Kelet-Magyarország, 1977. november (34. évfolyam, 257-281. szám)

1977-11-22 / 274. szám

1977. november 22. KELET-MAGYARORSZÁG 3 Fejlesztések, megrostálva „A népgazdaság fő ágazatai közül az ipar­nak változatlanul meg­határozó szerepe van. Az iparfejlesztésben mindenekelőtt a szelek­ció nagyobb mértékű ér­vényesítése szükséges.” (Az MSZMP Központi Bizottsága 1977. október 20-i üléséről kiadott közleményből.) INDOKOLÁSKÉNT — S EGYBEN MAGYARÁZAT­KÉNT IS — foghatjuk fel a közlemény más helyén olvas­hatókat, ami így hangzik: „A gazdaságos export erőtel­jes növelése megköveteli, hogy szelektív iparpolitiká­val elsősorban a jelentős szerepet játszó, versenyképes termelőágakat fejlesszük, és számottevően növeljük a magas feldolgozottságú ter­mékek arányát.” Hat eszten­deje, 1971-ben még 4026, ta­valy már csak 1461 teher­gépkocsi készült hazánkban, holott a közúti járműipar erőteljesen fejlődött. Azután: fényképezték, dicsérték az itthon előállított gabonabeta- karító-kombájnokat. Ami­kor azonban a világ más or­szágainak termékei begurul­hattak határainkon belülre, kiderült, a gép nem állja a versenyt, teljesítménye kicsi, ára nagy; fölhagytunk a gyártással. Nem kell, de nem is tu­dunk mindent magunk elő­állítani, mert megfizethetet­lenül sokba jönne, azaz ké­pesek sem vagyunk erre. Ar­ra azonban igen, hogy példá­ul kiválasszuk a fényforrás­gyártást, mert itt gazdag a szellemi háttér, a gyártási tapasztalat, az áru kelendő, anyagigénye relatíve cse­kély, a termék bármely pia­con állja a versenyt. Meg­engedve a leegyszerűsítést: gabonakombájn helyett fénycsöveket, villamos izzó­kat, ezt mutatta a rostálás. Továbbá: egyre több haszon­nal kecsegtet a kábelgyártó gépek kivitele, a kereslet a kábelek iránt világszerte fo­lyamatosan és gyorsan nö­vekszik. TAPASZTALATOK ÉS VIZSGÁLATOK egybehang­zóan bizonyítják, kialakítha­tók úgynevezett fejlesztési­blokkok is, így komplex egészségügyi rendszerek itt­honi és külföldi eladásra. Amibe az injekcióstű és a röntgengép éppúgy beleér­tendő, mint a betegek ada­tainak számítógépes feldolgo­zása vagy a hordozható elek­tronikus diagnosztikai esz­közök. Ezen belül is lehet persze szelektálni, mi az, amit itthon állítsunk elő, s amit esetleg másutt érdemes — gazdaságos — legyártatni. Lényeges mérlegelési' szem­pont ugyanis a rendelkezés­re álló anyagok minél érté­kesebb fölhasználása. Ter­mészetesen ha valamit kie­melünk, akkor mögötte ott sorakozik az, ami átlagosan, azután az, ami lassú ütem­ben fejlődik — egyes ágaza­tokra ugyanúgy érvényes ez, mint termékcsoportokra —, sőt, akad olyan terület is, ahol a visszafejlesztés a cél. Ennek ismeretében már érthetőbbé válik, miért ta­pasztalunk a fejlesztés üte­mében — szándékkal elért — különbségeket. Az ötödik ötéves tervben például mér­séklődik a vaskohászat ré­szesedése az alapanyagter­melő ágazatok árukibocsátá­sából, holott fejlesztjük a vaskohászatot is. Ám úgy, hogy nála lényegesen gyor­sabb lesz a szerves és szer­vetlen vegyipari termékek gyártásának növekedése. A gépiparban a híradás- és vá- kumtechnikai ipar, a mű­szeripar lépésritmusa bizo­nyul szaporábbnak, a gépek és gépi berendezések gyártá­sáé relatíve lassul, de úgy, hogy ezen belül fokozódik az energetikai berendezések ki­bocsátása. A szelektivitás te­hát nem merev, s főként nem örökös érvénnyel mű­ködtetett rosták rendszere, hanem — bár meglepően hangzik — a rugalmasság kifejezője. RUGALMASSÁGUNK EGYIK BIZONYÍTÓJA, ha megnő az úgynevezett köve­tő fejlesztések jelentősége, azaz néhány gyártási terüle­ten az élenjáró technika, technológia kidolgozását vál­lalhatjuk reális célként, má­sutt viszont a külföldön már alkalmazott megoldások át­vételét, meghonosítását állít­juk a középpontba. Ezt te­szik ma a gyógyszeriparban, ahol a terméklistát szűkíteni kell, mert van termékcsoport, ahol világviszonylatban jegyzett eredményeket mu­tathatunk fel, s olyan is, ahol nem jutunk ötről a hat­ra. Nem azzal egyenlő a sze­lektivitás, hogy a jót meg a rosszat szétválasztjuk — nagy baj, ha ezt értik alatta, márpedig vannak, akik így vélekednek —, hanem a jó és a még jobb, a rövidebb és a hosszabb távon értékes, hasznos közötti választás, vagy ha úgy tetszik, váloga­tás. A lényeg a ráfordítással összevetett hozam, azaz le­het valami anyag- vagy mun­kaigényes, attól még nem hull át a rostán, ha a ráfor­dítás és a haszon aránya kedvező. A SZELEKTIVITÁS: ÁL­LÁSFOGLALÁS. Annak ki­mondása, mit tekintünk a gazdaságban — távlataiban is — jónak, hatékonynak, társadalmilag értékesnek. M. O. E gy tortaszeletre tértem be Marczipányi Márton cukrászmester Sütőtök utcai üzletébe. Maga a fő­nök — a szakma kiváló mes­tere — szolgált ki, s mint ré­gi törzsvendégének, bizalmá­val megtisztelve, elsírta ke­servét. — Harminc éve vagyok a szakmában — mesélte —, mármint önálló cukrászipa­ros, mert a tanuló- és segéd­évekkel együtt még jóval ré­gebben. A szakmai tapaszta­latok megtanítottak arra, hogy egyre sötétebben lás­sam a jövőnket. Mert ennek a lisztes iparnak csak múltja és jelene van, a jövő teljesen bizonytalan, sőt tulajdonkép­pen nincs is jövője a mester­ségünknek. Nem az üzletme­nettel van baj, arra nincs pa­nasz. A délelőtti csúcsforga­lomban csak tátracsúcsból ma is 80 darabot adtam el. A baj ott van, hogy gondolkodó el­me lévén, tudok következtet­ni a jövőre. Huszonöt-har­minc évvel ezelőtt a cukrász­sütemények súlya és térfoga­ta a dupláját tette ki az ez idő szerint készülő sütemé­nyekének. Vagyis mintegy negyedszázad leforgása alatt a felére apadtak a tortasze­letek, minyonok és roládok, no meg a többi tésztaféle. A fejlődés, jobban mondva a visszafejlődés útja tehát az, hogy még huszonöt-harminc év, és a cukrászsütemények teljesen elsorvadnak, eltűn­nek. Márpedig, ha nem lesz áru, akkor mit árusítunk majd? A cukrászok szem­pontjából megnyugtató len­ne egy olyan megoldás, hogy a fogyasztóközönség a nem létező áruért is fizessen majd, úgyanúgy, ahogy most fizet még a meglevőért. Ez A Kraszna-balpart Vízrendező Társulat géptelepén, Mátészalka határában javítják a meghibásodott kotró- és partformáló gépeket. Képünkön Kisz- ner György hegesztő és Demeter László gépvezető munka közben. Egy megalapozatlan kísérlet Kisebb kereset—béremelés ideiéi? Ez év júliusától kezdve átlagosan több mint 20 százalékkal emelkedett a könnyűipar­ban dolgozók bére. A műszakpótlék bevezetése és a ruházati iparban végrehajtott központi béremelés a legtöbb helyen éreztette kedvező hatását, nőtt a termelés, fegyelmezettebbé vált a munkavégzés és a dolgozók az addigiaknál jóval vastagabb borítékot vehetnek át a fizetés­napokon. Ez azonban nem mindenütt alakult így, a HCDIKÖT tiszalöki gyárában például szinte pontosan az ellenkezője történt. Furcsa módon éppen júli­ustól kezdve a gyár termelé­se fokozatosan csökkent: áp­rilisban egy dolgozó napon­ta még általában 107,2 darab árut készített el, szeptem­berben viszont ez a szám már 90,7 darabra esett vissza. Mi lehet ennek az oka? Csökkent a termelés — Ez a nagyarányú ter­mékcsökkenés annál is fá­jóbb, mert objektív körülmé­nyek nem akadályozták a munkát, — mondja Körei Gyuláné, a gyár vezetője. — Ugyanazokat gyártjuk, mint az első fél évben, az anyag­hiány sem volt nagyobbmér- vű, mint az év első hónap­jaiban. A termelés ennek el­lenére akkor kezdett csök­kenni, amikor mindenki ép­pen a növekedést várta, a bérrendezés idején. Egysze­rűen nem találunk rá más magyarázatot még ma sem, mint azt a bizonyos szeren­csétlen kimenetelű kísérletet. A gyárban a Könnyűipari Szervező Intézet útmutatá­sai alapján ez év júniusában kezdtek hozzá az intenzív üzemszervezési feladatok végrehajtásához. Ez egy kí­sérlet volt tulajdonképpen, nem is olyan irreális kíván­ság, mint talán első hallásra tűnik, hiszen a lassú súly- csökkenést sohasem követte árcsökkentés; az édességked­velők tehát már eddig is hoz­tak ötvenszázalékos áldoza­tot a cukrásziparért. Beszél­tem a problémáról egy pék­üzem vezetőjével is, aki a zsemlék méret- és súlyalaku­lásával kapcsolatban hason­lóképpen vélekedik... JTwflire Marczipányi Márton llfll végére a mondani- EAaa valójának, én már ré­gen végére jártam a torta­szeletemnek. (A fentiek is­meretében ez nem is fur- csállható.) Megígértem neki, ha lesz rá időm, majd töröm a fejem valami épkézláb megoldáson. Hiszen bizonyá­ra azért avatott be a gondjá­ba, mert tudja rólam, hogy olykor-olykor eszembe szo­kott jutni valamilyen ötlet. Heves Ferenc ami a kezdet kezdetén szép sikerrel kecsegtetett. Leg­alábbis a KSZI számításai szerint helyes végrehajtás esetén 12 százalékos terme­lésnövekedésnek kellett vol­na születni. Ez azonban nem következett be, sőt csaknem 10 százalékkal csökkent a termelés. Pedig a KSZI ter­vei, számításai igen alaposak voltak. Pontról pontra meg­határozták az egy-egy mun­kafázisra fordítható időt, megtervezték az összes mun­kafolyamat „koreográfiáját”, megváltoztatták az eddig megszokott műveleti sorren­deket és szalagrendszerűen tervezték az egész termelést. Felborult egyensúly — A kísérlet megkezdése előtt például ezt a munkát, amit most én is végzek, a kertinadrágok, kar- és nyak­öltését, a gumibevarrást, a letűzést és az áruk kifordítá­sát egy-egy asszony végezte folyamatosan, — mondja Csáki Józsefné, a gyár egyik legjobb dolgozója. — Június­tól kezdődően azonban egy asszony csak egy műveletet végzett, tehát volt, aki csak a letűzéssel, vagy csak az áru kifordításával foglalkozott. Volt azonban, aki nagyon gyorsan dolgozott, volt, aki lassan, így felborult az az egyensúly, ami az elmúlt évek alatt kialakult. Sok asszonynak egyszerű­en nem volt munkája, má­sok viszont nem győzték a rájuk váró feladatokat elvé­gezni. Ez pedig szükségsze­rűen odavezetett, hogy fo­kozatosan csökkent a ter­melés, kevesebb lett a fizetés. Jellemző például, hogy hiába emelték a fi­zetést 20 százalékkal, sőt, a szakmunkás-bizonyítvány- nyal rendelkezőknek még plusz öt százalékkal, ami négy-ötszáz forintot jelentett — a dolgozók július előtti át­lagfizetése, amely havonta 1944 forint volt, a harmadik negyedévben havonta csak 2070 forintra emelkedett, te­hát még a tíz százalékot sem érte el. S ezt egyetlen tény­nyel magyarázzák: a nem kellőképpen előkészített kí­sérlet bevezetésével. 50 ezer darabos hiány — A kísérlet bevezetésé­nek egyik alapvető feltétele volt az anyagmozgatást meg­könnyítő szalagrendszer, azonban mi hiába bizonygat­tuk, hogy nálunk nincs ilyen, bele kellett vágnunk — mondja Nagy Bálintné, az egyes műszak vezetője. — Az az igazság, mi is azt hit­tük kezdetben, hogy jól já­runk az új munkaszervezés bevezetésével. Aztán menet­közben kiderült, hogy hiába is dolgoztak volna az eddigi­nél eredményesebben az asz- szonyok, az anyagmozgatást — éppen a szállítószalag hi- nya miatt — képtelenek vol­tunk zökkenőmentesen megvalósítani. Egyik géptől a másikig a csoportvezetők szaladgáltak az anyaggal, s még így sem volt tökéletes. Több asszonyt fel kellett ál­lítani a gépek mellől, hogy ők is ölben hordják az anya­got a többieknek, a zavarta­lan munka érdekében. November elejéig mintegy 50 ezer darab ruhaneművel maradtak el a tervtől, ami­kor abbahagyták a kísérletet, s újra visszatértek a hagyo­mányos munkamódszerekhez. Azóta megszűnt a termelés fokozatos csökkenése, sőt az utolsó napokban némi emel­kedés tapasztalható. Ez azon­ban nem jelenti azt, hogy a gyár az éves tervét teljesí­teni tudja, néhány százalék­kal egészen biztosan elma­radnak majd a tervezettől. Rutin kell Lehetségesnek tartjuk, hogy a KSZI által kidolgo­zott kísérletsorozat pontról- pontra betartva eredményes lett volna — fejtegeti ismét a gyár vezetője, Körei Gyulá­né. — De mindenképpen azt kell mondanom, hogy nem nálunk kellett volna kezde­ni. Itt még a dolgozó nők nagyrésze nem szerezte meg azt a rutint — hiszen három, négy év alatt nem is lehet — ami az akadályokon, a ne­hézségeken átlendítette vol­na őket. A dolgozók napról napra vesztettek munkakedvükből, hiszen látták, hogy hiába igyekeznek, nem tudják a megszokott teljesítményt hozni, s ezzel párhuzamosan csökkent a termelés. S ami az egészben talán a legszo­morúbb, ez éppen akkor kö­vetkezett be, amikor a köny- nyűiparban dolgozók bérét jelentős mértékben növelték. Ez, sajnos tulajdonképpen alig éreztette hatását, éppen a fenti okok miatt. Most már nem marad más hátra, mint a veszteségek minél nagyobb arányú csökkentése, amire a dolgozók külön-külön ígére­tet tettek, s aminek — sze­rencsére — már kezdenek mutatkozni az eredményei. Balogh Géza 1952. NOVEMBER 22-ÉN avatták fel Nyíregyházán a Móricz Zsigmond megyei könyvtárat. A negyedszá­zada dolgozó könyvtár ket­tős feladatot tölt be: egy­részt a megye tanácsi könyvtárhálózatának köz­pontja, másrészt pedig a megyeszékhely központi könyvtára. Alapításakor mindössze öt dolgozója volt a könyv­tárnak — motorral, kerék­párral, gyalog járták a me­gyét, hogy létrehozzák a já­rási könyvtárakat, az alköz­pontokat. 1952-ben az első járási könyvtár Mátészal­kán alakult meg a volt Szatmár megyei körzeti könyvtárból, ezt követték több járási székhely könyv­tárai — Kisvárdán, Nagy- kállóban, Tiszalökön, Vásá- rosnaményban, Fehérgyar­maton. 1956-ban jött létre a nyírbátori járási könyv­tár. Alakulása után hét évvel kapta meg a megyei könyv­tár az első művelődési au­tót — a tanyákon megkez­dődhettek a filmvetítések, a könyvkölcsönzés. Ebben az évben alakult a csengeri és a baktalórántházi, majd 1962-ben a nyíregyházi já­rási könyvtár. 1962-ben új­ra létrehozták a városi könyvtárat Nyíregyházán — feladata fiókkönyvtárak létesítése lett a megyeszék­helyen. Az 1969 —70-es években hat körzeti könyv­tár alakult a megyében — a körzetesítés a letéti rend­szer újjáteremtésével szol­gálja a kisebb települése­ket és a külterületeket. A megyei könyvtár a könyvtári hálózat központ­jaként szakmai-módszerta­ni irányítóvá vált, emellett azonban másik funkcióját is betölti: a város központi könyvtára. 1954-ben kezd­ték meg a katalógusok kié­pítését, hogy megkönnyít­sék az olvasók tájékozódá­sát. Előzőleg gyermek- és felnőttrészleget hoztak lét­re és külön olvasótermet alakítottak ki. 1952-ben alig 14 ezer kötet volt a könyvállomány — ma már a kétszázezerhez közelít. 1975-ig szűkös körülmé­nyek között dolgozott a könyvtár — ekkor költöz­hetett végre méltó helyre. Kiszélesedett a könyvtár tevékenysége, gazdagodott az olvasótermi kölcsönző, tájékoztatási szolgáltatás, kutatószobákat alakítottak ki, helytörténeti és zenei részleg várja az olvasókat. A MÓRICZ ZSIGMOND MEGYEI KÖNYVTÁR az elmúlt 25 év alatt nagy utat tett meg: ma már országos szinten dolgozik. A megye lakói egyre jobban érzik Móricz Zsigmond monda­tának igazát: „A jól meg­írott könyvek biztosabb adatokat adnak az életről, mint maga az élet...” S. J. Ha, Nyíregyházán Orvos-biológiai tudományos Slás Tudományos ülést rendez a debreceni akadémiai bi­zottság orvos-biológiai szak- bizottsága, a Jósa András kórház-rendelőintézet tudo­mányos bizottsága és a me­gyei tanács egészségügyi osz­tálya Nyíregyházán a megyei könyvtár előadótermében. A november 22-i tudományos ülésen három egyetemi ta­nár szakmai előadása hang­zik el, ezt követően pedig dr. Magyar János megyei főor­vos számol be Szabolcs-Szat- már megye egészségügyének három évtizedes fejlődéséről.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom