Kelet-Magyarország, 1977. június (34. évfolyam, 127-152. szám)

1977-06-25 / 148. szám

8 KELET-MAGYARORSZÁG 1977. június 25. A középfokú iskolák országos bajnoka n Nyíregyházi Kossuth Szak- középiskola labdarúgócsapata A győztes csapat tagjai és szakvezetője. Pénteken Kisvárdán befe­jeződött; a felső-szabolcsi na­pok keretében rendezett, középfokú iskolák labdarúgó­bajnokságának országos dön­tője. Aj: egyhetes küzdelem­sorozat után az utolsó napra maradt a döntés. Az első helyért való küz­delemben három csapat- ma­radt vetrsenyben: a Mo­hács. a Szeged és a Nyíregy­háza. Az első mérkőzésen a technikás szegediek nagy­arányú győzelmet arattak a keszthelyiek ellen, így a Nyíregyháza—Mohács mérkő­zés döntött. A nyíregyházi gimnazisták az első félidei gyengébb játék után felülke­rekedtek és megérdemelten szerezték meg a bajnoki cí­met. Az ünnepélyes díjkiosztó ünnepségen megjelent «Gyú­ró Imre a megyei tanács el­nökhelyettese, Lipők András a kisvárdai városi pártbizott­ság első tikára, valamint a társadalmi szervek képvise­lői. A pénteki versenynap ered­ményei: Szeged—Keszthely 4:0 (2:0), Dunakeszi—Kazincbarcika 2:1 (0:1). Az első helyért: Nyíregyháza—Mohács 2:1 (0:1). 300 néző. V.: Pálvölgyi (De­meter, Bártfai). Nyíregyháza: Vadon, Szi­lágyi, Zólyomi, Karámos, Kiss M., Kujbus, Nagy L., Fi- csóri, Vágó. Benga, Popovics. Góllövő: Popovics (2), il­letve Martini. Jók: Vadon, Zólyomi, Kiss, Nagy. Benga. illetve Martini, Homann. középiskola együttese nyerte. A torna gólkirálya: Martini Ferenc (Mohács) 4 góllal. A legjobb kapus: Vadon Lajos (Nyíregyháza), o legtechniká­sabb játékos: Bákányi István (Szeged). Nyilatkozatok: Csucska Jenő a Kisvárdai Bessenyei Gimnázium igaz­gatója a házigazdák nevében a következőket mondotta: — Igen örültünk annak, hogy az Oktatási Minisztérium ben­nünket bízott meg az orszá­gos döntő lebonyolításával. Mindannyiunk nevében be­szélek ha azt mondom: sport­szerűen és becsülettel tettünk eleget e nemes megbízatás­nak. örülök a sikernek. Az aranyérmes csapat ed­zője Harcsa Zoltán eképpen vélekedett: Kisvárda város a tárná csapatai részére ideális és nyugodt körülményeket teremtett. Dicséret illeti a rendezőket, játékvezetőket, az ellenfél játékosait. Csapatom minden egyes tagia nagy aka rással, harcosan küzdött, vég­telenül boldog vagyok. A siker a szabolcsi labda­rúgás hírnevét öregbíti. Is­mét azt bizonyította, hogy megyénkben biztosított a mi nőségi labdarúgás utánpótlá sa, csupán a sportkörökön múlik, hogy hogyan gazdál­kodnak vele. A Kossuth Szak középiskola már számos, ne­ves labdarúgót adott az or­szágnak. Aranyérmes fiatal­jai között most is többen ki­emelkedő tehetségükről ad­tak számot. Dicséret érte a nevelőknek, s bízunk abban, hogy fáradtságos munkájukat további sikerek fogják koro názni. Szöveg: Kovács György Fotó: Kálmán József Arany­érmesek Székesfehérvárott rendez­ték meg a középfokú iskolák kosárlabda-bajnokságának és kupájának országos döntőit. Mint korábban hírül adtuk, megyénk színeit az esemé­nyen három együttes képvi­selte. Csapataink közül a Nyír­egyházi Krúdy Gimnázium fiúegyüttese ragyogóan sze­repelt, a fiúcsapatok bajnok­ságában megszerezte a győ­zelmet. Az országos bajnoki cím értékét csak növeli, hogy a nyíregyházi csapatból Maxim László a bajnokság legeredményesebb dobójának bizonyult 186 ponttal. A középiskolai kupaküz­delem országos döntőjében a Nyíregyházi Vásárhelyi Pál Szakközépiskola fiúcsapata az ötödik, az Üjfehértói Bajcsy - Zsilinszky Gimnázium leány­csapata a hatodik helyen végzett. Fiatal atléták versenye A középiskolákban kiosz­tották a bizonyítványokat, ám sok diákra még egy vizs­ga vár: a középfokú iskolák országos atlétikai bajnoksá­gának döntője. Szombaton és vasárnap Debrecenben, az egyetemi sporttelepen sorra kerülő versenyen megyénk színeit az alábbiak képvise­lik: Egyéni versenyszámokban indulnak: Koleszár Éva (Vas­vári G.) 400, 800 m. Zarnó- czay Klára (Krúdy G.) 100, 200 m., távol, 4x100-as váltó. Sallai Anna (Krúdy G.) 400 m. Labbancz János (107-es DSK) 1500, 3000 m. Kálmán József (Vasvári G.) 800 m. Rajtik János (Báthori G.) diszkosz. Hájer Béla (Báthori G.) gerely. Koronáén Gábor (Krúdy G.) magas. Kovács Tibor (Korányi G.) magas. Csapatban, lányok: 4x100 m, 4x300 m, távol, súly, ge­rely, 100 m gát. Fiúk: 4x400 m, 4x1500 m, súly, diszkosz. Barátság Kupa Nagyecseden A Nagyecsedi Tsz SE va­sárnap négy csapat részvéte­lével Barátság Kupa labdarú­gótornát rendez. Az első íz­ben kiírt tornán a megyei I. osztályban szereplő Fehér- gyarmat, Tyúkod, Nyírbátor és a hazaiak megyei II. osz­tályban szereplő csapata.vesz részt. A mérkőzésekre a kas­télykerti sportpályán kerül sor. A selejtezőket de. 9 órá­tól, a döntőt 15,30-tól rende­zik meg. FILM 1977. június 25., szombat Az öröm pillanata, levegőben az edző. A torna végeredménye: ­fi 1. Nyíregyháza 5 4 1­8-2 9 1 2. Szeged 5 3 2 ­11-3 8 , 3. Mohács 5 3 11 9-5 7 í 4. Dunakeszi 5 2-3 7-8 4 3 5. Keszthely 5 1-4 2-13 2 í 6. K.-harci ka 5 - - 5 3-9 a A bajnokságot nyert Nyír­egyházi Kossuth Szakközépis­kola labdarúgócsapatának tagjai: Vadon Lajos. Szilágyi Zoltán, Zólyomi József, Ka­rámos Árpád, Kiss Mihály, Ficsóri Ferenc, Nagy László, Kujbus Attila, Popovics Csa­ba. Vágó István, Benga Jó­zsef. Majtényi Béla, Csuka János, Pethő János, Kiss László. Edző: Harcsa Zoltán. A rendezők különböző ju­talmakat osztottak ki: A leg­sportszerűbb csapat címet a Keszthelyi Vendéglátó Szak­Lipők András a városi párt­bizottság első titkára átadja a győztes csapat kapitányá­nak a tiszteletdíjat. Mi történt Kemecsén? Döntött a fegyelmi bizottság A megyei labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottsága csütörtöki ülésén tárgyalta a botrány miatt félbeszakadt Kemecse—Ibrány megyei II. osztályú labdarúgó­mérkőzésen történteket. A talál­kozót a II. félidő 42. percben, 2:I-es kemecsei vezetésnél fújta le a játékvezető, az ibrányi játé­kosok súlyos sportszerűtlensége miatt. A kiállított négy ibrányi játé­kos közül a fegyelmi bizottság Imre Albertet a játékvezető meg­sértése és tetleges bántalmazása miatt 8 hónapra — 1978. február 18-ig — minden sporttevékeny­ségtől eltiltotta. Imre Dezső a já­tékvezető megsértése, valamint tetleges bántalmazásának kísér­lete miatt hat hónapi — eltiltást kapott, — 1977. december 18-ig nem játszhat. Cseke Gábor négy, Lippai Benedek pedig három so­ron következő bajnoki mérkőzés­től kapott eltiltást sportszerűtlen­ség és a játékvezető megsértése miatt. A bajnoki mérkőzés két pont­ját, a pályán elért 2:l-es ered­ménnyel, a Kemecsei MEDOSZ javára igazolta a fegyelmi bi­zottság. Ugyancsak a csütörtöki ülésen tárgyalták Sárkány Bélának, a Nyíregyházi Volán-Dózsa játé­kosának kiállítási ügyét. A nyír­egyházi labdarúgó szintén a já­tékvezetőt sértette meg, s ezért két soron következő bajnoki mér­kőzésen nem szerepelhet. KOSSUTH RADIO 8,25: Beethoven kórusmüvei­ből. — 8,35: Lányok, asszonyok. — 9,00: George Enescu hegedűi. — 9,30: „Amíg szívünk do­bog...” — 10,05: Zenekari muzsika. — 12,20: zenei anya­nyelvűnk. — 12,30: Magyarán szólva. — 12,45: Melódiákok­tól. — Közben: 13,30: Ami még kell a munkakedvhez. — 13,40: A melódiákoktól folytatása. — 14,05: A magyar munkásmozga­lom dalaiból. — 14,17: Kalinko- vics: A győzelem Ünnepe — nyitány. — 14,25: A magyar szövetkezők és a nagyvilág. — 14,55: ÜJ Zenei Üjság. — 15,30: Bódi Magdi és Dániel Boon énekel, Bocker T. és az MG. együttes játszik. — 16,00: 168 óra. — 17,30: Sportkrőnika. — 18,00: Tito Schipa olasz operák­ból énekel. — 18,45: A rádió­színház bemutatója. — 20,51: Ze­nekari muzsika. — 22,20: A beat kedvelőinek. — 23,05: Vi­lághírű vonósnégyesek. — 0,10: Melódiakoktél. PETŐFI RADIO 8,05: Fúvószene. — 8,20: Tíz perc külpolitika. — 8,33: Nóták. — 9,15: válaszolunk hallga­tóinknak. — 9,38: A Magyar Rádió esztrádzenekara játszik. — 10,00: Szabad szombat. — 12,03: Részletek Huszka Jenő— Szilágyi László operettjeiből. — 12,33: Schuman: d-moll szoná­ta. — 13,05: A gazdasági bíró­ságok aktáiból. — 13,33: Mozart: Szöktetés a szerájból. — Négyes a II. felvonásból. — 14,00: Fia­taloknak! — 14,45: Az utolsó perc meg az első. — 14,55: Ba­ráti országok zenéjéből. — 15,25: Orvosi tanácsok. — 15,33: Nap­raforgó. — 16,20: Éneklő ifjú­ság. — 16,33: ötórai tea. — 17,29: Kedves lemezeim. — 18,33: West Side-i történet. — 19.30: Népze­nekedvelőknek. — 20,00: Nyolc rádió nyolc dala. — 20,38: Zárav Márta és Vámosi János énekel. — 21,04: Szlnészhistóriák. — 22,00: Népdalok. — 22.33: Ste­fánia Woytowicz és Alekszandr Vegyernyikov énekel. — 23,05: Slágermúzeum. NYÍREGYHÁZI RADIO 17,00—18,30: Hírek. — Időjá­rás. — A sereg hullámhosszán. Fiatalok katonai magazinja. — Hírek. — Kívánságműsor. — Lapszemle. A SEREG HULLÁMHOSSZÁN A fiatalok katonai magazinja hangképekben számol be a me­gyei Ifjú Gárda-szemléről, Deb­recenből. Egy tudósítás a hon­védelmi nap előkészületeit, a nagyszabású vásárosnanfényi, Tisza-parti rendezvény műsorát ismerteti. A „Sereg” riportere bemutatja a Magyar Néphad­sereg ezredesét, aki szőkébb hazánkból indult éppen 25 esz­tendeje a katonái pályára. Megemlékezik a műsor a szo­cialista tisztképzés jubileumá­ról, valamint arról is, hogy egy esztendős az új honvédelmi tör­vény. (Szerkeszti: Szilágyi Sza­bolcs). MAGYAR TV 8,59: Idősebbek is elkezdhe­tik. — 9,05: Természetbarát. — 9,25: Tizen Túliak Társasága. — 10,15: Álarcban. NDK tévéfilm­sorozat IX/5. rész. — 11,30: Spliti Dalfesztivál 76. — 12,15: Nyugdíjasok műsora. — 14,42. Klsfiimek. — 15,35: Fejezetek az állatlexikonból. XV/2. rész. — 16,05: Idesüss! Ajánlóműsor gyerekeknek. — 16.30: Hírek. — 16,35: Cimbora. Művészeti ma­gazin gyerekeknek. — 17,25: Reklámműsor. — 17,30: A het­venes évek Amerikája. II. rész: Dél kapuja. — 18,05: Halhatat­lanul. Jugoszláv költészet. — 18,45: Reklámműsor. — 18,55: Egymillió fontos hangjegy. — 19,10: Cicavízió. (Színes!) — 19,20: Idősebbek is elkezdhetik. — 19,30: Tv-híradó. — 20,00: Gusztáv és a szakember IIL rész. 20,05: Lehetünk őszinték? Rész­let a Vidám Színpad műsorá­ból. — 21,20: Helyszíni közve­títés a veszprémi tévétalálkozó díjkiosztó ünnepségérfi. 22,00: Ze­ne a B-stúdióból. NSZK zenés film. — 22,30: Tv-híradó 3. — 22,40: A veszprémi tévétalálkozó díjnyertes filmje. 2. MŰSOR 20,00: Rachmaninov: c-moll zongoraverseny. — 20,40: Séta a Berlini Iparművészeti Mú­zeumban. — 21,05: Tv-híradó 2. — 21,25: Csehszlovákia—Ma­gyarország női-férfi atlétikai verseny. Közvetítés Beszterce­bányáról, felvételről. (Színes!) — 22,35: A kétbalkezes. Angol tévéfilmsorozat. BRATISLAVAI TV 8.00: Iránytű. Katonai műsor. — 9.15: Karino. Lengyel film­sorozat. 9. rész. — 9.40: Gyer­mekműsor. — 10.40: Rakéta. — A szikrák műsora. — 11.10: özönvíz. Lengyel filmsorozat. 3. rész. (Ism.) — 12.20: Német nyelvlecke haladóknak. 3. rész. (Ism.) — 15.00: Csehszlovákia nemzetközi műugróbajnoksága. — 17.20: Tessék belépni. Fiata­lok magazinja. — 17.50: Zenés szórakoztató műsor. — 18.40: Esti mese. — 19.00: Tv-híradó. — 19.45: A csikók usztatása. Cseh film. — 21.20: Ma is ked­velt régi filmdalok. — 22.30: S. Rudolf: Elrendelt útirány. Té­véjáték. „ ROMAN TV 14.35: Gyerekek kedvelt hő­sei. — 15.00: Stan és Pan Gyermekfilm. — 16.15: Bel- és külpolitika. — 16.30: Labdarú­gás: Rapid Bucuresti—Corvinul Hunedoara. — 18.20: A legki­sebbeknek. — 18.30: Tv-híradó. — 18.50: Tv-enciklopédia. — 19.35: A Kojak. Folytatásos film. — 20.25: Szatíra és hu­mor. — 21.10: A hét sportja. — 21.35: A barátság fesztiválja. MOZIMŰSOR: Krúdy mozi: KATHARINA BLUM ELVESZTETT TISZTES­SÉGE. E. k.: fél 4, háromne­gyed 6 és 8 óra! Kertmozi: AZ INKÁK KIN­CSE. E. k.: 8 óra, pénztárnyi­tás 6 óra! Béke mozi: ÉKEZET. E. k.: 4, 6 és 8 óra! Móricz Zsigmond mozi: ÍGY KEZDŐDIK A SZERELEM. E. k.: fél 4, háromnegyed 6 és 8 óra! Mátészalka: ZORRÖ. 50%-kal felemelt helyárral! Helyárked­vezmény nem adható! Nyírbátor: A MAGAS SZŐ­KE FÉRFI VISSZATÉR, sok­kal felemelt helyárral! Helyár­kedvezmény nem adható! Kisvárda: A HAZÁÉRT HAR­COLTAK I—II. Dupla helyár­ral! SÓSTÓI KULTURPARK: 25-én, Edda együttes műsora. 26-án, P. Mobill-koncert. 29-én, Kőtörő együttes játszik. SZÍNHÁZMŰSOR: 27-én a Szabadtéri Színpadon BENKŐ-DIXILEND előadása el­marad. Elkészült a járási bajnokok osztályozójának csoportbeosztása A megyei labdarúgó-szövetség elkészítette a megyei II. osztály­ba jutásért kiírt osztályozó cso­portbeosztását és időrendjét. Az osztályozón a járási labdarúgó- bajnokságot nyert együttesek mérkőznek egymással. Az osztályozón összesen hét együttes vesz részt, két járásban — a kisvárdaiban és a nyíregy­háziban — még nincs bajnok, mert az utolsó fordulóra e hét végén kerül majd sor. Az osztá­lyozó tornán a nyírbátori járást a második helyen végzett Nyír­bogát képviseli. A járási bajnok­ságot Kisléta nyerte ugyan, de a megyei szövetség elnöksége — a múlt évben elkövetett sportsze­rűtlenség miatt — két évre el­tiltotta a kislétai együttest a fel­jutás lehetőségétől. A járási labdarúgó-bajnokságot nyert együttesek csoportbeosz­tása a következő; A-csoport: a nyíregyházi járás bajnoka, Nyír­bogát, a kisvárdai járás bajnoka és Biri. B-csoport: ököritófülpös, Jánkmajtis és Olcsva. Az osztályozó torna játéknap­jai: július 3., július 10. és július 17. Mindkét csoport mérkőzéseit semleges pályán játsszák majd a csapatok. A semleges pályákat hétfőn es­te jelöli ki a megyei labdarúgó­szövetség, s ugyanekkor ejti még a sorsolást is. Az osztályozó két csoportjának győztese feljut a megyei II. osztályú mezőnybe. <b.) II Kelet­Magyarország AZ MSZMP Szabolcs-Szatmár megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja Főszerkesztő: Kopka János Szerkesztőség: Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3—5. Telefon: 11-277, 11-425, 11-525, 11-846. Telexszám: megyében 344, megyén kívül 73 344. Postacím: 4401 Nyíregyháza, Pf.: 47 Kiadja a Szabolcs megyei Lapkiadó Vállalat Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3—5. Telefon hirdetésügyben: 10-150. Igazgató, főkönyvelő: 10-003. Pf.: 25 Felelős kiadó: Mádi Lajos Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely postahivatalnál, a kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 20 forint Kéziratokat nem őrzünk meg és nem adunk vissza NYÍRSÉGI NYOMDA Felelős vezető: Jáger Zoltán INDEXSZÁM: 25 059 HU ISSN 0133—2058 nÁDiá

Next

/
Oldalképek
Tartalom