Kelet-Magyarország, 1977. augusztus (34. évfolyam, 180-204. szám)
1977-08-23 / 197. szám
XXXIV. évfolyam, 197. szám ÁRA: 80 FILLÉR 1977. augusztus S3., kedd Barátságfesztivál Leningrádban Kádár János és Leonyid Brezsnyev üdvözlete Kedves elvtársak: Kedves fiatal barátaim! A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága, a Magyar Népköztársaság vezető testületéi és egész népünk nevében köszöntőm a II. Szovjet—Magyar Ifjúsági Barátság Fesztivál résztvevőit, a szovjet és a magyar fiatalokat, a Lenini Komszomol és a Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség vezetőit és tagjait. A magyar és a szovjet ifjúság közös történelmi öröksége az a szilárd elvi alapokon nyugvó és egyre több gyümölcsöt érlelő történelmi magyar—szovjet barátság, amely egyidős a Nagy Októberi Szocialista Forradalommal. Abban, hogy a magyar és a szovjet fiatalok most Leningrádban, az emberiség sorsára kiható forradalom szülővárosában a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. évfordulójának előestéjén találkoznak, népeink ifjú nemzedékeinek internacionalista elkötelezettsége, a szocializmus, a kommunizmus győzelméért érzett közös felelőssége nyilvánul meg. Két esztendővel ezelőtt a magyar nép, még inkább a magyar fiatalok életében jelentős és emlékezetes esemény volt a magyar és a szovjet ifjúság 1975 augusztusának napjaiban megtartott első nemzetközi találkozója, a szovjet fiatalok küldöttségének látogatása hazánkban, a Magyar Népköztársaságban. Szívből kívánom, hogy a most megnyíló II. Szovjet—Magyar Ifjúsági Barátság Fesztivál hozza még közelebb egymáshoz az azonos cél elérésén munkálkodó szovjet és magyar fiatalságot, erősítse tovább internacionalista egységüket, a személyes kapcsolatokban is egyre jobban elmélyülő megbonthatatlan magyar—szovjet barátságot. Elvtársi, baráti üdvözlettel: KÁDÁR JÁNOS, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára ' ★ ★ Kedves barátaim! Szívélyesen üdvözlöm önöket, a II. Szovjet—Magyar Ifjúsági Barátság Fesztivál résztvevőit. A találkozót abban a városban tartják, amely a nagy Lenin nevét viseli. A Lenin és a kommunisták által létrehozott pártja vezette oroszországi proletariátus éppen itt nyitotta meg az emberiség történelmének új korszakát — a világ forradalmi átalakításának korszakát. Az oroszországi proletariátust követve emelték magasra 1919-ben a Magyar Tanácsköztársaság hősei a proletárforradalom vörös zászlaját. Ezekre a felejthetetlen napokra nyúlik vissza a kommunista pártjaink harcos, internacionalista szolidaritásának időszakaiban kipróbált testvéri szovjet—magyar barátság kezdete. Mi, kommunisták, mély megelégedéssel állapítjuk meg, hogy országaink ifjúsága odaadóan szolgálja a marxizmus— leninizmus ügyét, az ifjúságra jellemző lelkesedéssel folytatja az idősebb nemzedékek forradalmi és munkás hagyományait. Meggyőző bizonyítéka ennek a szovjet és magyar ifjak és leányok tevékeny részvétele a nagy október jubileumának tiszteletére indított össznépi versenyben, az SZKP XXV. kongresz- szusán és az MSZMP XI. kongresszusán kitűzött nagyszabású tervek végrehajtásában. Országaink ifjú nemzedéke kétségkívül újabb sikereket ér el a szocializmus és a kommunizmus építésében, valamint a békéért — és a társadalmi haladásért vívott harcban. Mélyen.meg vagyok győződve arról, hogy az önök fesztiválja fényesen demonstrálja majd a Szovjetunió és a szocialista Magyarország népei testvériségét és barátságát, és fontos mérföldkövet jelent a két testvéri kommunista ifjúsági szövetség együttműködésének fejlesztésében és a szocialista országok közössége megbonthatatlan egységének megszilárdításában. Emeljük magasra a marxizmus—leninizmus, a szocialista internacionalizmus nagy, legyőzhetetlen zászlaját. Szolgálják odaadóan az idősebb nemzedékek halhatatlan ügyét, a kommunisták, a munkásosztály hősi forradalmi hagyományait. Kedves barátaim, kívánok önöknek nagy sikereket további munkájukhoz, a kommunizmus és népeink közös ügyének boldogulásához. LEONYID BREZSNYEV, az SZKP főtitkára, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa elnökségének elnöke Eseményekben gazdag volt a II. Szovjet—Magyar Ifjúsági Barátság Fesztivál első napja. Megtartotta alakuló ülését a 28 tagú fesztiváltanács. A találkozó résztvevőinek egy csoportja az Auróra cirkálóra látogatott, ahol dr. Ma- róthy László a hajó emlékmúzeumában elhelyezte a KISZ Központi Bizottsága zászlaját. Több mint ezer fiatal vett részt a Mars-mezőn a koszo- rúzási ünnepségen. Egyperces néma tiszteletadással adóztak a proletárforradalom és az imperialista intervenció elleni küzdelem hőseinek emléke előtt. Este nyolc órakor a jubileumi sportpalotában a fesztivál résztvevői és nagyszámú meghívott vendég jelenlétében került sor a II• Szovjet— Magyar Ifjúsági Barátság Fesztivál ünnepélyes megnyitására. Viktor Lobko, a Komszomol leningrádi területi bizottsága első titkárának megnyitó szavai után Grigorij Romanov, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, az SZKP leningrádi területi bizottságának első titkára olvasta fel Leonyid Brezsnyev- nek, az SZKP KB főtitkárának, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa elnöksége elnökének a fesztivál résztvevőihez intézett üdvözletét és mondott beszédet. Ezt követően dr. Maróthy László, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a KISZ KB első titkára olvasta fel Kádár Jánosnak, az MSZMP KB első titkárának a fesztivál résztvevőihez intézett üdvözletét és mondott beszédet. A megnyitóünnepség a leningrádi művészek gálaestjével zárult. Vasárnap a II. Szovjet— Magyar Ifjúsági Barátság Fesztivál keretében kiemelkedő politikai eseményre került sor: megtartották a KISZ és a Komszomol küldötteinek konferenciáját. Mint már a két évvel ezelőtt megrendezett L Barátságfesztivál alkalmával, a mostani konferencián is a két ifjúsági szervezetet egyaránt érintő kérdéseket vitattak meg. Viktor Lobkónak, a Komszomol leningrádi területi bizottsága első titkárának megnyitója után a plenáris ülés résztvevői elsőként Vlagyimir Grigorjevnek, a Komszomol KB titkárának vitaindítóját hallgatták meg. A magyar küldöttség nevében vitaindító beszédet tartott Borbély Gábor, a KISZ KB titkára. Hangsúlyozta, hogy Magyarországon ma a szocialista gazdaság fejlesztése, a tervszerű, hatékony munka a fő feladat és hogy ez elválaszthatatlan a szocialista tudat formálásától. A fiatalok a gazdasági, a társadalmi és a kulturális élet minden területén fontos szerepet töltenek be. A magyar fiatalok egy része hétfőn a Leningrád környéki építőtáborokba utazott, ahol a szovjet fiatalokkal együtt társadalmi munkában vesznek részt. A Leningrádban maradt fiatalok a hős város fejlődésének eredményeivel ismerkedtek. A II. Szovjet—Magyar Ifjúsági Barátság Fesztivál központi programjaihoz kapcsolódva testvérmegyei delegáció utazott augusztus 20-án Ungváriba, Leindvainé Juhász Gabriellának, a KISZ megyei bizottsága titkárának vezetésével. A szabolcsi ifjúsági küldöttség tagjai részt vesznek az augusztus 25-ig tartó területi fesztivál programjában. Hétfőn megyénkben a KISZ több rendezvényt tartott a fesztivál alkalmából. A nyíregyházi, rakamazi, tivadari, gergelyiugornyai és dombrádi ifjúsági táborokban „barátságnapot” rendeztek, amelyen a magyar és a szovjet nép, a fiatalok kapcsolatáról, a barátságfesztiválok történetéről és a világifjúsági találkozókról emlékeztek meg a fiatalok. Nagygyűlések, munkás-parasxt találkozók Uj kenyérrel köszöntik a munkások kepvi- A mátészalkai úttörő- es selőit Mátészalkán. sai nagy sikert arattak. ifjúsági ház táncoA munkásőrség Vörös Csillag Érdemrenddel kitüntetett énekkara megyénkben hangversenyezett. Majálishangulat a vásárosnaményi Tisza partján. Hagyományainkhoz híven gazdag programmal. ünnepelte alkotmányunkat az ország népe. Ezúttal is az Országház környéke volt a kiemelkedő események színhelye. Itt tartották a tisztavató ünnepséget, melyen többek között megjelent Biszku Béla, az MSZMP KB titkára, Nemes Dezső, a Népszabadság főszerkesztője, az MSZMP Politikai Bizottságának tagjai, Borbándi János, a Minisztertanács elnökhelyettese. A díszparancs elhangzása és a fogadalomtétel után Czinege Lajos vezérezredes, honvédelmi miniszter mondott beszédet. A tisztavatás után a több tízezer néző a vízi- és a légparádé műsorában gyönyörködött. Szombaton délben zenés őrségváltás volt az alkotmány ünnepe tiszteletére felvont Állami Zászlónál. Több helyütt tartottak ünnepi nagygyűlést. Miskolcon Győri Imre, az MSZMP Központi Bizottságának titkára, Szentlőrincen Romány Pál az MSZMP KB tagja, mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter, a gyöngyösi nagygyűlésen dr. Orbán László, az MSZMP KB tagja, Marcaliban Szentistványi Gyuláné, az MSZMP KB tagja, a HNF Országos Tanácsának titkára mondott beszédet. Vasárnap délelőtt ünepélyesen katonai tiszteletadással vonták le az Állami Zászlót az Országház előtti téren. Szabolcs-Szatmárban is nagygyűléseken, munkás-paraszt találkozókon, új létesítmények avatásakor emlékeztek az alkotmány születésének 28. évfordulójára, az államalapító I. István királyra és az új kenyérre. A rendezvények sorából a megyében kiemelkedett a Mátészalkán tartott nagygyűlés, amelyen megjelent Hegy- megi István, az MSZMP KB tagja. A termelőszövetkezet tagsága új kenyérrel, az üzemek munkásai pedig termékeikkel kedveskedtek egymásnak. A mintegy ezer fős ünneplő tömeget a munkásőrség „Vörös Csillag” Érdemrenddel kitüntetett énekkara és a helyi úttörő- és ifjúsági ház fiú és lány tánckara szórakoztatta. A délután az „Edzett ifjúságért” sportmozgalom jegyében indított sport- vetélkedőkkel telt el. A megye városaiban és községeiben a tanácsok tagsága és a Hazafias Népfront bizottságai közös ülésen ünnepeltek. Itt köszöntötték a társadalmi munkában élenjárókat. A kitüntettek száma 436. Kölesén a községi művelődési házban összegyűltek előtt Gulyás Emilné dr. a Hazafias Népfront megyei titkára mondott ünnepi köszöntőt. Csen- gerben a Szamos partján, az úttörőtáborban mintegy ötszázan majálissal egybekötve ünnepeltek. Alkotmányunk napján a hagyományokhoz híven benépesült a vásárosnaményi Ti- sza-part is. A község üzemei, bői és a környék termelő- szövetkezeteiből összegyűltek színes forgataga éltette hármas ünnepünket. Baktaló- rántháza munkássága új kenyeret kapott a helyi termelőszövetkezet tagságától. A székelyi ünnepségeket majális követte. A szamosszegi hat tantermes általános iskolát birtokba vevők ünnepelték a félmillió forintos társadalmi munkát végző lakosságot is. A megyei népünnepélyek sportrendezvényekkel, bálokkal zárultak. A KISZ megyei bizottsága, valamint a Szakszervezetek Sza- bolcs-Szatmár Megyei Tanácsa vendégeiként augusztus 19 óta megyénkben tartózkodik a nyugat-csehországi Cheb városka 115 tagú ifjúsági fúvószenekara, amely részt vett a megye ünnepi programjában. A vendégegyüttes programja a debreceni virágkarneválon kezdődött. A nyíregyházi közönségnek vasárnap két alkalommal mutatkoztak be. A Jósa- városban és a Kossuth téren tartott díszmenet és térzene közös muzsikálással fejeződött be. Hétfőn Gergelyiugornyán rendeztek koncertet, kedden este pedig a budai Várban adnak közös műsort a nyíregyházi zenekarral. Képünkön: részlet a jósavárosi műsorból. II KeletMagyarország