Kelet-Magyarország, 1977. szeptember (34. évfolyam, 205-230. szám)

1977-09-11 / 214. szám

1977. szeptember 11. KELET-MAGYARORSZÁG 3 Felelősség a gazdálkodásért A megyei tanács vezetői a minap elszámoltatták a járási hivata­lok, a városi tanácsok elnökeit és a megyei osztályok vezetőit arról: mit tettek azért, hogy területükön tel­jesüljenek az idei tanácsi tervek. Mindjárt elöljáróban: konkrét kér­dések alapján kérték a rövid és a lé­nyegre irányuló válaszokat. Az esemé­nyeket csendben szemlélő újságíró elé­gedetten állapította meg. hogy ezen a tanácskozáson nem kapott teret a mel: lebeszélés, a dolgok megmagyarázása, a mentségek kutatása. Őszintén és hatá­rozottan beszéltek egymással kérdezők és válaszolók. Vagyis: a tények domi­náltak. A téma is ezt követelte. Mert Sza- bolcs-Szatmár idei tanácsi fejlesztési terve a megvalósulás esetén nagyon nagy előrelépést jelent. Ám annyi a pó­tolni valónk, hogy csupán egy-egy ál­talános iskolai tanterem, vagy néhány bölcsődei hely átadásának elmaradása is pótolhatatlan kiesést okoz. így tehát különösen nagy szükség van arra, hogy minden a fejlesztésre kapott és szánt forintból építsünk, hogy a beruházásokban érdekelt szervek és vállalatok mindegyike óramű pontos­sággal dolgozzon. Az elszámoltatásról kialakult kép összességében kedvező, jobb, mint az elmúlt év hasonló időszakában volt. Az ez évi tervek eddigi teljesítéséről sokat mond: minden jel arra mutat, hogy a megye történetében először megépíthe­tünk minden tervezett és állami erőből készülő lakást. Ezzel behozzuk a tava­lyi elmaradást, s még némi pluszra is telik. Az építés és az átadás ütemes és nem az év végi hajrákra marad. Ugyan, ez hangzott el az iskoláknál, óvodáknál. Az erre az évre tervezett általános is­kolai tantermek mindegyikét átadják szeptemberben. A 915 új óvodai hely szintén gondos előkészítésre, tervezésre és felelős munkára utal. Elégedettségre adhat okot az is. hogy a tervezett napi 4500 köbméteres vízműkapacitás helyett 5100 köbméteres bővítés történik meg. Ezek azt mutatják, hogy a tanácsi gazdálkodás megyénkben egy év alatt is sokat javult. Különösen dicséretes ez a községekben, ahol még nem régen tanulják az önálló gazdálkodást. Ezek a tények, amelyeket előre kel­lett bocsátanunk, s amelyek elismerést érdemelnek. Ám ezen a tanácskozáson is nagy hangsúlyt kaptak a gondok. A járási hivatalok, a városi és a községi tanácsok beruházási munkája tervsze­rűbb ugyan, mint korábban, de nem gondoktól mentes. A biztató jelek mel­lett problémákkal találkozni a fehér- gyarmati, a vásárosnaményi, a záhonyi és a nyírbélteki célcsoportos lakásoknál. Az elszámolásnál kitűnt — és a me­gyei tanácsi vezetők is különös nyoma­tékkai hangsúlyozták — hogy a dolgok jelenlegi állása mellett 3—400 milliót nem tudnak elkölteni a tanácsaink az év végéig. Különösen rossz, ha ez az optimálisnál jóval magasabb pénzma­radvány egyébként égetően szükséges létesítmények elmaradásával párosul. Elhangzott, hogv megyénknek há­rom nagy építőipari szervezete van ugyan, mégis számolnunk kell a kapa­citás hiányával. Természetes követel­mény: a megyei székhelyű építő válla­latok első rendű feladata a megyei lé­tesítmények megvalósítása. A tartalék azonban nem csak ebben van, hanem éppen a tanácsok fejlesztési tevékeny­ségében. Számos példa mutatja, hogyan lehet okosan megteremteni a beruhá­zásokban részt vevő szervek együttmű­ködését. Sok azonban az ellenkező elő­jelű példa is. amikor az együttműködés még nagyon sok kívánnivalót hagy ma­ga után. Nem egyszer késnek a tanácsok a beruházási vállalatnak benyújtott megbízásokkal. Sokszor találkozunk még évekig tartó huzavonával a beruházások területének eldöntésénél is. És hiába írja a NYIRBER a meghívójára, hogy a tervtárgyalásra a tanács, az intézmény döntésre jogosult emberét küldje el, nem kevés esetben olyanok ülnek le a tárgyalóasztalhoz, akik 2—3 hónapos határidőt kérnek a gondolkodásra. Elő­fordul, hogy még ez sem elég. Világos a tennivaló: aki ilyen tárgyalásra megy, az készüljön fel. A tanácsi megbeszélésen nagy hang­súlyt kapott a gazdálkodási felelősség. Sajnos ezt sem találni mindenütt. Sok­szor a beruházás menete közben növe­lik az igényeket és próbálják az újabb pénzeket is megszerezni hozzá. Tudni­uk kell: ez az út nem járható tovább, az ilyen magatartásért felelősségrevonás jár. K omoly gondot okoz a tervszerűt- lenség. Ezeken lehet és szüksé­ges változtatni, mint ahogy a ter­vezői és kivitelezői kapacitást is lehet és kell bővíteni. A jövőben o szabolcsi lakosság alapvető igényeit szolgáló be­ruházások képezzék a megyei tervező iroda elsőrendű feladatát. Ezekhez a fejlesztésekhez a megyében működő minden építőipari kapacitást — tanácsi vállalatot, költségvetési üzemet, szövet­kezetei, tsz-építőipari brigádot — igény­be kell venni. Természetesen segíteni kell őket pénzzel, gépesítéssel, hogy fel­adatukat megoldhassák. A beruházások hatósági előkészítésének gyengéit azon­ban senki ne próbálja ezentúl a terve­ző és a kivitelező nyakába varrni. A tanácsok felelőssége a fejlesztések meg­valósításáért egyértelmű. Jól lehet a korábbinál bonyolultabb viszonyok között dolgozunk, a gazdálko­dási fegyelem meg nem tartására azon­ban semmilyen mentség nem lehet — ez volt az említett tanácskozás legfőbb tanulsága. Kopka János Bővül az üzemi étkeztetés Tizenhatezer ember ebédje Naponta mintegy 16 ezer ember ebédel a megyében az Alföldi Vendéglátó Vállalat által működtetett üzemi ét­termekben. Ebben az évben már a nyíregyházi iskolások és óvodások többségének is a vállalat konyháin főznek, míg Kisvárdán teljes egészében ők oldják meg a diákok étkezte­tését. Az utóbbi hat évben a vállalat forgalma a megyében két és félszeresére nőtt, ösz- szességében az üzemi étkezte­tés négyötödét bonyolítja. A munkahelyi étkeztetést igénybe vevők száma egyre inkább gyarapszik. A szakvál­lalatoknak — mint az Alföl­di Vendéglátó .— nyújtott húsz százalékos állami támo­gatás pedig arra ösztönzi az üzemeket, hogy adják át a konyhákat ott is, ahol koráb­ban a saját ellátásra rendez­kedtek be. Az étkeztetés fel­tételeiről, javításáról kértünk tájékoztatást Nyitrai István­tól, a vállalat területi igaz­gatóságának vezetőjétől. A vállalatnak a megyében 23 főzőkonyhája van, több helyre kiszállítják az ételt, s melegítőkonyhákról tálalják a dolgozóknak. Sokszor az ipar- fejlesztéssel egyidejűleg nem gondolnak az üzemi étkezte­tés gazdaságos megvalósítá­sára, ahogy történt ez a nyír­egyházi Déli ipartelepen, ahol például minden üzemnek kü­lön konyhája van, ahelyett, hogy központosították volna az étkeztetést. Ugyanez ta­pasztalható Mátészalkán, az ipari negyedben. Az Alföldi Vendéglátó Vál­lalat összesen 42 üzemnek, intézménynek főz a megyé­ben Tiszavasváritól Tuzsérig. Mintegy 350 ember szorgosko­dik azért, hogy az üzemi ebé­det igénybe vevők elégedet­tek legyenek az ellátással. Az étel mennyisége és minősége viszont attól is függ, hogy mennyi a térítési díj, milyen hozzájárulást adnak a válla­latok. A tapasztalatok nagyon eltérőek az egyes üzemeknél. Volt, ahol a központi húsár- emelést is a dolgozók által fizetett térítés emelésével el­lensúlyozták. Bár a központi irányelvek a munkáltatói hoz­zájárulás mértékéül a 60 szá­zalékot javasolják, de a való­ságban ez az arány jóval ki­sebb. Tavaly közel 77 millió fo­rint értékű volt az a forga­lom, amelyet az öt megyére kiterjedő Alföldi Vendéglátó Vállalat Szabolcs-Szatmár- ban elért. Ezzel a második helyen áll a tiszántúli me­gyék között. A fejlesztések­kel, új konyhai berendezések vásárlásával azt szeretnék el­érni, hogy a dinamikusan nö­vekvő forgalom lépést tart­son az ellátás színvonalának emelésével. A konyhai dolgo­zók munkájának könnyíté­sét jelenti, hogy a ZÖLDÉRT tisztított burgonya és zöld­ség szállítását tervezi. L. B. Tanút keresek D rrr! Hrkkk! Reccs! A Trabantom hörögve si­ránkozik az őt ért in­zultus miatt. A szürke War­szawa teljesen szabálytalanul kanyarodott, már nem tud­tam fékezni, a kocsi oldalról belém szaladt, aztán északke­leti irányba eltűnt. Én sze­rencsésen megúsztam, a Tra­bant viszont nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenve­dett. Napnál világosabb: a o Csepel Művek, Nyírbátor Ivarg György, a Csepel Művek Szerszámgépgyára nyírbátori gyáregységének művezetője harminc eszten­deig volt lakatos. így emlé­kezik az inasévekre: — Három és fél esztendeig inaskodtam. Keserves, szigo­rú évek voltak. Ha jó mestert fogott ki az ember — s én jóhoz szegődtem — akkor megúszta a napi 12 órai mun­kával. Ott laktam, ott kosz­toltam. Ezért kellett fél évet ráhúznom. Inaspriccs, udvar- seprés, piaci bevásárlás, ki­nek mi jutott. Tizennégy éves voltam. Tanonciskolába mun­kaidő után, meg vasárnap jártunk. Másodéves korom­ban segédet pótoltam. Kere­sett rajtam a mester. Fizetést nem kaptam. Jogaink? Ha voltak is, nem tudtuk. In­kább pofonok. Én néhánnyal megúsztam. Voltak, akiket rendszeresen vertek. ★ Warszawa vezetője felelős a történtekért. A karambol a Körúton történt. Több száz főnyi tömeg vesz körül és jobb sorsra érdemes autómat. Elkezdődik a vita: melyikünk volt a hibás? Egy élelmes főttkukorica-árus befurakodik a bámészkodók közé és por­tékáját kínálja. Egy még élel­mesebb férfi, aki elől áll, harminc forintért átadja a helyét egy késve érkező kí­váncsinak. Benyúlok az el­sősegély dobozomba & kive­szek belőle egy csomag neg- rót. Aztán a legközelebb álló orkánkabátos férfihoz fordu­lok: — Megkérném, szívesked­jék a tanúm lenni, ön min­dent látott. Az orkánkabátos három ha­talmas ugrással az utca túlsó oldalán terem. Onnan kiabál­ja: — A látszat csal! Igaz, hogy az inaséletről? Tudják-e, kik voltak az inasok? Szabó Laci a történelem- órán hallott valamit. A má­sik Szabó, Zoli azt említi, ő olvasott az inaséletről. Mak­rai Tibi ezt mondja: „Az ina­soknak késő estig kellett dol- gozniok. Ha selejtet csinál­tak, megverte őket a mester.” Kuncognak a srácok. Szabó Bélának a nagyapja mesélte: közel álltam a karambolhoz, de állandó szemorvosi keze­lés alatt állok. Már a saját feleségemet is alig ismerem meg két méter távolságról. Egy bájos ifjú lányhoz for­dulok : — Vállalná a tanúskodást? — Én norvég állampolgár vagyok. Holnap reggel Osló­ba repülök. Fehér hajú, nyugdíjas kül­sejű bácsit kérek meg alá­zatosan : — Könyörgök, legyen a ta­núm! Talán az ideje is meg­engedi, hiszen ha jól látom, nyugdíjasnak tetszik lenni. — Maga csak ne öregítsen engem! Legényember voltam én még a múlt hétig. Akkor esküdtem örök hűséget Mag­dának, aki harminckét éves, tehát épp hozzámvaló. Roha­nok is, mert ha egy fél áráig nem lát engem, már búsko­mor. ménytől függ” Kapnak három váltás ruhát. Gondoskodnak a mosatásukról. Étkezési ked­vezmény is jár. És a III. éve­sek munkásállományba ke­rülnek. Kereshetnek. Vannak olyan tanulók, akik most megkeresik a havi 1500-at. Lakatos Róza júniusban lett szakmunkás, hamarosan 5) ezer forintot kap. Első havi keresete 2100 forint volt. Vizsga után jutalomüdülésre küldték az NDK-ba. Makrai Tibi a Csepelről készült film­re emlékezik, ami ide „hozta” a gyárba. „Ösztöndíjam ha­vonta 570 forint, mivel 4-es vagyok”. Most másodéves. Már menetet is vágott. „Ap­rólékos, szép munka, nagy fi­gyelmet követel. Szeretnék továbbtanulni a gépiparban, ha sikerül. Ha nem, maradok. Ha felvesznek, akkor is az a szándékom, hogy visszajövök a gyárba.” Virág Katika ba­rátnőjével, Prekup Erzsiké­vel együtt szerződött öt évre. „Már megvan a helye az öt­Makrai Tibi ezer forintnak. Autónyere­mény-betétkönyvet váltok.” A tanulóknak saját szer­számkészletük van. Nevükre írják. Esztergakések, mérő­műszerek. Egy-egy tanulóra kb. 60 ezer forint értékű gép- és szerszámkészletet bíztak. Koknya Árpád: — Egy-két év múlva a 3—5 milliós érté­kű, legkorszerűbb szerszám­gépeken dolgoznak majd. Idén az első évre újabb 43 fiatal kerül géppad mellé. Szabó Zoli II. éves eszter­gályos „csemete” így beszél a tanulók munkájáról: — Reggel 7-kor kezdünk. Sorbaállunk. Az ügyeletes je­lenti a létszámot. Az oktató elvtársak kiosztják a műnké kát. Táblára felrajzolják a munkadarabot. írásvetítőn magyarázzák. Munkához lá­tunk, közben ellenőrzik a minőséget. Ebéd előtt meg­mosdunk, átöltözünk. Dél­után 2 óráig dolgozunk a tanműhelyben. A gépeket megtisztítjuk, a tanműhelyt kitakarítjuk és bezárjuk. Me­gyünk haza. Én Nyírbogátra. Most vonattal, mert a moto­rom lerobbant. Farkas Kálmán Eltotyog a szemem elől, én pedig kétségbeesetten, rimán- kodó tekintettel kérem az embereket: tanúskodjanak, A körülöttem álló bámészkodók pánikszerűen menekülnek. Egy borostás arcú férfi a fü­lembe súgja: — Ha ötszáz forintot ad Frédinek. Frédi azit látta, amit maga akar! — Köszönöm, Frédikéin, de velem nem csinál üzletet — utasítottam el az ajánlatát. Elutasítom az ajánlatot, de tanúk nélkül hogyan bizo­nyítsam, hogy nem én va­gyok a vétkes ebben a ka­rambolban? Emberek! Nem én vagyok a hibás! Ártatlan vagyok! Tanúm a hold, a csillagok s az ég! De vajon ennyi elég lesz-e? Galambos Szilveszter Tanműhely olajszaggal. Kiglancolt esztergagépek so­rakoznak egymás mögött. Fe­lül neoncsövek, a gépek mel­lett lámpák. Világos ablakok, virágokkal. Szőke, barna hajú egyenruhás, Csepel egyensap- kát viselő fiúk. A tanműhely mellett tan­terem. Frissen festett padok, iskolatábla, előtte szépmívű hajlított vasasztal. A srácok remekelték. Rajta munkada­rabok, amelyeket a tanulók készítettek. Tengelyek, csa­pok, perselyek, csavarok. Húsz-huszonkét faluból- községből járnak a fiúk. Ala­csony a műszaki előképzett­ségük. Tizenöt évvel ezelőtt egész Nyírbátorban nem volt Szabó László annyi esztergapad, mint most a tanműhelyükben. Délelőtt 11 óra. Tornaszü­net. Kitódulnak a szabad le­vegőre a fiúk. Tíz perc moz­gás után vissza a tanműhely­be. Beszélgetünk a tanterem­ben. Itt van a gyáregység igazgatója, Koknya Árpád is, akiről azt beszélik, megszál­lottja a szakmának. Sokat ál­doz, hogy képzett munkásge­neráció kerüljön majd az új, most épülő, modern gép- és alkatrészgyártó csarnokba, ahol 1980-tól már radiálfúró gépeket gyártanak, — világ- színvonalon. Hallottak-e ezek a fiatalok Szabó Zoltán „Az öreg úgy szabadult fel, hogy meg kellett fizetnie. Boros vacsorára kellett meg­hívnia a mestert családjával együtt. így kaphatta meg a segédlevelet.” A fiúk derülnek, a két ok­tató, Vonza Sándor és Kiss János bosszankodnak. Súg­nának, • nyúznák a fiúkat, mondjanak még valamit, de azok hallgatnak. — Bázisüzem a mienk — siet a fiúk segítségére, s pró­bálja menteni a helyzetet Koknya Árpád. — Itt képez­zük a város üzemének a forgácsoló tanuló szakmunká­sokat. Műszaki kultúrát igyekszünk meghonosítani. Nem sajnálja rá az áldozato­kat Csepel. A munkásigazgató húsz is­kolát keresett meg. Százak és százak, gyerekek és szülők látták a Vörös Csepelről, éle­téről szóló filmet. Szülői ér­tekezletet tartott. Ezért is történhetett, hogy míg 1971- ben alig 3 esztergályosta­nuló volt itt, most 65 van. És mégis elégedetlen. Többet akar, mert a haladás, a mű­szaki követelmények sürget­nek. — Csepelről 20 szerszám­gépet hozunk le a tanműhely részére. Most 110 tanuló kép­zéséről gondoskodunk. Nem­csak a mieinknek biztosítjuk a munkaruhát, az ebédet, a drága szerszámkészletet, ha­nem valamennyinek, aki itt tanul. Ösztöndíjas „inasok”. Ugyanazokat a juttatásokat kapják a bátori gyáregység tanulói, mint a csepeliek. Az elsőévesek 250, a II. évesek 440, míg a III. évesek 650 forintot havonta. Ezt 200 fo­rint szakmai pótlék egészíti ki. „És a társadalmi ösztöndíj, amit azok a fiatalok kapnak, akikkel szerződést kötünk. Ennek az összege 250—500 fo­rint. A tanulmányi ered­

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom