Kelet-Magyarország, 1977. június (34. évfolyam, 127-152. szám)
1977-06-28 / 150. szám
XXXIV. évfolyam, 150. szám ÁRA: 80 FILLÉR 1977. június 28., kedd Bolgár küldöttség érkezett Budapestre Lázár György fogadta dr. Ászén Szimitcsievet AZ ÉPÍTŐTÁBOROK huszadik éve Borbély Sándor a hansági ünnepségen Létszám A népi ellenőrök egy országos ellenőrzés keretében arra kerestek választ hogy a vállalatok termelési feladataikkal összhangban foglalkoztatják-e a munkaerőt? Hogyan tárják fel a munkaerő-gazdálkodás tartalékait, veszteségforrásait, s milyen intézkedéseket tettek a veszteségek fölszámolásáért ? Megállapították, hogy a felkeresett vállalatoknál a termelési tervek és a létszámtervek között nincs szoros kapcsolat. A munkaerőtervek többsége a tényleges létszámszükségletet meghaladó előirányzatot tartalmaz, s ennek tervezésében nem veszik figyelembe a teljesít-' ményszázalékok alakulását. Miért nem készülnek reális létszámtervek? A vállalatok azt a választ adták, hogy erre egyébként sem lenne mód a mai feszült munkaerőhelyzetben! így aztán azon sincs csodálkozni való, hogy a nem termelői létszámot ma is csak becsléssel határozzák meg, erre egyáltalán nem alkalmaznak semmilyen normát. Ismét kiderült, hogy a foglalkoztatottak tekintélyes hányadának egyáltalán nem is mérik a teljesítményét. Kevés azoknak a vállalatoknak a száma, ahol rendszeresen foglalkoznak a normákkal; az időalaprendszerek, normaalapok sok helyütt tizenöt —húsz évesek, s ezért nem ritkák az irreális, 150—190 százalékos egyéni teljesítmények. A vállalatoknak csak a fele készít veszteségtanulmányokat, ám ezek sok esetben csak formálisak. Arra valók, hogy egy intézkedést kipipáljanak a listáról. Sokat mondó adatsor: a Nehézipari Minisztériumhoz tartozó vállalatok munkásainak húsz, a kohó- és gépiparhoz tartozóknak 18,6, a Könnyűipari Minisztériumhoz tartozóknak 55,5 százaléka dolgozik teljesítménybérben. Ezek után elgondolkozhat az ember: miként lehet egyáltalán vállalatot működtetni, hogy ha nem tervezik pontosan a létszámot, a munkavégzéshez szükséges időt? A Központi Statisztikai Hivatal jelentése népgazdaságunk tavalyi fejlődésének főbb jellemzőiről többek között megállapította: a termelésnövekedés teljes egészében a munkatermelékenység növekedéséből származott ugyan; a termelékenység emelkedése azonban lényegesen elmaradt az előző években tapasztalt növekedési ütemtől. Mindez olyan helyzetben, amikor a gazdasági fejlődésünk legfőbb forrásának a termelékenységet tartjuk, erre alapoz az ötödik ötéves terv, erre alapoz —, s csak ebből meríthet az életszínvonal növelését előirányzó terv. M. I. Az idei nyáron a huszadik alkalommal nyíltak meg az ifjúsági táborok az ország különböző részein. Az első önkéntes ifjúsági tábor színhelyén, a Hanságban vasárnap ünnepséget tartottak. A vendégeket ég az első tábor veteránjait Szakács Ferenc, a KISZ Győr-Sopron megyei bizottságának első titkára köszöntötte. Az ünnepségen részt vett Borbély Sándor, az MSZMP Központi Bizottságának titkára. Ott voltak az önkéntes építőtáborokban érdekelt tárcák képviselői: dr. Győri Imrének. az MSZMP Központi Bizottsága titkárának vezetésével — a Béke és Szocializmus folyóirat szerkesztőségének meghívására — Prágába utazott az MSZMP küldöttsége, hogy részt vegyen a Nagy Októberi Szocialista Forradalom hatásával Gosztonyi János oktatási minisztériumi államtitkár, Kiss Dezső közlekedés- és postaügyi, Kovács Imre mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszterhelyettes, valamint Győr-Sopron megye párt- és állami vezetői. Az egykori hanság-kisud- vari tábor helyén — Borbély Sándor átadta az MSZMP Központi Bizottságának és Kádár Jánosnak az üdvözletét, majd elismeréssel szólt az önkéntes ifjúsági táborok népgazdasági hasznáról és közösségformáló erejéről. és nemzetközi jelentőségével foglalkozó tanácskozáson. A küldöttséget a Ferihegyi repülőtéren Grósz Károly, a KB osztályvezetője búcsúztatta. Jelen volt Vaclav Mo- ravec, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság budapesti nagykövete. Népek barátsága fesztivál és tudományos ülés Ungváron A Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. évfordulója alkalmából A népek lenini barátsága címmel barátsági fesztivált és tudományos ülésszakot szervezett Ungváron az SZKP Kárpátontúli területi Bizottsága. A rendezvénysorozaton részt vettek a Szovjetunió köztársaságainak társadalomtudományi munkásai, a Kárpátontúli területtel határos szocialista országok pártbizottságainak küldöttei. Szabolcs-Szatmár megye delegációját az eseményen Ekler György, a megyei párt- bizottság titkára vezette, aki az internacionalista nevelés szabolcsi tapasztalatairól tartott előadást. A szabolcsi küldöttség tagjai részt vettek a tudományt» ülésszak szekcióinak munkájában is. MA Gólyajelöltek a főiskolán (2. oldal) Hegnyílt a szervezés- tudományi nyári akadémia (3. oldal) Ülésezett 3 SZOT elnöksége A SZOT elnöksége hétfői ülésén megtárgyalta, hogyan értékesíthetik a szocialista brigádvezetők áprilisi V. országos tanácskozásán elhangzott javaslatokat. Az elnökség emlékeztetett arra, hogy az országos tanácskozáson igen sok értékes felszólalás, javaslat, észrevétel hangzott el, További napirendi pontként az 1978. évi üdültetés kérdéseit vitatták meg. Jövőre több új üdülőt adnak át, s összesen 381 ezer 500 dolgozó veheti igénybe a kedvezményes szakszervezeti üdültetést, 9300-zal több mint az idén. Mivel a termelőszövetkezeti tagság köréből is mind többen lépnek be a szakszervezetbe, 1978-ban több mint 2500 tsz-tag is beutalót kap a szakszervezeti üdülőkbe. Jövőre összesen 8700-an utazhatnak Magyar- országról külföldre beutalóval. SEGÍTSÉG SORON KÍVÜL Állandó készenlét Tegnap megkezdődött az aratási ügyelet a HEZŐGÉP-nél Nagy ütemben szerelik a kombájnokat az AGROKER telepén a nyíregyházi MEZŐGÉP Vállalat szakemberei — a nyírteleki gyáregységben működő szolgáltatóbázis irányításával. A vállalat nyolc gyáregységéből erre a munkára küldött szerelők létszámát június közepén megkétszerezték. Annak érdekében, hogy még ezekben a napokban is érkező új betakarító gépek idejében a gabonatáblákra juthassanak. Kora tavasztól június első hetének végéig 61 — főként szovjet SZK—5 és SZK—6 típusú, valamint kisebb számban NDK-gyártmányú E—512 jelű — kombájnt helyeztek üzembe a MEZÖGÉP-esek, s az elmúlt héten újabb 35 gép összeállításához fogtak. A gabonakombájnok és az erőgépek összeszerelésével nem ér véget a nyíregyházi MEZŐGÉP Vállalat, illetve gyáregységeinek az aratást segítő munkája. Esztendőről esztendőre a hibaelhárító betakarítási ügyelettel folytatódik a nagy jelentőségű nyári mezőgazdasági munka gépi feltételeinek biztosítása. Ügyeleti szolgálatot tartanak a vállalat nyíregyházi központjában és minden vidéki gyáregységében. A nyíregyházi MEZŐGÉP Vállalat aratási ügyelete június 27-én, hétfőn reggel 7 órától kezdte meg a szolgálatot. A terv szerint augusztus 20-ig naponta 7—19, szombaton 7—17, munkaszüneti napokon 7—13 óra között áll a betakarító gazdaságok rendelkezésére. Indokolt és sürgős esetekben azonban az ügyeleti időszak előtt és után is kiadják a kért alkatrészt, illetve elvégzik a bejelentett javítást. Ehhez megfelelő számú gépkocsit is szolgálatban tartanak a megye országútjairól már jól ismert narancssárga kis szervizfurgonokon kívül. A tapasztalat az, hogy a bajba jutott gazdaságok maguk is közreműködnek gépkocsijaikkal az alkatrészcsere vagy a gépjavítás mielőbbi elvégzése érdekében. Hiszen az ügyeleti szolgálatnak éppen az a célja, hogy a hibabejelentésre — történjen az levélben, telefonon vagy személyesen — a javítást nyomban megkezdhessék és gyorsan befejezzék. Az ügyeleti munka nemcsak az arató-cséplő gépekre, hanem minden más, a betakarításban részt vevő erő- és munkagépre, a szállítójárművekre is kiterjed. Az aratás idején a MEZŐGÉP Vállalat központi ügyeleté szoros kapcsolatot tart a nyíregyházi AGROKER-rel és az alkatrészeket forgalmazó MEGÉV-vel. A MEZŐGÉP- gyáregységek arra is felkészültek, hogy szükség esetén a végképp hiányzó alkatrészt egyedileg, soron kívül legyártsák. Lelkiismeretes, pontos munkát követel minden közreműködőtől jövő évi kenyerünk eredményes betakarítása. A MEZŐGÉP Vállalatnál kapott tájékoztatás megnyugtató, feltehetőleg az idén is sikerült úgy felkészülniük, mint a múlt évben. A feljegyzett nagy számú hibaelhárító közbeavatkozás ellenére egyetlen reklamáció vagy panasz sem volt a ME- ZŐGÉP-es szerelők munkájára. (kádár) Együttműködési megállapodás a tanáccsal Ülést tartott a megyei népfrontbizottság Hétfőn délelőtt ülést tartott Nyíregyházán a Hazafias Népfront megyei bizottsága. Beszámoló hangzott el a legutóbbi ülés óta végzett munkáról, majd megvitatták és elfogadták a népfront megyei bizottsága és a megyei tanács együttműködési megállapodását. Az együttműködési megállapodás 1977-től 1980-ig tartalmazza a legfontosabb feladatokat, amelyeket a népfrontbizottság és a megyei tanács sajátos szerepkörük és eszközeik segítségével végez-; nek. Az együttműködés célja, hogy elősegítse a XI. kongresszus, illetve a megyei pártértekezlet határozatainak az ötödik ötéves terv megyei célkitűzéseinek megvalósítását. Fontos az együttműködés a lakosság — különösen a peremterületek, az aprófalvak, a szórványtelepülések, a tanyák — ellátásának javításában is. Mind a megyei tanács, mind a népfront megyei bizottsága nagy gondot fordít a szocialista demokratizmus kiszélesítésére, a tanácsi szervek és a lakosság, valamint a tanácstagok és a választók közötti kapcsolat erősítésére, a társadalmi ellenőrzés hatékonyabb érvényesítésére. Jól segítheti a tervszerű együttműködés a lakosság közérdekű javaslatainak, bejelentéseinek hasznosítását, a lakosság ügyeinek intézését. Nagy tartalékokat tárhat fel az együttműködés a társadalmi erők szervezésében, összefogásában, hogy a kiemelt célkitűzések, a települések szerepkör szerinti fejlesztése, s az alapellátás javítását szolgáló feladatok megvalósuljanak. A népfront megyei bizottsága végül beszámolót fogadott el a megyei béke- és barátsági társadalmi bizottság munkájáról. Mácnrll/pfpchf>7 32 centi mélyen szántja a levcleki Dózsa Tsz leszürctclt szamóca- mÚOUllVGlGolíGI területét B. Tóth György. Megfelelő talaj-előkészítés után uborkát ültetnek ide. (Hammel József felvétele) elnöke vezeti. Fogadására a Ferihegyi repülőtéren megjelent Havasi Ferenc, a Minisztertanács elnökhelyettese, az együttműködési bizottság társelnöke. Ott volt Vladimír Videnov, a Bolgár Népköz- társaság budapesti nagykövete. Hétfőn bolgár küldöttség érkezett Budapestre a magyar—bolgár gazdasági és műszaki-tudományos együttműködési bizottság 15. ülésszakára. A delegációt Makó Dakov bolgár miniszterelnökhelyettes, az együttműködési bizottság bolgár tagozatának Budapesten. A szívélyes baráti légkörű találkozón részt vett Faluvégi Lajos pénzügy- miniszter, valamint Halász József hazánk belgrádi, és dr. Vitomir Gasparovics, a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság budapesti nagykövete. Lázár György a Miniszter- tanács elnöke, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja hétfőn hivatalában fogadta dr. Ászén Szimitcsiev jugoszláv szövetségi minisztert, aki a magyar—jugoszláv gazdasági együttműködési bizottság tárgyalásain tartózkodik Győri Imre Prágába utazott