Kelet-Magyarország, 1977. november (34. évfolyam, 257-281. szám)
1977-11-30 / 281. szám
1977. november 30. KELET-MAGYARORSZÁG 5 KÉT GYÁR: az Egyesült Izzó és a Villamosszigetelő és Műanyaggyár kisvárdai egységének képviselői is csatlakoztak a Szervezési és Vezetési Tudományos Társaság helyi szervezetéhez. Ezt az SZVT legutóbbi, a napokban megtartott tanácskozásán jelentették be. Az ülésen új, kilenc tagú vezetőséget választottak és ismertették az 1978. évi tervet. ELSŐKÉNT KAPTA MEG a megyében a KIOSZ Országos Elnökségének arany plakettjét Fehérgyarmaton Nagy Sándor cipész kisiparos, a lakossági szolgáltatás terén kifejtett tevékenységéért és kiváló szervezeti munkájáért. Az idős mester 1929 óta dolgozik Fehérgyarmaton — közmegelégedésre. A HÉT VÉGÉN 1250 HEKTÁRON befejeződött az őszi mélyszántás a tiszavasvári Zöld Mező Termelőszövetkezetben. A gépek még nem tértek pihenőre, bérszántást végeznek más termelőszövetkezetben. SÉTA A BÖLCSÖHELYEM KÖRÜL címmel emlékeznek Ady Endrére december 1-én, a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat nyíregyházi, értelmiségi klubjában. A rendezvény 19 órakor kezdődik. A TÁRSADALMI TULAJDON VÉDELMÉRŐL tartottak ankétot november 28-án Nyíregyházán megyénk ipari szövetkezeteinek vezetői. Az ankéton előadást tartott dr. Alexa Miklós megyei főügyész. SZABOLCS-SZATMÁR MEGYEI Allatforgalmi ES HÜSIPA- RI VALLALAT felvételt hirdet a következő munkakörök betöltésére az alábbi feltételekkel: NYIRMADAI SERTÉSHIZLALDÁNKBA — Hizlaldavezető-helyettes (felsőfokú agrárvégzettség és 5 év szakmai gyakorlat), — Adminisztratív vezetöhelyettes (felsőfokú számviteli képesítés és 5 év szakmai gyakorlat) Mindkét munkakör betöltése esetén lakást biztosítunk. — Magtáros — malmi művezető. KÖZPONTI ÜZEMÜNK TERÜLETÉRE — Anyaggazdálkodási — és anyagbeszerzési csoportvezető (középiskolai végzettség, műszaki anyagismeret) Gyakorlattal rendelkező gyors- és gépíró — Termelési főosztályvezető (felsőfokú élelmiszeripari végzettség és S év szakmai gyakorlat) — Igazgatási csoportvezető (felsőfokú végzettség) — Pénzügyi és bérügyviteli ellenőr (felsőfokú számviteli képesítés) — Húsipari művezető, húsipari technológus, húsipari gyártáselőkészítő (felsőfokú élelmiszeripari, vagy felsőfokú húsipari végzetség és szakmai gyakorlat) — Munkatechnológus (felső- vagy középfokú normásképesítés) — Műszaki anyagbeszerző (műszaki anyagismeret) FELVÁSÁRLÁS TERÜLETÉRE — Mezőgazdasági termeltetési csoportvezető és előadó (felsőfokú agrárvégzettség) Jelentkezés pályázattal és életrajzzal a vállalat személyzeti osztályán Nyíregyháza, Bethlen Gábor u. 86. sz. alatt. (89162) Mátészalka: Szavalóverseny KISZ-eseknek Ifjú szivekben élek címmel rendeztek szavalóversenyt november 28-án hétfőn délután Mátészalkán az úttörő és ifjúsági házban. Az Ady-év- forduló jegyében meghirdetett versengésen a város ki- szesei mérték össze tudásukat. A helyi középiskolák, gyárak, üzemek képviseletében 22 fiatal indult. Első helyen végzett, s megkapta az ifjúsági ház különdíját Balogh Andrásné, második helyezett Szamosi István lett. Mindketten a pedagógus KISZ szervezet tagjai. Harmadik helyezést Huszti Irén, a Magyar Optikai Művek gyáregységének ifjú dolgozója ért el. A résztvevők ajándékokat és emlékplaketteket kaptak. IRÓ-OLV ÁSÓ találkozót rendeznek december 1-én a Nyíregyházi 107-es számú Mező Imre Szakmunkásképző Intézetben. A 13 órakor kezdődő rendezvényen Kulin György csillagász és Fábián Zoltán író munkásságával ismerkednek a szakmunkástanulók. Késett a tél? Budapestnél később köszöntött be a tél az idén Moszkvában: csak kedden reggel ébredtek igazi téli napra a szovjet főváros lakói. Bár október végén lehullott az első hó, a november szokatlan időjárást hozott: a havi átlagos hőmérséklet négyöt fokkal volt magasabb a sokévi átlagnál, a fagypont fölött maradt, viszont a hónap igen sok csapadékot hozott — a normális mennyiség mintegy háromszorosa hullott le, eső, havaseső for- jnájában. Hétfőn este azután megérkezett az igazi tél. Éjszaka mintegy kilenc fokot esett a hőmérséklet: az esti plusz három fok után reggelre mínusz hat fokot mértek, s az éjszaka csaknem nyolc centiméter hó hullott. ZENEISMERTETÖ ELŐADÁS hangzik el december 1-én Nyíregyházán, a Móricz Zsigmond megyei Könyvtárban délután 17 óra 30 perckor. Ez alkalommal Beethoven: Esz-dúr zongoraverseny, op. 73 és Berlioz: Fantasztikus szimfónia, op. 14 zeneművéről hallanak az érdeklődők. A két zenemfí az Országos Filharmónia december 7-i nagyzenekari hangversenyének anyaga. A BAKFARK CONSORT EGYÜTTES december 1-én, csütörtökön mutatkozik be Nyíregyházán a 107-es számú szakmunkásképző intézetben. A hangverseny délután 3 órakor veszi kezdetét az iskolában (Dugonics u. 6.) üj kiadványok A politikai irodalom iránt fokozódó érdeklődést jelzi, hogy a politikai könyvnapokon megjelent újdonságok közül többnek az utolsó példánya is gazdára talált már. Különösen keresettek a Marx—Engels, valamint Lenin válogatott írásait közreadó kötetek, amelyekből sok helyütt minden példány elkelt már. Elfogyott a pultokról Vlagyimir Kanyivec „Az Ul- janov-család” című műve, amely Leninnek és családjának életútját dolgozta fel. Több ezer példány kelt el eddig Leonyid Brezsnyev, Kádár János és Luis Corvalán új köteteiből is. Nagy érdeklődést keltett a nemzetközi kommunista mozgalom dokumentumait 1945-től 1976-ig közreadó munka is. Az Ady-centenáriumra jelentette meg a Kossuth kiadó Varga József tanulmányát Ady és kora címmel, amely ugyancsak sikerkönyv lett. Nagy az érdeklődés Köpeczi Béla „A magyar kultúra harminc éve” című tanulmánya iránt is. A négyezer címszavas „Esztétikai ABC” és a harmadik kiadásban megjelent, átdolgozott Közgazdasági kislexikon is rendkívül keresett. A politikai könyvnapok nagy példányszámban eladott kötetei közé tartozik Radó György " „Moszkvától Moszkváig” című írása is. szerda KRÓNIKA A csepregi négyes ikrek november 27-én ünnepelték harmadik születésnapjukat. Adrien, Ildikó, Kati és Zsuzsa szépen fejlődnek, jó étvágyúak, s legjobban szeretik a kézügyesség- fejlesztő játékokat. Képünkön: ki lesz az első? — Gyöngyfűző kislányok. (MTI fotó) Autósoknak Még egy hónap, s december 31-én lejár az idei második félévi gépjárműadó befizetésének határideje. Ez év elejétől az üzemben tartónak a gépkocsi hengerűrtartalmának megfelelő gépjárműadót kell postautalványra a gépjármű rendszámának* feltüntetésével befizetnie, a második félévit a korábbi szeptember 15-e helyett december 31-ig. A befizetési határidő meghosszabbítása jelentős kedvezményt nyújt az adózóknak, az új rendelkezést megszegők viszont a korábbinál nagyobb bírságot fizetnek. így a határidőt — tehát a december 31-ét — elmulasztók, ha önként, pótlólag kiegyenlítik tartozásukat, egyhavi adójuknak megfelelő bírságot fizetnek. Ha azonban csak az adóhatóság felszólítására fizetik be az elmaradt adót, a megjelölt határidőig — a bírság kéthavi gépjárműadó összegét teszi ki. Ismétlődő mulasztás esetén az adócsoport kezdeményezésére a rendőrhatóság bevonhatja a forgalmi engedélyt. Az adóbefizetéshez szükséges átutalási postautalványok a kerületi tanácsok pénzügyi osztályainál, illetve az ügyfélszolgálati irodáknál szerezhetők be. NSZK-megren- delésre gyárt női felsőruhákat a Baktaló- rántházi Verti- kál Ipari Szövetkezet textil- ruházati részlege. Felvételünk az összeállító szalagról készült. ANDRÁS NAPJA A Nap leél 7 óra 10 perckor — nyugszik 15 óra 56 perckor. A Hold kél 20 óra 19 perc. kor — nyugszik 10 óra 18 perckor. Százharminc évvel ezelőtt. 1847. november 30-án született Hajdúszoboszlón és 1906. szeptember 8-án hunyt el Budapesten Högyes Endre orvos, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia tagja. Egyike a legkimagaslóbb magyar orvoskutatóknak. Az MTA kiadásában 1881— 85 között megjelent három- kötetes müvében elsőként írja le az egyensülyérzék reflexivét, s annak forgatásra. valamint elektromos ingerlésre bekövetkező reakcióját. Nagy érdeme egyebek közt. hogy módosította Pasteur veszettség elleni védőoltását: a vírus szelidítésére nem az eredeti. beszáradásos eljárást alkalmazta. hanem a hígítást. Ezt a módszert alkalmazzák jelenleg is. Tudományom munkássága igen sokoldalú; így foglalkozott a vesekéreg- és velőállományának vérkeringésével és kimutatta azok pontos anatómiai helyzetét. Tanulmányozta az alkaloidák hatását, különös tekintettel az általuk okozott hőmérsékletváltozásra. 1890-ben Pasteur Intézetet és Kórházat alapított Budapesten: 1886-tól haláláig szerkesztette az Orvosi Hetilapot. Várható időjárás ma estig : északon átmenetileg megnövekvő felhőzet, néhány helyen kisebb havazással, másutt változóan felhős idő számottevő csapadék nélkül. Mérsékelt, változó irányú szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet 0 plusz 5, a tartósan ködös helyeken 0 minusz 3 fok között. Telefondoktor A tüdőasztma allergiás és idegi eredetéről a felnőtt- és gyermekkorban kérdéseire ad felvilágosítást a telefondoktor december 1-én, csütörtökön 17 órától 18 óráig a 11-000 telefonszámon. Fáklya-ismertető A Fáklya december 4-én megjelenő 23. száma képösz- szeállításban mutatja be a Nagy Október megünneplését és elméleti cikket közöl az új szovjet alkotmányról. Sok képpel illusztrált riport eleveníti fel a II. Szovjet-Magyar Barátság Fesztivál leningrádi napjait. A Szovjet-Magyar Baráti Társaság Elnökségének tagjait bemutató sorozat ezúttal a Magyarországon is ismert Valentyin Raszputyin írót választotta hőséül. Riport ismertet meg az egyetemista házaspárok életével. Érdekes cikk számol be arról, hogy miként dolgoznak a szovjet színészek. Egy falusi tanító vallomása bontakozik ki abban az írásban, melyben a gyerekek művészeti nevelésének kérdéseiről olvashatunk. A hagyományos írások sorában ezúttal is megtaláljuk a Fáklya-fotót, az orosz nyelvleckét, a keresztrejtvényt, a filmismertetőt és a Szovjet Kultúra és Tudomány Háza programját. GYORSLISTA a nyíregyházi közüti ÉPÍTŐ VÁLLALAT felvesz autószerelő szakmunkásokat és nehézgépszerelő szakmunkásokat, 3—4 éves gyakorlattal rendelkező, két. Jelentkezés: Nyíregyháza. Tünde u. 1. szám alatt, a TMK- vezetőnél. (1474) A NYÍREGYHÁZI ÉLELMI- SZERIPARI SZAKMUNKÁSKÉPZŐ INTÉZET takarítónőket és konyhalányt vesz fel azonnali belépéssel. Jelentkezés Moszkva u. 35. szám alatt a gazdaságvezetőnél. (1477) ÉRTESÍTJÜK a Nyírbátor, Ady E. út, Martinovits út, Dózsa Gy. út, Vörösmarty út, Kossuth út, Madách út, Váradi út, Egyház út, Bem út, Bajcsy-Zs. út, Újtelek út, Domb út, Mester út, Sallai út, Gyulai út, Jókai út, Damjanich út, Víg út, Akácfa úton lakó fogyasztóinkat, hogy 1977. december 2-án, pénteken 8 órától 13 óráig áramszünetet tartunk. TI- TÁSZ V. nyírbátori kirendeltsége. (1480) A gépkocsi-nyereménybetét- vek 1977. november 28-án és 29- én megtartott sorsolásáról. Az Országos Takarékpénztár a gépkocsi-nyereménybetétköny- vek 66. sorsolását november 28- án és 29-én Budapesten tartotta meg. A sorsoláson azok a 10 000 és 5000 forintos betétkönyvek vettek részt, amelyeket 1977. július 31-ig váltottak és 1977. október 31-én még érvényben voltak. A budapesti és vidéki betétkönyvekre összesen 877 gépkocsit sorsoltak. Az 5000 forintos betétkönyvekre 617 db. a 10 000 forintosokra 260 db gépkocsi jutott. 10 000 forintos összegű betétkönyvek 14 009 147 Moszkvics 14 010 914 Zsiguli 14 019 875 Skoda 14 025 984 Skoda 14 034 308 Skoda 14 038 554 Skoda 14 041 201 Skoda 14 560 783 Trabant Lim. 14 570 166 Skoda 14 587 698 Skoda 14 589 435 Trabant Lim. 14 591 430 P. Fiat 126 14 601 945 Trabant Lim. 14 606 669 Skoda 14 617 916 P. Fiat 126 14 620 226 P. Fiat 126 14 645 046 Trabant Lim. 14 647 235 Skoda 14 649 412 Skoda 14 654 605 Moszkvics 14 655 778 Zsiguli 14 656 000 Skoda 14 660 274 P. Fiat 126 14 669 291 Moszkvics 14 674 063 Trabant Lim. 14 676 490 Trab. Lim. 14 676 946 P. Fiat 126 14 678 539 Skoda 14 680 141 P. Fiat 126 14 684 048 Skoda 14 691 450 Skoda 14 693 418 P. Fiat 126 5000 forint összegű betétkönyvek 14 529 068 Trabant T.im. 14 553 995 Skoda A gyorslista közvetlenül a húzás után készült, ezért az esetleges számhibákért nem vállalunk felelősséget. A sorsolás eredményének pontos adatait december 2-án megjelenő hivatalos nyereményjegyzék tartalmazza. Háromévesek a csepregi négyes ikrek I Kelet Magyarország KÉPEK A Jelmczkészitő és Kölcsönző Vállalat valamennyi icl- apójelmezéi kibérelték már a vállalatok és az áruházak. Megjelentek a főváros utcáin és áruházaiban a reklámíélapók. (MTI fotó)