Kelet-Magyarország, 1977. november (34. évfolyam, 257-281. szám)
1977-11-19 / 272. szám
2 KELET-MAGYARORSZÁG 1977. november 19. DUSZI, KASZÁS LÉ, NYÖGŐ Hogyan születtek hajdanán az ételreceptek a szegényparaszti konyhán? Jobbára a szükség diktálta. Krumpli, tengeri, egy kis zsír vagy házilag készített napraforgóolaj, tej, tejfel még a legszegényebb háznál is akadt, ezek lettek hát az alapanyagok. Fontos volt, hogy az ebéd egyszerűen, gyorsan készüljön el, s hogy laktató és ízletes legyen. özvegy Siket Andrásné nyári konyhájában még ma is elkészül egy-egy régi beregi étel más szilkével vittem a mezőre, a kezem majd leszakadt alatta. Délután üresen hoztam vissza az edényt. Feledésbe merült a íojtott szilva is, pedig annak idején azzal kínálták a gyermekágyas anyákat. Nem volt az más, mint vízben főtt szilva, amit rózsaszín rántással készítettek, s ízesítésnek a főzővízbe fahéj, ágas szegfű, cukor került. A vásárosnaményi özvegy Siket Andrásné tíz gyermeket nevelt fel. A sok éhes szájra csak egy kereső jutott a családban. Szűkösen éltek, de a szegényes ételek jó ízére még most is szívesen emlékeznek. Milyenek is voltak azok a régi beregi ízek? — kértem Siket nénit az emlékezésre. Főzik-e még Naményban a hajdani ételeket? Szerette a férfinép — Amikor a fiam megóhajtja, még elkészítem egyi- ket-másikat. A fiatalok már nem ismerik a régi beregi ételrecepteket. Pedig annak idején de szerettük például a duszit. Nem kellett abba semmi más, mint megtört főtt krumpli, kevés só, cukor, tej. Hagymás zsírral ízesítettük és savanyúsággal tálaltuk. Aztán kedvelt volt a nyögő. Ez is krumpliból készült. A nyers krumplit megreszeltük, két-három szeg fokhagymát tettünk bele, meg annyi lisztet, hogy pépes legyen. Forró vízbe szaggattuk. Amikor elkészült, zsírt, túrót, káposztát tettünk hozzá. Jól csúszott rá a bor, szerette a férfinép. így készült a fojtott szilva Aratás, kapálás elképzelhetetlen volt kaszás lé nélkül. Sonkacsontot, vagy sonkát (mikor hogy jutott) tettünk fel vízbe főni. Amikor ízes lett, kevés rizs került hozzá, aztán tejjel, tejfellel behabartuk, sót adtunk hozzá, vagy aki savanyún szerette, öntött hozzá ecetet is. Ma már nem igen ismerik, magam is csak néha készítettem kandát. Forralt savót kellett tejjel behabarni, majd beletenni a túrót. Általában a fánkot ízesítették vele. Emlékszem, egyszer egy hatalCsemege volt a gulászta Különleges csemege volt a gulászta, mert az ellés utáni fejéskor nyert tehéntejet lehetett felhasználni hozzá. A fecstejből túrót készítettünk, vaníliával, cukorral ízesítettük, s hogy bő leve legyen, tejjel felengedtük. A lapcsánkát is szerették a férfiak, mert arra is jólesett a bor. Ez nyersen reszelt krumpliból készült. A krumplit sóval, borssal, fokhagymával, liszttel összekevertük, és olajban kisütöttük. Ezt még ma is sok helyütt kedvelik. Mind nagyon finom ételek voltak ezek, s kikerültek a magunk konyhájából, nem kellett a boltba menni semmiért. Szöveg: Kádas Viktória Kép: Császár Csaba Pályakezdő állami gondozottak Az ÉLET első napjai Ilonka alig 17 esztendős, állami gondozott. Augusztus óta dolgozik. Munkahelyén szeretik és ő is úgy érzi, megtalálta ott a helyét. Mégis nehezen igazodik el.az emberek között, igazi problémáit nem meri feltárni munkatársai előtt. Tele van gátlással, feszültséggel, s valójában nincs kihez fordulnia. Többször cserélt már albérletet, mert a háziak egyik hónapról a másikra felemelték a szoba árát. Ö ragaszkodik Szabolcs megyéhez, nem akar Budapesten elhelyezkedni. Esetenként bemegy a Szabolcs-Szatmár megyei Gyermek- és Ifjúságvédő Intézetbe, olyankor a nevelők elbeszélgetnek vele, s egyébként is megpróbálják követni útját. Elmennek a szabolcsiak A Szabolcs-Szatmár megyei Gyermek- és Ifjúságvédő Intézetből 73 fiatal került az idén az „ÉLET”-be. Számukra ez sokkal nagyobb változást jelent, mint azoknak, akiket szüleik bocsátottak szárnyra, hiszen bármennyire is igyekszik az intézet, mégsem sikerülhet teljesen a gyakorlati életre nevelni a növendékeket. A munkába állt fiatalkorúak közül mindössze tizennégyen maradtak Nyíregyházán, a többiek Budapestre kerültek, s zömmel a Hazai Pamut- és Szövőgyárban, részben a Pamuttextil Műveknél helyezték el őket. Néhányan dolgoznak a Lóverseny Vállalatnál és a Duna-kanyar Tsz szentendrei baromfifeldolgozó üzemegységénél. Jogosan merül fel a kérdés: miért kell olyan messze elkerülniük a fiataloknak, mikor Nyíregyházát már megszokták, megszerették, s a dolgos munkáskéz Szabolcsban is elkel? Ifjúmunkásotthon kellene A választ a gyermek- és ifjúságvédő intézetben kaptuk meg: azért, mert Nyíregyházán nincs ifjúsági otthon, ahol a munkába állt állami gondozottak szállást kaphatnának. Az intézetből kikerült fiatalokat ezért albérletben kell elhelyezni, s az albérletet nem ezeknek a fiataloknak a pénztárcájához szabták. Aztán az albérletben lakókat nincs aki irányítsa, segítse beosztani a pénzüket, nincs aki rendszeresen ellenőrizze őket. Igaz, az intézet dolgozói fel-felke- resik a főbérlőket és a fiatalt is, de az ilyen alkalomszerű látogatás nem elegendő. Budapesten viszont, a HPSZ, a PTM minden igényt kielégítő otthonnal rendelkezik, ahol az otthon vezetői segítik, irányítják az állami gondozott fiatalt. Ugyancsak megfelelő szállást biztosít a Lóverseny Vállalat, a Dunakanyar Tsz-nél dolgozók pedig Pomázon, a Pest megyei Gyermekvédő Intézet Ifjúmunkás Otthonában laknak. Egy ifjúmunkásotthonra Nyíregyházán is szükség lenne. Utógondozó pedagógus? A megyeszékhelyen főleg a Dohányfermentáló Vállalatnál, a Taurus gumigyárban, a sütőipari vállalatnál, a háziipari és népi iparművészeti szövetkezetnél, a cipőipari szövetkezetnél dolgoznak az állami gondozottak. A személyzetisek, a KISZ-titkárok, a szocialista brigádok általában komolyan veszik, szívükön viselik a fiatalok sorsát, s ebben is talán a háziipari szövetkezet jár az élen. Az életbe kikerült állami gondozottak fokozottabb segítése minisztertanácsi határozat született, mely kimondja, hogy azoknak a nevelőotthonoknak, amelyek 18 éves karukig nevelik a fiatalokat, utógondozó pedagógust kell alkalmazniuk. <K) IGEN, vagy NEM... L ázár Bertalan tisza- szentmártoni olvasónk levélben panaszolta, hogy a helyi ÁFÉSZ -boltban vásárolt egy használt olajoshordót, s a vétel után eltelt ugyan néhány hónap a megtöltésig, de egy használhatóként árusított hordónak nem lett volna szabad ennyi idő alatt olyanná válni, mint a rosta. Az ÁFÉSZ vezetőihez fordult panasz- szal, az ügye intézését azonban csak halogatták. Az egyik eladótól olyan választ is kapott — írja levelében: „Miért vett használt hordót?” Mert ilyet lehetett kapni az ÁFÉSZ-nél. Levelét a következő sorokkal fejezi be: „Igaza volt Móricz Zsig- mondnak, amikor a gazdasági válság idején nem vették könyveit és így fakadt ki: »Minek vagyok én író, kinek írjak, ha nincs aki olvassa.« Hátén is minek szóltam, ha nincs aki intézkedjen.” Olvasónk panaszát a Záhonyi ÁFÉSZ-hez továbbítottuk, ahonnan a következő válaszmásolatot kaptuk, amelyet Lázár Bertalannak írtak. „A feljavított olajoshordó vásárlásával kapcsolatos panaszát megvizsgáltuk. Pontosan nem állapítható meg, hogy a vashordó minőségi hibája az értékesítést megelőző időben vagy azt követően, a nem megfelelő, szabadban történő tárolásból keletkezett. A tisztázatlan körülményekre való tekintettel kérem, hogy a reklamált hordót a helyi boltba szíveskedjen visszaszállítani, ahol kívánságának megfelelően a hordó ellenértékét megtérítik, vagy levásárolhatja a visz- szajáró összeget. A késedelmes intézkedésért elnézését kérem.” A panasz mostani intézése korrekt, a válasz kielégítő. Amiért e „csekély ügyet” mégis a nyilvánosság elé tárjuk, annak csupán annyi oka van, megkérdezzük: miért nem lehetett a szerkesztőség közbenjárása előtt igent, vagy nemet mondani? Cs. B. Olvasóink kérdezték Miért nincs pvc-borítás a lépcsőkön? Több jósavárosi olvasónk szóvá tette — így az Eperjes utca 14. számú ház lakói is —, hogy lépcsőházukban a pvc-borítás nem készült el. A szürke betonlépcsők és a kopár pihenők rontják az épület esztétikai hatását, emellett balesetveszélyesek is. Nem általános ez a jelenség, az épületek többségénél az átadással egy időben elkészül a lépcsők és a pihenők pvc-borítása is. Levélíróink is így tudják, ezért bosszantja őket a dolog, és szeretnék tudni: náluk mikor pótolják ezt a hiányt a kivitelezők? A lakások értékében a pvc-borítás is benne van, fizettek érte — mondják. Amint Deák Lászlótól, a Szabolcs-Szatmár megyei Beruházási Vállalat főmérnökétől megtudtuk, az utóbbi időben országszerte csak az öt szintnél nem magasabb épületeknél készülnek el a pvc-borítások, az ennél magasabb épületeknél nem. A korábbi években előforduló tűzesetek szomorú tapasztalataiból kiindulva az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztérium elrendelte, hogy az öt szintnél magasabb épületeknél minden olyan, a lépcsőházakban alkalmazott kivitelezési eljárást, amelyeknél tűzveszélyes anyagot alkalmaztak, mellőzni kell, illetve a már meglévőket (például a faburkolatokat stb.) le kell bontani. A pvc-borí- tást pedig öt szintnél magasabb épületeknél nem lehet alkalmazni. Ugyanis ez az anyag nemcsak gyúlékonysága miatt veszélyes az épületekre, hanem mert égése közben sósavgáz keletkezik, amely a betont, a házgyári elemeket megtámadja és tönkreteszi. Jelenleg nincs megfelelő burkolóanyag, amit a tűzren- dészeti hatóság elfogadna. Ezért az említett épületek egyikében sem tudják a lépcsők, és a pihenők borítását elkészíteni. Ez országosan így van, amint azonban az ipar megfelelő burkolóanyagot tud a kivitelező vállalatoknak szállítani, e hiányosságokat mindenütt meg fogják szüntetni. S. Ä. „Az ember költészete...“ A torony alatt. C sohány Kálmán 1925- ben született Pász- tón. Itt töltötte iskolás éveit. A háború nehéz évei elől az erdélyi hegyekben favágó munkásként kapott menedéket. A háború után pályamunkás•Rcszletek Csohány Kálmán grafikusművész nyíregyházi kiállításának megnyitóján elhangzott beszédből. Csohány Kálmán kiállítása* ként, majd egy ideig bányászként dolgozott. Azok az egyszerű emberek, akikkel itt találkozott, védték, nevelték, egy életre szóló tanítást adtak, soha el nem feledte őket. Innen fakad emberközelisége, ember- szeretete, művészetének sajátos líraisága. Úgy alkot, hogy emlékszik a jó szóra, tanításra, szeretetre. A népdalok, a népművészet szeretete, a későbbi időkben a népművészet tudatos kutatása is itt gyökerezik. A népművészet ismerete, annak őszintesége, szókimondó egyszerűsége adja meg művészetének egyik színét, az egyszerű, tömör kifejezést, nem egy grafikai lapján a legszebb népi balladák lírai tömörségét. Tanulmányai során adott volt a lehetőség, hogy a művészetek minden területén elmélyítse ismereteit, így állandóan fokozódott érzékenysége és kifejezési formáit ennek megfelelően gazdagította. Művészete az embernek szól, az emberről. Ez hitvallás, hit az emberben, és tisztelet az embernek. Fontos és minden művésznél kívánatos volna e magatartás. Művészeti életünk újúlása és a grafika újúlása is függ ettől a magatartástól. Meghitt emberi kapcsolatai az egész országra kiterjednek, szeretettel fogadják mindenfelé és ő is szeretettel tér vissza. Csohány Kálmán karcolótűje vagy rajztolla nyomán költészet születik. Érzelmei, meglátásai olyan közvetlenséggel, mint a beszéd, vagy írás, szinte a lélegzés vagy szívverés természeteségével tömöröd- nek a lemezre, vagy papírra. A legszükségesebb kifejezési eszközökön túl nem találunk művein semmi fölöset, és érzelmei hitelességét legjobban ez igazolja. Munkássága költészet, a hétköznapok, a történelem, egyszerűen az ember költészete, sajátos eszközökkel. Ha illusztrációit nézzük, a megélés, a beleélés az első, ami szembetűnik, s ez oly sodró, hogy mi is odagondoljuk magunkat. Berzsenyivel vagyunk magyarságot védők, Adyval elvágyók, de mindig visszatérők. Október fényei felizzanak, mint csodalámpások mesebeli fényei. Harcos évek, munkások győzelmében gyökerező hit szól e lapokról. A Búcsúzó, a Búzaszentelés, a Pásztói parasztok, a Pásztói emlékek — a gyermekkor kristállyá érett vetületei, kitéve érző lelkű nézők elé befogadásra szánva, mint magot a barázdának. Váci András
