Kelet-Magyarország, 1977. november (34. évfolyam, 257-281. szám)

1977-11-19 / 272. szám

8 KELET-MAGYARORSZÁG 1977. november 19. Betiltották a nagyhalászi pályát SOROKBAN Döntött a fegyelmi bizottság A megyei labdarúgó-szö­vetség fegyelmi bizottsága hét kiállított játékos ügyét tárgyalta legutóbbi ülésén. A legsúlyosabb büntetést Gá­bor András Péter (Jánkmaj- tisi Tsz) kapta, aki a játék­vezető ténykedését bírálta és vele szemben tettlegessé- get kísérelt meg. összbünte- tésül hat hónapra, 1978. má­jus 13-ig kapott eltiltást. A jánkmajtisi csapatból másik két labdarúgót is kiállított a játékvezető, közülük Gábor István egy mérkőzésen nem szerepelhet, Kiss Sándor pe­dig dorgálásban részesült. Tordai Zsigmond (Tyukodi Tsz), Lippai Benedek (Ibrá- nyi Tsz) két soron követke­ző találkozón nem játszhat. Egy-egy mérkőzéstől tiltották el Dobránszky Lajost (Ny. SZÁÉV-MEZÖGÉP SE) és Bodnár Jánost (Balkányi MEDOSZ). Az október 30-án Nagyha­lászban lejátszott Nagyhalász —Nyírbátor, megyei I. osztá­lyú felnőtt mérkőzés után a nézők részéről inzultus érte a játékvezetőt Ezért a fe­gyelmi bizottság a Nagyhalá­szi Textiles SE pályáját egy bajnoki mérkőzésre betiltot­ta. Eszerint a november 27-i, Nagyhalász—Nagykálló, me­gyei I. osztályú felnőtt és ifjúsági bajnoki találkozót a halásziak az Asztalos SE pá­lyáján kötelesek lebonyolíta­ni. Tóth József Dollármilliók — labdarúgóknak Az argentin nagykövetségen Antonio Luis Merlo, az argentin VB szervező bizottságának elnö­ke sajtótájékoztatón adott ismer­tetőt a VB előkészületeiről, a munkálatok állásáról. Kijelentette: ,,Argentina, ezen belül a szervező bizottság a leg­gondosabban igyekszik ellátni feladatát, hogy minden zavar nélkül kerüljön sorra a világver­seny. Szeretnénk megmutatni a dél-amerikai ország igazi arcula­tát, vendégszeretetét, szívélyessé­gét. Semmi bonyodalom nincs a munkálatokban, épülnek, kor­szerűsödnek a stadionok, meg­lesznek időre a sajtóhelyek, nem lesz fennakadás a szállodákkal.” Antonio Luis Merlo véleménye szerint 26 millió 500 ezer dollár lesz körülbelül a VB bevétele, ebből az előzetes számítások sze­rint 6 millió 625 ezer dollár a rendező Argentínának, 2 millió 650 ezer dollár a FIFA-nak, és 17 millió 225 ezer dollár a 16 részt vevő csapat között kerül elosztásra. Az argentin szakember vélemé­nye szerint százszázalékosan gon­doskodnak mindenki személyi biztonságáról is. Cél: kiharcolni az NB ll-es jogot A volt ifjúsági válogatott Dajka kapura lö. Várakozáson felül szerepel az NB Ill-ban a Kisvárdai SE labdarúgócsapata. Az együttes — amely az előző bajnokságban az utolsó előtti helyen végzett és csak az 06ztályozón vívta ki a bent- maradást — mindössze négy ponttal szerzett kevesebbet a vezető Ózdtól. A jó szerep­lés nagy örömet váltott ki a KSE háza táján, s ez érződött a csütörtöki edzésen is. — Játékosaink küzdeni tu­dása, lelkes, fegyelmezett já­téka eddig több pontot ered­ményezett — mondta szinte egyszerre az edzést velünk együtt figyelő dr. Tóth Ber­talan, a KSE elnökhelyettese és Terebessy Attila ügyveze­tő elnök. — Ha ez a szorga­lom továbbra is megmarad, nem lehet különösebb baj... Célunk az NB Il-es jog meg­szerzése, tehát az első tíz kö­zött maradni. Ha ez nem si­kerülne, akkor az osztályozón szeretnénk kiharcolni az NB Il-őt. Közben a játékosok befejez­ték a 2x400 és a 10x30 méte­res vágtákat, elkezdődött a technikai feladatok gyakorlá­sa. Amíg a labdarúgók a tá­madásvezetéseket, kapuralö- véseket gyakorolták, az együttes vezető edzője. Baksa Gyula készséggel állt rendel­kezésünkre. — Eddig a csapat azt nyúj­totta, amit joggal elvártunk tőle, bár a tervezett pontokat nem tudta teljesíteni — mondta. — Az eddigi 15 mér­kőzésre 19 pontot terveztünk, és 16 van. Nem sikerült meg­szerezni a Gyula, a Szabó SE, a Lehel SE és a Hódme­zővásárhely ellen előirány­zott egy-egy, valamint a Papp SE elleni kettő pontot. Nem várt pluszpontot értünk el vi­szont a Miskolc, az Ózd és a DMTE ellen. A csapat, a középpályás ' sortól eltekintve, nagyjából kialakult. A kapuban Vincze nyújtotta a legjobb teljesít­ményt. A hátvédek közül Kovács hétről hétre kiemel­kedően játszik. Komáromi, Gólyán és Weigli szintéin erőssége ennek a sornak. A középpályán van a legtöbb gondunk, de szerencsére több jó játékos közül választhatok, így Szeregnyi, Lakatos, Gyü- re, Tóth J. és Tóth B. is szá­mításba jön. A csatársorban igen tehetséges játékosok vannak. Elsőként Dajkát, a volt ifjúsági válogatottat em­líteném, aztán Szilágyi, Nagy G., Molnár, Boros, sőt Gyüre is pályára léphet. — A játékosokat teljesítmé­nyük alapján, 1—10-ig osztá­lyozom. A legjobb jegyet ed­dig Kovács érdemelte ki, 9- est kapott a DMTE elleni ta­lálkozón. A hátvéd emellett egy 8-ast és hat 7-est is ösz- szegyűjtött. Ot Gólyán követi három 8-assai és három 7-es- sel. Dajka két 8-ast és négy 7-est, Lakatos egy 8-ast és öt hetest, Molnár egy 8-ast és négy 7-est, Szeregnyi pedig egy 8-ast és három 7-est szerzett. Befejezésül: A gimnasztikái gyakorlatot irányítja. A legjobb teljesítményt nyújtó Kovács a beívelt labdák elfejelé- sét gyakorolja. — Az itthoni, Leninváros és Szegedi Dóasa elleni talál­kozón, valamint Szolnokon a MÁV ellen egy-egy pontra számítok. Idegenben a Szarvas és a Miskolc ellen nem terveztem pontot. De természetesen ettől még a já­tékosok szerezhetnek — mondta mosolyogva. Reméljük, szereznek is! Szöveg: Bagoly Dániel Fotó: Gaál Béla középen sapkában, Baksa Gyula edző EDZÉSLESEN KISVÁRDÁN Beckenbauer igent mendntt A nyíregyházi járás férfi ké­zilabda-válogatottja barátságos mérkőzést játszott Nyírbogdány- ban, a debreceni járás együttesé­vel. A végig sportszerű találko­zón a nyíregyházi Járás csapata 27:25 (12:12) arányban nyert. ★ Nyíregyházán kétfordulós — őszi és tavaszi — rendszerben bonyolítják le a hagyományos városi asztalitenisz-csapatbaj­nokságot. A bajnokságra három­fős női és négyfős férficsapatok nevezhetnek. A városi bajnokság őszi fordulója november 27-én kezdődik, s február 15-ig tart. ★ Elkészült a kisvárdai járás ál­talános iskoláinak atlétikai rang­sora. A járási csapatbajnokság és az úttörő-olimpiai versenyeken való szereplés alapján a rangsor élmezőnye a következő. Lányok: 1. Záhony 288, 2. Dombrád 169, 3. Tornyospálca 128, 4. Pátroha 125, 5. Kisvárda, 2-es iskola 101 pont. Fiúk: 1. Záhony 347, 2. Dombrád 175, 3. Pátroha 120, 4. Tornyospálca 77, 5. Kisvárda, 2- es iskola 76 ponttal. ★ Nyíregyházi Kossuth Szak- középiskola—Nyíregyházi 110-es DSK 0:0. Az országos középisko­lai labdarúgókupa megyei döntő­jének első találkozóján nagy küz­delem folyt, de a védelmek mind­két oldalon biztosan hárítottak. A megyei döntő visszavágó mér­kőzését november 24-én, csütörtö­kön délután 13 óra 30 perckor, a volt NYVSC-pályán rendezik meg. A sok /„nem” után Be­ckenbauer végre „igen”-t is mondott saját labda­rúgó világbajnoki rész­vételével kapcsalatban. Egy sajtótájékoztatón elmon­dotta, hogy ha az. NSZK lab­darúgó-válogatottjának szö­vetségi kapitánya, Helmut Schön számításba veszi az Argentínába utazó válogatott­jába és jelenlegi munkaadója, az amerikai New York Cos­mos sem állít akadályt, úgy szívesen erősítené a nemzeti legjobbakat a labdarúgó-vi­lágbajnokság küzdelmei so­rán. Amikor megkérdezték tőle, hogy eddig miért volt elutasító, határozottan nem válaszolt, csak annyit mon­dott : — Remélem, senki nem vette komolyan eddigi kije­lentéseimet ... De ez most komoly! AZ MSZMP Szabolcs-Szatmár megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja Főszerkesztő: Kopka János Szerkesztőség: Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3—5. Telefon: 11-277, 11-425, 11-525, 11-846. Telexszám: megyében 344, megyén kívül 73 344. Postacím: 4401 Nyíregyháza, PL: 47 Kiadja a Szabolcs megyei Lapkiadó Vállalat Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3—5. Telefon hirdetésügyben: 10-150. Igazgató, főkönyvelő: 10-003. PL: 25 Felelős kiadó: Mádi Lajos Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely postahivatalnál, a kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 20 forint Kéziratokat nem őrzünk meg és nem adunk vissza NYÍRSÉGI NYOMDA Felelős vezető: Jáger Zoltán INDEXSZÁM: 25 059 HU ISSN 0133—2058 FILM 1977, november 19., szombat KOSSUTH BADIO 8,30: Lányok, asszonyok. — 8,55: Marcella Pobbe és Libero de Luca énekel. — 9,30: Min­denki iskolája. — 10,05: Ver­senyművek. — 10,59: A Rádió­színház bemutatója. — 12,20: Zenei anyanyelvűnk. — 12,30: Magyarán szólva... — 12,45: Melódiákoktól. — 14,01: A me­zőgazdasági munkások dalai­ból. — 14,30: Gyümölcstermesz­tés új utakon. — 15,05: Uj Ze­nei Újság. — 15,40: Willi Bos- kovsky Johann Strauss-műve- ket vezényel. — 16,00: 168 óra. — 17,30: Nagy mesterek — vi­lághírű előadóművészek. — 18,40: Embermesék. — 19,40: A „Mary Rogers” kapitánya. Jack London elbeszélése rádi­óra alkalmazva. — 19,55: Kal­már Magda, Talabér Erzsébet, Melis György és Palcsó Sándor nótákat énekel. — 20,45: A dal­éneklés mesterei. — 21,30: Gyu­lai Gaál János: János vitéz szvit. — 22,25: A beat kedve­lőinek. — 23,10: Századunk ze­néjéből. — 0,10: Melódiákoktól. PETŐFI RADIO 8,05: Bangó Margit cigány da­lokat énekel. — 8,20: Tíz perc külpolitika, (ism.) — 8.33: Fú­vósátiratok. — 9,00: Válaszo­lunk hallgatóinknak. — 9,15: Népzenei Magazin. — 10,00: Szombat délelőtt. — 12,00: Ope­retthármasok. — 12,33: Az orosz forradalom dalaiból. — 12.50: Munka nélkül nem jó. — 13,15: Fauré: c-moll zongoranégyes. — 14,00: Körkapcsolás bajnoki labdarúgó-mérkőzésekről. — 14,55: Orvosok a mikrofon előtt. — 15,00: Verbunkosok, csárdá­sok. — 15.33: Napraforgó. — 16,20: Éneklő ifjúság. — 16,33: Sportkrónika. — 17,00: Ötórai tea. — 18,00: Közkívánatra! — 20,07: Haydn: G-dúr szimfónia. — 20,33: Közvetítés a Nemzeti Színházból. Kulcskeresők. Ör­kény István színműve. — 22.40: Régi híres énekesek műsorából. — 23,10: Slágermúzeum. NYÍREGYHÁZI RADIO 17.00—18.30: Hírek — Stúdió­klub a barátságról. Riporter Podráczki Zsuzsa — Hírek, tu­dósítások a két megyéből — Louis Armstrong felvételeiből — Lapszemle — Műsorelőzetes. STÜDIÖKLUB Egy évvel ezelőtt alakult meg a nyíregyházi rádió Stúdióklub­ja. Szó esett már a munkahelyi közérzetről, az őszinteségről, vendégül láttak fiatal szabolcsi költőket. A klub tagjai vitázó kedvű fiatalok. Vitatémájuk ez­úttal is közérdekű: a barátság­ról lesz szó. Házigazda: Pod­ráczki Zsuzsa. MAGYAR TELEVÍZIÓ 7,59: Idősebbek is elkezdhe­tik. Tévétorna (ism.) (Színes!) — 8,05: Iskolatévé: Osztályfő­nöki óra ált. isk. 7—8. oszt. Honvédelmi ismeretek. — A Varsói Szerződés. — 8,25: Em­ber és Föld. Spanyol ismeret­terjesztő rővidfilmsorozat. A!t amerikai óriásvidra (ism.) (Színes!) — 8.50: Mindenki közlekedik... Közlekedési mű­sor (ism.) — 9,05: Volt egyszer egy ház. Magyarul beszélő cseh­szlovák filmsorozat V 2. rész: Mozi-illúziók (ism.) (Színes!) — 10,00: Világszínpad. Tallózás a nemzetközi szfnházi élet ese­ményeiben (ism.) — 10,40: Nemzetközi slágerfesztivál Drezdában. Intervízió-átvétel a drezdai Kultuspalastból. — 11,40: Játék a betűkkel (ism.) — 14.02: Valdai képek. Szovjet rövidfilm. — 14,30: Budapest útjain. Az Országos Közlekedés- biztonsági Tanács filmje. 2. (Színes!) — 14.40: Melyiket vá­lasszam? Pedagógiai kísérlet Százhalombattán. Dokumen­tumfilm. — 15,20: Hírek. — 15,25: Rovarok. Francia isme­retterjesztő filmsorozat. A lep­kék. (Színes!) — 15,50: Reklám- műsor. — 16,00: Ritmikus Sport­gimnasztika X. Interviziós Kupa I, nap. Közvetítés Miskolcról. (Színes!) — 17,30: Grödeni tör­ténetek. NSZK ismeretterjesztő rővidfilm. (Színes!) — 17,55: Reklámműsor. — 18,00: Film­szem. — 18,50: Reklámműsor. — 19,00: Egymillió fontos hang­jegy. A televízió könnyűzenei sorozata. (Színes!) — 19,15: Ci­cavízió. (Színes!) — 19,20: Idő­sebbek is elkezdhetik. Tévé- torna. (Színes!) — 19,30: Tv­hlradó. — 20,00: Gusztáv és a következmények. Magyar rajz­filmsorozat. (Színes!) — 20,05: Kojak. Magyarul beszélő ame­rikai filmsorozat. Mielőtt az ördög megtudja. (Színes!) — 20,55: Operett dióhéjban. Abra- hám Pál: Bál a Savoyban. (Szí­nes!) — 21,25: Mai magyar filmművészet. Régi idők focija. Magyar film. (Színes!) — 22,40: Tv-híradó 3. 2. MŰSOR 20,00: National Gallery. Angol filmsorozat. XII 7. Rubens kora. (Színes!) — 20,25: Élet és halál a tóban. NSZK-rövidfilm. (Színes!) — 21,10: Tv-híradó 2. — 21,30: Euróvízió dalfesztivál 1977. Angol könnyűzenei film. (Színes!) — 22,50: Doktor tojás­héj. Magyarul beszélő angol té­véfilmsorozat. 8. Nincs jobb egy Jó barátnál. SZLOVÁK TV 8.00: Iránytű. Katonák műso­ra — 9.15: Régi erőd. Szovjet ifjúsági tévésorozat 12. rész 9,50: Oj idők. Gyermekhangverseny a NOSZF 60. évfordulója alkal­mából — 10.35: Gyermekműsor — 11.05: Gyermekdalok — 11.25: Francia nyelvlecke — 11.55: Pe­dagógusok műsora — 12.40: Derszu Uzala. Szovjet—Japán film 2. rész (Ism.) — 13.50: A vadon arca. Természetfilm 20. rész — 14.20: Családi posta. Érdekességek magazinja — ,15.00: Kosárlabdatorna a No­vember 17. Kupáért — 16.30: Sparta Praga-CDK—Spartak Trnava I. Labdarúgó Liga. A szünetben: Kamcsatka. Riport­film — 18.40: Esti mese — 19.00: TV-híradó — 19.30: Puf és Muf a kórházban. Mesefilm — 19.50: Történetek az életből. A MATES számainak húzása — 21.05: Sporthíradó — 21.15: Tánc. é<j barátságfesztivál — 22.05: Ritmikus spörtgünnaszti- ka. Interviziós Kupa. MOZIMŰSOR Krúdy mozi: APAM NÉHÁNY BOLDOG ÉVE. E. k.: 4, 6 és 8 óra. Béke mozi: FEHÉR HAJO. E. k.: 4, 6 és 8 óra. Móricz Zs. mozi: ÉS VELEM VOLT ALI BABA. E. k.: fél 4, háromnegyed 6 és 8 óra. Nvirbátori mozi: GYILKOS SZENVEDÉLY. Mátészalkai mozi: DUNDI­ORR ÉS TÁRSAI. Délutáni elő­adásokra! SZANDAKAN 8. (18 év!) Esti előadásokra! Kisvárdai mozi: SHERLOCK HOLMES LEGKEDVESEBB BÁTYJÁNAK KALANDJAI. (14 év!) 20",,-kal felemelt helyárral! Helyárkedvezmény nem adható! SZÍNHÁZMŰSOR Déryné Színház: A VER­SENYLÓ HALALA. Bérletszü­net. Nov. 21-én 19 ó. (Ifjúsági színházjegy-utalvány beváltha­tó.) Hét végi műsor SZOMBAT Kézilabda: Az Országos Ifjúsá­gi Kupa területi döntője Debre­cenben Megyénk színeit a Máté­szalkai MTK női. s a Tiszavas- vári Lombik férficsapata képvi­seli. Kosárlabda NB II: Nyh. Ta­nárképző Főiskoja—DASE. női mérkőzés 16 órakor Nyíregyhá­zán, a főiskolai sportcsarnokban. Utána 17 óra 30 perctől: Nyh. Tanárképző Főiskola—DASE, férfimérkőzés. Súlyemelés: Az NYVSSC mi­nősítő versenye Nyíregyházán, a 6-os általános iskola Báthori utcai tornatermében 16 órától. VASÁRNAP Kézilabda: Az Országos Ifjú­sági Kupa területi döntője Deb­recenben 9 órától. Megyénk szí­neit a Mátészalkai MTK női és a Tiszavasvári Lombik férficsa­pata képviseli. Megyei I. osztályú férfi baj­noki mérkőzések: Nyh. Mezőgaz­dasági Főiskola—Fehérgyarmat 9,30. Nagykálló—NYVSSC. 9,30. Kosárlabda NB II: KMFSC— Nyíregyházi Széchenyi DSK, női mérkőzés Kecskeméten 11,30. Minitorna: Az 1977. évi Nyír­ségi ősz úttörő és mini — leány, illetve fiú — kosárlabdatorna második fordulója 8,30-tól Nyír­egyházán, a Krúdy Gyula Gim­názium tornatermében. Birkózás: Az úttörő-olimpia megyei döntője Nyíregyházán, a volt tanítóképző intézet Bethlen Gábor utcai tornatermében 10 órától. Labdarúgás, NB III (kezdési időpont 13 óra): Kisvárdai SE— Leninvárosi MTK, Kisvárdán, ve­zeti: Makó. Szegedi VSE—Nyír­egyházi Vasutas-Spartacus SC. Szegeden, vezeti: Nyári. Megyei I. osztály (kezdési idő­pont 13 óra): Rakamaz—Tyúkod, v.: Vincze (Ambrus. Tamasko- vics). Záhony—Tiszalök. v.: Pecze (Veress B., Veress T.). Asztalos SE—Vásárosnamény. v.: Balogh M (Gál Z.. Németh M.), Nyh. szAÉV-MEZÖGÉP—Bal­kány. v.: Sipos (Tóth J.. Balogh L.). Nagykálló—Nyh. Volán-Dó- zsa, v.: Erdei (Dudás, Király G.). Fehérgyarmat—Nagyhalász, v.: Kosztyu, (Puskás, Balkányi). Mátészalkai MTK—Tuzsér. v.: Bognár (Németh L., Alföldi). Ti­szavasvári—Nyírbátor, v.: Ajler (Virágh, Pusztai). Megyei II. osztály (kezdési időpont 13 óra): Nyírtass—Nagy- ecsed, Baktalórántháza. v.: Jár­mi (Szakács, Vári II.). Mándok— Kemecse. v.: Szegedi J. (Tassi, Gerő), Ibrány—Nábrád. v.: Mó- nus (Jármezei, Benya). Jánk- majtis—Baktalórántháza. v.: Vá- rady (Ilcsik). Nyírmada—Vámos- oroszi, v.: Bárdi (Maróthy. Ke­lemen). Nagyvarsány—Ujfehértó. v.: Súgta (Szegedi F„ Ma­gyar). Csenger—Hodász. v.: Dá­vid (Bónás. Farkas). Kótaj—Gá- vavencsellő, v.: Navraczki (Poor, Adorján). NB-s ifjúsági és tartalékbainoki mérkőzés: NYVSSC—Szabó Lajos SE. a stadionban 11 é« 13 órakor, V.: Losonczi (Hekmann, Mező). RÁDIÓ

Next

/
Oldalképek
Tartalom