Kelet-Magyarország, 1977. szeptember (34. évfolyam, 205-230. szám)

1977-09-24 / 225. szám

8 KELET-MAGYARORSZÁG 1977. szeptember 24. STAD ÓNBAN ELET A nyitott kapuk csalogatnak. Mert érdekes vi­lág található a kerítésen belül. Piros salak, zöld gyep, fehér vonalak szabályozó kaval- kádja, dobókör karikája, sárga házikó, mely rejti a magasugró felszerelését, ásító kapu, amely gólra éhes. Ha napközben betévedünk, sosem üres a nyíregyházi stadion. Van, aki az indián nyár napjának tartja arcát az üres lelátó padján. A másik labdát kerget, és csodacsatárnak képzeli magát. Ott egy gyermek veti le melegítőjét. Pöttöm legény, de mégis ne­kiveselkedik a négyszázas körnek. Aztán jönnek a melegítő­be bújt „fiúk”. Pettyes labdák tucatját rúgják a gyepre a focisták, aztán kötéllel gyakorolnak, s közben hallgatják a mind több szurkoló-szakértő tribünről hangzó jó tanácsát va­sárnapra. a bajnokira. Nem messziről teniszlabda pattogása hallik, s egy pádon fej követi szédülésig a fehér gömböcskét. A kuglizóból bá­bok dőlését jelzi a robaj. Idősebb úr, bíró lehet, edzésben van, hajlik, guggol, fut helyben. De máris jönnek a lányok. Fiatalok és derűsek, jókedvűek és csivitelők. És ha valaki jól figyel, máris rabul ejti a stadion hangkulisszája. Utasít az edző, tanácsol a néző, felnyög az erőlködő, vi­sít a labdát tévesztő, közben pattog a labda, puffan a súly­golyó, nyekken a földön az egyensúlyát vesztett, felnevet, aki sikert ért el, szotyolát kínál a néni, henger simít pályát, hall­hatón rezzen a háló, s ütemesen szól az egy-kettő-három- négy, szél csattogtatja a sarokzászlót, gyerekek ordítják a kispályán: 11-es! És aki betévedt, hogy csupán nézegessen, egyszer csak arra lesz figyelmes, hogy szeme a labdát lesi, s jólesőn rúg belé, ha feléje száll. Vagy éppen mint önkéntes szedi össze a messze ütött röplabdát, hajlong, fut, mozog. Van, aki elő­ször mosolyog, majd társul szegődik ahhoz, aki próbálgatja erejét a futókörben. A nézőből, a kíbicből lassan mozgó em­ber lesz, húzza-vonja az itteni élet ritmusa. Lekerül a zakó, a pulóver, izzaszt a jó mozgás, s szinte áhítva várja az em­ber, hogy a jegenyék között szökjék át a szél, s hűtse a testét. Nagyszerűek itt a hétköznapok. Nincsen, aki a másikon nevet, ha próbálkozik. Megfér itt jó sportoló, kezdő, ama­tőr és hivatásos játékos. A színek, hangok, a mozgások lük­tető együttese ízelítőt ad abból, mit is jelent a nyitott kapuk mögött mindenkit váró stadion. Mindez így van vasárnapig. Ilyenkor a stadion arénává változik. A lelátón körben ülnek, akik sikerre várnak. Lel­kesek és szkeptikusok, tárgyilagosak és elfogultak, szíves szó­val biztatók, keményen kifakadók, felvisító nők, morgó han­gú férfiak, napraforgót rágok, rágót emésztők, sörösüveget szorongatok és sportszerűen kólázók, máskor komolyak, most elkomorulok, s ki tudja hányfélék még. Várnak a síp­szóra, a vasárnap délutáni sportlitánia csengőpótlójára. A hangorkán kitör, jön a bíztatás, a fütty. A megelége­dés és csalódás, a szakvélemény, s a legyintés, a becézés és káromkodás. Kiből mi telik. Kilencven perc izgalom, másfél óra a friss levegőn, ami ugyan nem sport, de mégis része az itteni életnek. Az igazi mégis az, amikor a hét hat napján, a nyitott kapukon jönnek, akik már örök hűséget fogadtak a pályák világának, s azok, akik a holnap és holnapután jól mozgó, egészséges emberjelöltjei, (bürget) (Elek Emil felvételei) FlftJMI 1977. szeptember 24., szombat KOSSUTH RADIO 8,33: Lányok, asszonyok. — 8,58: Korunk hősei. Gandhi. Ir­ta: Kopányi György. — 10,05: Zenekari muzsika. — 11,15: Rá- diószinház. Bányamentők (ism.) — 12,20: Zenei anyanyel­vűnk. — 12,30: Magyarán szól­va. — 12,45: Melódiákoktól. — Közben: 13,30: Nagy aprósá­gok. — 13,40: A Melódiákoktól folytatása. — 14,05: Népballa­dák. — 14,25: A fejlődés irá­nya és a gyarapodás ritmusa. — 14,55: UJ Zenei Újság. — 15,30: Táncdalok Rómából. — 16,00: 168 óra. — 17,30: Arthur Schnabel és Zlno Francescatti lemezeiből. — 18,25: Mai könyvajánlatunk (ism.) — 18,40: Embermesék. — 19,40: Vidám percek (ism.) — 19,55: Alfredo Kraus énekel. — 20,18: A zongoraművészet első arany­kora. — 21,20: Simonffy Kál­mán és Szentirmay Elemér nótáiból, Lavotta János ver­bunkosaiból. — 22,15: Sport­hiradó. PETŐFI RÁDIÓ 8,05: Viktor Jara énekel. — 8,20: Tíz perc külpolitika. — 8,33: A szép Galathea. Részle­tek Suppé operettjéből. — 9,15: Válaszolunk hallgatóink­nak. — 9,33: Heti lapszemle. — 9,38: Mezők, falvak éneke. — 10,00: Szombat délelőtt. — 12,00: Dalok mártírjainkról. — 12,18: Dávid Gyula: színházi zene. — 12,33: Világhírű énekesek dalfelvételeiből. — 13,05: Egy mecénás hétköznapjai. Riport — 13,33: Donizetti: Lammer­moori Lucia. — 14,00: Napra­forgó. — 14,50: Éneklő ifjúság. — 15,01: Hotel Arany Szivár­vány. Részletek Marks zenés játékából. — 15,33: Orvosi ta­nácsok. — 15,38: Versek világa. — 15,55: Körkapcsolás bajnoki labdarúgó-mérkőzésekről. — 16,55: Ötórai tea. — 18,00: Huszka Jenő operettjeiből. — 18,33: Sportkrónika. — 19,12: Gaál Gabriella, Marczis Deme­ter és az OTP Bartók Béla kó­rusa népdalokat énekel. Burka Sándor klarinéton játszik. — 19,50: Katona Klári és az Ome­ga együttes felvételeiből. — 20,38: Közvetítés az egri Gár­donyi Géza Színházból. Monna Vanna. Maurice Maeterlinck drámája. NYÍREGYHÁZI RADIO 17.00: Hírek. — A sereg hul­lámhosszán. Fiatalok katonai magazinja. Szerkesztő: Szilágyi Szabolcs. 18,00—18,30: Hírek, tudósítások két megyéből. — Emlékezetes hangversenyek. — Éneklő ifjúság. Kórustalál­kozó a nyíregyházi 107-es szá­mú ipari szakmunkásképző in­tézetben. Közreműködik a ti- szavasvári Pete Ferenc, a kis- várdai Kodály Zoltán és a Nagyvarsányi Általános Iskola kórusa. — Lapszemle. — Mű­sorelőzetes. A SEREG HULLÁMHOSSZÁN Zenés irodalmi összeállítással emlékezik meg a fiatalok ka­tonai magazinja a fegyveres erők napjáról. A magyar ka­tonai irodalomból, történelmi indulókból és katonadalokból válogatott a műsor szerkesztő­je, Szilágyi Szabolcs. . MAGYAR TV 7,59: Idősebbek is elkezdhe­tik. Tévétorna (színes, ism.). — 8,05: Iskolatévé. Honvédelmi is­meretek (ált. isk. 7—8. oszt.). A Magyar Néphadsereg fegyver­nemei és szakcsapatai. — 8,30: Petula Clark műsora. Zenés film (színes, ism.). — 9,05: Fel­fedező úton Eszak-Amerikában. Angol ismeretterjesztő filmso­rozat. V/3. rész. A Bering-ten- ger élővilága (ism.). — 9,30: A rózsaszín párduc. Magyarul be­szélő amerikai film (ism.). — 11,20: Mindenki közlekedik... (Ism.) — 11,35: Játék a betűk­kel (ism.). — 14,57: Fejezetek az állatlexikonból. Ismeretter­jesztő filmsorozat. XV/15. rész. Afrikai elefánt. — 15,25: Súly­emelő-világbajnokság, kisne- hézsúly. Közvetítés Stuttgart­ból (színes). — 16,15: Jövőbelá­tók klubja. — 16,45: Hírek. — 16,50: „Hajlékot embernek ...” Portréfilm Kós Károlyról (ism.). — 17,25: Reklámműsor. — 17,30: Filmszem. — 18,20: Nyitott bo­ríték. — 18,50: Reklámműsor. — 19,00: Egymillió fontos hang­jegy. A televízió könnyűzenei sorozata (színes). — 19,15: Cica­vízió (színes). — 19,20: Időseb­bek is elkezdhetik. Tévétorna (színes). — 19,30: Tv-híradó. — 20,00: Gusztáv párt választ. Magyar rajzfilmsorozat. XXVI/ 4. rész (színes). — 20,05: Vidám padlás. I. rész (színes). — 20,556: Ciao Amico. Lucia Altiért mű­sora (színes). — 21,35: Kaptunk egy labdát. Félkész cirkusz (színes). — 22,05: A veszprémi tévétalálkozó díjnyertese: A fej. Elképzelhetetlen tévériport (színes, ism.). — 22,15: Tv-hír- adó 3. — 22,25: Reklámműsor (színes). — 22,30: Telesport. Férfi kosárlabda Európa-baj- nokság. Közvetítés Liege-ből, felvételről (színes). Súlyemelő­világbajnokság, nehézsúly. Közvetítés Stuttgartból, felvé­telről (színes). 2. MŰSOR: 18,28: Férfi kosárlabda Euró- pa-bajnokság. Döntő. Közvetí­tés Liege-ből (színes). — 20,00: Visszapillantva. Válogatás a televízió archívumából (színes). — 21,00: Tv-híradó 2. — 21,20: Az első és az utolsó fuvar. Magyarul beszélő szovjet film. — 22,35: Doktor a háznál. Ma­gyarul beszélő angol tévéfilm­sorozat. 8. rész. Doktor vagyok. MOZIMŰSOR: Krúdy mozi: PILLANGÓ (PAPILLON) I—II. 50%-kal fel­emelt helyárral! Helyárkedvez- mény nem adható. E. k.: 4 és 7 óra. Béke mozi: SANTIAGO FÖ­LÖTT ESIK AZ ESŐ. E. k.: 4, 6 és 8 óra. Móricz mozi: SAINT TRO­PEZBE KÖLTÖZÜNK. E. k.: fél 4, háromnegyed 6 és 8 óra. Nyírbátori mozi: A ZSOL­DOSKATONA. 50%-kal felemelt helyárral! Helyárkedvezmény nem adható. Mátészalka: A PIROS ALMA. Klsvárda: HOLTTEST A TEMZÉBÖL. 20%-kal felemelt helyárral! Helyárkedvezmény nem adható. SZÍNHÁZMŰSOR: Szeptember 24-én 19 órakor Csokonai Színház BOHÉMÉLET. (Odry-bérlet.) Szeptember 25-én 20 órakor Északi Színház Szatmár vendég­játéka NEM VAGYUNK AN­GYALOK. Hét végi műsor SZOMBAT Kézilabda NB II: Tisza vasvári Lombik—Zalka SE, férfi, Tisza- vasváriban, 16. Röplabda NB II: NYVSSC— Szolnoki Vegyiművek, férfi, a stadion játékcsarnokában, 16. vasárnap Kézilabda NB II: Ny. Tanár­képző Főiskola—DVSC, női, a stadionban, 10. Mátészalkai MTK —Vásárosnaményi VM, női, Má­tészalkán, 10,15. Kosárlabda NB II: Ny. Tanár­képző Főiskola—DASE, női, a fő­iskolai sportcsarnokban, 9,30. Utána Ny. Tanárképző Főiskola— DASE, férfi, 11. Röplabda NB II: NYVSSC— Ka- zári Tsz, női, a stadion játék­csarnokában, 10. Teke NB III: NYVSSC—Hajdú­nánás, férfi, a stadion tekecsar­nokában, 9. Labdarúgás, NB III (kezdési idő: 15 óra): Nyíregyházi Vas­utas-Spartacus SC—Miskolci VSC, a stadionban, v: Szávó. Szabó Lajos SE—Kisvárdai SE, v: Nyári. Megyei I. osztály (kezdési idő: 15 óra): Nagykálló—Tyúkod, v: Jármezei (Sipos, Fodor). Fehér- gyarmat—Ny. SZAÉV-MEZÖGÉP, v: Erdei (Kosztyu, Tóth J.). Má­tészalka—Asztalos SE, v: Hajdú megyei jv. (Németh L., Németh M.). Tiszavasvári—Záhony, v: Czirba (Tamaskovics, Dávid). Nyírbátor—Rakamaz, v: Amb­rus (Kun). Tuzsér—Tiszalök, v: Bónás (Bárdi, Navraczki). Nagy­halász—Vásárosnamény, v: vári n (Virágh, Ajler). Ny. Volán- Dózsa—Balkány, v: Jármi (Deák, Gerö). Megyei II. osztály (kezdési idő: 15 óra): Nyírmada—Nagyecsed, v: Balogh M. (Várady, Györfy). Nagyvarsány—Jánkmajtis, v: Súgta (Szegedi F„ Mező). Csen- ger—Ibrány, v: Pusztai (Tassy, Alföldi). Kótaj—Mándok, v: Lo- sonczi (Hekmann). Gávavencsel- lő—Nyírtass, v: Király G. (Ador­ján, Balkányl). Hodász—Keme- cse, v: Farkas (Balogh L., Jusz- tus). Ujfehértó—Nábrád, v: Mó- nus (Dudás, Poór). Vámosoroszi —Baktalórántháza, v: Veres T. (Veres B., Magyar). NB-s tartalék- és ifjúsági baj­noki mérkőzés: Kisvárdai SE— Szarvas, 13 és 15 órakor, v: Sze­gedi J. (Kelemen). AZ MSZMP Szabolcs-Szatmár megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja Főszerkesztő: Kopka János Szerkesztőség: Nyíregyháza. Zrínyi Hona u. 3—5. Telefon: 11-277, 11-425, 11-525, 11-846. Telexszám: megyében 344, megyén kívül 73 344. Postacím: 4401 Nyíregyháza, PL: 47 Kiadja a Szabolcs megyei Lapkiadó Vállalat Nyíregyháza. Zrínyi Ilona u. 3—5. Telefon hirdetésügyben: 10-150. Igazgató, főkönyvelő: 10-003. PL: 25 Felelős kiadó: Mádi Lajos Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely postahivatalnál, a kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 20 forint Kéziratokat nem őrzőnk meg és nem adunk vissza NYÍRSÉGI NYOMDA Felelős vezető: Jáger Zoltán INDEXSZÁM: 25 059 HU ISSN 0133—2058 RÁDIÓ D || Kelet­magyarország ■ . - '

Next

/
Oldalképek
Tartalom