Kelet-Magyarország, 1977. október (34. évfolyam, 231-256. szám)
1977-10-23 / 250. szám
VASÁRNAPI MELLÉKLET ■ 1977. október 23. Népművészeink Szőttes születik Nemcsak tárház a múzeum A szatmáriak baráti köréről S zázkét éves az eszto- váta. Születtek mellette, éltek, meghaltak. Sorsok néma kísérője — keresztelőkendőket szült, kelengyébe tartozó törülközőt, lepedőt szőttek rajta, szem- tedő fehér csöndje telepedett rá. A parasztember élete minden eseményének részese volt — családtag. Aztán megkoptak eresztékei, por szállta be csöndesen — míg új kezek nem vették birtokba. Kíváncsi, tétova kezek, melyek aztán az évek során egyre gyakorlottabban mozogtak, egyre elevenebb mintákba sorakoztatták a kenderszálak holt regimentjét. ★ — Még nem is tetszett megnézni a szőtteseimet! Épp most kezdek egy újabba, tessék bejönni! — A szomszédasszony hívó szavaira megváltoztatta hazafelé tartó lépteit Varga Zoltánná, és bement a házba. Szerette nézegetni a botpa- ládi szőtteseket — előzőleg sok helyütt megcsodálta már az ügyes kezű asszonyok munkáját. Családlátogatásokon alaposan meg-megné- zett egy-egy abroszt, és érdeklődését látva a háziasz- szony elővette a szekrényből a szép törülközőket, lepedőket is. Most a szőttes születéséhez invitálták — örömmel fogadta a meghívást. — Kispárnát vagy falvédőt nem szoktak csinálni? —kérdezte a csattogó szövőszék mellett állva. A szomszéd- asszony kicsit csodálkozva nézett rá. — Nem, azt nem szövünk, nem szokás errefelé. Vargáné egy ideig elbámészkodott a fürge kezek munkáján, aztán megköszönve a „bemutatót”, hazament. Ekkor is fészkelődött már valami benne, de nem öltött formát a gondolat... Néhány hét múlva egy másik ismerős asszonnyal találkozott. — Azt hallottam, kispárnát tetszene szövetni! Megcsinálom én szívesen. Tessék eljönni valamelyik este, s megbeszéljük. Ügyis kellene egy kis segítség deszkát tartani. Az iskolaigazgató felesége, aki ekkor már nyolcadik éve élt Botpaládon, 1952-beli esküvője óta, örömmel fogadta az újabb meghívást, s elment „deszkatartóba”. Megtudta: a szövésnél időnként segítségre van szüksége az esztováta mögött ülőnek, a minta váltásakor a segítő tartja a szálak közé csúsztatott lécet. Aztán máskor is elment szövést nézni-segíte- ni, s végül megfogamzott benne a gondolat: én is megpróbálhatnám azt a kispárnát megszőni... Hamarosan valóra váltotta a talán merésznek tűnő elképzelést : egy kölcsönkért szövőszéken elkészítette a- párnahuzatot. Egy ismerős asszony „felvetette” a szálakat — a tanárnő pedig esténként felüdülésképpen telepedett le a szövőszék mellé. Kitűnően sikerült az első munkája — ezt megerősítették a falubeli szakértők is, további munkára is biztatta némelyikük. A legtöbben azonban kissé csodálkozó hangon mondtak véleményt. — Hát minek tetszik ezzel bajldóni?! Olyat vesz a kőcsi vásárban, amilyet csak akar... ★ De benne valami elkezdődött. Különös szenvedély kerítette hatalmába: minél több mintát megismerni, minél szebb szőtteseket levenni az esztovátáról. Hamarosan saját szövőszéke is lett — ez áll ma is a lakás előszobájában. 1963-ban Varga Zoltánná szőttese első díjat kapott egy kiállításon — aztán sorra követték egymást a sikeres bemutatkozások, s a bötpaládi tanárnő nevet szerzett magának országszerte. Szűkebb pátriájában viszont nem ezzel érte el, hogy sokan megismerjék nevét — két évtizede Botpalád és a megye közéletének állandó szereplője. — 1958-tól tiszteletdíjasként én vezetem a községi művelődési házat, 1963-tól a megyei tanács tagja vagyok. A közművelődési állandó bizottság is tagjai közé választott, egy ciklusban titkára is voltam. A községi tanácsba is beválasztottak. Az iskolában pályaválasztási felelős vagyok, ifjúságvédelmi megbízott, munkaügyi egyeztető bizottsági tag, pártpropagandista. ezenkívül polgári védelmi szakaszparancsnoki megbízatásom van, és a Hazafias Népfront megyebizottságában is tevékenykedem... Felsorolni is hosszadalmas. A csöndes beszédű, szelíd arcú asszony elmosolyodik a kérdésre: nem sok ez egy embernek ? — Nem is tudom. Én nem érzem tehernek ezeket a társadalmi megbízatásokat — örömmel csinálom. Ezt ne vegye amolyan szokványos kijelentésnek. Amit nem bírok, nem csinálom. Tavaly például elvállaltam az úttörőcsapat-vezetői tisztet — azt már viszont nem győztem idővel, energiával, így egy év után visszaadtam a megbízást ... Ami pedig a szövést, meg általában a kézimunkát illeti: pihenés számomra! Mindig örömet jelent, ha hazajövök, s megpillantom az esztovátát, rajta a félig kész munkával. Amikor mellé ülök, elfelejtem a napi eseményeket, a másnapi elintéznivalókat, a gondotbajt... ★ 1973-ban a televízió filmesei keresték föl Botpaládot. Véletlenül kerültek Vargáék házába, s ott megpillantották a szövőszéket, megnézték a szebbnél szebb szőtteseket. Kis idő múltán levél érkezett, majd újra a stáb: filmet készítettek Varga Zol- tánnéról. A portréfilmet 1973 decemberében mutatták be — és ugyanekkor érte a film főszereplőjét élete egyik legnagyobb és legkellemesebb meglepetése. Levél érkezett a házhoz. — Ajánlatot kaptam: a magyar és a finn művelődési minisztériumok megállapodása alapján lehetőségem nyílik egy kéthónapos finnországi tanulmányútra. Sokat gondolkoznom sem kellett; rögtön postára adtam a választ: megyek, hogyne mennék! Életem egyik nagy vágya látszott beteljesülni: látni Finnországot. Az egyik lányom ugyanis, régóta levelezik egy finn tanárral, aki látogatóban is volt nálunk. Sokat megtudtam erről az északi országról, és titokban nagyon vágytam látni saját szememmel is ... Különösek, szeszélyesek életünk eseményei. Vargáné- nak megadatott, hogy amire nagyon vágyott, szinte mesebeli kívánság módjára teljesüljön — ölébe pottyant váratlanul (de nem érdemtelenül) a finnországi utazás. Hosszú idő telt el azonban, míg megvalósult a tervezett út. Német nyelvből vizsgát kellett tennie — ezt választotta, mert három évtizeddel ezelőtt tanult németül... Felfrissítette tudását, és végül 1975 augusztusában ült vonatra. — Csodálatos élmény volt! Nemcsak az, hogy láttam az ezer tó országát, hanem az is, hogy olyan nép közé kerültem, ahol elevenen él, fejlődik a népi művészet! Jártam például egy tanárképző főiskolán, ahol tantárgy a szövés — és itt ért egyik legkülönösebb élményem. Egy jókora köteg szövésmintát lapozgattam, amolyan archívumot. Egyszer csak roppant ismerős mintát pillantottam meg: a mi vidékünkön jól ismert gyűszűs motívumot. Szinte elsírtam magam a meghatódottságtól... A két hónap gyorsan elrepült. Sok-sok tapasztalattal, a finn emberek vendégszeretetének emlékével, ott vásárolt fonállal, vetélővei tért haza. Aztán meghívót kapott Zala megyébe és Hajdúba, hogy tartson élménybeszámolót. Örömmel utazott. Szabolcs-Szatmárból még nem érdeklődtek... ★ Pihen a szövőszék mellett. Lába a két kopott fapedálon, melyeket annyi régi láb taposott már, szeme a felhúzott szálak százain fut, fejében a nemrég egy szomszéd falubeli család asztalán látott terítő motívuma, keze fürgén mozog. Oda egy időre az ezernyi apró vagy nagy gond. az elintézésre váró kérések, a másnapi gyűlés, a tanítási óra. Dolgozik a népi iparművész, és pihen a tanácstag, az ilyen vagy olyan bizottsági tag, a felelős, a tanár, az édesanya. Az ezer színes szálból szőtt asszony — alkot. Tarnavölgyi György A mátészalkai Szatmár Múzeum Baráti Köre csak nemrég alakult meg, ennek ellenére már „története” van, hiszen a múzeum megalapításától kezdve néhány lelkes lokálpatrióta már konkrét munkát folytatott, sőt az úgynevezett „hőskorban”, amikor a gyűjtött anyag a gimnázium pincéiben, a volt Nemzeti Bank és OTP raktáraiban hányódott, kialakult már akkor a kör törzstagsága is. Néhány személy elszigetelt, egyéni munkája azonban nem érheti el mindenkor a követelményeket, arra kell törekedni, hogy a most megalakult múzeumi baráti kör „a különböző tanácsi, művelődési és múzeumi szervekkel együttműködve valóban széles körű társadalmi bázisa legyen annak a helyes művelődéspolitikának, amely a hagyományokat megbecsülve, a marxista világnézetű szocialista tudat- formálást tűzze ki célul és ennek érdekében hatékonyan segítse a Szatmári Múzeum ilyen irányú kulturális tevékenységét”. Dr. Farkas József múzeumigazgató fentiekkel kapcsolatban a következőket mondta: — Bebizonyosodott, hiszen példák igazolják a barátikor megalapításának létjogosultságát. A szocialista múzeumügy nem lehet csak egyes személyek magánügye, a legszélesebb társadalmi támogatást kell igénybe vennünk. A múzeum sem lehet közönséges tárház, a begyűjtött, szakszerűen feldolgozott anyagot az érdeklődő közönség elé kell tárnunk. Ismeretes, hogy egy-egy múzeumi témakör már sok magángyűjtőnél nem hobby, hanem a tudományos érdeklődés komoly megnyilvánulása. Értékes emberek és értékes muzeális anyagok kallódását kell megakadályoznunk és közkinccsé tennünk. — A jelentkezők névsorát vizsgálva elmondhatjuk, hogy a baráti kör tagjai a legszélesebb társadalmi területről verbúválódtak, megtalálható köztük a középiskolai diáktól az egyetemi tanárig, a nyugdíjas tsz-paraszttól a komoly publikációkkal rendelkező szakíróig, tudósokig, mindenki, aki szívügyének érzi szűkebb hazánk, Szatmár múltjának megismerését, a jelen formálását. — Célunknak tekintjük a tudományos kutatás és a kutatók összefogását. A Szatmári Múzeum Füzetei sorozatban publikációs lehetőséget kívánunk biztosítani pl. a szatmári népi szarvasmarhatartás, a mondavilág, a dalkultúra megőrzése stb. témáinak. Országosan is figyelemre méltó lehet pl. az Ecsedi-láp néprajzi atlaszának elkészítése, amihez hasonló nagyon kevés van. Természetesen nem összpontosítunk csak a néprajzra, bőven van tennivaló máshol is. Köztudomású, hogy a legújabb kor a múzeumügyben ha nem is éppen mostoha- gyermek, de nem kap jelentőségéhez méltó publicitást. A Szatmári Múzeum érdeme viszont az, hogy helyet adott a villamosítást bemutató állandó kiállításnak és egy olyan gyűjteménynek — a Zalka-anyagra gondolok —, amihez hasonló egy helyen sincs az országban. Itt kell elmondanom, hogy Zalka Mátéval kapcsolatban magán- személyeknél szenzációszámba menő dokumentális anyag van, erről mi tudunk, azok tudományos feldolgozását segítjük, kiállítási terveinkben szerepeltetjük. — A legújabb kor témájához tartozik pl. a mátészalkai sajtó feldolgozása, bibliográfiájának elkészítése is. A múlt század kilencvenes éveitől 1949-ig mintegy 22—23 nyomdai úton előállított napilapról, folyóiratról tudunk, nem beszélve a Szatmár és Bereg Lapkiadó és Nyomdai Rt. kiadásában megjelenő könyvekről és egyéb kiadványokról. A szálkái lapokban, különösen a századelőn olyan elfelejtett, vagy később híressé vált szerzők neveivel találkozunk, mint Krüzselyi Erzsébet, Hangay Sándor, Dénes Sándor, Szomory Dezső és Emil, de itt kezdte irodalmi pályafutását Zalka Máté is pontosan a MÁTÉ-SZALKA című lapban, 1915-ben. A városi könyvtárral karöltve kívánjuk e nagy munkát elvégezni. — Fontos feladat a múzeum vonzáskörzetébe tartozó honismereti szakkörök munkájának nyilvántartása, koordinálása, ezen keresztül pedagógiai feladatot is ellátunk a tanulóifjúság hazafias-internacionalista nevelésének feladataként. Szakmai segítséget adunk pl. szak- dolgozatok elkészítéséhez, különböző pályamunkák megírásához, ugyanakkor törekszünk arra, hogy mindig legyen időszaki képzőművészeti kiállításunk, tudományos, szakmai jellegű bemutatónk. (Csizmadia Zoltán festőművész és a fővárosi képzőművészeti gimnázium kiállításai és a megyei tárlatok anyagai mindig emlékezetesek.) — A baráti kör megkezdte munkáját. Nyolc tagú szaktanácsadó testületé van a vezetőségen kívül, melynek tagjai a legkülönbözőbb területeket képviselik. Üj színfolt, hogy szocialista brigádok is jelentkeztek (MOM, ZÖLDÉRT, TITÁSZ), akik jelentős társadalmi munkát ajánlottak fel és azt korábban iá végeztek. Lehetőségeink adva vannak, most már csak dolgozni kell. Nyéki Károly Leletmentők Ezüst obulus a kálmánházi határban L egtöbben az ásatással már csak közvetve, múzeumokban találkozhatunk. S mi történik addig, míg a száz, ezer évek óta szunnyadó emlékek bársonnyal bélelt kiállítószekrényekbe, a csodálok szemei elé kerülnek. Két hetem volt, hogy megtaláljam a választ, (eny- nyi ideig tartott ugyanis Fodor István, a Magyar Nemzeti Múzeum régésze által vezetett ásatás Kál- mánháza és Hajdúdorog határában), s úgy érzem, sikerült. íme! Pár zsák élelmiszer, néhány „műszer” (balta, ásók, lapátok) maradt a társunk, mikor a dűlőút porfellege mögött eltűnt mikrobu- szunk. A „lakás” csak délután jön, így nekiállhatunk nyomban dolgozni. Felkapaszkodunk az akácos domboldalon, előttünk dohányföld, egy része már letörve. Kitűzőlécek kerülnek elő, amit a mérés után karókkal váltunk fel. Háromszor húsz méter, körülvéve zsineggel. Ennyi az első szelvény. Ebédre egy ásónyom-mély. Kemény a föld. nehezen haladunk. Délután a sűrűsödő esőfelhőkkel versenyt futva érkezik meg Fodor István. Itt van a lakókocsi, és a sátor is. Lámpát kell gyújtani, mire berendezkedünk. A bográcsban paprikáskrumpli rotyog, nehezen várjuk, hogy elkészüljön. S a szelvény? Reggel folytatjuk. Ebédre három ásónyom mélyen vagyunk. Aztán kikerül a negyedik is. Kezd alakja lenni, csak már lenne benne valami. Arra sem sokat kell várni, koppan az ásó, valamin megcsúszik. Ide finomabb szerszám kell! Spakni, ecset. De már nem kezdődik meg a bontás. Világosan nem lehetne végezni vele, s így legalább a hajnali harmat sem tesz kárt a csontokban. A bográcsban lecsó. Csúszik utána a savanyú, homoki bor. Napközben szaporodtunk is. Egerből restaurátor, Pestről még egy régészhallgató érkezett. (Egy már van Szegedről.) Vacsora után mindenki megcsodálja a Tejutat, a dagadó Holdat, aztán nyomás a hálózsákba! Dermedten ébredünk. Bizony hűvös a sátor, különösen ha se alja, se ajtaja nincs. A szelvényben aztán hamar átmelegszünk. Ebédelni már úgy megyünk, hogy két kibontott sír is van. Csak — mint várható volt — már jártak előttünk. 1938-ban, cserkészek. Estig még három sír kerül elő, de ezek is feldúltak. Majd holnap! A csillagoknak ezúttal már koránt sincs olyan sikerük: hideget jelentenek. Újabb szelvénybe fogunk, ötven méteres. A nap kubikolással telik. Aranylázam lohad, majd teljesen eltűnik. Marad: egy vízhólyag a tenyeremen. Végre egy ép sír! Gyereksír. Fülbevalóval, karpereccel, s egy ezüst obulussal. A kibontást itt is a rajzolás, fényképezés követi, utána lehet felszedni a csontokat és a mellékletet, melyek megfelelő csomagolás után a leletmentő ládákba kerülnek. A pénz meglepően jó állapotban van. Feliratát is ki lehet betűzni: Ladislaus Rex, vagyis László király, ö verette. A kora: 900 év körüli. A szelvények, s velük együtt a leletek napról napra szaporodnak. Szombat estére már csak öten maradunk. Sátrat vasárnap délután bontunk. A két hét eredménye: több mint harminc sír, ékszerek, edények, s egyéb használati tárgyak És egy elhatározás: jövőre folytatjuk. Csendes Csaba KM 2
