Kelet-Magyarország, 1977. szeptember (34. évfolyam, 205-230. szám)

1977-09-04 / 208. szám

VASÁRNAPI MELLÉKLET Értékeink árfolyama M i az oka, "hogy néha „házon belüli” vakságban szenvedünk? Gyanú­san fogadjuk a helyi értékeket, eredményeket, jobban bízunk abban, ami a lakóhelyen, esetleg megyénkén túl van? Elgondolkodva mondta erről az egyik városiasodó nagyközség intéz­ményének vezetője: meglepődtek az is­merősei, amikor a helyi középiskolába Íratta be gyermekét. „Mindenki azt hit­te, Nyíregyházára küldöm” — mondta. És sorolta, hogy a nagyközségi vezetők, értelmiségiek gyermekei csaknem mind nyíregyházi, vagy debreceni középisko­lában tanulnak. Egyszerű lenne rangkórságot, nagy­zási mániát emlegetni. Meglehet, jó né­hány ember ettől sem mentes, a dolog lényege mégsem ez — megítélésem sze­rint. Sokan értéktelenebbnek tartják, ami „házon belül” van. Hamisan fogják fel az értékek árfolyamát. S ez nem csupán a vezető beosztásúak, vagy az ér­telmiségiek „betegsége”. Találkoztam tanyavilágban élő tej- begyűjtővel, aki mindkét gyermekét Pesten „iskoláztatja”. Középiskolában. A gyermekek becsületére legyen mond­va, állják a versenyt a patinás fővárosi iskola tanulóival. Tanúja voltam a minap — szintén iskolai téma — a Nyíregyházi Városi Ta­nács művelődési osztályán egy szóvál­tásnak. A „felháborodott” szülő azért jött a tanácsra, hogy „kikérje” magá­nak, amiért általános iskolás korú gyer­mekének a Guszev-lakótelepi iskolába kell járnia. Lakóterületileg ez az iskola hivatott a gyermeket felvenni. Sajnos, végső érvként azt is megemlítette, hogy 26 éve párttag... „A guszevi iskola nem felel meg az igényeimnek” —, mondta. „Az egy külvárosi iskola, eleve nem le­het olyan, mint egy belvárosi...” — egé­szítette ki. Vehetnénk példákat más területek­ről is. Vannak vállalatok, intézmények, amelyek szívesebben rendelnek mun­kát megyén túli*. fővárosi „cégek” mun­katársaitól, holott a megyén belül is ki­váló szakembergárda áll rendelkezésre. Említhetnénk a kórházak teljesen eltérő, szubjektív „besorolásait”. Ae „itteniek­ben ne bízz, ezek mindent elrontanak” — óvaintéseket. Vannak, akik nem bíz­nak a Sóstó pihentető hatásában sem, in­kább utaznak Szoboszlóra, Nánásra, Debrecenbe. A Sóstóra — mondják — nem érdemes menni. (Mert az itt van?) Örök emberi tulajdonság, hogy a más vetése mindig szebb, zöldebb? Ezen nem is érdemes háborogni, de az önbe­csapásnak ára van. A helyi értékek le­becsülése, legyintéssel való elintézése az egyénnek is árt, konfliktusok forrásává válik. A városi iskolába protezsált gyer­mekről könnyen kiderülhet, hogy nem bírja a versenyt, a kudarc után otthon kell folytatnia a tanulást. (Újabb zök­kenő.) A feljnagasztalt klinikáról, vagy más gyógyintézetről is kiderülhet, sem­mivel sem jobbak a gyógyítás körülmé­nyei, sem az orvosok szíve, lelkiismere­te, mint itthon. És így tovább. Egy belső reflex olykor meghamisít­ja a valóság felismerését. Megkérdője­lezi azt, ami helyi... Nemcsak emberi gyarlóságok segíthetik ezt, hanem a né­ha már káros hatású szerénység, az ered­mények véka alá rejtése is. Hallottam bevásárló háziasszonyt, aki úgy intette ismerősét: „nehogy a nyíregyházi gyár konzerveit vedd, a nagykőrösi jobb...” Mások a világhírű kempingcikkeket nézegették, méregették az áruházban gyanúsan, mintha be akar­nák csapni őket. A Taurus márka a leg­több igazán igényes nyugati vásárló igényeit is kielégíti, de a „honi” vevő nem mindig bízik a saját gyártmány­ban. Ilyenkor az anekdotává vált epizód jut eszembe a Pesten vásárolt ruháról, amelyről itthon derült ki, hogy Nyíregy­házán készült. S az első „csalódást” fel­váltotta az egészes büszkeség. A távo­labbról jött vendégnek már úgy muto­gatta gazdája, mintha az ő keze munká­ja is benne lenne a „ruhakölteményben”. I gazabb, tárgyilagosabb megközelí­tés? Egyszerűen a valóság észre- vevése, túllihegés nélkül, magun­kénak érezni, amit az itt élők alkotnak. Legyen szó iskolai nevelésről, árucikk­ről, szellemi termékről, vagy csupán egy kellemes sóstói fürdőzésről. Ennyivel tartozunk az igazságnak, és magunknak is. ^äsärnapr UNTERJÚ, Petti Tiborral\ a Nyíregyházi Közúti Építő Vállalat normátával a teljesítménymérésekről A Ügy hallottam, hogy a normásokat a w vállalatnál többen úgy tekintik, mint ré­gen a pandúrokat, akik a vezetés szolgái voltak. Mi a véleménye erről? — Tudok róla, magam is hallottam ezt a megszégyenítő jelzőt. Egyik alkalommal, amikor a nyírbátori körforgalmi utat építet­tük, ott figyeltem fel arra, hogy pandúrnak neveztek. Elképzelheti, hogy nem esett jól. Meg kell mondanom, hogy nem érzem ma­gam pandúrnak. Ez a dehonesztáló megjegy­zés olyankor hangzik el, amikor a normás­nak az órabért, a keresetet kell megmagya­rázni. És ez valójában mindig hálátlan fel­adat. Mert kérdem én, mikor elégedett egy ember a keresetével? Miért a normás magyarázza az órabért, amikor — tudomásom szerint — ez nem az ő feladata. — Furcsa, de erre az a válaszom, hogy éppen azért magyarázzuk mi, normások az órabért a munkásnak, mert nem a mi fela­datunk. Ugyanis nincs, aki magyarázza. Tu­domásom szerint több vállalatnál sem azt a munkát végzik elsősorban a normások, ami a feladatuk, hatáskörük lenne. Nekünk a bér­hez, annak megállapításához semmi közünk nincs. Mi a normát állapítjuk meg. A Feszítettek-e a normák? Lehet-e azokat ^ teljesíteni? — Szerintem nem feszítettek. Méréseink szerint 80 százalékos munkaintenzitással tel­jesíthetők. Ha 8 órából 6 órát becsületesen dolgoznak, elérhető a 100 százalékos teljesí­tés. Sajnos, sokszor csak 50 százalékos mun­kaintenzitást tapasztalunk, vagyis 8 óra he­lyett csak 4-et dolgoznak, s ezért 100 száza­lékos bért fizetünk. Nos itt van a „homok”. A művezetők néha igazolják az el nem vég­zett munkát is. Ezen kell változtatni, szigo­rítani a fegyelmet. A Mikor volt legutóbb normakarbantar­w tás? — Az építésvezető intézkedett. Az itt felszabadult három „gyalogos” brigádot, a kubikosokat átirányították Pusztadobosra a tsz bekötő út és a nyíregyházi Csályi Ferenc utca építkezéseihez. Most döntsék el, pan- dur-e a normás, vagy a népgazdasági és a vállalati érdek védelmezője? A ön szerint hálás feladat a közügyet ■ normásként szolgálni? — Nem hálás, de szükséges. Nem köny- nyű munka. Elsősorban azért nem könnyű, mert el kell fogadtatni méréseinket a mun­kással is, a vezetővel is. Nem szabad rész­rehajlónak lenni. Itt nem lehet haverkodni, bratyizni, protekcióra építeni. Ez abban a pillanatban „kiugrik” a bérnél, és bajt okoz. ^ Volt már ilyen esete? — Eddig, hogy lekopogjam, még nem. Nagyon vigyázni kell. Ha valami sréhséget követnék el, ezzel becsapnám a népgazda­ságot, a vállalatot. Mi úgy fogalmazunk, hogy „homokot” számolnának el méréseim után. Olyan munkabérhez juttatnék embere­ket, amelyért nem dolgoztak meg, nincs mö­götte munka. A Hogy látja, becsülik a normás munká- w ját? — Nézze, az én helyzetem olyan, mint a futballbíróé. Állandóan edzésben kell len­nem. Nekem a munkával, a munkással és a munkahellyel állandóan együtt kell élnem, nyomon kell követnem a változásokat. Ha ezt nem teszem, azt kapom, amit a pályán a rossz bíró, hogy lefújjozzák. ^ Történt-e már ilyen? / — Nem tagadom, igen. Legfájóbb volt az, amikor Szabó Mihály kubikosbrigádjá­nak próbáltam a bérüket megmagyarázni, s elfogadtatni — képletesen szólva — hogy a 2 forint is annyi, mint a 3. Nem hálás fel­adat normásnak lenni. — Ezt folyamatosan végezzük. Különö­sen akkor, amikor új technológia kerül be­vezetésre, új gépeket állítunk a termelés szolgálatába. Legutóbb ez év tavastón került sor normakarbantartásra, a gépkezelők nor­máinak rendezésére. Ez akkor 150 munkást érintett. Szükségessé tette ezt az új gépek beállítása. Ezért normaszigorításra került sor. De nem csorbult a gépkezelők keresete, mert az új normákat is teljesíteni tudják. Nemrégiben a csatornák fektetésénél is új normákat vezettünk be, mert könnyebb, mo­dernebb lett a technológiájuk. 0 Mi a normás feladata, kötelessége? A Akkor miért vállalta? Mi w benne? szépség van — Az, hogy elfogadtatom az igazságot. Ez a szándékom. Igaz, nem könnyű, mert sok méréssel, vizsgálódással, bizonyítással jár. Minden embernek van valamilyen saját mércéje a munkájáról. Csakhogy nem biztos, hogy igaz, helyes, objektív. Nekünk az is fel­adatunk, hogy a munkás saját munkájának a mérése is igazságos legyen. Ebben kell se­gítenünk őket. Ezért is szép. A normás nem a munkás, nem a vezető, hanem a munka teljesítésének a szolgálatában tevékenyke­dik. — Elsősorban a normák karbantartása. S ez nem is egyszerű. Egy példát említek. Ugyanazt a munkát más erőkifejtéssel, fel- készültséggel lehet elvégezni napos, száraz időben, mint esőben. És most csak egy té­nyezőt, az időjárást említettem. Hol vannak aztán a különböző szerszámok, berendezések, gépek, felszerelések, amiket figyelembe kell vennünk, mert valamennyi befolyásoló té­nyezője a munka teljesítésének?! Állandóan figyelemmel kell kísérnünk a változásokat, ha igazságosak, objektívak akarunk lenni a normák megállapításánál. A normás felada­ta a veszteségidők mérése. Szerintem talán ez a legfontosabb teendője. És természetesen az, hogy erről idejében, megfelelő informá­ciót adjunk a gazdasági vezetésnek, hogy köz­be tudjanak avatkozni, intézkedhessenek. £ önöknél ez hogyan történik? — Legutóbb a nyírbátori körforgalmi út építésénél végeztem munkanapelemzést. Ott voltam a munka megkezdésétől a befejezé­sig. A munka végzését mértem. Stopperórá­val a kezemben vizsgáltam, hogy egy-egy munkát mennyi idő alatt végeznek el, meny­nyi a veszteségidő, ezt mi okozza, s hogyan lehetne megszüntetni ? Megállapítottam, hogy ezen a munkahelyen akkor elég sok volt az „üresjárat”, a veszteségidő. Nem volt megfelelő a munka szervezettsége. A mun­kanap kihasználtsága alig érte el a 60—70 százalékot. Bár az építésvezető jó barátom, de akkor sem hallgathattam el a hibákat. Ugyanakkor a normás kötelessége az is, hogy kiszűrje, szükséges-e annyi munkaerő egy- egy munka elvégzéséhez, mint amennyit azon a munkahelyen foglalkoztatnak, amennyit; igényeltek? Itt is több volt a szük­ségesnél a munkáslétszám. „Túlbiztosította” magát az építésvezető, mert sürgős volt a munka, a nyírbátori zenei napokra át kellett adni az utat, s attól tartott, hogy kevesebb létszámmal nem tudják ezt elvégezni. Észre­vételeimet közöltem Hegedűs Zoltánnal, az építésvezetővel. Ha helyben nem tudunk in­tézkedni, jelezzük a gazdasági vezetésnek. ^ Mi lett a munkanap fényképezésének eredménye? Ha ez így van, figyelembe veszik-e mé­réseit, a feltárt hibákat és intézkednek-e kijavításuk érdekében? — Sajnos, nem mindenkor veszik figye­lembe a munkanap-fényképeinket. Azt is mondhatnám, hogy néha még tartanak is tő­lük. Hogy miért? Elsősorban azért, mert a munkanapfényképek bfzonyos tükörképei annak, hogy egy-egy gazdasági egység veze­tője milyen üzem- és munkaszervezési kész­séggel, felkészültséggel rendelkezik. Ebből a munkanapfényképekből az is kiderül, hol, kinek a hibájából és miért rossz a munka- és üzemszervezés. Ha a normás észrevétele­it, objektív jelzéseit jobban figyelembe ven­nék a vállalatok gazdasági vezetői, akkor je­lentősen javítani lehetne az üzem- és mun­kaszervezést, szilárdabb lenne a munkafe­gyelem, sőt létszámot is meg lehetne takarí­tani. Erre a mi vállalatunknál általában megvan a törekvés, de azért itt is akad bő­ven javítani való. Megítélése szerint az Önök vállalatánál a munkásoknak hány százaléka dolgozik teljesítménybérben? Lehetne-e növelni ezek arányát? — Vállalatunknál a munkásoknak kb. 70 százaléka dolgozik teljesítménybérben.. Ez félezer ember. Lehetne növelni a teljesít­ménybérben dolgozók számát normával, vagy más teljesítménymérési módszerrel. Mindenképpen szükségesnek tartanám pél­dául, hogy időbér helyett teljesítménybérben dolgozzanak javítótelepünk munkásai. Ez leg­alább 100—120 dolgozót érintene. Ez felelne meg a szocialista bérezési elvnek. £ Ön mióta normás? — 1971 óta. Itt lettem normás a Nyíregy­házi Közúti Építő Vállalatnál. Előtte terv­előadó voltam. Egyik normás elment a vál­lalattól, s helyettesítésként rám bízták ezt a munkát. Akkor szerettem meg, s azóta is csinálom. Elvégeztem a normás tanfolyamot Budapesten és most a kétéves munka- és üzemszervezési tanfolyamon képezem tovább magam. A Hat éve normás. Ennyi idő alatt hány w munkanap-fényképezést végzett? — Pontosan nem tudom megmondani, hány munkanap-fényképezést végeztem ez idő alatt. Évente legalább húsz-huszonötöt. Sajnos, ez nagyon kevés. Nem vagyok meg­elégedve vele. Azért nem, bár ezért fizetnek, de nem ezt csinálom elsősorban. Csinálok hó végi elszámolásokat, bérlapírást' munkás­felvételt, munkaidő-beosztást, sok jnindent, csak éppen sokszor azt nem, amiért a fize­tést kapom. A Érdekli a munkásokat a munkanap­w fényképezés? — Azt tapasztalom, hogy nem. Hogy miért? Ezt is elemeztük. Sok esetben azért nem, mert legtöbbször nem a munkás hibá­jából származik a veszteségidő, hanem hol anyaghiány, hol géphiány miatt. Szállítóesz­közre várnak vagy éppen nem megfelelően készítették elő a munkahelyet. Ez mind a gazdasági egységek vezetőinek hiányos üzem- és munkaszervezéséből adódnak. Ezért esnek ki órák a termelésből. Volt olyan brigád, amelyik fél napot is állt ilyen hiá­nyosságok miatt. A ön minek tartja a normás munkáját? w Szakmának, hivatásnak? — Szakmának. A normásnak ismernie kell a normákat, a munkatanulmányt, a munkafényképeket, s a különböző technoló­giai folyamatokat is. És mindezek mellett roppant nagy emberismerettel kell rendel­keznie. Ezek nélkül ne is vállalja. Képzelje el, amikor az ember megjelenik egy munka­helyen, harminc-negyven ember veszi körül, s mondja gondját-baját, sorolja a problémá­kat! Mindenkit türelmesen meg kell hallgat­ni. A normástól elvárják, hogy az igazságot és csakis az igazságot mondja. Nem lehet mellébeszélni. A Előfordult-e már, hogy a vállalati ér- w dek ütközött a munkás érdekével? Ha igen, hogyan oldotta meg a normás? — Ha a bérre gondol, volt már ilyen üt­közés. Megtörtént, hogy úgy érvényesítettük a népgazdasági és a vállalati érdeket, hogy a munkások egyéni érdekét vettük figyelembe, s így járt jól a népgazdaság. Egy példát ma­gyarázatképpen. Bár a vállalati bérszint be­tartása nem tette volna lehetővé, hogy egyik esetben 15 forint átlagos teljesítménybért fi­zessünk vállalati dolgozóknak, mégis meg­tettük, mert az elvégzett munka ezt köve­telte. így volt igazságos. A Ha ön mint normás, gazdasági vezető ^ lenne, elsősorban min változtatna? — Először is javítanám a vállalati üzem- és munkaszervezést, a gépek, berendezések, szállítóeszközök jobb kihasználását. Gondo­lom, hogy erre szükség lenne más vállalat­nál is. Jobban becsülném a normások mun­káját, jelzéseiket, elemzéseiket igénybe ven­ném és felhasználnám a munka jobb meg­szervezésében, a vezetésben, a munkák elbí­rálásában. Csakis az elvégzett munkát bé­rezném, s igyekeznék a legminimálisabbra csökkenteni az el nem végzett munkák pénz- beni értékelését. Azokat a vezetőket pedig felelősségre vonnám, akiknek a hibájából növekednek a veszteségidők. Sajnos még ná­lunk is előfordul, hogy egy-egy szállítóesz­köznél olyan teljesítményt is igazolnak, ame­lyet nem végeztek el, amit munkával nem fedeztek. Gondolja, hogy következetességére nem fizetne rá? — Biztosan nem. Tapasztalom, hogy a tisztességes, becsületes munkások és vezetők egyaránt szeretik a rendet, fegyelmet. Azo­kat pedig tisztelik a dolgozók, akik igazsá­gosak, következetesek. Úgy érzem, hogy az ilyen vezetők és munkások engem is tisztel­nek, elfogadják a munkámat. Igaz, néha nagy a szám, de mindenkihez őszinte vagyok. Bár, néhány alkalommal erre is ráfizettem. Ha nyiltan szóltam, „gyerekek a 8 órai mun­kaidő az 8 óra”, akkor jött a szöveg: „Tibi, te a vezetők szekerét tolod”. Mit válaszoljak rá? Én a népgazdaság, a vállalat szekerét tolom. És ezt nem is tagadom. £ Elismerték-e már a munkáját? — Igen. Mint normás kiváló dolgozó ki­tüntetést kaptam 1976-ban. 9 Köszönöm az interjút. Farkas Kálmán 1977. szeptember 4. KM

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom