Kelet-Magyarország, 1977. június (34. évfolyam, 127-152. szám)
1977-06-01 / 127. szám
1977. június 1. KELET-MAGYARORSZAG 3 Az életszínvonal c* ISV-tapasztalatok a vállaji partnergazdaságban tényezője Ha egy gyárban modern, korszerű gépsort állítanak fel, akkor egy befektetett forint évenként 2 forinttal növeli a termelési értéket. Ha azonban valamilyen javító-szolgáltató üzembe fektetjük a a pénzt, akkor egy befektetett forint a termelési értéket évenként legfeljebb 25 fillérrel növeli. Egy korszerű üzemben dolgozó munkás évenként akár egymillió forint értéket is képes előállítani. A cipőt foltozó bácsika azonban a javítóműhelyben talán még 30 ezer forint értékű munkát sem végez egy év alatt. Ezek a rideg, közgazdasági tények. Ha ez így van, akkor érdemes volt a IV. ötéves tervben 6 milliárd forintot költeni a lakossági szolgáltatás fejlesztésére és szabad ebben az ágazatban kétszázezer embert foglalkoztatni? A kérdés merőben szónoki. A válasz ugyanis egyértelmű: szabad, sőt kell. Erre az álláspontra helyezkedett az országgyűlés terv- és költség- vetési bizottsága is, amely a múlt héten tárgyalta meg a lakossági szolgáltatások helyzetét. A fejlesztés két szempontból is nélkülözhetetlen. Az egyik — és bármily furcsa, kevésbé lényeges — a gazdasági megfontolás. A lakosság tulajdonában pillanatnyilag 250 milliárd (!) forint értékű „javítani való” van. Ekkora értéket nem hagyhatunk pusztulni. A fontosabb szempont azonban a politikai. A szolgáltatás az élet- színvonal része, mégpedig sok egyebet megelőző, az emberek közérzetét lényegesen befolyásoló tényezője. Ezen a döntő területen a negyedik ötéves tervben, valamint tavaly és az idén is erőteljes fejlődésnek lehettünk és lehetünk tanúi, haszonélvezői. Jól kamatozik az a megkülönböztetett figyelem, amit a társadalom, és az a támogatás, amit az állami költségvetés erre a célra fordít. Az ideális, vagy legalábbis kielégítő helyzettől mégis messze vagyunk. Az igények évi 5—6 százalékkal növekednek, a szolgáltatások legfeljebb 2 százalékkal. Ezt az egészet valahogyan jobban kellene csinálni. Viszonylag könnyen megoldható, hogy az állami támogatás a legfontosabb célokra irányuljon és tegye kifizetődővé a vállalatok, szövetkezetek, magánosok számára ezt a tevékenységet. Rendelettel már nem oldható meg, de ugyanilyen fontos. hogy a szolgáltatásban is növekedjék a termelékenység, egy dolgozó több munkát tudjon azonos idő alatt elvégezni. Az ehhez szükséges műszereket, kisgépeket, eljárásokat nagyrészt már feltalálták. Csak minálunk általában nem gyártják. Néha — időnként ötletszerűen — hozunk be külföldről ilyen eszközöket. Pedig sürgető, hogy meginduljon a hazai gyártás. És legyen helyiség is, ahol ezeket a kisgépeket alkalmazni. a javításokat elvégezni lehetséges. Feltalálták már a könnyűszerkezetes, gyors építési módot is, de központi akaratnak kellene érvényesülni, hogy kidolgozzanak javítóműhely építésére típusterveket és ezeket az ország legkülönbözőbb részein valósítsák is meg. A termelékenységhez tartozik, hogy a munkásember ismerje azt a Pépet, ami javításra a keze alá kerül. Ha Magyarországon megjelenik egy új traktor, vagy esztergagép típus, akkor a leendő kezelőket a gyár. vagy a szállító vállalat kioktatja az új gép kezeléséről. Sajnos, ha új típusú televízió, hűtőgép, személygépkocsi stb. kerül forgalomba, akkor az ilyen tanfolyamok általában elmaradnak. A szolgáltatás sokágú feladat, sokféle szervezet vesz részt benne. örvendetes, hogy az állami vállalatok szerepe növekszik, aggasztó, hogy az ipari szövetkezeteké csökken. Az pedig kimondottan sajnálatos, hogy a nélkülözhetetlen magánkisiparosokat sokan lebecsülik, majdhogy ellenségnek nézik. A munka utáni, gebines, vagy félállásos javító-szolgáltató tevékenység engedélyezésének lehetőségét nem ismertetik, nem propagálják eléggé, pedig ez az egyik legnagyobb kapacitástartalék. (Az adózása ma már kedvező.) Ha nem találsz iparost, — csináld magad. A jelszó jó, a megoldás világszerte terjedőben van. Csakhogy ehhez kell festék és ecset, tégla és tervrajz, milliónyi alkatrész. Ami nálunk általában hiánycikk, vagy a pult alól. bizonytalan utakra indul. A képviselők bíráló és javasló megjegyzéseit a bizottsági ülésen jelen lévő állami vezetők helyesléssel fogadták. Bejelentették, hogy bizonyos jogszabályok felülvizsgálata, gazdasági intézkedések megtétele már folyamatban is van, más ötleteket pedig majd a következő átfogó koncepció kidolgozásánál vesznek figyelembe. F. B. Több sertés kevesebbért Először meglepődtem. — Járt ma már disznóólban? — szegezte nekem a kérdést a vállaji Rákóczi Termelőszövetkezet főállattenyésztője, Veres László. Viszontkérdés és -válasz helyett fehér köpenyt adtak, és fertőtlenítés után a 720 „személyes” ólba lépve kiderült a kérdés értelme. Ugyanis nem „disznóól” ez, a szónak a hagyományos és lekicsinylő értelmében mert a tisztaság, a sarat, mocskot sosem látott állatok látványa sertés kilogrammonkénti termelési költsége is 1 forint 50 fillérrel, 2 forinttal kisebb a réginél. És ami fontos szempont még: a rekonstrukcióba fektetett költségek — országos tapa’sztalat szerint — két év alatt megtérülnek. Mit jelenthet az ISV a megyének? A szaktanácsadó szerint: — A megyei állatforgalmi vállalat éves felvásárlási terve hozzávetőleg 130 ezer darab. Ezt az V. ötéves terv ból, 1,3 millió forint pedig hitelből került ki. — Egy éve álltunk át az új rendszerre — ismerteti a vállalkozás történetét Veres László —, s október 15-én már szoptak az újszülött kismalacok. A két darab kétszer tizenkét férőhelyes fialtatóteremben minden hónapban van fialás és választás. Míg hagyományos körülmények között 25—30 százalék az elhullási arány, addig nálunk csak 2—3 százalék között mozog. Igaz, — fűzi hozKészül a kolbász, a sonka és a szalonna „sváb módra”. merőben más mint a ma még többnyire megszokott. Még a szag sem ugyanaz. Adódik a kérdés: nem jó már a hagyományos? Az Iparszerű Sertéstartó Termelőszövetkezetek Közös Vállalkozása, az ISV szaktanácsadója, Csóka Barnabás szerint nem. — A hazai sertéshúsfogyasztási és az exportigények miatt a jelenlegi állatállománynál mintegy másfél millióval kellene többet termelniük az ország gazdaságainak. Az ISV lényege pedig az hogy rekonstrukcióval, új férőhelyek építése nélkül, tehát viszonylag kisebb költséggel teremthető meg ennek a' feltétele. Ma az ISV-nek országszerte 287 tag- és partnergazdasága van, közülük 18 Szabolcsban található. Eredményeik pedig jók. A higiénia követelményeinek eleget téve, azpnos alapterületen lényegesen több sertés hizlalható, mint régen. A jobb körülmények között erőteljesen csökken az állatok elhullási aránya, javul takarmányértékesítő képességük, így a hízott Granulált tápanyagot szór az etetőbe Freund Sándor. végére 200 ezerre 'kell emelni. Az ISV a tartalék enhez. Egy bizonyos: Vállajon nem bánták meg a rekonstrukcióra fordított 3,6 millió forintos beruházást, melynek 40 százaléka az állami támogatásA múlt században épült hosszú lakás a nyíregyházi Kereszt utcán hívja fel magára a figyelmet. Csak pár lépésre van ide a lovas szobor, amelyet'a ház gazdája, a 83 éves Barkóczi Pista bácsi mindennap megtekint, mivel hogy igazi lovat csak ritkán láthat. Gyakran kiáll a kovácsműhely elé, és várja: hátha egy fuvaros erre téved fédert illeszteni, lovat vasalni. Iskolásoknak, múzéológusoknak is érdemes meglátogatni az idős mestert, aki számos múzeális értéket őriz és illik rá a mondás: élő történelem. A szobában faragott bútorok, kézművesek által készített. dísztárgyak dacolnak az idővel. Pista bácsi szellemi frissességnek örvend, acélos erejéből még jócskán maradt. Valahonnan leemel egy dobozt és halonínyi elsárgult dokumentumot borít az asztalra. Egy románul írott, pecséttel ellátott írat arról tanúskodik, hogy 1944 novemberében a mester a román katonáknak végzett hasznos és ellenszolgáltatás nélküli munkát. Egy rózsaszín nyomtatványon ez áll: „Igazolom, hogy Barkóczy kovácsmester a szovjet katonai parancsnokság 48896. sz. alakulata részére dolgozik és megbízható ember.” A rózsaszín iratot 1944. december 5-én Fazekas polgármester írta alá. Orosz betűs aláírás 1945 márciusából. Azt igazolja, hogy az utánpótlást szállító szovjet katonákat segítette a mester. — Az igazolásokra azért volt szükség, hogy a később jövők is megbízzanak bennem. Minden alakulat sietett tovább nyugat felé, így gyors és megbízható munkára volt szükségük. Az iratok bizalmat keltettek, ezért még törzstiszteket is elszállásoltak a házamban. Pista bácsinak az apja két szakmát is tanult. Ezt igazolja egy 1906-ban keltezett okmány, a város jegyzője írta alá. Az írás a nyelvezete miatt érdemel nyilvánosságot. íme: „Folyamodónak szabályszerű iparbejelentése és nagykorúságánál fogva, valamint az ipari célokra törvényileg meghatározott 10 korona összegnek befizetése folytán kovács és kerékgyártó iparának e város és határa területén leendő kigyakorlására jogosultságát igazolom.” Az idős mester apjának az apósa is kovács volt, mégpedig vándorkovácsként kezdte a szakmát. Egy könyvecskébe írt helységnevek jelzik a vándorlás útvonalát, a bejegyzések az 1850-es években történtek. A könyvecske szabályozta a vándor-, legények életmódját is: „A kódúlás, és minden czél nélkül való ide s tova való jár- kálás minden Vándorló Legénynek szorosan megtilta- tik.” Erre Pista bácsi megjegyzi: — Nem árt tudni a mai ipari tanulóknak: az akkori legényeknek három évi vándormunkát kellett igazolni, hogy megkapják a mesterlevelüket. Kollégium? Pajtában aludtak. A műhelyben a látogató önkéntelenül is megkérdezi: bírja még a kalapácsot Pista bácsi? Sértődötten felveszi az egyik legnagyobb kalapácsot és akkorákat üt vele az üllőre, hogy csak úgy zeng belé a környék. — Nyugdíjas vagyok, de engedélyezték, hogy tovább űzzem az ipart. Baltákat, ásókat élezek, kisebb hajlítá- sokat bíznak rám, meg velem dolgoztat két fuvaros. Jól be van rendezve ez a műhely. Találni itt néhány múzeális szerszámot, kérte is ezeket a múzeum, de még várok, csak később adom oda őket. Itt ez a tűzpad, az apám apósáé volt, de talán jobb mint egy új. Az öreg komótosan apró szenet rak a tűzpadra, amelyen még most is vörösen izzik a parázs ... Nábrádi Lajos zá — biztosítjuk a kocák igényelte 20 Celsius-fokos állandó hőmérsékletet, a kismalacokra pedig infravörös lámpa sugározza a szükséges 30 fokos meleget. A malacnevelő teremben 24 koca 227 „gyermeke” hízik nyolc hétig, 17—20 kilogrammos súlyig. A három hízlalófzlik a reggeli. val együtt összesen 720 állatról gondoskodik három állatápoló. Csak az összevetés kedvéért egy idevágó adat: hagyományos körülmények között 8—10 ember szükséges ennyi állathoz. Megéri-e ápolónak lenni? — Reggel 4-től 8-ig hárman dolgozunk, — válaszolja Freund Sándor — közülünk egy egész nap bentmarad. Hajnalban nincs megállás, ez igaz, de napközben már csak a hőfokot, a páratartalmat kell ellenőrizni, és az állatok táplálékát adagolni. A több, mint három és fél ezer forint fizetés pedig meglehetősen jó... Az irodában. Grajczárik György, a termelőszövetkezet frissen megválasztott elnöke gondokról is beszél. Arról, hogy kitolódik az utóhízlaló megépítése, mert elhúzódtak a tervezések, és magasak a beruházási költségek is. — Idén, — mondja —, már szerettük volna tető alá hozni az utóhízlalót, de az említett okok miatt csak 1978- ban kerülhet erre sor. Egyelőre tehát, csak 140—150 kilogrammig hizlalunk. Vállajon feldolgozással is foglalkoznak. Saját vágóhíd- juk van, ezen évente 800— 1000 darab sertést „alakítanak” át kolbásszá, pácolt sonkává és a messze földön híres „sváb” módra készült szalonnává. A 900 mázsa termék is jól jövedelmez, 4,5 millió forint folyik be belőle. A Kelet Szövetkezeti Kereskedelmi Vállalat a legfőbb vásárlójuk és két saját boltjuk is van, egy helyben, egy pedig Mátészalkán. Csupán egyetlen baj akad: képtelenek annyit előállítani, ameny- nyit az üzletekben el ne tudnának adni. Speidl Zoltán Vendégmarasztaló Nem lehet ráfogni a vendégszerető kisvárdai- akra, hogy ne tennének meg mindent a kedves idegen marasztalására. Az elmúlt napokban kezdődött kulturális rendezvénysorozatunk megnyitójára például egy olyan kedves meglepetéssel szolgáltak, ami — hogy mást ne mondjunk — örök emlék ... A gyanútlan idegen, ahogy illik, helyet foglal a nézőtéren. Mivel a megnyitó a bejelentett hat óra helyett csak hétkor kezdődik, a kedves vendég egy idő után fészke- lődni kezd. Majd úgy gondolja: addig talán jár egyet. Állna fel, ha tudna. Marasztalja a pad, vagyis a festék, aminek még nem volt ideje megszáradni. A gyanútlan idegen gyanút fog és körülnéz. Mások is járkálnak. Szép sárga foltokkal azon a tájon, ahol ülni szoktunk. Egyesek — ki tudja milyen előérzettől indíttatva — nagy újságpapírokat hoztak, párnának, háttámlának. Bár a kenődő nyomdafesték se szebb látvány a ruhán, megbízhatóbb a festéknél, s a rossz nyelvek azt beszélik, tavaly is így történt a padokkal. Javasoljuk: legközelebb már a bejáratnál adják át a védőöltözetet a vendégeknek, esetleg ezt csomagolópapírral helyettesíthetik. Az is jó, ha előre mellékelik a patyolathoz szóló csekket... (be)
