Kelet-Magyarország, 1977. november (34. évfolyam, 257-281. szám)

1977-11-24 / 276. szám

4 KELET-MAGYARORSZÄG 1977. november 24. Szadat látogatása után Mozgásban a közel- keleti diplomácia Szíriái kormánykörökből származó értesülések szerint Szíria és a PFSZ közös kül­döttséget meneszt az arab államokba és a Szovjetunió­ba, azzal a rendeltetéssel, hogy ismertesse a felkere­sendő országok kormányai­val Szíriának és a palesztin népnek a Szadat elnök jeru- zsálemi' látogatásával kap­csolatos visszautasító állás­pontot. Damaszkuszi arab forrá­sokból származó értesülés szerint Huari Bumedien al­gériai elnök néhány napon belül Szíriába és Irakba lá­togat. Útjának az a célja, hogy tárgyalásokat folytas­son egy Szadat elleni arab front kialakításának lehető­ségeiről. A hírek szerint a szövetségnek Algéria, Szíria, Irak, Dél-Jemen és a Palesz­tinái Felszabadítási Szerve­zet lenne tagja. Politikai megfigyelők sze­rint Egyiptom diplomáciai offenzívába kezd a Szadat izraeli útjának arab ellenzői­vel szemben, hogy rávegye őket bíráló magatartásuk mérséklésére s támogatókat nyerjen Szadat kezdeménye­zéséhez. Hoszni Mubarak alelnök több arab és afrikai államot érintő „magyarázó” körútra indul. Kairói politikai körök­ben tartják magukat azok a híresztelések, hogy Izrael Szadat iránti gesztusként ki­vonja csapatait a Sinai-fél- sziget megszállt részéről. A Soho Weekly News New York-i hetilep szerint a Sza­dat elnökkel folytatott tár­gyalásokon Begin izraeli kor­mányfő felajánlotta a Sinai- félsziget kiürítését s hajlan­dóságot mutatott arra, hogy megvitassa egy palesztin ál­lam létrehozásának tervét. A lap szerint Begin rugalma­sabbnak mutatkozott az 1967- ben megszállt más arab te­rületek kérdésében is. Sőt, a tárgyalások eredményeként „egy hónapon belül” sor fog kerülni izraeli hivatalos sze­mélyiségek és a PFSZ kép­viselői közötti tárgyalásokra is. — írja a New York-i lap. (Folytatás az 1. oldalról) ráció elmélyítésének és kibő­vítésének kérdéseit. A végrehajtó bizottság javasolta ezeknek az egyesü­léseknek, hogy jobban össz­pontosítsák tevékenységüket az érintett népgazgasági ága­zatokban megvalósuló együtt­működés konkrét gazdasági kérdéseinek megoldására. Ez­zel kapcsolatban hangsúlyoz­ták, hogy jobban össze kell hangolni az említett, vala­mint más nemzetközi gazda­sági szervezetek tevékenysé­gét a KGST szerveinek mun­kájával, mindenekelőtt az együttműködés hosszú távú célprogramjának előkészíté­sével kapcsolatban. A végrehajtó bizottság tájékoztatót hallgatott meg az érdekelt tagállamok sokol­dalú együttműködésének bő­vüléséről, a Vietnami Szocia­lista Köztársaságnak, a Lao­szi Népi Demokratikus Köz­társaságnak és az . Angolai Népi Köztársaságnak nyúj­tandó gazdasági és tudomá­nyos-műszaki segítség bővíté­se terén. Megállapodtak olyan intézkedésekről, amelyek ar­ra irányulnak, hogy biztosít­sák a további közreműködést az említett államok népgaz­daságának helyreállításában, szakembereinek képzésében és nemzetgazdaságának meg­szilárdításában. Az ülésen tájékoztatót hall­gattak meg a végrehajtó bi­zottság elnökének és az eu­rópai közösségek tanácsa el­nökének találkozójáról. Az európai enyhülés megvalósí­tása és az európai béke meg­szilárdítása irányvonalának következetes megvalósításá­Szekér Gyula A KGST Végrehajtó Bi­zottságának ülésén az ener­getikai kérdésekben aláírt új megállapodásról Szekér Gyu­la, a Minisztertanács elnök- helyettese a Magyar Távira­ti Iroda tudósítójának elmon­dotta, hogy az fontos lépést jelent a szocialista országok gazdasági szervezete energe­tikai célprogramjának meg­valósításában. Az új megál­lapodás aláírását gondos elő­készítő munka^előzte meg: a végrehajtó bizottság maga is több alkalommal foglalkozott a kérdéssel. — A megállapodás a szo­cialista országoknak azt a törekvését fogalmazza meg, hogy együttes erőfeszítéseket tesznek az energiaigények ki­elégítésére az 1990-ig terjedő időszakban, együtt biztosít­ják, hogy ezt a kérdést sok­oldalú intézkedésekkel ren­dezzék — mondotta Szekér Gyula. Nemcsak az úgyneve­zett elsődleges energiahordo­zók termelésének megnövelé­séről van szó, hanem arról is, hogy az energiarendszereket egységes hálózatba kapcsol­ból kiindulva, figyelembe vé­ve az európai együttműködés fejlődését, a végrehajtó bi­zottság további intézkedése­ket fogadott el konstruktív javaslatok kidolgozásáról, amelyek arra irányulnak, hogy megállapodás jöjjön lét­re egyfelől a KGST és a KGST tagállamai, másfelől az EGK és az EGK tagállamai között. Azzal kapcsolatban, hogy az ENSZ európai gazdasági bizottsága áttekintette a kör­nyezetvédelemmel, a szállítás fejlesztésével és az energeti­kával foglalkozó összeurópai kongresszusok vagy államközi tanácskozások megtartásá­nak kérdését, a végrehajtó bi­zottság annak a véleményé­nek adott hangot, hogy cél­szerű a KGST titkárságának aktív részvétele az európai gazdasági bizottság keretein belüli előkészítő munkálatok­ban. A végrehajtó bizottság áttekintette a KGST-nek a szocialista világgazdasági rendszer gazdasági problé­máival foglalkozó nemzetkö­zi intézetének és a KGST szabványosítási intézetének munkájával kapcsolatos kér­déseket és megfelelő határo­zatokat hozott. Elfogadták a KGST 1978. évi költségveté­sét. A végrehajtó bizottság ülésén a gazdasági és műsza­ki-tudományos együttműkö­dés más kérdéseit is megvi­tatták és megfelelő határoza­tokat hoztak. A végrehajtó bizottság ülése a barátság és a kölcsö­nös megértés légkörében ment végbe. nyilatkozata ják össze, fokozzák az intéz­kedéseket az energiakészle­tek célszerű kihasználására, az energiával és az energia- hordozókkal való takarékos­ságra. — Az új megállapodás ösz- szehangolja az energiaterme­lés növelésének intenzív és extenzív módszereit. Koráb­ban elsősorban az extenzív módszerek kerültek előtérbe, most ezt gondosan összehan­golják az intenzív fejlesztés­sel, amihez például hozzá tar­tozik az energiahordozók jobb kihasználása, a megta­karítás, amelynek szintén igen nagy jelentősége van a fűtőanyag- és az energiagaz­dálkodásban. — Az új megállapodás le­hetővé teszi azt, hogy a szo­cialista országok közös intéz­kedésekkel biztosítsák a nép­gazdaságaik tervszerű fejlesz­téséhez szükséges energiát 1990-ig. Egyúttal közös ok­mányba foglalják az erre vonatkozó intézkedéseket — állapította meg a Miniszter- tanács elnökhelyettese. Taleb tehene Egy régi afrikai mondás szerint a dolgok legrosszab- bika, amikor lesújt az éhség korbácsa. Rómában, az Egye­sült Nemzetek Szervezetének legutóbbi világélelmezési konferenciáján — amelyen 130 ország 1200 képviselője vett részt — az egyik delegá­tus így fogalmazott: „az em­beriség legősibb tragédiája, ha az anya nem tud enni ad­ni gyermekének”. Sajnos, ez a tragédia az atomkorszakban is jelen van, méghozzá aggasztó mérték­ben. A FAO, az ENSZ élelmezé­si és mezőgazdasági szerveze­te a földkerekség 32 országát számítja az éhségövezethez. Mivel ez a szomorú zóna ma­gába foglalja az 575 millió lakosú Indiát, a 72 milliós Bangladest, a 67 milliós Pa­kisztánt és a 26 milliós Etió­piát is, ez annyit jelent, hogy a világon csaknem egymilli- árd ember rendszeresen éhe­zik. Nem véletlen, hogy az élelmezési világkonferenciát annak idején a népesedési vi­lágkonferencia követte: a két téma kétségtelen kölcsönha­tásban van. A földgolyón fél­millió évnek kellett eltelnie ahhoz, amíg egymilliárd em­ber népesítette be. A mai adatok szerint tizenöt (!) év alatt születik egymilliárd em­ber és 2000-től — ha addig nem történik lényeges válto­zás — a prognózis szerint 9 esztendőnként nő a népes­ség egymilliárd új lakossal. Á tartalékok Nemrég még úgy tűnt, az élelmiszer-termelés lépést tart a népességrobbanással. A lakosság növekedésének vi­lágátlaga 1950 és 1970 között évente 2,5—2,7% volt, míg az élelmiszer-termelés gyara­podásának évi üteme elérte a 3,1 százalékot. Ráadásul nem elsősorban az eke alá kerülő új területekkel, hanem a ter­melési módszerek modernizá­lásával. Két évtized alatt 40 száza­lékkal nőtt a világ öntözött területeinek nagysága. 1938- ban 10 millió tonna műtrá­gyát használtak fel világvi­szonylatban, 1970-ben 80 mil­lió tonnát. Az amerikai és a kanadai kormány ekkoriban prémiumot fizetett azoknak a farmereknek, akik parlagon hagyták földjeiket. A 60-as években úgy tűnt, a fejlődő országok jórészében nemcsak elkezdődött, hanem eredmé­nyesen halad a „zöld forra­dalom”, a mezőgazdaság kor­szerűsítése. Ebben az évtized­ben a világ élelmiszer-tarta­lékai 125 és 154 millió tonna közötti mennyiséget képvisel­tek, vagyis az emberiség szükségletének mintegy 18 százalékát. Ez annyit jelentett, hogy a föld lakóinak akkor 66 napi élelemtartalék állt rendelke­zésére. így volt még 1972-ben is, amikor a raktárakban 209 millió tonna gabona halmo­zódott fel. 1973-ra ez a mennyiség 130 millió tonnára, 40 napi tartalékra, 1974-re 90 millió tonnára, azaz 26 napi tartalékra apadt. Vészjelzések Mi történt? 1972 második felétől érkeztek a vészjelzé­sek a FAO római főhadiszál­lására. Először Pakisztánból jelentettek komoly bajokat, amely pedig 1970-ben, törté­nelmében először volt képes búzát exportálni, majd In­diából, amely ugyancsak nem sokkal előbb nyilvánította magát — lakosságának évi 12 milliós (!) növekedése ellenére — önellátónak a legfontosabb élelmiszerek termelésében. Aztán a Fülöp-szigetek kö­vetkezett, amely pedig 1971- ben először nem szorult rizs­importra ... Hogy mi változott? Például az időjárás. Elma­radtak az aranyat érő mon­szunok Ázsiában és Afriká­ban, elsősorban a Szaharától délre eső, hagyományosan problematikus, úgynevezett Szahel-övezetben kitört a sokéves szárazság. Csontvázzá soványodott, el­hullott szarvasmarhák százai hevernek a szikkadt, izzó ta­lajon — akkoriban ilyen ké­pek járták be a világsajtót. A bibliai Józsefnek nem is le­hetett olyan nehéz megfejte­nie a fáraó híres álmát: a vi­lágnak ezen a részén a so­vány tehenek a szó szoros ér­telmében sovány, a kövér te­henek pedig legalábbis vi­szonylag bőséges esztendőket jelentenek. Allah útjai A Szahel-övezetre ma is az a jellemző, hogy nemcsak a vagyon és az ezzel járó társa­dalmi tekintély, hanem a puszta létfenntartás legfonto­sabb eszköze is a szarvasmar­ha. A niger köztársaságbeli Agadez városka lakója, Amar Taleb nagy tiszteletnek ör­vendett, mert 27 marhája és öt fia volt. A Time amerikai magazin helyszínen járt ri­portere múlt időben számol be erről: Amar Talebnek már egy tehene sincs, egyik fia meghalt, a másik haldoklott, amikor az újságíró ott járt és az öregnek is csak ahhoz volt ereje, hogy időnként elmor­molja: — Allah útjai kifürkészhe- tetlenek. Aldo Santini olasz újságíró megrázó képet festett az öve­zet helyzetéről. Santini a sze­negáli fővárosból, Dakarból indult terepjáró gépkocsin az éhség sújtotta területek felé. Kocsija hamarosan elhullott állatok között haladt az ár­nyékban 50 Celsius-fokos hő­ségben. Szenegáli sofőrje minduntalan vissza akart fordulni. — Uram — ismételgette hamuszürke*arccal —, hát nem akarja megérteni, hogy itt a legkisebb motorhiba is maga a halál? Következik: A folyó eltűnt. Harmat Endre Leningrad Ifjúsági „Október és az ifjúság” címmel kedden több mint 100 ország ifjúsági és diák- szervezeteinek részvételével négynapos nemzetközi ifjú­sági találkozó kezdődött Le- ningrádban. A találkozó résztvevői figyelmének kö­zéppontjában az Októberi Forradalom világtörténelmi jelentősége, a nemzeti felsza­badító mozgalomra gyakorolt hatása és a nemzetközi ifjú­sági mozgalom előtt álló időszerű feladatok állnak. A konferencia kedd esti plenáris ülésén szólalt fel több más külföldi küldöttség­vezetővel együtt Barabás Já­nos, a KISZ KB titkára a magyar ifjúsági küldöttség vezetője is. A plenáris ülést követően ma három szekció­ban tanácskoznak. Hitlernek fia avagy „keveseket” megható történet egy megtalált gyermekről Adolf papa és állítólagos gyermeke. Karácsony felé járunk, s az egyebek mellett abból is látható, hogy a nyugatnémet könyvpiacon megjelent a le- ges-legújabb Hitler-életrajz. Az amerikai John Toland ír­ta, aki azt állítja szenzációs­nak szánt művéről, hogy „ennyi részletet még senki nem tárt fel Hitler magán­életéről”. Szó is esik ebben a könyvben sok mindenről, be­teljesült és beteljesületlen führeri szerelmekről, höl­gyekről, akikért Hitler hiába rajongott, amikor még nem volt diktátor és olyan dá­mákról, akik hiába rajongtak Adolfért, amikor már vezér­ként, kancellárként pompá­zott. Hogy mi igaz ezekből az intimitásokból, mi nem — John Toland orrhosszal győz­ni látszott az életrajzírók so­rában. A szabad verseny világá­ban azonban a vetéjytársak csak úgy nem adják meg ma­gukat. S Wemer Maser, egy ugyancsak „sikerhez szokott Hitler-életrajzíró” — a ham­burgi Spiegel jellemzése — előjött a maga adujával. Nemcsak egy új Hitler-sze- relmet „talált”, hanem meg­találta ennek a „szerelemnek a gyümölcsét” is. A „kicsike” 59 esztendős, hét gyermeke van és Jean Lőrét néven a francia köztársaság polgára. Egyébként olyan szegény, mint a templom egere, hosz- szú idő után ez lesz számára az első gazdag és ezért bol­dog karácsony, mert az ér­deklődés nyomán csak úgy dől hozzá a pénz, az élete fo­lyamán mindig lapos pénz­tárcájába. Hát hogyne dőlne, amikor a történet annyira megható. Egy szegény francia szolgáló­lány szerelmes lesz az egyéb­ként annyira gyűlölt német katonák egyikébe, egy még fiatal, de már akkor bajuszos őrvezetőbe. A 16-os bajor gyalogezred, ahol az őrveze­tő szolgál, Franciaországban állomásozik. Hol erre, hol arra a frontszakaszra vezény­lik, de a szolgálólány semmi­vel nem törődve követi őr­vezetőjét tűzön-vízen, front­szakaszokon át. Mert az őr­vezető nemcsak szeretni, ha­nem festeni is tud: portrét fest szerelméről, a szép és ifjú Charlotte-ról. Igaz, hogy az első világháború idején készült festményről mind ez ideig senki nem sejtette, hogy az Hitler gyermekének any­ját ábrázolná. Maser mester azonban a zsenge és rossz Hitler-festményt összehason­lította Lőrét úr édesanyjának fényképével és az arcvonások hasonlósága szerinte „bizo­nyíték”. Legalábbis azoknak, akik a dolog iránt nagy ér­deklődést tanúsítanak. Más bizonyíték? Hát az is van. Maga Lőrét állítja, hogy édesanyja — aki egyébként meglehetősen szabatos életet élt ifjú korában, vagyis az első világháború idején — halálos ágyán megvallotta a fiának, hogy az apja senki más nem volt, mint Hitler Adolf. Hogy a mama miért éppen akkor vallotta volna be a dolgot, amikor egyebek­ben nem nagyon titkolta ügyeit, csak azzal lehet ma­gyarázni, hogy amit valaki négyszemközt meggyón a ha­lálos ágyán, azt később nem cáfolhatja meg senki sem. Lőrét ezt a módot találta ki, hogy feltűnést keltsen és pénzhez jusson. Az angol „Sunday Times” nyomtatta ki először a „szen­zációt”, hogy egy nyugatné­met történész Hitler fiának nyomára jutott. Az „indisz­kréció” nyomán Maser aztán „nem hallgathatott” tovább, s így ma már alig van maga­zin a világon, amely ne fog­lalkozna a nagy hírrel, meg­találták a dicstelen végű dik­tátor fiát. A baj csak az, hogy Jean nagynénje, Alice néni nem nagyon érti az egész ügyet, s unokaöccse világhírénél töb­bet ér számára a család be­csülete. Az őt is megkereső riportereknek kijelentette: igaz, hogy húgának 1917-ben valóban viszonya volt egy német katonával. Az illető azonban nem őrvezető volt, (egy olyan jó családból való lány, mint az ő nővére, de­hogy adta volna le magát legénységiekkel), hanem egy valóságos alhadnagy. S nem­csak hogy nem Hitler volt, de még egy cseppet sem hasonlí­tott a későbbi diktátorhoz, egy igazi magas, széles vállú, jóképű fiatalember volt, nem olyan kripliforma. Ezt a tiszt urat Alice tanti jól ismerte, s ezért Jeant ostoba, feltű­nésre vágyó fajankónak, képzelődő hülyének tartja, aki hagyja magát a németek­től beugratni. Mindez azonban a „kuta­tókat” nem zavarja. Most ke­resik azt az ágyat, ahol a hitleri gyermek fogantatott. A szállodát, ahol 1917 júliu­sában a „szerelmesek” utol­só. de következményekkel terhes találkozója lezajlott, :.iúr állítólag meg is találták. De az is lehet, hogy nem szállodában, hanem valahol a búzamezőkön történt. Vagy ott sem. Hát nem gyönyörű törté­net? Meg kell a szívnek ha­sadni. (P. i.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom