Kelet-Magyarország, 1977. november (34. évfolyam, 257-281. szám)

1977-11-06 / 262. szám

ÜNNEPI MELLÉKLET 1977. november 6. Kapocs a nagyvilággal Megyénk kulturális élete a nemzetközi vérkeringésben „Nem turistacsoport — mondta egy jól értesült já­rókelő a nyíregyházi utcán. — Egy német kórus tagjai!” A vidám fiatal csapat Zwickau- bói érkezett és két alkalom­mal is dobogóra lépett Nyír­egyházán. A Vasvári Pál gim­názium vendége volt a kórus. Közös hangversenyt is adtak a vasvárisokkal, s azon egy másik országból érkezett énekkar is fellépett: a kassai­ak. Először Sóstón Nem ritkaság a külföldi ki­állítást, előadást vagy más rendezvényt hirdető plakát megyénkben — mint ahogy már-már hétköznapi hírnek számít, ha egy-egy szabolcs- szatmári csoport, együttes külföldi vendégszereplésre utazik. Megyénk kulturális életének nemzetközi kapcso­latai örvendetesen fejlődnek. Az egyik legjobb példa erre az idén nyolcadik alkalommal megrendezett sóstói nemzet­közi művésztelep. A kezde­ményezés 1969-ben indult, s a Sóstó — mely kiváló körül­ményeket nyújt az alkotni kí­vánó művészeknek — azóta nevet szerzett magának. 1977- ben „újítottak” a művészte­lep szervezői: szakosították a művésztelepet. Most kizáró­lag éremművészettel foglal­kozókat hívtak meg négy szo­cialista országból, Lengyelor­szágból, Csehszlovákiából, az NDK-ból és a Szovjetunióból. Az éremszimpozionnak, ahogyan a művészek nevez­ték, nagy sikere volt: ez volt az országban, s talán nemzet­közileg is az első éremmű- vésztelep. A sóstói művésztelepnek azon a hasznán kívül, hogy megyénket, a megyeszékhelyt, s annak gyöngyszemét, a Sós­tót megismerteti külföldi mű­vészekkel, még egy nagy je­lentősége van. Köztudott, • hogy a telep befejeztével ki­állítást rendeznek az itt ké­szült alkotásokból. Ezen a ki­állításon ott láthatják a né­zők a feliratokat egy-egy al­kotás mellett: „A művész ajándéka.” Nem marad hát nyomtalan ittlétük — műveik ajándékképpen és vásárlások nyomán egyaránt emlékezte-^ tik megyénket az itt alkotók­ra. (Külön érték, hogy sok művész innen meríti témáit is!) A vajai múzeum képzőmű­vészeti gyűjteménye is több külföldi alkotó művével ren­delkezik — a kastélybeli al­kotószoba csendjében szület­tek ezek a képek. Turné és tárlat külföldön Több alkalommal rendeztek kiállítást Nyíregyházán kül­földi művészek alkotásaiból — például a Kárpátontúli te­rület művészeinek képeit is bemütatták és romániai kép­zőművészek tárlatát is láthat­ták már a nyíregyháziak. Rendszeresen kapnak meghí­vót megyénk művészei kül­földi művésztelepekre is: például a lengyelországi So- lina csodás tájaira, vagy a „Rostocze Zima”-ra, a téli alkotótelepre. Ha külföldi turnékra tere­lődik a szó,, rögvest eszébe jut a szabolcs-szatmárinak a Szabolcs-Volán néptánc­együttes. Legutóbb egy sike­res spanyolországi vendégsze­replésükről adott hírt lapunk. Nem ők az egyetlenek azonban megyénkből, akik külföldi közönség előtt mutat­ják be a magyar népi tán­cot. A vásárosnaményi Kraszna együttes vagy a nagykállói Kállai kettős is több ízben járt külföldön, megérdemelt sikert aratva. A mátészalkai cigányegyüttes néhányszor Lengyelországba látogatott az elmúlt évek so­rán. Kórusokkal kezdtük a be­számolót — ne feledkezzünk meg azonban Szabolcs-Szat- már országos hírnévre szert tett látványosságáról: a ma- zsorettekről és az őket kísérő Ifjú Gárda-zenekarról. Nem­régiben „nemzetközi” fellépé­sük volt Nyíregyházán: a che- bi (Csehszlovákia) testvércso­portjukkal együtt szereztek örömet a gyorsan köréjük gyűlőknek. Kutatók cseréje A nemzetközi érintkezések sorában igen fontos helyet foglalnak el Nyíregyháza ta­nárképző főiskolájának ki­terjedt külföldi kapcsolatai is. Az Ungvári Állami Egyetem­mel szoros munkakapcsolato­kat építettek ki a nyíregyhá­ziak: gyakori a pedagógusok, kutatók cseréje és közös épí­tőtáborozáson is részt vettek már az ungvári, illetve a nyíregyházi hallgatók. Az orosz szakos tanárképzősök közül minden évben több hó­napra a Szovjetunióba utazik jó néhány hallgató: Lenin- grádban, illetve a Moszkva környéki Vlagyimirben tölte­nek hosszabb-rövidebb időt nyelvtudásuk gyarapítására. A Bessenyei György Tanár­képző Főiskola a csehszlová­kiai Usty nad Labem egyete­mével és a zwickaui tanító­képzővel is kapcsolatban áll. A nyíregyházi Jósa András Múzeumban nagy érdeklődést váltott ki az a kiállítás, mely- lyel második alkalommal mu­tatkozott be a prágai ipartör­téneti múzeum. Először gyö nyörű vasöntvényeit csodál­hatták meg a múzeumlátoga­tók, majd a háztartást segítő eszközök fejlődéséről összeál­lított érdekes kiállítást. A Jósa Múzeumban nem ez volt az egyetlen külföldi kiállítás. Legutóbb a romániai Szatmár megye népművészetéről lát­hattunk kiállítást és a Szov­jetunió Kárpátontúli területe is bemutatkozik hasonló tár lattal. Mindkét esetben köl csönösségi alapon rendezik a kiállítást: cserében megyénk népművészetéről rendez a szomszédos országokban kiál­lítást a nyíregyházi múzeum Színház és újság A szatmári népművészeti kiállítást abban az időben rendezték, amikor Nyíregyhá­zán vendégszerepeit a romá­niai nagyváros színtársulata is. Nem ők voltak azonban az elsők Romániából — láthatta már a nyíregyházi közönség a marosvásárhelyi Magyar Színházat is a Móricz Zsig- mond Színházban. Végül nem feledkezhetünk meg lapunk, a Kelet-Magyar ország külföldi kapcsolatai­ról sem: lengyel, német, ro­mán, szovjet testvérlapjaink révén a sza bölcs-szatmári ol vasók bepillantást nyerhetnek más országok népeinek életé­be, munkájába. A legjobb pél dák erre évről évre a Kárpáti Igaz Szó, illetve a Zakar- patszka Pravda című szom­szédos megyei lapok „csere- oldalai” a Kelet-Magyaror- szágban — illetve a mi éle­tünket tükröző írások ezek­ben az újságokban. Tarnavölgyi György Már a Nagy Októbert ünnepelték az őszi gyümölcskarneválon is. (Hammel József felvétele) Restaurálás a múzeumban. (Elek Emil felvétele) Ősök hagyatéka Néprajzi és műemlékeink megbecsülése Szuszék, abora, szilke, pitvar — egy elmúlott vilá­got idéző szavak. Ha ácsolt ruhásládát, szénatartót, lek­városedényt, netán előszo­bát mondunk helyettük — oda a varázs, amelyet a mai nemzedék számára már ide­genül hangzó népi kifejezések idéznek elő. A múlté mind­ez — a múlt viszont a mi­enk. Ismernünk, emlékeit őriznünk kell ahhoz, hogy jelenünk teljesebb legyen. Szabolcs-Szatmár megye hazánk népművészeti emlé­kekben egyik leggazdagabb vidéke. A megye, melyet jó­formán csak a Nyírséggel azonosítanak a távolabb élők, rendkívül változatos népmű- vészetű tájegységek együtte­se. Az Alföld, Erdély, és a keleti Felvidék közé ékelő­dött tájon mindhárom terület hatása érvényesült bizonyos mértékig. Ugyanakkor épít­kezésben, öltözködésben, ké­zimunkában, vagy népszo­kásban egyaránt sajátos he­lyi hagyományok alakultak ki a délnyugati részen fekvő Mezőségben, a beregi Tiszahá- ton, a Tisza és a Lónyai-csa- torna közé ékelődött Rétköz­ben, a Nyírségben vagy a szatmári részen. Megyénk területén 269 vé­dett (műemlék vagy műem­lék jellegű) épület található. Ezek közül viszonylag kevés a népi épület — mindössze harmincöt. Ez a szám is jel­zi: gyors cselekvésre van szükség ahhoz, hogy meg­mentsük az utókornak az egyes tájegységekre jellemző lakóházakat, gazdasági épü­leteket vagy haranglába­kat ... Változik a falukép mindenütt, sorra épülnek a korszerű házak — és pusz­tulnak a múlt emlékei. Je­lenleg tíz olyan lakóház ta­lálható a megyében, amelye­ket helyben megőrzésre je­löltek ki. Vaján, Tarpán, Botpaládon, Túrricsén és má­sutt állnak még a régi házak — tulajdonosaik húzódozása miatt azonban nincs biztosít­va jövőjük. Különös, hogy a védett népi lakóházak tulaj­donosai még azzal a lehető­séggel sem élnek, hogy évente több ezer forintos támogatást kaphatnának há­zaik karbantartására... Jó néhány népi alkotás azonban megmenekül külön­böző módokon. A szatmárcseT kei zsellérházat megvette a tanács, és helyreállították. Gondos védelmet kapnak a haranglábak, tornyok, a táko- si sövényfalú templom vagy a neves túristvándi vízima­lom. Elkészült a tarpai szá­razmalom helyreállítási terve is. A szatmárcsekei temető fejfái megérdemelten szerez­tek maguknak országos hírt különös szépségükkel. Meg­mentésükre nagyarányú munkába kezdtek a szakem­berek: sajátos eljárással kon­zerválják a csónak formájú fejfákat. Sok népi épületet lebonta­nak a megyénkben — hogy aztán ezek új helyükön szol­gálják a múlt megismerését: a sóstói múzeumfaluban. A több éves munka első sza­kasza befejezéséhez közele­dik — hamarosan a nagy- közönség előtt is megnyílik a múzeumfalu. Hetvenöt há­zat, gazdasági épületet állí­tanak föl, mire teljesen elké­szül. A népi építkezés emlékei mellett hímzéseiről, szőttese­iről is nevezetes több tájegy­ségünk. A beregi keresztsze­mes, a paszabi szőttes nem­csak hazánkban, hanem kül­földön is népszerű. A Bereg- ben házi szőttesre hímeznek szebbnél szebb motívumokat a fürge kezű asszonyok több, mint fél évszázada. A száza­dunk első évtizedeiben elter­jedt hímzési módban sajá­tosan ötvöződik a régi szőt­tesek mintája az új motívu­mokkal. A Beregben készült halotti szőttesek is igen szé­pek egyszerűségükkel, mér­téktartó díszítésükkel. A pa- együtt), hogy teljes képet al­szabi szőttesekben a szedett csíkos „forgatásos” szövés divatja maradt fenn napja­inkig, és szíves, serleges vagy szőlőfürtös szőttesmintákban gyönyörködhet a népművé­szetet kedvelő mai ember. Mindezek csak kiragadott példák. A múzeumfaluban nemcsak az épületeket tekint­hetik meg a látogatók, — ide kerül a Jósa András Múze­um rendkívül gazdag nép­rajzi gyűjteménye (a csodás szőttesekkel, hímzésekkel kothassanak az érdeklődők a szabolcs-szatmári nép letűnt világáról. A gazdálkodás esz­közeit, a berendezési tárgya­kat, a népviseleteket, játéko­kat, hangszereket egyaránt elhelyezik az áttelepült há­zakban, az udvarokon. így elevenné válik a különös, ha­lott falu. Mintha vendégség­be jövet lépnénk át a múlt századi parasztház küszöbét, lehajtva fejünket a szemöl­dökfa alatt. Legszívesebben a kemencepadkára teleped­nénk, és hátunkat a barátsá­gos meleg kemencének dönt­ve elmerengve hallgatnánk a szatmári népballadát a pe- nyigei lányok haláláról. T.GY. KM Paszabi népművészet. (Elek Emil felvétele)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom