Kelet-Magyarország, 1977. december (34. évfolyam, 282-307. szám)

1977-12-18 / 297. szám

2 KELET-MAGYARORSZÁG 1977. december 18. Rekord a ZÖLDÉRT-nél Beszélgetés a zöldség-gyümölcs ellátásról erőfeszítések a jobb ellátásért Családtervezés Nyírbátorban A korábban gépekkel betakarított burgonya osztályozását — esetenkénti csomagolását is — nagy teljesítményű gépsorral végzik a Nyírmadai Állami Gazdaság telepén. Meglepetést és örömet je­lentett minden termelőnek 1976-ban az a rendelet, amely előírta, hogy a keres­kedelemnek minden felkínált zöldséget és gyümölcsöt meg kell vásárolni. Egyebek között ez az intézkedés is hozzájárult ahhoz, hogy eb­ben az évben a tavalyinál is nagyobb területen termeltek a mezőgazdasági üzemek és kistermelők zöldségféléket, s ezzel hosszú évek óta először sikerült olyan kínálatot biz­tosítani, amely kiegyensúlyo­zott, olykor bőséges ellátást jelentett a lakosságnak. A felvásárlási kötelezettségről szóló intézkedés továbbra is érvényben volt, s a bő ter­més miatt ez sokszor gondot okozott a kereskedelemnek. Hogyan tudtak eleget tenni feladatuknak a megye leg­nagyobb zöldség-, gyümölcs­forgalmazó vállalatánál? — erről beszélgettünk Hunyadi Jánossal, a ZÖLDÉRT igaz­gatójával. Elmondta: 32 ezer vagon termés — Ebben az évben újabb rekord született: 32 ezer va­gon a felvásárolt mennyiség. Mivel úgy gondoljuk, hogy az idei zöldség-gyümölcs termő terület nem csökken, meg­marad a termelői kedv is, jövőre már 32 ezer vagon termés felvásárlását tervez­zük. — A vállalatnak csak 4200 vagon alma tárolására van kapacitása és 700 vagon nagyhalmos burgonyatároló­val rendelkezik. Ezért 11 termelőszövetkezet hűtőhá­zát kaptuk bérbe, természe­tesen megteremtették az üzemeltetés feltételeit. Bur­gonyatárolásra 6 termelőszö­vetkezettel kötöttek együtt­működési megállapodást, a felvásárolt burgonyának több mint felét helyezhették el nagyhalmos tárolóban, s ez folyamatos szállítást tesz le­hetővé. 19 tsz-től kapnak se­gítséget, akik almát, burgo­nyát, egyéb zöldségeket ké­szítenek elő (válogatnak, cso­magolnak) értékesítésre. — Ez volt az első év, ami­kor mindent megkaptunk, amire szerződésünk volt. Ed­dig ugyanis mindig többre volt szerződésünk, de a ter­mékeknek csak egy részét kaptuk meg. A termelők több vállalattal, vagy feldol­gozó üzemmel is kötöttek szerződést, vagy éppen szer­ződésen kívül oda vitték a termést, ahol kedvezőbben értékesíthették. Mondanom sem kell, hogy ez mennyire esetlegessé tette a pontos elő­relátást és mennyire zavar­ta a lakosság, vagy éppen a feldolgozó ipar folyamatos el­látását. Ami a kérdést illeti: minden szerződött mennyisé­get felvásároltunk. Olyan termelő gazdaságtól, amely­nek velünk szerződése volt és több termett, mint amennyi­re számítottak, természete­sen a plusztermést is meg­vettük, de a velünk szerző­désben levő ÁFÉSZ-ek is felvásárolták a kistermelők szerződés nélküli áruit is. Kiegyensúlyozott ellátás várható — Jó és kiegyensúlyozott ellátást ígérhetünk a továb­biakban is. Almából 150, burgonyából 450, sárgarépá­ból 80, petrezselyemből 30, céklából és retekből 8—8, fejes káposztából 150, vörös- és kelkáposztából 10—10, vö­röshagymából 70 vagonnal tároltunk a megye lakosságá­nak ellátására. Savanyú ká­posztából 40, ecetes uborká­ból és paprikából 14 vagon a készlet. Karácsonyra kap­ható lesz paradicsom, saláta, retek, szőlő, gesztenye, man­dula, mák és dióbél. Hogy tavaszra sem maradjunk pri­mőrök nélkül, szorgalmazzuk és anyagilag is segítjük a fó­lia alatti termelést. A fo­gyasztói árak az év első ti­zenegy hónapjában 15 száza­lékkal voltak alacsonyabbak, mint egy évvel korábban. Megtudtuk, a szerződéskö­tések jó ütemben haladnak, s most úgy látszik, nem csökken a termelési kedv. Balogh József Pénz a kesztyűtartóban KÉT HÉTIG A KELETBEN Vásárlási akciá sokgyerekeseknek 30 százalékos kedvezmény — 35 milliós árukészlet Kedvezményes áruvásárlá­si akcióval lepi meg a nagy- családosokat ez év karácso­nyán a Hazafias Népfront megyei bizottsága kezdemé­nyezésére a Kelet Szövetke­zeti Kereskedelmi Vállalat. December 19 és 24 között a 3 gyerekesek 50 forinttól maxi­málisan 3 ezerig, az ettől több gyerekesek 50-től legfel­jebb 4 ezer forintig vehetnek vásárlási utalványt Nyíregy­házán, a Kelet Áruházban: 30 százalékos kedvezménnyel. Utalványt az áruház föld­szintjén — a ruhatár és könyvárusító részlegen — azok a Szabolcs-Szatmár me­gyében élő szülők kérhetnek, akik személyi igazolvánnyal vagy más hivatalos irattal bizonyítani tudják az eltar­tásuk alatt álló gyerekek szá­mát. A családok egy alka­lommal vehetik igénybe a kedvezményt. Az 50-től maximum 3, il­letve 4 ezer forintig terjedő utalványok a Kelet Áruház­ban válthatók be bármelyik osztályon december 31-ig. A kéthetes „ajándékakcióra” 35 millió forintos árukészlettel készül fel az áruház. Saját kocsijával és annak kesztyűtartójában elhelyezett 46 ezer forinttal érkezett meg Nyírbátorba S. Ferenc eleki lakos. Este volt már, amikor a Nyírlugoson maradt felesé­géhez akart visszamenni, de érezte, hogy ittas, így nem mert elindulni. Reggel „másnaposán” éb­redt fel a nyírbátori körforga­lomban parkírozó kocsijában. Még ekkor sem a hazamenést tartotta elsődlegesnek, hanem a kutya harapását szőrével gyógyította; a tegnapi sokra még többet ivott. Közben barátok is akadtak, akik kihasználták S. Ferenc ittas állapotát. Már azt is el­felejtette, hogy pár nappal ezelőtt a most könnyen szórt pénzt lakásépítési kölcsönként vette fel az Eleki Takarékszö­vetkezettől. Sőt gazdagságá­val már odáig is elment, hogy ivócimborái előtt nyugatné­met állapolgámak vallotta magát, aki már a magyar nyelvet is erősen „törte”. A következő éjszakát me­gint Nyírbátorban kellett el- tölíenie. Most már azonban nyugodtabb körülmények kö­zött szeretett volna aludni. A fiatalkorú F. István segítsé­gével szállás után nézett, s Csorba András fel is ajánlot­ta lakását. Csorbáék célja azonban nem az elfáradt ember segí­tése volt, hanem annál több: a pénz. Ezért intézkedtek sürgősen, hogy S. Ferenc ko­csija is az udvarukba kerül­jön, hiszen abban volt a pénz. Amikor pedig az autót odavitték, Csorba rögtön ja­vasolta: számolják meg most, azonnal, nehogy később prob­léma legyen belőle. Hárman számolták: Csorba András, az egyik lánya és a sértett. A „számlálásikor” már csak 40 ezer forint volt. Csor­ba tanácsára a sértett a pénzt a fiatalkorú Cs. J.-nek adta oda, aki apja szerint igen be­csületes, és az majd fog vi­gyázni rá. így lett a pénz a Csorba család könnyű zsákmánya: egymás után tűntek el az öt­százasok. A sértett is felfi­gyelt, hogy nincs biztonság­ban a pénze, ezért a maradé­kot ismét bezárta a kocsiba. A négy fiatalkorú és a Csor­ba házaspár előtt azonban a zár nem volt akadály. Egyik csoportjuk a kulcsot szerezte meg, a másik csoport a kocsi ablakát nyomta be. Az alvó sértett — akit az este folya­mán tovább itattak — nem zavarta őket. S. Ferencre a hajnal hidege és a rossz hír kijózanítóan hatott: a pénz­ből már csak 3000 forint volt. Ekkor a rendőrséghez for­dult. i Az orgazdával együtt he­ten felelnek majd a történte­kért a fiatalkorúak bírósaga előtt. Dr. Toronicza Gyula ügyész A sokgyerekes cigányság körében is terjed a fogam­zásgátlók használata. Nyír­bátorban a cigány nagycsa­ládosok közel fele él ezzel a módszerrel. A házasságköté­sek előtt kötelező tanácsadás, a két éve bevezetett családi életre nevelés oktatása az is­kolákban mind-mind segíti a tudatos családtervezést. Ennek is köszönhető, hogy egyre kevesebben kérik ter­hességük megszakítását a vá­rosban: Míg 1973. január és október között 105, addig ez év hasonló időszakában 72 abortusz volt Nyírbátorban. A népesedéspolitikai hatá­rozat értelmében új helyisé­geket nyitottak a csecsemő- és terhestanácsadás számára. Bővítették az újszülöttek, s kisgyermekek szakorvosi el­látását. Fejlesztették az is­kolaorvosi rendelést. A tanu­lók egészségügyi ellátásáról korszerűen felszerelt rende­lőben szakorvos gondoskodik. Megszervezték az iskolások fogászati kezelését is. A vá­ros fogászai személyenként a hét egy-egy napján csak az iskolásokat fogadják. Május 1-től két nő- és két gyermekgyógyászati szakren­delés működik a városban. A •szülőotthon jobb felszerelésé­re 1975-től 1977-ig a szoká­sos költségvetésen túl 800 ezer forintot fordítottak. Az összegből korszerűsítették a fűtést, új gyógyászati beren­dezésekét, segédeszközöket vásároltak. Nincs elegendő napközi ott­honi hely a városban. Két év alatt 80-nal emelték a nap­közisek létszámát, de így is csak 560 kisdiák délutáni foglalkoztatására van lehető­ség. ök a nyírbátori iskolá­sok 43 százalékát alkotják. Rajtuk kívül 150 gyerek kap menzát. Sokkal kedvezőtlenebb a bölcsődei ellátás helyzete. A rendelkezésre álló egyetlen 45 személyes intézetben 58 (!) apróság szorong. Zsúfoltság jellemzi az óvodákat is. Az 500 óvodai helyen 600 gyere­ket gondoznak. A gyermekelhelyezés gond­ját egy iskola — óvoda — bölcsőde kombinát hivatott enyhíteni. A több, mint 50 millió forintos létesítményen már javában dolgoznak a Szabolcs megyei Állami Épí­tőipari Vállalat szakemberei. A 16 tantermes iskolai szárny már elkészült. A 80 személyes bölcsőde (amely várhatóan megoldja a legkisebb nyírbá­toriak elhelyezését) és a 100 személyes óvoda alapozása is készen áll. Már szerelik a fal­blokkokat. A munka olyan jó ütemben halad, hogy a tervezett 1980-as határidő előtt, várhatóan jövő év má­sodik felében birtokba vehe­tik az épületet. Kevés a déligyíimölcs Érlelés etilénnel, elosztás, szállítás Évek óta hiányolják a vá­sárlók a több déligyümöl­csöt. Hazánk valutakerete azonban erre is kötött: eb­ben az évben is csak korlá­tozott mennyiségben impor­tálhatunk déligyümölcsöt. A Hajdú-Szabolcs megyei FŰ­SZERT Nagykereskedelmi Vállalattól kapott, információ szerint citromot folyamato­san lehet kapni a megye üz­leteiben. Az első narancs­szállítmány november 25-én érkezett a raktárba, s tava­szig összesen 30 vagon kerül ebből a termékből a boltok­ba. Több a gond a banánnal. Minden héten egy kamionnal kell érkeznie Hamburgból. Ez a 120 mázsa igen kevés a me­gye Csemege, ZÖLDÉRT, ÁFÉSZ és kiskereskedelmi üzleteinek. Az idén Ecuador­tól vásároljuk a banánt, s ez a fajta különbözik a többi­ektől. Míg a korábban kap­ható még zölden is két, há­rom nap alatt megérett a kamrában, ezt etilén gázzal érlelik a FÜSZÉRT-nél meg­felelő minőségűre. A fogyasz­tásra ártalmatlan gáz után néhány napig a raktárban áll, s ekkor kapja meg a sárgás szint. Hét végén szál­lítanak a megyeszékhely nagy forgalmú boltjaiba, a két Csemege áruházba, a Búza téri, a Jósavárosi ABC-be, valamint az ÉKV boltjaiba. A munkáslakta kerületek ellá­tására megkülönböztetett fi­gyelmet fordítanak: a Gu­szev- és a Ságvári-telepek minden esetben kapnak a kevesebb déligyümölcsből is. A másik három város, a kie­melt települések és a nagy­községek boltjaiba is jut a déligyümölcsökből. Halottunk olyan véleményt is — mivel a banán néhány óra alatt „elérik”, inkább zölden szállítsák a boltba. Az élelmiszertörvény azonban- ban szigorúan megszabja, hogy a boltba kerülő déligyü­mölcsnek csak, hány száza­léka lehet zöld. A másik probléma a szállí­tóeszközökkel kapcsolatos. A FŰSZERT 17 gépkocsit bé­relhetett a Volántól, s ez esetenként kevés. Így állhat elő az a helyzet, hogy időn­ként a megrendelő küld ko­csit az áruért. Mint a FÜ- SZÉRT-nél megtudtuk: ez nem jelent előnyt egyetlen szállítóeszközt küldő üzlet­nek sem. Jóval kevesebb mennyisé­gű, 30 mázsa füge érkezett az idén, s már szét is osztották a boltok között. 250 mázsa földimogyoró, 80 mázsa ma­zsola kapható az ünnepek előtt a megye üzleteiben. Da­tolyából 140, kókuszreszelék­ből 30 és gesztenyéből 50 mázsa kerül a boltokba. Hi­ánycikknek számít ebben az évben a kókuszdió, ananász, mogyoró- és mandulabél. Ezek hámozott, sózott formá­ban vagy befőttként kapha­tók az üzletekben. (t. k.) Mit ajánl a mesterszakács ? Gombócleves, töltött fogas, töltött jonatán Előételnek hideg töltött to­jás divatosan, aztán nyírségi gombócleves, tiszaberceli töl­tött fogas, bátori rostélyos, végül csemegének: töltött jo­natán. Ezzel a menüvel rukkolt ki Németh János, a nyíregyházi Hotel Szabolcs konyhafőnöke december 12-én Budapesten, az Európa-szállóban tartott mestervacsorán. November 7. alkalmából 9-en vehették át az idén a mestercukrász, il­letve -szakács címet az or­szágban. Németh János ez utóbbit kapta — elsőként Szabolcsban. Nyíregyházán, a régi Sza­bolcsban 1961-ben végzett. Akkor errefelé még ismeret­len volt a bélszín. (Azóta egy nap 30 kilogramm- is elmegy belőle jelenlegi munkahe­lyén.) Alig 25 évesen előbb a Tisza étteremben, aztán a ré­gi Szabolcsban, majd a Hotel Szabolcsban lett konyhafő­nök, melynek alapító tagja. A konyhafőnök 30 dolgozó munkáját irányítja. Naponta 1 mázsa húst, 50—60 kilo­gramm zöldséget dolgoznak fel — és nagy mennyiségű mirelit árut. Alapanyag rend­szerint bőven van. Szakem­berekből és a konyhagépek alkatrészeiből viszont sosincs elég. Pedig mindig töreked­niük kell új ízek, ételek fel­fedezésére. — Ez a háziasszonyok egyik legfőbb hibája: nem mernek kísérletezni. Már nincs messze a kará­csony, így érthető, hogy a Szabolcsban az ünnepi forga­lomról beszélnek. Aztán is­mét előre: a szilveszterre ké­szülnek. Valószínű, hogy Né­meth János ezen a napon is szolgálatban lesz. Ha mégis otthon köszönti az új évet, a következő menüvel kínálja vendégeit: — Szilveszteri vendégváró­nak: sajttűt ajánlok. (Sajt, sonka és kiflikarikákat hur­kapálcára tűzünk, mint a pá­rizsit bebundázzuk és kisüt­jük.) Mivel ezen a napon ha­gyomány szerint nem készül­het szárnyas, ezért szatmári töltött flekként adok vacsorá­ra. (Két nagyobb szelet tar­ját raguval — sonka, gomba, borsó és nyers tojás keveré­kével — megtöltjük, oldalait fogpiszkálóval rögzítjük. A húst nem túl bő zsírban, las­sú tűzön megsütjük. Ecetes uborka és hasábburgonya il­lik hozzá.) Éjfélkor sonkás, sajtos, vagy sült hússal meg­szórt meleg szendvicset, az ital mellé sós süteményeket, sajtkrémmel töltött rolót kí­nálok. Ha mindehhez valaki kedvet kapott: jó étvágyat! (házi) A nyírmada—pusztadobosi „Béke” Termelőszövetke­zet II. számú telepén jelenleg 65 anyakocát tartanak. Ezek az állatok évente kétszer fialnak, s átlagosan 8— 10 malacot nevelnek fel egy-egy fialásból. Felvételün­kön Éles József és Lőrinc György állatgondozók a déli etetést végzik.

Next

/
Oldalképek
Tartalom