Kelet-Magyarország, 1977. szeptember (34. évfolyam, 205-230. szám)

1977-09-09 / 212. szám

1977. szeptember 9. KELET-MAGYARORSZÁG 0 II Kelet­Irragyarorszfr) I KÉPEK E ll Apró Antal fogadta Fedoszejev akadémikust Csütörtökön a Barátság Há. zában Apró Antal, az MSZMP Politikai Bizottságá­nak tagja, a Magyar—Szov­jet'Baráti Társaság elnöke fo­gadta Pjotr Nyikolajevics Fe­doszejev akadémikust, a Szovjet—Magyar Baráti Tár­saság elnökét. A szívélyes baráti eszme­cserén jelen volt Roska Ist­ván külügyminiszter-helyet­tes, Kovács Béla, az MSZMP KB alosztályvezetője, to­vábbá az MSZBT országos elnökségének több tagja. Ott volt Vlagyimir Pavlov, a Szovjetunió budapesti nagy­követe. Elsősegélynyújtó vetélke­dőt rendezett az Egyesült Izzó kisvárdai gyáregységében az üzemi Vöröskereszt-szervezet szeptember 7-én, szerdán. A tizenhárom versenyző között a Székely László tmk szocia­lista brigád szerezte meg az első helyet. A három helye­zett jutalmat kapott. KOLLEKTÍVÁN SEGÍ­TETTEK az almaszedésben szeptember 7-én, szerdán a vásárosnaményi Vörös Csil­lag Termelőszövetkezetben a művelődési központ nyugdí­jasklubjának tagjai. A mint­egy ötven tagot számláló klub ugyanis sok segítséget kap a helyi közös gazdaság­tól, s ezt igyekeztek ezúttal — tőlük telhetőén — viszo­nozni. Harmadik: a nyíregyházi klub Alkotótábor amatőrfilmeseknek Évente egy alkalommal ér­tékeli a Népművelési Intézet a művelődési házakban, is­kolákban, üzemekben műkö­dő amatőrfilmes klubok, szakkörök munkáját. A pon­tozásos versenynél különféle szempontokat vesznek figye­lembe, például a klub tagjai­nak számát, az év során ké­szített és bemutatott, illetve fesztiválon, szemléken díja­zott filmek arányát, a klub közösségi életét. Az elmúlt napokban nyil­vánosságra hozott eredmény újabb nyíregyházi sikerről ad számot. A klubok versenyé­ben a megyei művelődési központ amatőrfilmes klubja a pécsi és a kőbányai klubok mögött ismét a' harmadik he­lyen végzett. A nyíregyházi amatőrfil­meseket e hét végére alkotó­táborba hívták meg, amelyét a leninvárosi művelődési ház rendez Borsod, Heves, Hajdú- Bihar, valamint Szolnok megye filmeseinek társaságában ta­nulmányozzák a kisfilmkészí- tés korszerű megoldásait, ezen­kívül a leninvárosi üzemek megbízásából több munkahe­lyen forgatnak dokumentum­filmet. Szocialista brigádoknak szerveztek kollektív moziláto­gatást az elmúlt napokban Mátészalkán, melynek során a Talpuk alatt fütyül a szél című filmet vetítették a Béke moziban. AZ UJ OKTATÁSI ÉV FELADATAIRÓL, az alko­holellenes társadalmi bizott­ság munkájáról és a nagyköz­ség táppénzes beteg helyzeté­ről volt szó a fehérgyarmati tanács vb szeptember 7-én, délután megtartott ülésén. Megállapították, hogy a peda­gógusok munkájára kedvező­en hatott a fizetésemelés, de továbbra is gond még, hogy az egyes számú iskolánál egy állás még betöltetlen. Az al­koholellenes küzdelemben már több munkahely vezető­je lépett fel kezdeményezőlég, gyakoribbak a munkahelyi ellenőrzések. Egy év alatt a községben a táppénzesek szá­ma több, mint ezerrel, a táp­pénzes napok száma pedig húszezerrel csökkent. Hazafelé a suliból. (Császár Csaba felv.) Ünnepi filmbemutató Nyíregyháxán A filmbemutató részvevői. Tegnap, szeptember 8-án este tartották Nyíregyházán a „Fedőneve: Lukács” című magyar—szovjet film ünnepi bemutatóját a Krúdy mozi­ban. A film megyénk szülöt­téről, Zalka Mátéról, a spa­nyol polgárháború legendás hírű Lukács tábornokáról ké­szült. Életének utolsó eszten­dejében játszódik — negyven évvel ezelőtt, 1937 nyarán halt hősi halált Zalka Máté a spanyol harctéren. A film ünnepi bemutatóján részt vettek néhányan az al­kotók és szereplők közül is. A nézőtéren helyet foglaltak megyénk és Nyíregyháza párt- és állami vezetésének képviselői, több olyan szocia­lista brigád tagjai, amelyek Zalka Máté nevét viselik, és megjelent a bemutatón né­hány idős veterán is, akik a Vörös Hadsereg soraiban, vagy a spanyol polgárháború nemzetközi brigádjaiban har­coltak. A megjelenteket Gu­lyás Emilné dr., a népfront megyei bizottságának titká­ra üdvözölte, és mondott rö­vid beszédet a film vetítése előtt. Kolera Huszonhárom áldozatot kö­vetelt a kolera Rajshai és Kusthia bangladesi tarto­mányokban — közölte a he­lyi sajtó. 1977. szeptember 9. Péntek, 17 órakor A boldog völgy Ázsia szívében, a Hima­lája völgyében fekszik Ca- chemir, ezt a vidéket úgy is szokták nevezni: a bol­dog völgy. A terület észa­ki része Pakisztánhoz, dé­li része Indiához tartozik. Nevét az itt készített lehe­letfinom anyag, a kasmír tette híressé. Két népcsoportot mutat be az itt élők közül a tévé dokumentumfilmje: a ka- thirokat és a hunzákat. A kathirok dohánytermesz­téssel, bortermeléssel fog­lalkoznak, hiszen a szőlő itt minden évszakban meg­terem. A hunzák viszont nem esznek húst, nem dohányoznak és nem fo­gyasztanak alkoholt sem. Különös, zárt világ mind­kettő. VASÁRNAPIG, szeptem­ber 11-ig látható a III. sza­bolcsi tárlat Nyíregyházán a Jósa András Múzeumban. Az augusztus 17-én megnyílt ki­állítás szeptember 17-től, a képzőművészeti világhét al­kalmából, Mátészalkán sze­repel a Szatmár Múzeumban. A Jelenkor új száma A Pécsett szerkesztett iro­dalmi és művészeti folyóirat új számának lírai rovatában többek között Csorba Győző, Csuka Zoltán, Galambosi László, Kalász Márton, Ká­rolyi Amy és Weöres Sándor verseit olvashatjuk. A prózai írások sorában Szakonyi Károly rádiójátéka és Thiery Árpád regényrész­lete kapott helyet. Közli a folyóirat a Sütő András-té- véfilm, valamint az ősze András szobrászművésszel folytatott rádióbeszélgetés szövegét. Uj képzőművészeti mű­elemző sorozat indul a szep­temberi számban „Pécsi kép­tár” címmel. Elsőként Csont- váry Kosztka Tivadar: Mária kútja Názáretben című fest­ményét mutatja be Németh Lajos. Az irodalmi tanulmányok, esszék, jegyzetek közül fi­gyelmet érdemel Pór Péter hozzászólása az Ady-vitához, Tüskés Tibor: Az avantgarde vonzásában című írásának befejező része, valamint Vár- konyi Nándor Szirmai Ká­rolyhoz szóló levelei. A kritikai rovatban Nagy László, Károlyi Amy, Ko­lozsvári Grandpierre Emil, Hernádi Gyula és Ladányi Mihály új köteteiről olvasha­tunk. Csempész­szindikátus A szingapúri rendőrség 130 repülőtéri alkalmazottat tar­tóztatott le, mivel valószínű­leg bekapcsolódtak a kábító­szer-csempészésbe. Az akciót a rendőrség azt követően hajtotta végre, hogy a szin­gapúri nemzetközi repülőté­ren felgöngyölítettek egy csempészszindikátust. A TÉLI ALMA-BETAKA­RÍTÁS és manipulálás gé­pesítésének lehetőségeiről rendez tanácskozást ma, szeptember 9-én 10 órakor Máriapócson a Magyar Ag­rártudományi Egyesület nyír­bátori csoportja. Az időszerű szakmai tájékoztatóra a Zöld Mező Termelőszövetkezet központi telepén kerül sor. MEGNYÍLT a nyugdíjas­klub a nyírszőlősi művelődé­si házban. A szeptember 7-i, első foglalkozást követően ezentúl minden szerdán 16 órától nyitva tart, a foglalko­zások pedig 18 órakor kez­dődnek. Szabálytalanság, ittas vezetés Eljárást indított a rendőrség Zsigo Mihály 19 éves, lakatos, bi- ri lakos ellen, mert augusztus 29- én, délután személyképkocsijával Nagykálló belterületén az egyik útkereszteződésben nem biztosí­tott áthaladási elsőbbséget egy segédmotorosnak, akivel össze­ütközött. A baleset következié- ben a segédmotorkerékpár veze­tője, Bus Pál 16 éves lakatos, nagykállói lakos súlyos, nem életveszélyes sérülést szenvedett. Mikó Sándor 76 éves nyugdí­jas. tiszadobi lakos ellen azért indult eljárás, mert augusztus 30-án reggel Tiszadada belterüle­tén kerékpárjával ittas állapot­ban „az elsőbbségadás kötelezd” tábla jelzését figyelmen kívül hagyta és egy szabályosán köz­lekedő vontató elé kanyarodott. A vontató a kerékpárost elütöt­te, aki súlyos, nem életveszélyes sérülést szenvedett. A kerékpá­rostól vért vettek, ellene a vizs­gálat tovább folyik. Simon Kristóf 74 éves. nyugdí­jas, nyirpazonyi lakos ellen is eljárás folyik, mert augusztus 30-án este lovas fogatával Nylr- pazony belterületén úgy hajtott ki a 4-es főútvonalra, hogy nem biztosított elhaladási elsőbbséget a védett főútvonalon szabályo­san közlekedő személygépkocsi­nak és azzal összeütközött. A baleset következtében Simon és a lovas kocsin utazó Dicső Mik­lós 53 éves segédmunkás, nyir­pazonyi lakos súlyos, nem élet- veszélyes sérülést szenvedett. Eljárás indult Vígh András 33 éves gépkocsivezető, vasmegyeri lakos ellen, aki aúgusztus 28-án este Vasmegyer község belterüle­tén kerékpárjával ittas állapot­ban közlekedett. Ittassága miatt féktávolságon belül elékanyaro-1 dott egy motorosnak. Vígh köny- nyü sérülést szenvedett. A vizs­gálat tovább folyik. Gépjárműkárok Szabálytalan előzés következ­tében ütközött össze egy vele szemben szabályosan közlekedő gépkocsival egy másik személy- gépkocsi. Bár a szabályosan köz­lekedő gépkocsi vezetője látta a veszélyt — fékezett és lehúzó­dott — a karambolt nem tudta elkerülni. Az ütközés ereje ak­kora volt, hogy a szabályosan vezetett gépkocsi az árokba zu­hant és abban mintegy tizenöt­ezer forint kár keletkezett. Sze­rencsére a gépkocsiban ülők biz­tonsági övét használtak. így a személyi sérülés nyolc napon belüli. Az elmúlt héten 92 beje­lentés érkezett az Állami Bizto­sító gépjármükár-rendezési fiók­jához. A kártérítésként kifizetett összeg felelősségi alapon több, mint 140 ezer forint, a CASCG- biztosítás révén pedig 76 ezer fo­rintot fizettek ki. Szeptember 9., péntek KRÓNIKA Adam napja A Nap kél 5 óra 13 perc­kor, nyugszik 18 óra 09 perckor. A Hold kél 0 óra 57 perc­kor, nyugszik 15 óra 47 perckor. Kétszáznegyven évvel ez­előtt, 1737. szeptember 9-én született Bolognában Luigi Galvani olasz fiziológus, az elektromosságtan egyik megalapítója. Orvosnak tanult; apósa egyetemi professzor volt és tanszékét ő örökölte meg. Kezdetben anatómiát, ké­sőbb szülészetet tanított. A bolognai egyetemen emlék­tábla jelzi, hogy ott történt a békacombok nevezetes rángatózásának megfigyelé­se, 1786 szeptemberében. Legelőször az tűnt fel Gal- vaninak, hogy a fémkam­póval érintkező békacomb elektromos szikrakisUIések közelében, vagy például zi­vatar közeledtekor megrán­dult. Ma tisztán látjuk, hogy ezek a rángatózások elekt­romos rezgések, vagyis a békacombok úgy működtek, mint valami detektor. Természetesen annak ide­jén minderről semmit sem tudtak. De Galvani érdeme, hogy e jelenséget tovább kutatta, s így rájött, hogy a rángatózás az említett kö­rülmények nélkül is előidéz­hető, ha a békacombot két különböző fémből készült kengyelre akasztjuk rá. Ez , volt a legelső „galvánelem”: a békacomb testnedvei szol­gáltatták a két fémelektron számára az elektrolitét, míg az áramjelző a combizom volt. Volta ezek alapján szerkesztette meg áramfor­rását, az első igazi galván­elemet. Időjárás Várható időjárás ma es­tig : nyugat felől időnként erősen megnövekvő felhő­zet. Szórványosan zápor, zivatar. Többfelé meg­élénkülő, helyenként meg­erősödő délnyugati, nyugati szél. A nappali felmelege­dés kissé gyengül. Várható legmagasabb nappali hő­mérséklet 23—28 fok kö­zött. Hőguta Tizenhármán haltak meg hőgutában illetve napszúrás következtében Port Sudan szudáni kikötővárosban. A hőmérséklet több napon át 48—50 Celsius-fok körül moz­gott — jelentette a szudáni hírügynökség, majd hozzá­tette, hogy „szerencsére” most már „csak” 36 fokig emelkedik a hőmérő higany­szála. Vasárnap: gyümölcskarnevál Gyümölcs Rallye (Kiss Ernő rajza) 0 ' Kompátkelés a Szamoson Olcsva- apátinál.

Next

/
Oldalképek
Tartalom