Kelet-Magyarország, 1977. július (34. évfolyam, 153-179. szám)
1977-07-17 / 167. szám
VASÁRNAPI MELLÉKLET 1977. július 17. o A szövés-fonás régi eszköze a csiillö. Századforduló idejéből való ez a daráló. Alig másfél éve, hogy a mátészalkai Szatmár Múzeum megnyitotta kapuit a látogatók előtt. Az eltelt rövid idő alatt is rangos kiállításoknak adott helyet a szatmári központban. A táj sajátossága elsősorban a hely- történeti és néprajzi anyagok gyűjtését teszi lehetővé. A tervek szerint itt alakítják ki az ország egyik legjelentősebb munkaszekér szabadtéri bemutatóját. Elek Emil összeállítása. Díszes, ünnepi cserépkorsó. Nagyméretű terménytárolók, hombárok. A Számos-párti vers születésnapja Petőfí Szabolcs-Szatm E napokban százharminc esztendeje, hogy Petőfi Sándor megpihent a tunyogma- tolcsi Szamos-parton és megszületett a „Falu végén kurta kocsma” élménye. Ha meggondoljuk, hogy Zalka Máté édesapjának egyik elődje szolgálta ki és egy Kölcsey üzent át, hogy ne mulassanak annyira, igazi irodalmi pillanat volt. Az évfordulón néhány környékbeli fiatal készült is a Sza- mo6-hídnál tisztelegni a vens emlékének. Érdemes egy kicsit alaposabban nyomon követni ezt az utazást. Hiszen nem kis dologban járt akkor költőnk. Az eljegyzésre utazott. Az a régi tél... Nem először járt erre. Amikor 1847. július 9-én megírja Sárospatakról Keré- nyi Frigyesnek a XI. Üti Levelet, abban így fogalmaz régi élményeiről: „.. .hejh, jártam én erre már rossz időben is. Debrecenből utaztam Pestre, 1844- ben, februáriusban, kopott ruhában, gyalog, egypár húszassal és egy kötet verssel. E kötet versben volt minden reményem. Gondolám: ha eladhatom, jó, ha el nem adhatom, az is jó ... mert akkor vagy éhen halok, vagy megfagyok s vége lesz minden szenvedésnek. Egyes-egyedül mentem itt a hegyalján, egy lélekkel, egy élőlénnyel sem találkoztam. Minden ember födelet keresett, mert iszonyú idő volt. A süvöltő szél havas esőt szórt rám. Éppen szemközt jött. Arcomon megfagytak a könnyek, mellyeket a zivatar hidege és nyomorúsága fagyasztott.” Mint az irodalomtörténetből tudjuk, a húszévesen tett nagy vállalkozása sikerrel járt, Vörösmarty Mihály érdeklődéssel fogadta és akciót indított első verseskötete kiadására. Bennünket Szabolcsban viszont az is érdekel, hogy aligha nem akkor járt erre életében először. S ha Debrecenről a Hegyaljára tartott, szinte bizony06, hogy útba ejtette Nyíregyházát is. A kurta kocsma... Ez a második útja mifelénk sokkal érdekesebb. Az ország ünnepelt költője az eljegyzésére siet Szendrey Júliával. Rövid sárospataki látogatás űtán — a „Rákóczi kollégium diákjaival” találkozik —, tiszteleg Kazinczy emlékénél Széphalmon. Patak július nyolcadika, Széphalom — itt kelt verse dátuma szerint: július 11. Másnap, tizenkettedikén már „A munkácsi várban" szól a vers és még aznap Beregszászra ér, ahol kocsit fogad. De idézzük őt magát. Kerényi Frigyesnek, a XIV. Üti Levélben ezt írja, már Szatmárról: „Itt vagyok végre az ígéret földjén, Szatmárban. Folyó hó 13-án indultam Beregszászról. Badaló mellett, Be- reg és Szatmár megye közt jöttem át a Tiszán, a szép Tiszán. Badalóval csaknem szemben fekszik, innen a Tiszán, de tulajdonképpen „túl” a Tiszán Cseke és a csekei temetőben Kölcsey Férenc. Tavaly ősszel egypár hétig laktam itt s meg-megláto- gattam a szent sírt, melyben a legnemesebb szívek egyike hamvad. Halmánál nincs kőszobor, még csak fej fa sincs, mellyre neve volna felírva, de nincs is rá szükség, mert az odalépő vándornak szívdobogása megmondja, ki van ott eltemetve...” Alig kétséges, hogy a költő ma meg volna elégedve nagy költőtársának csekei mauzóleumával, szobrával. De akkor, 1846 októberében Cse- kén ilyeneket írt: „Ereszkedik le a felhő .. (Népdal is lett belőle.) „Boros, ködös őszi idő ...” meg: „Az én képzeletem nem a por magzatja ..És, visszatérőben, a kedveshez, 131 éve, Berkeszen: „Véres napokról álmodom ...” Csekétől Szatmárig A versek dátumozásával ki lehet számítani, hogy délben indult Beregszászról és 130 éve, pontosan 1847. július 12- én este pihent meg a tunyog- matolcsi Szamos-parton, az akkor még működő, nem egész évben nyitva tartó, tehát „kurta” kocsmánál. Hogy mennyire sietett, abból is kitűnik, hogy másnap, Az erdódl vár. Itt nevelkedett Szendrey Júlia. (Elek Emil felvétele) 1847. július 13-án már Nagy- peleskén keltezi versét, melynek címe jellemző az izguló vőlegényre: „Amott az a hegy...” A vers befejezése: „Csak azt szeretném tudni, vájjon most sejti e, Hogy holnap ilyentájban Oly nagy lesz öröme.” Tizenegyedikén megszáll Riskó Ignác barátjánál, vármegyei jegyzőnél Szatmá- ron. Augusztus ötödikén csendes eljegyzés Erdődön Júliával. És következik a költő legtermékenyebb hónapja. Eljegyzése napján és egészen a szeptember eleji esküvőig naponta több verset ír. Itt írja meg, a szatmári vendéglátó háznál — sok más megélt gondolata közt a „Falu végén kurta kocsmá”-t. A XIV. Üti Levél mindenesetre így fejeződik itt be: „Csekétől Szatmárig érdektelen falukon keresztül vitt az út. Neveik sem jutnak eszembe, holott több ízben jártam erre. (Az elmúlt évben, Teleki Sándor hátaslován.) Csak kettőre emlékszem: Zajta az egyik, a másik Peleske. Valahányszor átjöttem e falukon, megemlékeztem a pe- leskei nótárius Nagyzajtay Zajtay Istvánról és szerzőjéről, a régi jó Gvadányiról. Istenemre, sokért nem adnám, ha én írtam volna a Peleskei Nótáriust.” Még két esztendő volt hátra gazdag életéből... (gnz) 7~7~ alápi üstökösként tűnt fel a magyar színjátszás égén. Jött, látták és győzött. Egyszeribe ő lett minden idők legjobb színészutánzója. Olyan élethűen tudta utánozni előadóművészeink színe-javát, hogy ez már kezdett szinte kellemetlenné válni azok számára, akiket imitált. Mert bármenynyire jólesik is a művészembernek, ha utánozzák a hangját, a gesztusait (hi- j szén mindig csak a jelentőseket utánozzák), erre is áll az a mondás, hogy jóból is megárt a sok. Mert egyes rendezvények rendezői, elsősorban vidéken, kezdtek úgy okoskodni, hogy minek kössék le drága pénzért egy-egy fellépésre X vagy Y színművészt, amikor itt van Halápi, aki tökéletesen pótolni tudja X- et is, Y-t is, sőt ha kell Z-t is; olcsóbban jönnek ki tehát, ha helyettük Halápit kötik le: a közönség így egy gázsi árán együltében akár minden kedvencét végighallgathatja. Már tudniillik a Halápi interpretálásában. Halápit fiatal kora ellenére se kapatta el a siker, pedig lett volna rá oka. Mert valakit leutánozni általáAz utánzózseni ban hozzá tartozik a színészi adottsághoz, de Halápi ebben egyenesen zseni volt. Egy fellépésben megszólaltatni a hazai színészet valamennyi kiválóságát, ez mégiscsak olyan teljesítmény, amire rajta kívül eddig még senki se vállalkozott. Mert ehhez rendkívüli hallás, helyesebben hang- színemlékezet kell. Igaz, a dalénekesek is rendelkeznek sokszor bámulatra méltó zenei emlékezettel, de őket mégiscsak segíti a zenekíséret, amely a kezdőhangot megadja. Halápi azonban kizárólag a saját fejére volt utalva. Mégsem esett meg vele, hogy csak egyszer is mondjuk Mensá- ros Lászlót szólaltatta volna meg Darvas Iván helyett, összecserélni két színművész hangját, ez egyszerűy KM en elképzelhetetlen volt nála. S aki őt behúnyt szemmel hallgatta végig, annak tökéletes volt az illúziója: legkiválóbb drámai színészeink és komikusaink produkálták magukat előtte. TTTnnyi siker után Haji^ lápira természetesen felfigyeltek a nagyszínházak is. így történt, hogy a kabarék és esztrád- műsorok legendás hősét szerződtetés céljából meghívta az egyik prózai színházunk. Az ajánlat csábító volt, anyagilag és erkölcsileg egyaránt. — És kit kell utánoznom? — kérdezte Halápi az igazgatótól, miközben már nyúlt is a tolláért, hogy aláírja a blankettát. — Senkit — hangzott a válasz. — önmagát kell adnia. Halápi kezében megállt a golyóstoll. — Hogyan? — kérdezte meghökkenve, sőt megdöbbenve. — önmagamat kell adnom? — Igen. A saját egyéniségét. Most ezzel kísérletezik. Állítólag nem eredménytelenül. Heves Ferenc
