs patika és egy nyilvános telefon. Az alapszervezetünk irányításával a Hazafias Népfront és a Vöröskereszt sokat tesz a környék csinosításában, az egészségügyi felvilágosító munkában, az alkohol- izmus elleni küzdelemben. A legfiatalabb, az óvodás korú nemzedékkel is többet kellene törődni. Többek között nem ilyen passzív játékokkal (libikóka, hinta) kiszúrni a szemüket. Ha az ötös számú körzeti alapszervezetben hallott várospolitikai gondokat latolgatjuk, akkor arra is rá kell döbbenni, hogy e nagy múltú de még biztosabb jövőjű városrészben nemcsak tennivaló van bőven, hanem olyan erő is, amely képes mozgósítani a lakosságot a társadalmi feladatok megoldására. Sigér Imre, Aki válaszol: Az MSZMP Központi Bizottsága 1976 decemberében határozatot hozott a munka színvonalának javítására. Minden ember a maga munkaterületén tudja, mi az, amin változtatni kell. Ezért kérdezünk meg sorozatunkban szocialista brigád vezetőket: milyen területen látnak eddig kihasználatlan tartalékokat? Aki válaszol: Demkó Péter, az ELEKTERFÉM Március 18. Szocialista Brigádjának vezetője. — A megyében egyedül a mi szövetkezetünk végez elektropolírozást, a brigád is teljes egészében csak ezzel foglalkozik. Azt is mondhatnám, hogy monopolhelyzetben vagyunk, hiszen az ország szinte valamennyi részéből érkezik hozzánk polirozásra váró munkadarab. Így sajnos az is előfordul, hogy vissza kell utasítani néhány megbízó kérését, hiszen a helyszűke, az elavult gépek, berendezések döntő módon meghatározzák a teljesítő- képességüket. Sajnos a modern technológiai berendezéseket csak hírből ismerjük. De ha a szövetkezet tervei sikerülnek, 1980-ra üzemcsarnok. — Bár az eredményekkel most sincs probléma, hiszen az idei évre tervezett tízmillió forintos tervüket november 7-re teljesítettük, ma már a 12 milliónál tartunk. S ha így dolgozunk decemberben is, a brigád által előállított termelési érték eléri a 13 millió forintot. — Az elmúlt év.ben nyertük el az aranykoszorús címet, amelyet — dicsekvés nélkül állíthatom ■— egy jól dolgozó kollektíva érdemelt ki. Ebben az évben már eddig minden tag fejenként több mint hatvan órát dolgozott társadalmi munkában. Óvodák, iskolák, orvosi rendelők DEMKÓ PÉTER szocialista brigádvezető köszönő sorai bizonyítják munkánk eredményességét. — Mint már említettem, igen kedvezőtlen körülmények között, nagyon régi gépekkel dolgozunk. így aztán, rá vagyunk szinte kényszerítve arra, hogy törjük a fejünket, mit, s hogyan lehetne jobban. Az idén, a brigád egymillió forint megtakarítását tűzte ki célul, amelyet elsősorban különböző újításokkal szeretnénk elérni. Nemrég az eddig megszokott technológián változtattunk, a krómot, nikkelt és rezet tartalmazó fürdőből kihagytuk az utóbbit. Ezzel jóval veszélytelenebbé tét-' tűk ezt a munkafolyamatot. — Persze ahhoz, hogy az ember felfedezze saját munkaterületén azokat a lehetőségeket, amelyek megkönnyítik s eredményesebbé teszik a munkáját, állandóan tanulni kell. 1974-ben alakult a brigád 14 fővel, s akkor a brigádtagok felének nem volt meg a nyolc általánosa. Ma húszán vagyunk, s közölünk egy munkás nem szerezte még meg az általános iskola nyolcadik • osztályáról szóló bizonyítványt, de a tavasszal ő is leteszi az utolsó vizsgát. Én például ipari szakközépiskolába járok, de van, aki marxista- leninista esti egyetemen tanul, s többen szakmunkásképző tanfolyamra készülnek. II tudás otthonában E vek óta legfőbb újságírói ambícióm, hogy interjút készítsek dr. Somsály Ákos professzorral, a Nobei-díj magyar várományosával, aki — többek között — szintetikusan előállította a pszichés motivációt, hogy csak ezt az egyet említsem munkásságából. Ott van a világ minden jelentősebb pszichológiai kongresz- szusán Yokohamától Monte- videóig és mindenütt hozzászól — mégpedig mindenkor a rendező ország anyanyelvén, amelyet tökéletesen beszél. Gyakorta föllép jótékony rendezvényeken, mint hegedűvirtuóz (külföldi tanulmányait csak úgy tudta elvégezni, hogy közben ujjtechnikára oktatta Yehudi Menuhint). Saját kísérletei alapján tenyészti a páratlan képességű tacslikutyát (a tacskó és puli keresztezése) — csak úgy hobbyból. Mind emellett felbecsülhetetlen értékű képgyűjteménye van, és eddig még nem volt hajlandó nyilatkozni soha, sehol, senkinek. Törekvésemnek komoly alapja az az intim kapcsolat, amely engem immár két évtized óta fűz a kiváló férfiúhoz. Az uszodában találkozunk szinte naponta, s én számtalan esetben átadtam neki a zuhanyt, bár a szappan rámszáradt — de hiába, egy Somsály-interjúért áldozatokat kell hozni. A háromszázadik zuhanyátadás után bátorkodtam először a nagy kéréssel és a jubileumi ötszázadik átadásnál utoljára. Akkor más irányból kezdtem környékezni. Udvaroltam az unokájának, a feleségének, a keresztanyjának és a kedvenc tacsliku- tyájának, amelynél kellemetlenebb jószágot még nem tenyésztettek a földön. Aztán lemondtam róla, és szerencsére hosszú hónapokig nem is ingerelte vadászszenvedélyemet, ugyanis elmaradt az uszodából. Azt hittem, valami hosszabb előadóútra indult, de a kabinos később úgy informált, hogy kórházban van, operálják az epéjét. A múlt héten azonban újra megjelent a zuhanyozóban. Nem adtam át neki a helyemet. Ö türelmesen várt, majd amikor végeztem, megszólított: — Szerkesztő úr, ha tud szakítani számomra egy félórát, szívesen látom. — Ó! — mondtam spontán meglepetéssel, majd magamhoz térve megkérdeztem: — Vihetek magammal magnót, fényképészt? — Ahogy óhajtja — mosolygott készségesen. Személyesen fogadott kastélyszerű villájának a kapujában. Fényképész kollégám rögtön emelte a masináját, hogy a lába körül nyüzsgő tacslikutyáját lefényképezze. — Ugyan, ne pazarolja a filmet! — szólt rá a profeszszor. — Lát maga ennél sokkal érdekesebbet is! A házi laboratóriumán keresztül mentünk, mert néhány utasítást kellett adnia barna bőrű munkatársának. A takarítónő megsúgta, hogy szingalézül beszélnek. Azonnal üzembe helyeztem a magnót. — Csak nem pazarolja erre a tekercset? — szólt rám a professzor. — Spóroljon, fog maga hallani ennél érdekesebbet is! Mentünk tovább, a fogadószobájába értünk. Tekintetem megakadt a festményeken, s cinkosan intettem fotós barátomnak. aki emelte a gépét. — Ej, kérem! — ütött kezére ingerülten a professzor. — Mi érdekeset talál ezen a Munkácsyn, meg Csontvá- ryn, vagy azon a Rémbrandt- rajzon? — Csupán azt — humorizáltam — hogy ha jól nézem — eredetiek. — Fognak maguk ennél sokkal eredetibb valamit is látni. Hehehe! — kacagott sokat ígérőén a professzor, és türelmetlenül vonszolt tovább. Végül megérkeztünk a dolgozószobájába. Ott meggyújtotta a százkarú csillárt, a hatvanhat falikart, a rejtett mennyezetvilágítást, és a sarokban lévő reflektorokat, majd hatalmas páncélszekrényéhez lépett, kulcsokkal, a számtárcsák forgatásával megnyitotta azt, és kiemelt belőle egy aranyszelencét. — Most vegyék elő a fényképezőgépet, a magnót, a jegyzetfüzetet! — vezényelt, miközben fölnyitotta a lá- dácskát. — Tessék, nézzék és lássák, fotózzák és vegyék magnóra a csörgésüket ezeknek a köveknek, amelyeket az én epém termelt. — íme, itt van ez az ököl- nyi, ez a három dió, ez a hét mogyoró és nem kevesebb, mint harmincnyolc bab nagyságú kő. Jó a megvilágítás a felvételhez, vagy kapcsoljak be még néhány reflektort? Úgy, úgy fényképezze csak őket, mert ilyen gyűjtemény ritkán található. Jegyezze csak föl szerkesztő úr, amit az operációt végző sebésztanár mondott — persze miután életben maradtam a legnagyobb meglepetésére: Hehehe ... Tehát: „Volt már dolgom epekövekkel, de epekőbányában most jártam először.” Jó, mi? Ezután dr. Somsály Ákos professzor részletesen, öt magnótekercsre mondta operációjának történetét. Én közben illemtudóan bámultam a köveket, amelyek között egy valóban közel akkora volt, mint egy koraszülött csecsemő ökle, három, mint az aszott minimogyoró, hét, mint a selejt babszem és harmincnyolc ... Lehet, hogy csakugyan harmincnyolc volt, majd a fényképen fölnagyítjuk, akkor talán meg tudom olvasni. K ét óra múlva, amikor a professzor befejezte a mesélést, arra kértem, játszana rá valamit Stradiva- ri-hegedűjével a szalagra. — Ne haragudjon, szerkesztő uram — mondta elnézően mosolyogva —, de számomra csak egy zene létezik: a köveim csörgése. Sólyom László
