Kelet-Magyarország, 1977. október (34. évfolyam, 231-256. szám)

1977-10-02 / 232. szám

VASÁRNAPI MELLÉKLET 1977. október 2. o SZÁMTALAN FELMÉRÉS, ADAT BIZONYÍTJA, HOGY A MUN­KAHELYI LÉGKÖRNEK MILYEN NAGY JELENTŐSÉGE VAN A MUNKA EREDMÉNYESSÉGÉBEN. MUNKATÁRSAINK OLYAN MUNKAHELYEKET KERESTEK FEL, AHOL TÚLNYOMÓRÉSZT NŐK DOLGOZNAK, S ŐKET FAGGATTÁK GONDJAIKRÓL, ÖRÖ­MEIKRŐL, AZ EGYMÁSHOZ ÉS A VEZETŐKHÖZ VALÓ VISZO­NYUKRÓL. EGYSZÓVAL MINDAZOKRÓL, AMIK MEGHATÁROZ­ZÁK EGY-EGY KOLLEKTÍVA KÖZÉRZETÉT, A MUNKAHELY LÉGKÖRÉT. Kellene a szombat — Megint beköszöntött az az időszak, amikor rengeteg a munka. Megkezdődött az almaszüret, ilyenkor aztán nincs megállás. Egy-egy mű­szak végén otthon már leg­szívesebben csak pihennénk, de hát ott is van tennivaló bő­ven. Ráadásul szeptember 1- től március 1-ig. a nagy csúcs idején minden szombaton be kell jönnünk dolgozni. így a hétköznapokon még azt sem tudjuk mondani, hogy az ott­honi dolgunkat majd elvé­gezzük a hét végén. A nőtanács tagjai már többször felvetették azt a ja­vaslatukat, hogy egy hónap­ban legalább egyszer, dél he­lyett estig dolgozhassanak, s így a következő szombatjuk szabad lenne. De eddig .még nem sikerült elérniük ezt, — Pedig az almatároló ve­zetői nem is tudják, mennyit segítenének rajtunk, ha ezt engedélyeznék — mondja Szondi Gézáné. aki Kántorjá- nosiból jár be naponta. — Igen sok olyan nő dolgozik itt, aki egyedül neveli gyere­két, s egy-egy szabad szom­bat nagyon sokat jelentene. Nem tudom, miért nem lehe­tett ezt eddig lehetővé tenni... Én mindenesetre — akárhány­szor összeül a bizottság —, mindig felvetem ezt a dolgot. Sokszor már félek vissza­menni az asszonyok közé, mert azzal fogadnak: „hiába vagy a nőtanács.tagja, még­sem tudod elintézni". Még mindig a szabad szom_ hatoknál maradva, korábban az asszonyokat az idegesítet­te, hogy megkapják-e azokat a szabad szombatokat, ami­kor be kellett jönniük dol_ gozni. mert dőlt a gyümölcs, a zöldség, s azok nem állhat­ták a kocsikon. — Ez menet közben már le­rendeződött. A tároló vezető­je ígéretet tett rá. hogy eze­ket a napokat karácsony és Vékony Miklósné Szondi Gézáne úje\ között kivehetjük — ve­szi át a szót Herman Mária. — Az viszont még most sincs megoldva, hogy ha éjszaka is dolgoznunk kell. akkor meg­kapjuk az éjszakai pótlékot is! A fiatalokra is lehet számítani — A férfiak segítenek-e a nehezebb munkákban? Úgy látszik, túlságosan naív dol­got kérdezett az újságíró, mert beszélgető partnereink összenéznek, s elmosolyod­nak. — Még ha akarnának sem tudnának segíteni — vá­laszol Szondiné. — Egy-egy brigádhoz két férfi van be­osztva, s elvileg nekik kelle­ne a nehéz cipekedéseket, pa. kolásokat végezniük. De nem győzik ketten. így legtöbb­ször mi, asszqnyok segítünk nekik. Igaz. hogy a nőknek csak 20 kilóig lehetne emelni. de ha összetorlódnak a tele ládák, csak a mi munkánkat akadályozzák, s így persze kevesebb lenne a pénzünk is. Amikor az idősebb és fia­talabb dolgozók kapcsolatáról kezdjük faggatni az asszo­nyokat. beszél - etésünk so­rán először, heves vita alakul ki közöttük. — A fiatalokat munkássá kell nevelni — vélekedik Vé. konyné. s még hozzáteszi: — Ez persze nem mindig sike­rül. Bizony vannak itt néhá. nyan a fiatalabb lányok kö­zött. akik inkább szórakozás­nak veszik a munkát. S ha rájuk szólunk, még ők van­nak megsértődve. — Nekem viszont teljesen más a véleményem — vág közbe a három nő közül a legfiatalabb, Herman Mária. — Ha a munkájukat nem is tudják mindig úgy elvégezni, mint az idősebbek, de ha. nyag, rosszindulatú nagyon kevés van köztünk. Tudni kell velük bánni, s rájuk is lehet számítani. Csak vegyük a legutóbbi esetet. A fiatalok ugyanúgy igyekeztek segíteni az egyik asszonyon, mikor meghalt a férje, mint az idő. sebbek. — No, az igaz — mondja békülékenyebben Vékonyné, majd a kérdező felé fordulva elmondja azt a bizonyos se­gítő akciót. — Egyik munka­társuknak meghalt a férje, négy gyereket és egv félig kész házat hagyott maga után. A vállalat kollektívája a hír hallatán azonnal akció­ba lépett, s már másnap je­lentős összeg gyűlt össze egy borítékban. Hogy mennyi? Nem érdekes. Az volt a fon­tos. hogy a dolgozók egy em. bérként fogtak össze, és segí­tettek. Születő közösség — Persze, azért nem csak ilyen tragédiák esetén fognak össze — mondja Vékonyné — más esetekben is segítettünk. A mi brigádunknak is van egy öreg nénije, akit pártfo­golunk, gyakran meglátogat­juk, s amikor csak tudunk, segítünk. — Mit tartanak a legna­gyobb eredménynek, amit közösen értek el? — Azt, hogy nagyon sok asszonnyal megtaníttattuk az írás-olvasás mesterségét s még többel elvégeztettük az általános iskola 7-8 osztályát — válaszolják egyöntetűen. Ugyanis ieen sok olyan asz- szony dolgozott itt, aki nem tudott se írni, se olvasni, s ha nehezen is, de beiratkoztak az almatároló szervezte isko­lába. Igaz. ebben az almatá. roló vezetői is nagy segítsé­get nyújtottak. A legjobban azért talán annak örülnek, hogy a dolgozókból kezd egy igazi, egymást segítő közös­ség válni. Ma már nem ritka az olyan eset, hogy két-három brigád összefog, elkérik a tá­roló két buszát, és hét végén elmennek kirándulni. Felsza­ladnak a Bükkbe. a Mátrába, szétnéznek a Hortobágyon, s természetesen a családtagokat is viszik. Az itt kialakuló ba­rátságok aztán még talán a munkahelyi problémák meg­oldásában is segítséget nyúj­tanak. Láthatatlanul bár, de hozzájárulnak a munknhelvi légkör javításához. Vk üzemben — amely három éve termel — EX * 562-en dolgoznak; ki_ lencvenhat százalékuk nő. Szülési szabadságon és gyer­mekgondozási segélyen ki­lencvenhat kismama van. A mostani dolgozó létszám négyszázhatvankilenc. Fér­fiak huszonhármán dolgoz­nak. Az átlagéletkor húszon, három év. Rövid statisztikai számadatokkal így lehetne legjobban jellemezni a HÓ­DIKÖT fehérgyarmati 7. szá­mú gyáregységét. Egy szám azért még ide kívánkozik: a tavalyi — anyagmentes — termelési értékük harminc, millió forint volt, A könnyű­ipar ezen ága tipikusan nőket foglalkoztató munkahely — tipikus női problémákkal. Melyek ezek? Milyen lég­körben dolgoznak a nők? Mi foglalkoztatja őket a munká­jukon túl? Mind megannyi izgalmas kérdés. A válaszo­kat három dolgozó adta meg. Negyvennégy községből — Fiatal gyár, fiatal dol­gozókkal. Így lehetne össze­gezni — kezdi a beszélgetést a huszonegy esztendős nagy. szekeresi Cseke Ilona. — Na­gyon sokunknak ez az első munkahelye. Én öt évvel ezelőtt kezdtem itt dolgozni. Ilona öt évig gomblyukazó volt. Szeptember elsejétől ne, vezték ki csoportvezetőnek. Ez — úgy érzi — meghatáro­zó az életében. Jelenleg beta­nított munkás, de jelentke­zett az üzemben működő szakmunkásképzőbe. — Könnyebb volt a gép mellett dolgozni — mondja, s közben mosolyog. — Most minden ember gondja, baja az én nyakamba szakad. An­nak én persze nagyon örülök, hogy szinte természetesnek vették a kinevezésemet. így a felelősséget is könnyebb vi. seinem, mert kölcsönösen se gítjük egymást. — Ilyen tekintetben össze, tartó a gárda, nincsen széthú zás — kapcsolódik a beszél­getésbe Nagy Imréné szabász. — Én lassan már a középge­nerációhoz tartozom és körü­löttem csak fiatalok dolgoz, nak. Sokszor lehet olvasni az idősebbek és a fiatalok rossz viszonyáról. Nálunk ilyen nincs. Egy szalagon dolgo­zunk, egyikőnktől függ a má­sik munkája. Saját gyere­keinknek érezzük ezeket a lányokat, szeretünk eg, "1; dolgozni. Az üzem szociális ellátott­sága hatszáz dolgozót is ki­elégítene. Az igényeknek megfelelő mosdóban, zuha­nyozóban tisztálkodhatnak, korszerű öltözőben cserélik fel utcai ruhájukat kék kö­penyre, elegáns ebédlőben ét­keznek. Azonban . . . — A megye negyvennégy községéből mintegy négyszá, zan járunk ide dolgozni — folytatja a gondolatsort a ti­zenhét éves fekete hajú fü- lesdi kislány, Tokár Mária. — Én két éve naponta szál­lók buszra. Különben a bu­szok indulása a műszak kez­déséhez és végéhez van iga. zítva. Várakoznunk szinte nem is kell és a költség egy részét is fedezi a vállalat. Persze van. aki a távoli Usz­káról jár be. így nincsen ki­használva sem a fürdő, sem az ebédlő, hiszen sietni kell a buszhoz. Az ebédet a közeli Szamos étterem konyhájáról kapjuk. Finom, ízletes és fő­leg olcsó. Szakmunkáspótlék Ezen mindenképpen változ­tatni akarnak az üzemben, de egyelőre zárt kaput dön­getnek. Mindenki siet, szeret­ne minél hamarabb otthon lenni a családja mellett. Fa­lusi emberekről lévén szó, várja őket a háztáji, a ház körüli gazdaság is. Ezért is Nagy Imréné Tokár Mária örültek a nők. hogy júliustól megszűnt a túlóra. Jobb munkaszervezéssel, folyama­tos munkával érték ezt el. — A túlóra csökkenésével nem lett kevesebb a fizeté­sünk — mondja Nagy Imré­né. — Átlagosan több mint 2500 forintot keresek, de az utóbbi két hónapban már háromezer forint felett volt a borítékban. A másik két kislány még rá is tromfol Nagy Imréné sza­vaira. Ilona a szalag mellett három eze r -egy száz—h á rom ­ezer-kétszáz forintot keresett. Csoportvezetőként ugyaneny- nyit. Marika 2500 forintra is feltornázza magát havonta. Ez szorgalmától, munkája minőségétől függ. — A második fél évtől be­vezették a műszakpótlékot — folytatja Cseke Ilona. — A délutáni műszakosok húsz- százalékos pótlékot kapnak. Emellett ösztönözve vagyunk a szakmunkás-bizonyítvány megszerzésében is, hiszen si­keres vizsga után ötszázalé­kos szakmunkáspótlékot ka­punk. Szatmárban ez volt az első könnyűipari üzem. Érthető, hogy a dolgozók nagy része — akik ezelőtt a mezőgazda­ságban vagy csak otthon dol­goztak — betanított munkás. Az idő azonban magával hoz­za a fejlődést, az új iránti kíváncsiságot. Most harminc­öt másodéves szakmunkás- tanulójuk van és negyven fővel indulnak az elsősök. A fiatalok közül 47-en, a fel­nőttek pedig 17-en szakmun­kások. A fiatal szakmunká­sok már betörtek a vezetői posztokra. Számítanak rájuk és a jövőben egyre inkább magas vezetői beosztással bízzák meg őket. Kávé és tea A jó munkahelyi légkör­höz hozzátartozik a munka­idő utáni pihenés, a szórako­zás, a szülési szabadságon és gyesen lévő kismamákkal való törődés is. Szeptember elején kismamatalálkozót tartottak az üzemben. Jólesett a gyer­mekes anyukáknak, hogy gondoltak rájuk az üzemi ve­zetők és a kollégák is. A ve­lük való beszélgetés közben bölcsődei, óvodai problémák is felvetődtek. Nagyon sok kismamán tudtak segíteni, s közben megismerték egymás gondjait, még közelebb ke­rültek egymáshoz. — Nehezebb szervezni a munkaidő utáni együttlétet — veszi át ismét a Szót Cseke Ilona. — Sok helyről és mesz- sziről járunk dolgozni. Hét­köznap lehetetlenség össze­tartani a fiatalokat. Persze, ha zenéről, táncról van szó, mindig sikerül közös időpon­tot találni. A metripondos fiúkkal havonta szervezünk klubdélutánokat. Legköze­lebb Tivadarba megyünk ke­rékpárral. Nyárra huszonegy szakszer­vezeti üdülési beutalót kap­tak. Ebből húszat fizikai dol­gozók. Az egészséges munka- körülményekhez ma már el­engedhetetlen az üzemorvos. A közeli kórház nőgyógyásza hetente háromszor két órát rendel. A nők férjhez men­nek, gyereket szülnek, ez az élet természetes rendje. De a kismamákat is foglalkoztat­ják: kávét főznek és azt tál­cán a munkapadokhoz vi­szik. Ősszel és télen teát főz­nek. A tea költségeit a kávé­ból befolyt haszonból fede­zik. Műszakonként üzemi tor­nász vezényletével tízperces egészségügyi tornát tartanak. Ezeket csak így dióhéjban. Öröm lehet itt dolgozni? Három beszélgető partnerünk közül egyikük sem válna meg az üzemtől. Nagy Imréné ti­zenhat évig dolgozott más­hol. Két éve került az üzem­be. Ahogyan ő mondta: nin­csen az a pénz, amiért el­menne. Elégedett. A Cseke Ilonáknak és Tokár Máriák­nak ez az első munkahelyük. Rövid idő alatt bedolgozták magukat, tanulás után kötő­hurkoló szakmunkások lehet­nek. Megtalálták a helyüket. Maradnak. Ez részben az új, korszerű gépekkel, modern öltözőkkel felszerelt üzem ér­deme is. De meg lehet azt mondani, hogy miért kötőd­nek ide? Szöveg: Balogh Géza Sipos Béla Kép: Gaál Béla KÉT, MERŐBEN ELTÉRŐ ÜZEMBEN BESZÉLGETTÜNK A MUNKAHELYI LÉGKÖRRŐL, A NŐK HELYZETÉRŐL. EGYIK ÜZEM ELŐNYÖSEBB, A MÁSIK HÁTRÁNYOSABB HELYZETBEN VAN. MELYIK AZ ELŐNYÖSEBB, ÉS MIÉRT? EGYÉRTELMŰ VÁ­LASZT ERRE NEM LEHET ADNI. KM A ZÖLDÉRT mátészal­kai almatároló jának udvarán békés csend honol. Néhány teherautóról üres és almával tele ládákat pakolnak, de amúgy kihalt a környék. A hatalmas almatá­roló félhomályában annál na. gyobb a sürgés-forgás, meg­kezdődött az őszi csúcs, és minden perc drága. A csomagolóban, a váloga­tóban, a konzervüzemben 345 nő dolgozik, a teljes létszám­nak közel kétharmada. Vé­kony Miklósáéval, Szondi Gézánéval és Herman Máriá­val beszélgettünk munkájuk­ról, életükről, a munkahelyi légkörről. Kérdésünkre, hogy érzik magukat az almatároló­ban, — nevetve válaszolnak. — Köszönjük, jól — mondják, s még hozzáteszik. a kisebb, nap mint nap előforduló gon­dokat nem számítva, tényleg jól érzik magukat. Aztán ezek az apró, nap mint nap jelentkező problémák szép lassan peregni kezdenek. Vé­knnvné kezdi. Herman Mária Cseke Ilona

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom