Kelet-Magyarország, 1977. október (34. évfolyam, 231-256. szám)

1977-10-30 / 256. szám

KM VASÁRNAPI MELLÉKLET 1977. október 30. □ Túl a kásahegyen A MAGYAR ÉREM- GYÜJTOK EGYESÜLETE keszthelyi csoportja új éremsorozatot indított Keszthely város nagyjairól. Eddig kilenc érem jelent meg, Képiró Zoltán munkái. A különleges érmek értékét növeli, hogy csupán százda­rabos sorozatokat készítet­tek. Az érmek a megjelenés sorrendjében: Goldmark Károly zeneszerző, Petőfiné Szendrey Júlia, Schwarcz Dávid feltaláló, Nagy Ig­nác, a modern magyar új­ságírás megteremtője, As- bóth Sándor 48-as tábornok. Fejér György történettudós, Lippay Gáspár orvos, Ma­gyar László, 1956-ban a Rá­dió védelmében esett el, Eg- ry József festőművész. (MTI Fotó — Vida András) A Laterna Magica, — a modern idők „csodalámpája” az EXPO 58 brüsszeli világ­kiállításon lépett először a világ nyilvánossága elé, ahol aranyérmet nyert. A színházi játéknak ez az új válfaja, amelyben az élő színészeket és táncosokat bonyolult film­vetítés és a fekete színház va­rázslatai kísérik és váltják fel, Csehszlovákiában szüle­tett meg, s színháza Prágában van. A Laterna Magica nem egészen húszéves fennállása során bejárta már majdnem az egész világot. Legjobban a Szovjetunióban, Belgiumban, Lengyelországban, az NDK- ban, az NSZK-ban, az USA- ban és Kanadában, valamint Mexikóban ismerik. Az em­lített országokon kívül a La­terna Magica játszott Euró­pának majd minden országá­ban, járt Szíriában, Japán­ban, Egyiptomban, Argen­tínában, Chilében és Brazíli­ában is. A Prágát látogató külföldi turisták számára — Jiri Srnec Fekete Színházán és Ladislav Fialka Pantomim Színházán kívül — a legvon­zóbb színház — már csak azért is, mert nemzetközileg érthető nyelven, a képek, a tánc és a pantomim nyelvén szól hozzájuk. A Laterna Magica dráma­írókkal, rendezőkkel, képző­művészekkel, zenészekkel, koreográfusokkal működik együtt. Az idén áprilisban bemuta­tott legújabb műsorában, amelynek a „Csodálatos cir­kusz" elnevezést adták, szin­tén több újdonságot hoz. Min­denekelőtt az előadás általá­nos koncepciója újszerű: a Laterna Magica most először játszik összefüggő történetet: két bohóc törtértetét, akik a szépséget és a boldogságot keresik. Most első ízben kap a pantomim nagyobb szere­pet a táncnál. A műsor fon­tos tartozéka a zene — rész­Két bohóc a „Csodálatos cirkusz”-ból (Marian Bernacik és Josef Kotesovsky) ben külön erre komponált, részben átvett zene, valamint a színpad általános képzőmű­vészeti megoldása. A játékba bekapcsolja a színház többi térségeit, a kosztümökbe öl­tözött műszaki és segédsze­mélyzetet. Mit tervez a Laterna Magi­ca az elkövetkező évekre? El­sősorban egy új gyermekmű­sort (jelenleg Jaromil Jires rendező és Jan Svankmajer képzőművész ..Elveszett me­se" című darabját játssza) Hans Christian Andersen „Hókirálynő” című meséjé­ből, amit az ismert gyermek­filmrendező, Vera Simková- Plivová rendez, Evald Sorm közreműködésével. A Laterna Magica most Kanadával tárgyal Csaj­kovszkij „Diótörő” című ba­lettjének koprodukciós szín- rehozataláról. A Laterna Magica folytat­ni akarja kísérleteit, és ki akarja próbálni lehetőségeit más színpadi műfajokban is: balettesteket vagy irodalmi műsorokat szeretne bemutat­ni. Laterna Magica 77 Változó életünk Ha ma is születnének nép­mesék — de kár, hogy nem születnek! —, akkor Nagyha­lászban. a kacsalábon forgó csodavár helyét a zsákgyár foglalná el. Főleg, ha asszo­nyok írnák, mondanák, hisz’ nekik ez hozta meg az élet­változtató nagy szerencsét. Mesebeli gyár? Kovács Sán­dor igazgató ezt túlzásnak találja. Nem is csoda. Itt is van gond, baj piaccal, anyag­gal, munkaerővel. És mégis az, ha valaki meghallgatja Asztalos Istvánnét, Lukács Sándornét, Tar Pálnét. Mert élhet együtt hétköznap és me­se! Kinek a fején van a kalap? Ki ne hallott volna a va­sárnap porciót osztó anyós­ról! Ki ne tudna arról, hogy a fiatalságát tékozló asszony miként viselte az asszonyi ál­lat nevet? Vagy kicsit eny­hébben : volt az ember és az asszony. Világos a képlet: a falusi nő, dolgozott volt bár­mennyit, ritkán volt férjével egy sorson, egy rangon. Három hősünk — azért há- . rom, mert a mese szabálya is így kívánja —, otthon dolgo­zott, vagy a tsz-ben. Kapál­tak, palántáUak, gyermeket neveltek, csamokoltak, főz­tek, állatot gondoztak, mos­tak, s ki tudja még, mennyi hasznos munkát végeztek. Igaz, otthon becsülte őket a férj, de azt sosem számolták, mennyit is ér az emberi mun­ka, pénzben mennyi a zöld­ség, mibe is kerül egy nagy­mosás. Miért is számolták volna. Évszázadokon át sen­kinek nem jutott ez eszébe. Része volt ez a szolgálatnak; ráncot húzó kötelesség így alakult aztán ki a rend: a kalap a férfi fején ült, egy életen át, hiszen az, aki a biztos pénzt és jövedel­met hozta, megkapta hozzá járandóságnak az ezeréves parasztkoronát, a kalap vise­lésének jogát is. Jött az üzem — Régen, ha a kenderbe egy-két hónapra felvettek, már szerencsének számított. Az idénymunkást aztán szél­nek eresztették. Pedig — gondol vissza Asztalosné — kellett a pénz, mindig kel­lett. — Asztalosnévai mi öt év­vel ezelőtt, Lukácsné két éve jöttünk ide — folytatja Tar- né. ök három műszakra sze­gődtek, nekem három gyer­mekem van, így egyet tudok csak vállalni. Nagy dolog ne­künk az üzem! Alaposan megváltozott a mi életünk is, de otthon is módosult a rend. „Fogod bírni?” „Aztán le ne vigye a kezed a gép!” „Jaj, ki lát el itthon engem?" „Ne sírjál, ha nehéz. Te akar­tad!” „Próbáld meg. jó lesz a pénz.” Ki tudná sorolni a százféle óvó. kétkedő, aggódó, bíztató, visszatartó, fenyege­tő, magyarázó férji érvet? — Mondták: meg fogsz szökni! Az első napokban úgy éreztem, igazuk lesz. De azért is megmutattam! — Sírtam. Marta a szemem a por. Véresek lettek az ujja- im. Kitartottam! — Féltem a gépektől. So­sem volt velük dolgom. Leg­feljebb ha darálót indítottam. Egy hónap után úgy érez­tem: máson nem is tudnék dolgozni. Nagy találkozás volt ez. Otthon kóválygó gondolatok, izgalom a gép miatt, össze­szorított szájak, könny-por- maszatos arcok. A zaj a füle­ket bántotta, a levegő ful­laszt» volt. Itt állott tehát a kásahegy, melyen át kel­lett jutni. Mert azt titkon mind érezték: odaát van a szerencse. Mi van a kásahegyen túl? — Nem szerencse volt az — mondja az egyik —, hanem munka! Beletanultunk ha­mar és nem is gondolja, mennyi örömet okozott. Csak néztük: valóság ez, hogy mi csináltuk? Ha fáradtak is let­tünk, olyan sok mindenért kárpótolt a siker. — És a pénz se volt az utol­só — vág közbe Asztalosné. — Ott tartunk ma már, hogy 2300-nál nem keresünk keve. sebbet. de a 3000 is megvolt már. Nem nagyon keres itt senki a tsz-ben sem ennyit. És amint kiderül, a három asszony mind megkeresi azt, amit a férje. — És ez még biztos pénz is ráadásul. Ha esik, ha fúj, ha tél van vagy nyár, a mi ke­resetünk biztos. Akármennyit dolgoztam otthon — így Lu­kácsné —, ennyit úgysem tud­tam összehozni. Csak nézem őket. A lelke­sedés megszépíti arcukat. Nyoma sincs rajtuk a riadt- ságnak, büszkék, méltóságtel­jesek, tiszták. Vajon mitől is tud ilyen szép lenni, egy különben nem reklámra kí­vánkozó arc? Miért tudnak szemek ilyen villogóan vib­rálni, holott mindannyian megéltek egyet és mást? Per­gő nyelvük szép szavait mi­lyen belül lapuló költő-manó fogalmazza? Nem is kérdezem őket, mondják maguk gondolatai­kat. Nem sorsbeszámolók ezek. De nem is brosúrák. A tiszta igazság mesevalóságai. — Otthon is sok minden változott. Amikor letesszük a keresetet, talán nem joggal vagyunk büszkék? — Más a munka a háznál is. A férjek segítenek. Meg­érezték, hogy ezt kell tenni­ük. — Kibírtuk, hiába nézték olyan kételkedve. Nőtt a be­csületünk. Nem csak a jó­jószággal, a géppel is megbir­kózunk mi! — Ül az ember a tévé előtt fél tízig. Lesi az órát. Ö szól, hogy indulni kell. Talán még búcsúzni is másként búcsúzik tőlem. Sokra vitték Más a rang. más a becsület otthon, másként néznek rá­juk a szomszédasszonyok. Ki irigykedve, ki csodálkozva. Hitük volt a hamuban sült po­gácsa, ezzel csináltak karri­ert. Szorgalmuk volt a lele­mény, mely minden ármányt legyőzött. Jutalmuk volt a tisztesség, ami mint nem lát­ható glória fonódott fejük köré. Mindannyian vagy újat épí­tettek, vagy átrendezték a házat. Asztalosné úgy engedte házasságba gyermekeit, hogy az 50 ezer mindnek ütötte a markát. Gépesített háztartá­suk egy mesében maga is út­ra kelne. Kék képernyőn lo­pakodik a világ esténként a szobájukba. Nem csalódik a könyvügynök sem, ha náluk próbál szerencsét. De mérjük csak forintban a változáso­kat? Nagy dolog a pénz, de valahogy mindig kételked­tem az általa szerzett igazsá­gokban. Mert a pénz nem vi­tás, keli az élethez. Jobb a sok, mint a kevés. De itt húz­zuk is meg a határt? — Nézze újságíró elvtáns. A pénz jó dolog. Jobban élünk tőle, más a mi vilá­gunk, amióta letesszük az asz­talra a magunkét. De egyet nem lehet pénzzel megvenni: a boldogságot. Higgyem, hogy boldogok? Miért pont ök tudjak azt, amit bölcselők sem tud­tak megfogalmazni. Miért Asztalosné tanítson arra, mi az öröm titka? Megengedhető, hogy mesevilágunk megfejté­se itt húzódjék meg a zsák­gyárban? Zsákbafutás? Cél- baérés? Porban fogant tiszta­ság? Zajban született csend? Áthallatszó szívdobbanás és zakatoló kártológép? Milyen annak a csendnek az igazsá­ga, amely zajban és dübör­gésben jött a világra? Asszo­nyi líra törheti-e át a hét­köznap mesétlen, rideg igaz­ságát? Jelképek erdejében Hajlamos az ember, hogy eltévedjen az erdőben, hol fák helyett jelképek sorolnak egymás mellett. De a jelké­pek, csend, igazság, boldog­ság, szerencse. gazdagság, öröm: valóban jelképek? Hallgatom őket: — Messzebbre látunk a vi­lágban. Ma már eszünkbe jut, hogy milyen szegény a kínálat a helyi boltban. — Járom este az utam. Sárban, bukkanok és gödrök között. Miért? — Mindennap lefürdök a zuhanyzóban. Jólesik. Jön a víz a rózsákból. Otthon is kellene ilyen. — Fürdő? Álltunk egykor néhánvan a zubogó víz alatt Sokan szégyenkeztek. Szé- gyellték a meztelenséget. Most sorban állunk, hogy sorra ke­rüljünk. Mosta egykor tiszta víz a legényt, a leányt, mesében et­től tisztult. Bűnt. gondot, fa radtságot, félelmet, szolgasá­got mosott a tiszta víz. S ma? Port mos a víz, s áhítva küzd községi vízműért, hogy fü- rödhessen otthon, hogy mos­hasson a háznál, hogy zuha­nyozhasson a munka után. Gyár dudája hív. Gép csa­logat asszonyt és leányt. Több mint ezren vallják: otthonuk e hely. Keressük, s mily ok­talanul zajban, a forradalma­kat. Pedig itt születnek köz­tünk. A hétköznap mesévé vált. A mese hétköznappá. Aki nem hiszi, járjon utá­na. Bürget Lajos Vénusz, a szépség és boldogság szimbóluma. (Ivana Kuchacová)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom