Kelet-Magyarország, 1977. június (34. évfolyam, 127-152. szám)
1977-06-26 / 149. szám
2 KELET-MAGYARORSZÁG 1977. június 26. ROSSZ REKLÁM vnUK Wvrm, %:i'í Felelősség az ellátásért Soknak tűnik Nyíregyházán az élelmiszerbolt. Nem a vevőknek, inkább az ellátásért legnagyobb részt felelős élelmiszer-kiskereskedelmi vállalatnak. Mi mással lehetne magyarázni, hogy rendre érkeznek a panaszos levelek szerkesztőségünkbe, amelyek a bezárt boltokról tájékoztatnak. Előfordul, hogy néhány napra húzzák le a rolót, de néhány hetes, hónapos kiesés is akad. Nem tesznek különbséget abban sem, hogy a városközpont, vagy valamelyik lakónegyed marad üzlet nélkül. „...idegetek vagyunk../1 — Pedig egy-egy bolt bezárása miatt idegesek vagyunk — mondja a vállalat igazgatója, Kiss János. Ezek szerint nagyon nyugtalanok lehetnek a vállalat vezetői, mert 3—4 üzletről ők is tudnak, amelyik zárva van. Éppen ezért azokról az okokról, feltételekről beszélgettünk, amelyek nehezítik a kereskedelmi munkát. Az élelmiszer-kereskedelemben egyidejűleg megtalálható a múlt és a jelen üzlet- hálózata. A megyeszékhelyen és még öt városban, illetve nagyközségben működő vállalat 165 boltja közül a hat nagy ABC-áruház képviseli a mai kort, az önkiszolgáló fűszerboltok szolgáltatják a középmezőnyt, de a legnagyobb részt a 110 kis bolt adja, ahol 1—3 ember szolgálja ki a vevőket. Ahol baj van, az általában a kis bolt. Itt ha a vezető megbetegszik, nincs, ak kinyisson. Miután anyagi fe- lelősséggai is tartozik, ezért másnak csak leltározás után szabad átvenni az üzletet. Egy átadó és átvevő leltár pedig 5—6 napig eltart, ezért ha a környéken viszonylag közel van más üzlet, akkor néhány napos, egy hetes bezárásnál nem keresnek más boltvezetőt. Nincs rá magyarázat Ezt az indokot meg lehet érteni, hiszen kisebb, váratlan megbetegedések előfordulhatnak. Arra viszont már nincs magyarázat, hogy a vállalat miért nem készül fel — ilyen nagy számú üzletnél, 1200 dolgozónál —, hogy a szabadságokon kívül is fordulhat elő eset, amikor be kell zárni egy boltot. A ZríHa valaki sült kolbászt rendel és kevesli az adagot, két dolog juthat eszébe. Az egyik, hogy gyermekeknek kalkulálták az adagot, a másik, hogy becsapták. Nos, akik tavaly Sóstón ettek sült kolbászt, azokat sorozatosan becsapták. Nemcsak azzal, hogy kevesebb kolbászt kaptak, hanem drágábban is és a filléres mustárért is forintot számoltak el. Mindez csak egy része volt annak, amit a vendéglátó vállalat nyolc dolgozójából álló bűnszövetség tett saját hasznára a vásárlók megkárosításával. A bűncselekmény-sorozat azzal kezdődött, hogy Csomós József 30 éves fiatalembert kinevezték a sóstói 906-os számú pavilon vezetőjének. Hét ember munkáját irányította, ellenőrizte, de feladata lett volna a társadalmi tulajdon védelme is. Csomós két első feladatának eleget tett, méghozzá úgy, hogy mind az irányítás, mind az ellenőrzés egyetlen célt, a minél nagyobb saját bevételt szolgálta. A 908-as pavilonba naponta bejárt, s 100—200 forintokat kért, nyi Ilona utcai tejbárnál egy hónap kellett, míg találtak vezetőt. A Selyem utcán lévő bolt például már két hete zárva tart a boltvezető kartörése miatt — ahogy egyik levélírónk közli —, mégis a közeli, a Dózsa György utca végén lévő boltot húszadika és huszonnyolcadika között bezárták úgy, hogy a szomszédos üzletben ezt nem tudták, ezért sem tejet, sem kenyeret nem rendeltek többet, reggel 8-ra elfogyott a készlet. Az, hogy nincs elég helyettesítő, összefügg a vállalat látszámhelyzetével, a szakmunkások, boltvezetői vizsgával reridelkezők számával. Az idén is száz fiatalt szerettek volna felvenni kereskedőtanulónak, azonban a kereskedelmi oktatási központ túlterhelése miatt csak 60 tanulóra kaptak keretszámot. Mellettük 33-an munka mellett szerezték meg a szakképesítést. Ugyanakkor 120 olyan boltvezető-helyettes dolgozik, aki nem rendelkezik a beosztásához szükséges képzettséggel. Ráadásul, amíg egy eladót az egyik boltból a másikba viszonylag egyszerű átirányítani, addig boltvezetőt és -helyettest csak áthelyezni lehet — az anyagi felelősamit természetesen soha nem adott vissza, de adós maradt azokkal a féldecikkel, decikkel is, amit rendszeresen megivott. A 906-os pavilonban Csomós irányítása mellett mozgóárusok dolgoztak. Bevételüket Csomósnak külön kellett volna kezelni, hiszen a mozgóárusok jövedelme nagyrészt bevételüktől függött. Csomós — hogy saját boltjának forgalmát növelje — együtt számolta el a két bevételt, Így ő többet, a mozgóárusok kevesebbet kaptak fizetéskor. Három mozgóárus 80 ezer forintját számolta el Így szabálytalanul. A múlt év május elsején, amikor Sóstón nagy volt a forgalom, az ifjúsági park büféjében a két eladó negyedosztályú árak helyett ni. osztályú árat számolt a vendégeknek, s amikor leszámoltak vele főnöküknek, az nagylelkűen 50—50 forinttal jutalmazta meg őket. A már említett kolbászárusítás a 906-os pavilonban volt. A debreceni párost 6,40 helyett 7,40-ért, a 40 filléres mustárt 1 forintért adták, ráadásul az evőkanálnyi meny- nyiség helyett csak kávéskanálség miatt. Miután a dolgozók 85 százaléka nő, a gyermek- gondozási segély, a családi problémák is nehezítik a helyzetet. Hol kell lehúzni a rolót? 9 Bár a vállalat részletes tervekkel rendelkezik, ahogy dr. Bodnár Pálné személyzeti és Filep Jánosné munkaügyi vezető elmondták, mégis csikorogva működik az a mechanizmus, amely hivatott a létszámgondok ismeretében a gyors intézkedésekre. — Még egy trafik megszüntetéséhez is a helyi tanács engedélye szükséges — mondja az igazgató. Ez mutatja, hogy az ellátási felelősségben a tanácsnak is szerepe van. Megszabja a nyitvatartási időt, engedélyt ad a boltok üzemeltetésére. Tehát a tanács részéről hatékonyabb ellenőrzésre, ha kell felelősségre vonásra van szükség ahhoz, hogy ne legyen rendszer a boltok bezárásából. A vásárló nem a kereskedelmi tervek teljesítését kéri számon a vállalattól, hanem az ellátásért teszi felelőssé. Érdemes megvizsgálni jobban a belső lehetőségeket úgy, hogy az élelmiszer-kiskereskedelmi vállalatnál is húzzák le a rolót — a felelőtlenség előtt. Lányi Botond lal tettek a tálcára. Ez az árdrágítás még a dolgozóknak is sok volt, mint ahogy az is, hogy Csomós megkövetelte: az egy kiló nyers kolbászból egy kiló sültet kell kimérni. Az eladók nem mertek főnökükkel szembeszállni, mert ha nem az ő utasításai szerint dolgoztak, az eltérést hiánynak vette, s bérükből hónap végén levonta. Csomós nemcsak így jutott haszonhoz, hanem a leltározásokkal is. önleltárt rendelt el és ha többletet mutattak ki, azt kiemelte. Ilyenkor „jó” volt a dolgozókhoz is: ki 100, ki 200, vagy 500 forintot kapott a vásárlóktól lopott „megtakarításból”. Július 31-én Csomós 38 ezer forintot tett a pénzkazettába, majd éjszakára az íróasztala alatt lévő kosárba rakta. S akkor véletlenül éjszaka betörtek a bolt irodájába és elvitték a pénzes kazettát. Csomóst az ügy nem keserítette el, mert rájött, hogy a betöréskor sok minden eltűnhet. (Néhány bizonylat el is tűnt.) Gondolta, hogy a betörés utáni leltár sok mindent „elnyel” majd, így egyik dolgozója 6330 forintos befizetése elé egy 1-est Folyamatosan tovább épül Mátészalkán a Keleti lakótelep. Ez év végéig újabb 88 lakást adnak át, amelynek kivitelezője a Mátészalkai Építő- és Szakipari Vállalat. (Gaál Béla felvétele) A TÁRGYALÓTEREMBŐL Saját zsebre „dolgozott“ YÁLASZ SZÁZ KÉRDÉSRE Hatmilliárd forint a megyeszékhelynek 1980-ig Mire kíváncsiak a párttitkárok egy várospolitikai fórumon? Általában arra, amire minden városlakó. Mi épül, hová, épül, milyen lesz az ellátás, a közlekedés, az út, járda, víz, tisztaság, orvosi ellátás és így tovább. Ezek voltak a témái a legutóbbi rendhagyó pártalapszervezeti titkári értekezletnek, melyet a városi pártbizottság szervezett, s ahol több mint száz kérdés megválaszolása várt a Nyíregyházi Városi Tanács vezetőire. Hatmilliárd forint értékű ipari és lakossági beruházással gazdagodik a megyeszékhely ebben az ötéves tervben. Az eredeti városfejlesztési tervben az ezredfordulón szerepelt a 80 ezer lakos elérése. A valóság ennél gyorsabb tempót diktált, s ez a városfejlesztési terv átdolgozását sürgető feladatként írta elő. Ez év végén készül el az új változat, amely a további ipari, termelési beruházások és a lakásépítés, szolgáltatás, közművesítés, kereskedelmi ellátás, közlekedés, egészség- ügyi és kulturális létesítmények telepítésének kívánatos összhangját igyekszik megteremteni. Mi a legégetőbb továbbra is? A lakás, amelyre a megyeszékhelyen csaknem 7 ezren várakoznak. Ennyi lakásigénylést tartanak számon a városi tanácson, s ebben az ötéves tervben az eredeti 6300 helyett várhatóan 6600-6700 lakást sikerül megépíteni és átadni. Ebből 600 lakás munkásoknak épül, ez az OTP-lakások több mint 51 százalékát teszi ki. A közvélemény túlságosan lassúnak találja a városközpont korszerűsítését, ami igaz is. Tény viszont, hogy az itteni építkezések költsége lényegesen nagyobb, mint a lakónegyedekben, s külön nehezíti a bontást, áttelepítést, építést, hogy sok megyei jellegű intézmény elhelyezéséről kell gondoskodni, a pénzügyi és egyéb lehetőségeket egyeztetni. A közeli években elkészülő öt nagyobb köz- és lakóépület — köztük a Kálvin téri sávház, az Iskola utcai lakótömb, a megyei művelődési központ, a Kiskörút kialakítása — más hangulatot kölcsönöz majd a város- központnak. Mi valósul meg a közeli években? 78-ra átadják a 4-es irt, így mindjárt 16 ezer forint lett belőle. Csomós József visszaéléseit ismerték beosztottai is, igy nem csoda, hogy ők sem dolgoztak másként. Divatos lett az önleltár, s később már leltár nélkül is hozzányúltak a pénzhez, mert úgy gondolták, jut az aznapi pluszból. Csomós és társai több mint 53 ezer forint kárt okoztak a vendéglátó vállalatnak, legalább eny- nyit a vásárlóknak, nem is beszélve az erkölcsi kárról, amit visszaéléseik nyomán konzekvenciaként levon £r vásárló a vendéglátásról. A Nyíregyházi Járásbíróság Csomós Józsefet bűnszövetségben és folytatólagosan elkövetett sikkasztásért, magánokirat-hamisítással elkövetett csalásért, üzletszerűen, bűn- szövetségben elkövetett árdrágításért és a társadalmi vagyon hanyag kezeléséért 1 év börtönre ítélte, két évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától és 1000 forint elkobzást pótló egyenérték megfizetésére kötelezte. Bűntársai közül Berkó Erzsébetet, Tormái Andrást, Rábai Máriát és Enyedi Jánosnét 6—6 hónap, Makiári Lászlónét, Kovács Ottó- nét 4—4 hónap szabadságvesztésre, Mihalkó Józsefnét 2000 forint pénzbüntetésre ítélték. Tormai András, Makiári Lászlóné és Kovács Ottőné büntetésének végrehajtását a bíróság 3—3 év próbaidőre felfüggesztette. (balogh) főút felüljáróját, 16 tantermes általános iskola épül az Árok utcában, majd ugyanilyen a Krúdy Gyula utcában. 77—78-ban megoldják a Ságvári-telep ivóvízellátását a régi utcákban is, majd Borbánya következik. S végre a sokéves kérés megvalósul a Petőfi parkban — a volt városi gőzfürdő és az 1. sz. általános iskola helyén — 1982-re átadják rendeltetésének a fedett városi sport- csarnokot, amelyben fedett uszoda is lesz. A számítások szerint ezt még ebben az ötéves tervben szeretnék elkészíteni. Iskolai tanmedence épül a Jósavárosban. Az ÉPSZER létesítendő üzemorvosi rendelőjében meg szeretnék oldani Borbánya körzeti orvosi ellátását. Több ezer köbméteres kapacitással bővítik a vízmüvet. Fokozatosan megszűntetik a levegőt szenyUjabb lakótelep épüi Nyíregyházán: a városi tanács vb nemrégiben jóváhagyta az Északi nagykörút IV. szakaszának beruházási programját, amely a Kun Béla út és a Marx tér közötti rész beépítésére vonatkozik. Készülnek a kiviteli tervek, hamarosan az építők veszik birtokba a területet. Nemcsak lakásépítési, hanem városrendezési szempontból is jelentős a körútszakasz, mert átadása után a vasútállomástól, a város déli részéből közvetlen, gyorsforgalmi összeköttetést teremt' a Jósaváros és a 4-es főút irányába egyaránt. A hamarosan elkészülő két új jelzőlámpa (a Rákóczi útnál és a Kossuth utcánál) lényegesen gyorsítja majd a forgalmat. Az új lakótelep, kb 10—11 hektáros terület beépítését jelenti a Krúdy Gyula utca, Marx tér, Sarkantyú utca környékén — tehát több helyen már meglévő lakótelepekhez csatlakozik. Több, mint ötszáz lakás épül az új körútszakasz két oldalán. Az északi oldalon tízemeletes házgyári épületek emelkednyező gócokat, de ez több évig tartó, költséges munka. Oj közlekedési jelzőlámpa-rendszert helyeznek el az egyik legforgalmasabb ponton, a Kossuth és a Rákóczi utca találkozásánál. Nyilvános telefonfülkét kap két külső település Borbánya és a repülőtér környéke. S mi az amire még várni kell? Nem épül egyelőre aluljáró-rendszer az állomáson, felüljáró a Tokaji úton, új autóbusz-pályaudvar (később az állomás környékén), s a Tisza vízét, amely véglegesen megoldja a megyeszékhely vízellátását 1982-ben vezetik be egymilliárdos költséggel. Megszűnik a Dombrád—Balsa kisvasút, de csak amikor a közúti feltételek lehetővé teszik. A zajos salakmotor- pályát, sajnos el kell viselniük a lakóknak. Végül a város akkor lesz tisztább, ha jobban gépesítik az úttisztítót (ami költséges) és jobban vigyázunk a tisztaságra, rendre. (P. G.) nek majd, négy tömbben 348 összkomfortos lakás kap helyet. A körútszakasz város- központ felőli oldalán négy- emeletes házakban 168 lakás lesz — ezek alagútzsalus technológiával készülnek. Több kapcsolódó létesítmény is épül: többek között tizenhat tantermes iskola és 150 személyes óvoda. A Marx téri sarkon — kedvező helyen, közvetlenül a 4-es főút leendő új csatlakozású mellett — épül fel az AUTÖ- KER új szaküzlete, 16,7 millió forintos költséggel. ABC- áruház is épül ugyanitt. Közel 45 millió forintba kerülnek a különböző közművek: vízellátás, szennyvíz- és csapadékvíz-csatorna építés, elektromos-, gáz- és távfűtés vezetékek, út-, járdaépítés, tereprendezés, parkosítás, telefonhálózat és mások. Ezzel kapcsolatban jó hír, hogy az utak, járdák az épületekkel egyidőben elkészülnek. Az új lakótelep építésére 278 millió forint áll rendelkezésre, s az építkezések teljes befejezésének határideje 1980. (ms) Gyermekjátékból, gondatlanságból«. Egy nap — két tűzeset Két tüzeset is történt június 24-én, pénteken a megyében. Délelőtt 9 óra 05 perckor Tarpán, a Rákóczi utca 62. szám alatt, Guti Elekné lakásának udvarán keletkezett tűz. Égett egy 25 négyzetméter alap- területű gazdasági épület, a benne lévő vegyes takarmány és egyéb anyag. A tűz következtében mintegy tízezer forint értékű kár keletkezett. A tüzet egy hétéves gyerek — a károsult fia — okozta, aki gyufával játszott. A másik tűz délután 13 óra 10 perckor keletkezett a Nyíregyházi ELEKTERFÉM Szövetkezet Kinizsi utca 4. szám alatti motortekercselő üzemében. A vizsgálat megállapította, hogy Aranyosi András lakatos a tekercselő helyiségben lévő műanyagtálcába — amelyben mosóbenzin volt — égő cigarettát dobott, amelytől az lángra lobbant. A tűz következtében Aranyosi András egész testén másod-, illetve harmadfokú égési sérülést szenvedett. A nyíregyházi kórházban ápolják, állapota életveszélyes. A kár jelentéktelen. A Kun Béla út és a Marx tér között Kezdik az újabb körútszakasz építését